Négy ok, amiért jó lehet háztartási robotnak lenni

Akár szeretjük a házimunkát, akár nem, el kell végezni, és mivel ez egy olyan tevékenység, ami az emberiség nagyobb részét érinti, rengeteg kutatás és felmérés készült a témában. A legtöbb eredménnyel persze motiválni szeretnének minket arra, hogy takarítsunk minél többet, mert annyival jobb lesz így az életünk. De mégis, milyen eredményre jutottak a tudósok, tényleg érdemes rendszeresen suvickolni a retkes kádat, ha sokáig, de legalábbis minél egészségesebben akarunk élni?

Takarítással a jó egészségért?

3141896
Chaloner Woods

Egy, a European Prospective Investigation of Cancer keretében készült tanulmány szerint például a házimunka is csökkenti a mellrák kialakulásának veszélyét. Állítólag az igen aktív nőknél, mondjuk akik naponta legalább hat (?!) órát serénykednek otthonukban, 13 százalékkal kisebb az esélye annak, hogy jelentkezik ez a betegség. Az International Journal of Cancer című folyóiratban közzé tett tanulmány szerint hasonlóan kedvező hatása van a kertészkedésnek és a rendszeres sétának is. Persze minél kevesebbet végzünk ezekből, annál kisebb ez az arány, háromórányi kertészkedés 10 százalékot ér, két és félórányi házimunka vagy séta pedig "csak" hat százalékkal csökkenti a veszélyt.

Tim Keyn professzor szerint egyébként a rák elleni küzdelemben az is sokat jelent, ha rendszeresen sportolunk: az állami ajánlás szerint már heti 150 perc is elegendő, és nem is kell megerőltető gyakorlatokat végeznünk. Egy korábbi tanulmány becslése szerint az Egyesült Királyságban a mellrákban szenvedő betegek három százaléka ennél kevesebb mozgást végzett, és ez az arány egy százalékkal nagyobb a méhrákos, két százalékkal pedig a vastagbélrákos eseteknél – írja a Daily Mail. Sara Hiom, a Cancer Research UK munkatársa szerint persze az egészséges súly és a kevés alkohol továbbra is a leghatásosabb ellenszer, de semmiképpen nem szabad lebecsülni a testmozgás erejét: szerinte bármilyen formája megfelel, lényeg, hogy kicsit kifulladjunk. A kutatók szerint természetesen a biciklizés vagy a lépcsőzés sokkal hatásosabb, de bármilyen kis lépés értékelendő, mivel sok kicsi sokra megy. A lényeg az, hogy ne henyéljünk a kanapén, annál még egy kiadós porszívózás is jobb.

Persze nem ez az első alkalom, hogy a szakemberek felhívják a nők figyelmét a házimunka és a mellrák kialakulása közötti összefüggésre. Öt évvel ezelőtt a Cancer Epidemiology Biomarkers and Prevention nevű szakfolyóiratban jelent meg egy tanulmány, amelyben azt írták, minden más testmozgás közül a házimunka csökkenti leginkább a mellrák veszélyét mind a klimax előtt, mind utána. Persze őket is megelőzték, már 2004-ben is arról szóltak a hírek, hogy a takarítás a mellrák túlélési esélyeit számottevően növeli. Azért megnyugodhat mindenki, aki nem annyira rajong a portörlésért és az egyebekért: a négyórás takarítást kiválthatják egy hatvanperces sétával is – állították akkor a szakemberek.

Takarítással a jó testért?

Sokan hangoztatják azt is, hogy a ház körüli teendőkkel fogyhatunk. Állítólag egy 30 perces porszívózással mintegy 150 kilokalóriát égethetünk el, a padló felmosásával egy óra alatt 238 kcalt, egy 10 perces mosogatással pedig 20 kcalt, szóval, ha beleadunk apait-anyait, akár 1118 kilokalóriától is megszabadulhatunk egy nap alatt. Szalka Andrea aerobik- és személyi edző egy korábbi cikkben egy kicsit árnyalta a helyzetet. „Tény, hogy a negatív energiamérleg kialakításában segítségünkre lehet, hiszen minden fizikai aktivitás kalóriafelhasználással jár. Azonban a házimunka zsírégető hatásáról értekezni lelkiismeretünk megnyugtatására jó, egyébként más értelme nincs” – nyilatkozta.

Takarítással a jó szexért?

tk3s 56-1000001420
Bildagentur-Online/chromorange

A Lusta férj: Hogy vegyük rá a férfiakat több atyai és házimunkára című könyv szerzője szerint sokat segít a hálószobában, ha a férfi is tevékenyen kiveszi a részét a házimunkából. És hogyan is érvel Joshua Coleman?  "Ha egy férfi házimunkát végez, akkor a nő úgy érzi, hogy valóban törődik vele, és nem csupán szolgálónak tekinti. Viszont ha a nő állandó stresszben él a kaotikus háztartás miatt, és a párja a tévé előtt henyél, miközben ő porszívózik, az bizony hervasztóan hat a szexuális vágyára."

Persze nem csak a testiséggel kapcsolatos problémákra jó megoldás a váltott házimunka, a statisztikák szerint általánosan is jobb lesz tőle a házasság. Igaz, a magyar nők nem szívesen osztoznak. Mi az otthoni feladatokból 3,3-szor nagyobb részt vállalunk, és ezzel a német asszonyokat is lekörözzük, pedig ők sem kispályások, az átlagos háziasszony egész élete során a család ellátásával, a házimunka megszervezésével huszonkét évet tölt Németországban.

Pedig a Brown University kutatói szerint a gyerekvállalási kedvet fokozza, ha minél igazságosabban osztoznak a felek a ház körüli teendőkben.  Az olyan családokban, ahol a nőre a házimunka 54, vagy annál is kevesebb százaléka hárult, öt éven belül nagy eséllyel vállaltak második gyermeket. A tradicionálisnak nevezett háztartások, ahol a nő a házimunka 84, vagy még ennél is több százalékát végezte szintén nagy eséllyel vállaltak második gyermeket – állították. Ezzel szemben a kaliforniai Stanfordi Egyetem tudósai azzal riogatnak, hogy a házimunka károsan befolyásolja a férfiak nemzőképességét.

Takarítással a boldogságért?

A Cambridge-i Egyetem kutatóit is izgatta a kérdés, hogyan élik meg a férfiak, hogy egyre jobban ki kell venniük a részüket a házimunkából. Az eredmény meglepő. Azok a férfiak, akik segítőkészebbek voltak, sokkal boldogabbnak vallották magukat: „Ez azért lehet, mert egyre több férfi híve a nemek egyenjogúságának, ezért kényelmetlenül érzi magát, ha a nő végzi el a házimunka javát, főleg mivel a nők egyre karakánabbak, és megmondják a partnerüknek, ha zavarja őket a lustaság”.

tk3s 56-1017903842
Bildagentur-Online/chromorange

És valóban, nekünk semmi nem jó,egy másik felmérés azt állítja, nem becsüljük meg kellően a szorgalmas férfiakat.  Sőt,, ami talán a legrosszabb, egy több évvel ezelőtti felmérés szerint sok nőnél a takarítás nagyobb örömet okoz, mint a szex. „A felmérésben résztvevő 2000 tizennyolc és nyolcvan év közötti nő egyharmada kijelentette, hogy a takarítás nagyobb örömet nyújt nekik, mint a szeretkezés, de 57 százalék azért fárasztónak tartja a házimunkát” – írja az Index.

Oszd meg másokkal is!
Mustra