Így lesz lakása a gyereknek!

Nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy az egyetem után a gyerek kezébe nyomják egy lakás kulcsát, és így indítsák el a nagybetűs életben. Sokkal gyakoribb, hogy a gyerekek sokáig a szülőkkel élnek és miután párt találnak, akkor repülnek csak ki a családi fészekből.

Ez derül ki a Fundamenta felméréséből, is ahol 18-35 éves fiatalok lakásterveit vizsgálták. A kutatás szerint a fiatalok 47 százaléka lakik szüleivel és 11 százalék bérel lakást. A vizsgált fiatalok 71 százaléka dolgozik, mindössze 16 százalékuk diák.

Már a kamasz gyerekben is felmerülhet az igény, hogy saját szobát akar. Sokszor az ellenkező nemű testvéreknek kisiskolás korra szeretnének a szülők saját kuckót biztosítani. Ez gyakran nem megy másképp, mint a lakás átalakításával, vagy  ha van rá lehetőség akkor hozzáépítéssel.

Nálunk akkor került sor a felújításra, amikor a gyerek rájött, nem olyan buli egy térben lenni mindig a szülőkkel, ezért kikönyörögte a saját szobát.

tk3s mon206007

A felújítás igazi low budget munka volt - révén, hogy viszonylag kevés megtakarításom volt - így sok kompromisszumra kényszerültem, és azóta is nyögöm a családon belüli kölcsön törlesztését.

Nem reprezentatív felmérésünk szerint a 5-12 éves korosztályú gyerekek szülei még nem gondolkoztak azon, hogy miből indítják el a majd gyermeküket az önálló életbe, és nagyon kevesen terveznek előre.

Katalin és János két gyereket nevel, egy Pest megyei kisvárosban élnek. "Mi még nem gondolkodtunk azon, hogy mi lesz Bálinttal és Zsófival, ha felnőnek. János szerint érdemes lenne félretenni, de mivel én osztom be a családi kasszát, annyira reménytelennek érzem, hogy inkább kisebb dolgokra gyüjtök, mint a nyaralás, vagy a gyerekek által régóta vágyott tablet. Persze nem kéne homokba dugni a fejem, és le is akarok ülni erről beszélni Janival, de valahogy sosem jut rá idő. Egy időben nagyon mentek ezek az életbiztosítással kombinált megtakarítások, de akkor még annyira napról-napra éltünk, hogy nem vállaltuk be. Pedig lehet, hogy abból mostanra már lenne végre saját szobája a gyerekeknek, és nem mennének egymás idegeire."

Katiékkal ellentétben Bernadett pontosan megtervezte 12 éves lánya jövőjét. "Mivel én nehezen jutottam saját lakáshoz és azt is hitelből vettem, ezért nekem nagyon fontos, hogy Anna úgy kezdje el felnőtt létet, hogy lesz hová mennie. Én minden hónapban elteszek neki pénzt, igaz nem itthon gyűjtöm hanem Svédországban, mert ott nőttem fel. Évek óta fizetek, hogy ne kelljen majd ha Annus felnő azon agyalni , hogyan tovább. A svéd rendszer ezen kívül is több támogatást nyújt mint a magyar, amit állampolgárként mindketten érvényesíthetünk. "

Ágneséknek szerencsésnek mondhatók, mert amikor Ágnes férjének nagymamája néhány éve meghalt, IX. kerületi lakását ők örökölték. Sajnos az ingatlan nagyon rossz állapotú, mert a Nagyinak már sem igénye, sem lehetősége nem volt  karbantani. A lakás most üresen áll, mert ebben az állapotban még kiadni sem lehet.

"Jó lenne felújítani, mire Zsiga egyetemre megy, ha megy, vagy dolgozni kezd. Szerencsénk van, mert tanárként esélyünk nem lett volna egy saját lakásra valót összekeresni. A Nagyi még az a régi vágású ember volt, aki túlélt egy háborút, és a kevéske nyugdíját is be tudta osztani. Ő nyitotta Zsiga számára a lakás-takarékpénztári számlát, és minden hónapban betett az unokájának valamennyit. Ha lejár a futamidő ebből tervezzük a felújítást. Zsiga most még csak 14 éves, ezért nem kell rohannunk, bár minél előbb megcsináljuk a felújítást, annál előbb ki tudnánk adni a lakást. A bérleti díjből azért keletkezik némi plusz pénz, amiből törleszthetjük a kiegészítésül felvett kedvezményes kamatozású kölcsönt. Még 2 év van hátra a befizetésből és ez most a családi kasszára terhelődik, de ha a Nagyi ki tudta gazdálkodni, akkor már nehogy már én ne tudjam?"

Három család, háromféle gondolkodás.

Finanszírozza gyermeke otthonteremtését Fundamenta-lakásszámlával!

Ha Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződést köt, gyermeke lakáscéljai megvalósulhatnak! A lakásszámla olyan lakáscélra felhasználható – államilag támogatott (EBKM 10,56%, havi 20.000,- Ft-os betételhelyezést feltételezve) – megtakarítási forma, amely havi, rendszeres befizetés mellett, a megtakarítási időszak (jelenleg 48-120 hónap között a kínált módozatok futamidejétől függően) végén kedvező, lakáscélú kölcsönlehetőséget is biztosít. A lejáratkor igényelhető lakáskölcsön – évi 3,9% (referencia THM 5,23%) fix kamatozású, forint alapú – igénybe vételével akár több mint kétszeresére növelhető a felvehető összeg, így az otthonteremtéssel kapcsolatos terveit nagyobb pénzügyi keretből is megvalósíthatja. A Fundamentánál a lakáskölcsönt igénylő ügyfelek 90 százalékának beadványát bírálták el kedvezően és folyósítottak számukra kölcsönt.

Ha gyermeke otthonteremtéséhez, a vásárláshoz, vagy a felújítási munkálatok finanszírozáshoz magasabb összeg szükséges, családon belül – közeli hozzátartozói számára – több lakásszámlát is nyithat, így megtöbbszörözheti a konstrukció nyújtotta előnyöket és a lakáscélok eléréséhez szükséges anyagi forrást.

Fundamenta lakásszámlával a lakásvásárlás mellett a legkülönfélébb felújítási, korszerűsítési munkákat is finanszírozhatja, csak néhány példa a széles palettáról: nyílászárók cseréje, galéria, szauna vagy éppen mosogatógép beépítése; sőt a szakemberek munkadíjáról kiállított számlát is elfogadja a Fundamenta lakáscél igazolásaként.

Gyermeke otthonteremtéséhez kiváló anyagi alapot teremt a Fundamenta-lakásszámla! Ismerje meg a jelenlegi Duplázó Bónusz akciót, amelynek keretében most extra kedvezményhez juthat: az első éves állami támogatással megegyező összeg jóváírásra kerülhet a lakásszámlán!

A tájékoztatás nem teljeskörű, a  lakás-előtakarékossági szerződés részletes leírását az Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat) tartalmazza, valamint a konstrukcióról részletesen tájékozódhat a www.fundamenta.hu honlapon.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek