#ÉLETEM

A nyaralás nem mentség a fogyókúrában

2013. augusztus 14., szerda 19:03 |

A nyári diétáknak, fogyókúráknak, életmódváltásoknak egyik legnagyobb ellensége a vakáció, a szabadság. Persze egy kis odafigyeléssel megoldható, hogy ne kússzanak fel a leadott kilók, vagy legalábbis ne az összes. Az igazán kitartóak már nyaralás közben is felvehetik a harcot a hízás ellen, de azoknak is vannak tippjeink, akik csak a szabadságuk után csapnának bele a lecsóba.

Tippek a nyaraláshoz:

Kerülje az éttermeket! Tele vannak kísértéssel, és nem biztos, hogy tudjuk, mit is raknak bele az ételeikbe, mitől lesznek olyan finomak. Jó, ha elég erősek vagyunk, akkor persze nem tilos, de a saláta sem biztos, hogy jó megoldás, ha nyakon öntjük egy jó kis hizlaló öntettel.

Döntsön okosan! Ki akarja próbálni a helyi, kalóriában gazdagabb ételeket? Rendben, de nem mindegy hol teszi ezt, válasszon minőségi helyeket, majd a nap többi részében fogyasszon kalóriában szegényebb ételeket, például salátákat. Ha pedig nagyon nem bírunk magunkkal, akkor legalább válasszunk kisebb adagokat – tanácsolja a caloriesecrets.net.

Csínján az alkohollal! Vakáció alatt a pia is jobban csúszik, de ez sem segít a fogyásban, és a májunk sem biztos, hogy örül neki. Persze nem kell lemondani az alkoholról, csak ügyeljünk arra, hogy ne fogyasszunk belőle túl sokat, és ha hazaérünk, akkor pár hétig tartsunk szünetet. Aki akarja, persze nyaralás közben is tarthat piamentes napokat – írja a chatelaine.com egyik szerzője.

Gondoskodjon magáról! A szakértők szerint jobb, ha gyorsan feltérképezzük, milyen üzletek is vannak a környéken, és hol lehet beszerezni az egészséges étrendhez szükséges hozzávalókat. Macerás, de ügye a cél szentesíti az eszközt. Ja, persze az sem árt, ha mellé olyan szállást foglalunk, ahol van saját konyhánk vagy legalább egy főzősarok.

Nem szabad felhagyni az edzéssel! Bár azt már kiderítettük, hogy a vásárlás önmagában nem fogyaszt, azért egy megfelelő ütemű, kellően hosszú sétát vagy túrát megérez az ember, és persze a strandokon is van lehetőség tornázni. Biztos, ami biztos alapon mindenesetre nem szabad így sem szakítani a rutinnal, és ha tehetjük, látogassunk el a szálloda edzőtermébe vagy fussunk egyet a folyó-, tó-, tengerparton, menjünk biciklis túrára és hasonlók.

Tippek a nyaralás után:

Mozogjon, de ésszel! Ha a nyaralás alatt mégsem tudtunk edzeni, akkor a hazaérkezésünk után már nem szabad sumákolni. Bár sokan mondják, hogy a nyaralás alatt felszedett kilók miatt jobban rá kell kapcsolni, egy nagyobb kihagyás után nem biztos, hogy ugyanazokat a gyakorlatokat ugyanannyi ismétléssel meg tudjuk csinálni, különben lehet, hogy sérülés lesz a vége – olvasható a Fitness Breakout oldalon. Hagyjuk hát, hogy a szervezetünk ismét hozzászokjon a rendszeres mozgáshoz, és ne aggódjunk, a lassú fogyás a tartós fogyás.

Vegye vissza a kalóriákat! Pár napig érdemes a szokásosnál is jobban ügyelni arra, hogy mit eszünk, és pár kilókalóriával kevesebbet kell bevinni a szervezetünkbe, és ha elérjük az indulás előtti súlyunkat, már nem kell annyira szigorúnak lenni magunkhoz. Persze a szénhidrátokat és a tartósítószerekben, ízfokozókban gazdag ételeket érdemes továbbra is hanyagolni.

Igyon sok vizet! Ez minden fogyókúra alapja, hiszen segít eltelíteni. Vakáció után nyilván még jobban kell figyelni a megfelelő folyadékfogyasztásra, ha szeretnénk végleg búcsút inteni a felesleges kilóknak. Az alkohol és a kávé viszont nem ajánlott, ahogyan az üdítőitalok sem, de ezzel a legtöbb fogyókúrázó úgyis tisztában van.

Várja teli hűtő! Ha hazaérünk, és éppen nincs kéznél semmi egészséges ennivaló, akkor ugye nagyobb a valószínűsége, hogy kísértésbe esünk, mondjuk rendelünk vagy étterembe megyünk, ami nem a legjobb választás. Persze aki elég erőt érez magában, gyorsan le is mehet a boltba, hogy beszerezze az egészséges táplálkozáshoz szükséges dolgokat, hiszen a legtöbb dolog nem biztos, hogy átvészeli a hűtőben tölött napokat vagy akár heteket.

Aludja ki magát! Bár sokan azt tanácsolják, hogy a nyaralás alatt se térjünk el nagyon a megszokott napi rendünktől, ezt nehéz betartani. Ha a vakáció alatt mindig nagyon későn kerültünk ágyba, akkor otthon próbáljunk esténként 15 perccel hamarabb lefeküdni, amíg vissza nem tér minden a régi kerékvágásba - írja a Fitness and Feta. És hogy miért fontos ez? Ha kipihentek vagyunk, akkor több az energiánk és nehezebben engedünk a csábításnak.

Ne méregesse magát! Szintén a Fitness and Feta oldalán olvastuk, hogy hazaérkezésünk után nem szabad mérlegre állni, akkor sem, ha látjuk, nemcsak fogyni nem sikerült, még a  súlyunkat sem tartottuk. Persze ez emberfüggő. Ha úgy érezzük, hogy motivál az, ha látjuk, mennyit is mutat a mérleg, akkor hajrá! Ha viszont bánkódni kezdünk döntéseink miatt, inkább hagyjuk, mert a végén egy krémessel nyugtatjuk meg háborgó lelkünket.

Tervezze a következő vakációt! Már korábban is írtuk, hogy a nyaralás után sokakra rátör a depresszió, a szomorúság, ami ugye eggyel több ok arra, hogy megszegjük a fogadalmainkat. Szerencsére van pár módszer, amivel el lehet üldözni a vakáció elleni bút. Például javíthat a közérzetünkön, ha elkezdjük tervezgetni, szervezgetni a következő utunkat.

Használjon ki minden lehetőséget! Jó eséllyel szép időnk lesz még jó pár hétig, így ha van egy kis szabad ideje, akkor sétáljon, biciklizzen, menjen úszni, futni, túrázni, legyen minél többet a friss levegőn. Ha négy fal közé van szorítva, akkor sem reménytelen a helyzet, a liftezés helyett akár lépcsőzhet is.

Aludjon éhgyomorral! Több helyen, például az AskMen egyik cikkében is olvastuk, hogy érdemes viszonylag üres gyomorral álomra hajtani a fejünket, persze ne úgy, hogy kopogjon a szemünk az éhségtől. A megvalósítás egyszerű, fogyasszunk el egy könnyed vacsorát este, majd utána már ne együnk semmit.

Próbáljon ki új dolgokat! Az élményekben gazdag pihenés után lehet, hogy nehéz visszatérni a régi kerékvágásba. Sebaj, kereshetünk új edzésformákat, és így nem fullad unalomba a testmozgás – írja gulfcoastbariatrics.com. Eközben persze ne felejtsük magunkat mindig emlékeztetni arra, hogy önmagában a diéta nem segít, edzés, rendszeres mozgás nélkül fújhatjuk a fogyást. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta