Futócipőteszt: 13 ezerért már kap hordható cipőt

A Dívány szerkesztősége végigpróbált egy rakat futócipőt, hogy megtalálja a legjobbat: igazából hogy kinek milyen cipő válik be, nem a talp párnázottságától, hanem a felső kialakítástól függ, és abszolút személyre szabott – tudtuk meg a teszt után megkérdezett szakembertől.

Az általunk tesztelt, különböző árkategóriájú cipők között volt, ami tetszett, volt, ami nem, de a legfontosabb, a talp párnázottsága minden cipőben megfelelőnek bizonyult. A folytatásban megtalálja a tesztelők szubjektív véleményét és a szekértő, Szűcs Csaba tanácsait cipővásárláshoz!

A legismertebb márkák cipőit most inkább kihagytuk a tesztből, hisz általában aki futócipőt akar, úgy megy be az üzletbe, hogy egy Nike-t vagy egy Adidas-t szeretne. Pedig érdemes körülnézni a többi márkánál is, akár olcsóbban is találhatunk számunkra ideális cipőt, a drágább kategóriába tartozó Asics és Saucony pedig tényleg profi a futócipők terén – csak talán kevesebbet hirdetnek, ezért megyünk el mellettük.

1. Saucony Pro Grid Ride 5

26490 forint, keresse az InterSportban

"Neutrális futócipő aszfaltra, könnyű terepre. Sarok ProGrid, EVA talp, SRC elöl-hátul. Könnyebb súly, Hydrator bélés, comfortride talpbetét" – a hivatalos leírás szerint. "Csodásan kipárnázott nagyon jó futócipő, baromi kényelmes. Egy baj van vele, nem valami szép darab. De igazából nekem mindegy, ha futni megyek, csak kényelmes legyen, viszont nem ez lenne az első, amihez odarohanok, hogy hú, ezt de megvenném, így valószínűleg egy üzletben el se jutnék odáig, hogy felpróbáljam" – mondja egyik tesztelőnk, M.

Kényelem, funkció: 5/5 pont

Design: 1/5 pont

„Nagyon klassz élénk színe van a talpának és a kék áramvonalas díszítés is elég menő, de ez még sajnos nem elég ahhoz, hogy ezt a cipőt válasszam futáshoz. Sajnálatos módon egyáltalán nem volt komfortos futni benne, mivel a cipő kialakítása széles, a lábfejem meg elég keskeny, egyáltalán nem tartott kényelmesen: ha nagyon meghúztam a cipőfűzőt szorított, ha rendesen kötöttem be, lötyögött benne a lábam. A mérete egyébként stimmelt, a probléma csak annyi, hogy nem az én lábfejemre való. Inkább azoknak ajánlanám, akiknek szélesebb a lábfejük. Azon kívül, hogy a kialakítása nem volt megfelelő, a párnázottsága egészen kellemes – a margitszigeti futópályán bevált, a második kerületi Sporttelep futópályáján már nem éreztem annyira puhának. Aszfalton szintén nem volt meggyőző számomra” – mondja J, másik tesztelőnk. Ebből is látszik, mennyire szubjektív a futócipőválasztás.

Kényelem, funkció: 2/5 pont

Design: 2/5 pont

Paraméterek: 26490 forint, egy cipő súlya 262 gramm, neutrális futócipő könnyű terepre, Hydrator bélés, comfortride talpbetét. Sarok ProGrid, EVA talp, SRC elöl-hátul.

2. The North Face futócipő - W SINGLE-TRACK HAYASA 

29900 forint, keresse a The North Face üzletében

"Rám nagyon kicsi, nyomja a nagylábujjam, de a háztömböt azért körbesétáltam benne: nagyon puha a talpa, mintha vattacukron járnék, a fűzője meg egyenesen zseniális, hogy rugalmas" – mondja M, aki futni már nem próbált a cipőben, így pontokat inkább nem adott rá.

„Az a cipő illeszkedett legjobban a lábfejemre, szuper, hogy keskeny a kialakítása! Ahogyan M. is írja, tényleg nagyon puha a talpa a sarok résznél, a szigeti pályán alig érezni, hogy van valami a lábon (Bónusz, hogy a cipő nagyon könnyű is!), a sporttelepen is kényelmes volt, aszfaltra azért nem igazán való. A cipőfűzője tényleg zseniális és pozitívum, hogy rengeteg fényvisszaverő van rajta, így este is nyugodtan lehet használni. Bár ahogy tapasztaltam aszfalton nem jó, futópályán meg nincsenek kocsik. De azért örülünk, hogy van rajta „macskaszem”. A sok jó tulajdonsága mellett akad egy negatív is, nekem nem elég párnázott a talp első részénél. Ha kijön egy olyan modell ebből aminek végig van párnázva a talp része, tuti azt választanám!” – mondja J.

Kényelem, funkció: 4/5 pont

Design: 5/5 pont

Paraméterek: egy cipő súlya 215 gramm, világklasszis terepfutócipő. Betonon nem túl kényelmes, de terepen (vagy a Margit-szigeti terrakottán) tökéletes. Az UTMB-t is ilyen cipőben nyerték meg, 168 km, 9600 m szintemelkedéssel.

3. Intersport Pro Touch

13990 forint, keresse az InterSport üzleteiben!

"Teljesen jó, a legolcsóbb a mezőnyben tudtommal és bár laposnak tűnik a talpa, mégis kényelmes. Nagyon puha, talán pont ez a baja, mert a futócsíkon olyan érzés, mintha ragadnék a talajhoz, nehéz benne elrugaszkodni. Betonon viszont szuper, nem fájt benne a lábam, teljesen pozitív élmény – főleg azok után, hogy azt hallottam teszt előtt, ez szörnyű szar lesz. Kicsit talán túl puha és nem nagyon tartja a lábat, de a csillapítással nincs gondja" – mondja M, a pozitív csalódást pedig jó pontokkal honorálta.

Funkció: 4/5

Design: 3/5

„Ezzel a cipővel is ugyanaz volt a bajom, mint a Sauconyval. Nagyon széles a kialakítása, így ugyanazokkal a problémákkal találtam szemben magamat, mint ahogy azokat fentebb említettem: ha nagyon behúzom a fűzőt szoros, ha csak simán bekötöm lötyög a lábamon. Mivel nem tartotta tökéletesen a lábamat, a bokám megfájdult benne futás után.

De ahogyan M. is írja, az ő lábára jó volt és hát neki szélesebb a lábfeje az enyémnél. A párnázottságával is volt gondom, a sporttelepen nem csillapította tökéletesen a földre érkezést, a szigeten tényleg elég nehézkes volt benne a futás és nekem aszfalton sem jött be. Azt hiszem a legnagyobb probléma ennél a terméknél is csupán csak annyi, hogy egyszerűen nem az én lábamra fejlesztették ki” – írja J.

Funkció: 3/5

Design: 1/5

Paraméterek: 13990 forint, egy cipő súlya 225 gramm. A legolcsóbb cipő a teszten.

4. Asics Gel Nimbus 14

39990 forint, keresse az InterSport üzleteiben!

"Neutrális futócipő betonra,könnyű terepre" – mondja a Spuri. "A mezőny legjobbja, annak ellenére nem akarok megválni tőle, hogy kisebb, mint a lábam. Jól csillapít, nem túl puha mégse, tartja a lábam és nem is néz ki nagyon rosszul. Nagyon kényelmes, élmény benne a futás, ami a legtöbb tesztcipőről azért nem mondható el" – írja M, akinek tényleg csak azzal volt baja az Asics cipővel, mint az összes többivel.

"Míg monjuk a Nike nagyon jó designban, addig a többiek a külcsínyre nem adnak. Ez csak annyiban zavaró, hogy tényleg szívesebben ad az ember 30 ezret egy olyan cipőért, ami kifejezetten tetszik is neki, mint egy olyanért, ami 'csak' kényelmes. Persze ez buta hiúság, de lássuk be, a Nike-nak valamiért nagyon megy...".

Funkció: 5/5

Design: 2/5

„Azt hiszem megtaláltam a tökéletes futócipőt! Nem gondoltam volna, hogy lesz a tesztelt alanyok közül olyan amelyik nem csak, hogy kitűnően illeszkedik a lábamra, de még a talpa is pont úgy van megcsinálva ahogyan számomra a legkényelmesebb: végig párnázott (gél) és jó vastag, ezáltal prímán csillapítja a beérkezést. Tényleg olyan érzés mintha felhőkön járna az ember, egyszerűen élmény benne a futás! Csak jót tudok mondani a funkcionalitásáról, viszont az ára egészen elrettentő, majdnem negyvenezer forint. Sajnos nincs mit tenni, ha jó és kényelmes cipőt akar venni (ami ugye nagyon fontos az ízületek és a futás öröme miatt), jó alaposan ki kell nyitni a pénztárcát.

Persze, az meg már teljesen mellékes, hogy extra jól néz ki (bár ezt a lelkesedésemet mások nem igazán osztották), ámbár ha nem lenne ennyire esztétikus, kérdés nélkül is csak ezt választanám" – írja J.

Funkció: 5/5

Design: 5/5

Paraméterek: 39990 forint, egy cipő súlya 244 gramm. Neutrális futócipő betonra, könnyű terepre.

5. Salomon XR Mission 1

women specific ride - door to trail performance product

34995 forint, az Overland üzleteiben rendelheti meg

"A Salomon főleg terepfutócipőket árul, de van azért náluk is olyan futócipő, ami városban is elmegy. Az XR Mission 1 ilyen. Nagyon kényelmes, és nagyon jól néz ki, szuperjók a színei. Elég széles a felsőrész kialakítása, ezt kifejezetten széles lábfejre ajánlanám. Nekem bejött, stabil volt a lépés benne, kényelmes" – mondja M.

Funkció: 5/5

Design: 4/5

"Kicsit nehezen tudtam felvenni, azt hittem, kicsi lesz, de aztán pont jó lett a méret. Amikor elmentem benne futni, az állatkertig (kb. 1 kilométer) észre se vettem, hogy másik cipőben futok, egyáltalan nem nyomott, nem volt szűk sehol, tökéletesen passzolt a lábamra. Nyújtani is jó benne" – mondta T, akinek szintén nagyon bejött a Salomon női cipője.

Funkció: 5/5

Design: 3/5

Paraméterek: egy cipő súlya 276 gramm, a "door to trail" kialakításnak köszönhetően otthonról, betonon kifuthatunk az erdőig, mindkét terepen megállja a helyét.

Típus Itt vettük Ár (forint) Kényelem (5 pontból, a tesztelők pontjait átlagolva) Kinézet (5-ből, a tesztelők pontjait átlagolva)
Saucony Pro Grid Ride 5 Intersport 26490 3,5 1,5
The North Face The North Face 29990 4
5
Intersport Pro Touch Intersport 13990 3,5 2
Asics Gel Nimbus 14 Intersport 39990 5 3,5
Salomon Overland
34995
5 3,5

Hogyan válasszunk cipőt?

A cipőteszt alatt jöttem rá, hogy mindent rosszul kezdtem a futással (mint sokan mások): bementem egy nagy sportboltba, levettem a polcról egy akciós futócipőt, jó volt a méret, megvettem, majd kimentem futni a szigetre. Fájt a térdem a kör végére, sebaj, gondoltam, ilyen ez. Azóta is fáj, ha futni megyek, meg is állapítottam, hogy a futás nem az én sportom. Aztán a tesztcipőkben nem fájt a térdem, jobb időket futottam és elkezdtem élvezni a sportot. Csak ekkor jöttem rá, hogy nem a futás nem való nekem, hanem az akciós futócipő, ami már ráadásul 4 éves. Szűcs Csabát, a Spuri futóbolt szaktanácsadóját, üzletvezetőjét – és magyar maraton csúcstartót – kérdeztem ezek után arról, hogyan válasszon egy kezdő futócipőt, milyet válasszon és miért.

„Két fontos kérdés van cipőválasztáskor: az egyik, hogy milyen talajon futsz. A futógép, a beton, a földút, a margitszigeti műanyag, a rekortán egyfajta talajnak felel meg, ezekre ugyanaz a fajta betonfutócipő való, a másik lehetőség, ha terepen futsz, igazi terepen, sárban, köves talajon, erdőben, akkor terepfutócipőt kell venni. A másik komoly kérdés, hogy milyen az ember lába, van-e lúdtalpa, bokaproblémája, vagy nincs. Túl magas-e a talpboltozata – ez ritka amúgy –, vagy normális, esetleg alacsony. Ez a két alapdolog az, ami eldönti, milyen cipőt lehet javasolni. Vannak persze más szempontok is, de azokra már nem külön cipőtípust, hanem kifejezetten egy-egy megfelelő cipőt kell keresni, például ha valakinek széles a lábfeje, akkor olyan cipőt, ami szélesebb kaptafával készült. A jó cipő nem lötyög az ember lábfején, de nem is feszül” – mondja Szűcs Csaba.

A futócipőket (is) árusító üzletek nagy részében van olyan hőérzékeny lap, aminek segítségével meg lehet nézni, milyen típusú az ember lába (alacsony-e a talpboltozata, normál, vagy túl magas) és van futópad is, amin ki lehet próbálni a cipőt. Fontos tudni, milyen a talpboltozat, mert annak megfelelően kell kiválasztani a megfelelő támasztású cipőt, úgyhogy mindenképp kérjük meg az eladókat, hogy nézzék meg a lábunkat. Szűcs szerint, aki nincs futópadhoz szokva, ne ott próbálgasson, hanem az üzletben futkosson kicsit fel-alá.

shutterstock 110884913

„Ha valaki nem használ rendszeresen futópadot, a padon nem a cipőt fogja tesztelni, hanem csak próbál fennmaradni, arra már nem tud figyelni, hogy hogyan fordul a bokája, merre gördül a cipőben a talpa” – mondja a szakember. A jó cipőben ugyanis a sarokra érkezés után a lábfej külső élén gördülünk tovább. A megfelelő cipő kiválasztása a kezdőknek nagyon fontos, az ő mozgásuk még nem olyan iskolázott, mint a profiké, így náluk még akkor is különösen fontos az ízületek védelme – a sarok letételekor keletkező ütés erejének csillapítása –, ha keveset futnak és lassan.

„Nagyon fontos a kezdők számára a megfelelő csillapítás, ha nem is annyira, mint egy profinak, de fontos. Általában aki kezdő, vagy hobbifutó, annak a mozgása nem olyan iskolázott, kicsit trappol, vagy szökdel, tehát jobban veri a lábát a betonhoz, ezáltal jó, ha a cipő megkíméli őt. Lehet, hogy kevesebbet fut, mint más, de esetleg a többet futó ember izmai, ízületei jobban hozzászoktak már a terheléshez. Az, hogy elkezdek futogatni bármilyen rossz cipőben, és majd ha kedvem lesz, veszek jobbat, anyagilag jó megfontolás, csak pont az első időszakban jó lenne, hogy amikor 5-10-20 év után, esetleg 5-10-20 kiló felesleggel jön az elhatározás, akkor véletlenül se tegye tönkre valami fatalpú cipőben az ízületeit, térdeit, gerincét az ember. Én azt szoktam mondani, hogy ha valaki futásra adja a fejét, legalább egy olyan cipőt vegyen, aminek a sarkában van csillapítás, ilyet 15 ezer forint körül már kapni. Az már mindegy, milyen az a csillapítás, hogy gél, vagy szivacs, vagy levegő, de valami legyen legalább a sarokrészen, mert az esetlek 95%-ban a sarkára érkezik az ember, és onnan gördül át. Persze nem árt, ha a cipő elejében is van csillapítás, nyilván az profibb cipő, nagyobb védelemmel, de ezek 20 ezer forint alatt nem beszerezhetők” – tudjuk meg Szűcs Csabától, aki azt a képzetünk is eloszlatta, hogy évente jönnek a szuperebbnél szuperebb újítások, amik nélkül igazi futó nem élhet.

„Sok új nincs a Nap alatt, az a tapasztalat, hogy a cipőkaptafa felső része dönti el inkább, kinek melyik cipő lesz jó. A csillapítás árkategórián belül szinte ugyanaz, egy 20 ezres cipőt egy 40 ezressel összehasonlítani pedig nem korrekt dolog, egy Asics Nimbus perszehogy sokkal jobb, mint egy csak sarokcsillapításos, olcsóbb cipő. De hogy levegő, gél vagy Grid-háló van a cipőben, az alapjában véve mindegy” – mondja Szűcs. A mezítlábas futás veszélyeivel pedig nem csak a brit tudósok riogatnak, arra tényleg rendesen fel kell készülni.

„Van, akinek bejött a barefoot technológia, aki tényleg komoly futó és ebben futogat, de ez teljesen más mozgást igényel, meg kell tanulni a talp közepére, elejére érkezni. Ha sarokra érkezik ebben valaki, az komoly ütést ad. Az ötlet maga nem rossz, régen mezítláb mozgott az ember és teljesen egészséges volt, de már elmúlt az az idő. Ha valaki ilyet próbál, nagyon óvatosan kell vele kezdeni, meg kell tanulni ezt a futóstílust” – mondja a gyakorlott futó.

Általános jótanácsok futócipő vásárláshoz:

- Rá kell szánni legalább fél, de inkább egy órát

- Olyan boltba kell menni, ahol meg tudják nézni, milyen alakú a talpunk, és kapunk szakszerű segítséget. Ha nincs jelen szakember, akkor is legalább 10 cipőt fel kell próbálni, futni kell mindben pár métert, olyan zokniban, amiben aztán használni fogjuk.

- Persze az az ideális, ha van szakértő segítség, aki érti a problémánkat, és ismeri az árukészletet, tehát tud ajánlani olyan cipőt, ami megfelel a mi lábformánknak.

- Akkor kicsi a cipő, ha az elejét eléri a lábujjunk, ideális, ha van fél centi a cipő orra és a lábunk között, amikor állunk.

- Ha lötyög a lábunk a cipőben, akkor lehet, hogy túl széles elöl. Ekkor érdemes másik márkát vagy másik fazont keresni.

- Ha túl szoros a cipő, ugyanez a teendő. Felejtsük el, hogy tágulni fog, mert simán csak szét fog menni a lábunkon.

- Fussunk minden cipőben pár kört, figyeljük, hogy a lábboltozatunkat nem nyomja-e a belső kialakítás, vagy ellenkezőleg, nem légüres térben van-e a talp belső boltozata.

- Egy jó cipőre bizony rá kell szánni 20 ezer forintot, vagy még többet. És a jó cipőt is le kell cserélni 1-2 év után, de legalább az ízületeink nem mennek tönkre. A cipők amúgy típustól és használattól függően is öregszenek, nem mindegy, hogy valaki 40 kilós, vagy 140, ahogy az sem, milyen az ellépése, de körülbelül 1000-1500 lefutott kilométer után cserélni kell a cipőt.

- Vegyünk futózoknit is, ha tehetjük, a hagyományos pamut zokni beszívja az izzadságot, gyűrődik, az elején lévő vastag varrás is törheti a lábunk. A futózoknik szintetikus anyagból készülnek, technikai poliészterből, melyből gyorsabban párolog el a víz, jobban fölfekszik a lábra, mint a pamut. 1000 forintért már kapható jó szintetikus zokni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra