Tények és tévhitek az egészségről

A hideg zuhanyzás jót tesz, ellentétben a sötétben való olvasással, amiről mindenki tudja, hogy árt a szemnek - régi szabályok, amihez mindenki igyekszik tartani magát. Kérdés csak az, van-e bármi valóságalapjuk? A Focus ennek járt utánna.

A hideg zuhany erősíti az immunrendszert

"Egy kis éhezés, egy kis fázás, és 100 évig fogsz élni" - tartja a német mondás. De valóban erősíti az immunrendszert a hideg vízben való tusolás?

Zuhany a mókázás után
Zuhany a mókázás utánA. R. Coster

A jénai egyetemi klinika vizsgálatában krónikus hörghuruttal kezelt pácienseket vetettek alá Kneipp-kúrának. 10 hét után vizsgálták meg a páciensek immunrendszerének változását. A limfociták (az immunrendszer megfelelő működéséért felelős sejtek) száma 13 százalékkal nőtt.

Valójában azonban nem ez, hanem a fertőzéseknek való ellenállás az, ami az embereket arra motiválhatja, hogy beálljanak a hideg zuhany alá. A kutatók szerint, a váltózuhannyal a test egy tanulási folyamaton megy keresztül, melynek révén gyorsabban tud alkalmazkodni a hőmérsékleti változásokhoz, amitől az utóbbi évtizedekben elszoktunk (legalábbis a fejlett országokban élő irodai dolgozók biztosan). Kijelenthető tehát, hogy a nagyszülők valóban nem tévedtek, amikor arra bíztatták az unokákat, hogy zuhanyozzanak hideg vízzel, mert jót tesz a szervezetüknek.

A sebek a levegőn gyógyulnak a leggyorsabban

Már az ókori rómaiak is tisztában voltak a gyógyszerekkel átitatott kötszerek jó hatásával, Galénosz római orvos 108 félét különböztetett meg. A legtöbb kötszert vörösborral itatták át, és mire megszáradt a kötés, a seb is begyógyult. A modern orvoslásban, George Winter angol orvos 1962-ben végzett kutatásai alapján arra jött rá, hogy a párakötés alatt néhány nap után új hámszövet alakul ki, ellentétben a száraz kötéssel. A tudás birtoklása ellenére évekig alkalmaztak száraz kötést a sebek bekötözésére, sőt egy vattaréteggel is ellátták a sebet, ami felszívta a nedvességet. Ez nem segítette a gyógyulást, ráadásul minden kötéscserénél feltépték a már varrasodott sebet.

Ezért nem ajánlott a sebet a levegőn "szárítani", ehelyett a cél az, hogy a keletkező váladék ne itatódjon fel, hanem terítse be a sebet.

Evés után aludni kell, vagy legalább 1000 lépést tenni

Evés után a szervezet meg fogja emészteni a bevitt ételt. Ez a szájban indul, folytatódik a gyomorban, és a belekben végződik. Kérdés csak az, hogy ilyenkor jobb-e a nyugalom, jöjjön-e a délutáni szieszta, vagy inkább mozogni kell?

161109293
Helen H. Richardson

Az evés utáni pihenés nem feltétlenül a legjobb ötlet, főleg azért, mert az emésztés során gyomorsav termelődik, ami fekvő helyzetben visszafolyhat a nyelőcsőbe, és gyomorégést okozhat. Az aktív mozgás során viszont a vérnek az izmokba kell áramolnia, alapesetben viszont a gyomorban lenne a helye, ezért is megy nehezebben a mozgás egy nehéz étkezés után. Ha tehát könnyű ételeket evett, egy kis salátát hússal, vagy egy tartalmas levest, mozogjon nyugodtan, ám ha pörkölttel és süteménnyel rakta tele a gyomrát, akkor inkább ne menjen sétálni, várjon néhány órát a fizikai aktivitással.

Sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör

Azt lehet tudni, hogy ha alkoholt iszik az ember, akkor többet jár vécére, és a szervezetében csökken a víz mennyisége. Ennek oka, hogy az alkohol blokkolja az antidiuretikus hormon működését, mely a szervezet vízháztartását szabályozza. Ezáltal az agyban lévő víz mennyisége is csökken (leegyszerűsítve a folyamatot), és ettől fog másnap fájni a fejünk. Ráadásul a vizelet mennyiségének megemelkedésével több ásványi anyag távozik a szervezetből. Persze egyféle italt inni egész éjszaka unalmas lehet, így az emberek gyakran váltanak egyik alkoholfajtáról a másikra. A végkövetkeztetés tehát az, hogy teljesen mindegy, hogy mit iszunk - ahogy az is, milyen sorrendben -, a kérdés az, hogy mennyi alkoholt fogyasztottunk el az este folyamán.

Az alkohol minden nőt megszépít

Az alkoholra fogják azt is, amikor egy mámoros éjszaka után olyan nő mellett ébredünk, akivel egyébként szóba sem álltunk volna - legalábbis ilyen esetek százairól számolnak be férfiak világszerte.

tk3s 19720806 cmm g90 327
United Artists

Szerencsére brit tudósok kielemezték a dolgot. 84 diákot vontak be az átfogó kutatásba. Két csoportra osztották a fiatalokat, az egyik csoport negyed liter alkoholos italt kapott, a másik ennek alkoholmentes változatát. Ezután a fiataloknak fotókat mutattak, hogy döntsék el, mennyire vonzó az adott személy. A kissé becsipett diákok vonzóbbnak látták az adott személyeket, mint az alkoholt nem ivó csoport, ez alapján tehát valóban elképzelhető, hogy egy mámoros éjszaka után, másnap reggel kellemetlen meglepetésben lesz részünk. További érdekesség amúgy, hogy a becsípett alanyok a saját nemükkel egyező nemű embereket is vonzóbbnak találták, mint alkohol nélkül, holott a csoport minden tagja heteroszexuális volt. Ez alapján a másnap reggeli ébredés még nagyobb meglepetést is hozhat.

A sötétben olvasás rosszat tesz a szemnek

Ne olvass zseblámpával a takaró alatt, mert rosszul fogsz látni - tartja a szülői mondás. De vajon van bármilyen valóságtartalma a dolognak?

A szem olyan mint egy kamera. A fény a pupillán keresztül hatol a szembe, ahol képpé alakul. A fényképezőgépektől eltérően a szem viszont képes megváltoztatni az alakját. A rugalmasságának köszönhetően a kép mindig éles, legyen távoli vagy közeli a kép, amit nézünk. Ahogy öregszünk, a szemlencse rugalmassága csökken, így a 40-es éveink közepétől már lehet számítani a szem romlására.

A szemgolyó nagysága azonban változik, és a növekedés folyamán előfordulhat, hogy domborúbb vagy laposabb, mint kéne lennie. Ezért fordulhat elő látásprobléma a gyerekeknél és a serdülőknél is, és ezért jellemző, hogy ezeket sokszor még ki is tudják nőni.

78959296

A szemnek többet kell dolgoznia, ha sötétben vagyunk, ráadásul ha kisbetűket bámuljuk. Az egészséges szem azonban megoldja a feladatot. A szemizmok elfáradásával viszont a látáserősség csökken. Ha a szem kipiheni magát (eleget alszunk), akkor másnap ugyanúgy fog működni, mint korábban.

Azok a kisgyerekek, akik hosszú időn át olvasnak a sötétben tényleg rövidlátóvá válhatnak. Ebben az életszakaszban ugyanis a szemizmok a szürkületben rövidebbé válnak, viszont nem minden esetben állnak vissza az eredeti állapotukra, és ezáltal valóban kialakulhat a rövidlátás. De ez nagyon ritkán következik csak be, és minden este órákat kéne a dunyha alatt olvasni, hogy tényleges látásromlás következzen be.

Oszd meg másokkal is!
Mustra