#ÉLETEM

Semmit nem érnek az anticellulitisz krémek

2012. július 5., csütörtök 19:49

Meggyőződésem, hogy tavasszal a cellulitisz elleni krémeket keverő gépeket magasabb fokozatra állítják, annak ellenére, hogy évről évre kiderül, ezek a krémet szinte semmit sem érnek. A nők mégis megveszik, a kozmetikumgyártók boldogok, és a kör a következő tavasszal kezdődik előről

Mióta szembesültem vele, hogy a negyvenpár kilós kolléganőmnek is van cellulitisze, aki pedig kórházi turbóitalokat ivott, hogy hízzon, és hogy a napi 2 spinning órát lenyomó barátnőm combja sem makulátlan, a vesztesek nyugalmával szemlélem a helyzetet. Persze, lehet papolni a sportól – amelynek egyébként számos jó hatása van –, meg az egészséges étkezésről (mantra: semmi cukor, semmi fehérliszt, óvakodj mindentől ami jó), de a megoldás valahol Isten kezében van.

Ennek ellenére évente megjelennek írások a legjobb anticellulitisz szerekről, de ezek egyik fele szimpla PR-ciikk, a másik fele meg körkép arról, mi kapható. Az igazság azonban ennél is hervasztóbb.

A német fogyasztóvédelmi lap, a Stiftung Warentest 300 nőt kért meg, hogy 4 hétig kenegessék magukat a különféle csodaszerekkel, majd publikálta az eredményt.  A krémek nagy része a koffeinnel operált, de vannak, akik az algára vagy a paprikakivonatra esküsznek. Közös hatásuk, hogy vagy a vizet távolítják el a szövetek közül, vagy a véráramlást segítik elő.

A tesztben 300,35-60 éves nő vett részt.. A kencék mindegyikét 30 nő tesztelte, ők írták le szubjektív tapasztalataikat a készítményekről. Az egyik lábra a valódi terméket kapták, míg a másikra sima testápolót, a vizsgálat elején és végén lefotózták őket. A tesztben természetesen egy bőrgyógyász is részt vett, de ez nem változtatott a siralmas eredményen: legyen drága vagy olcsó, a krémek annyit – vagy annyit se – érnek, mint a placebo termék.

Christian Dior Plasitcity Gel Lipo-correctour Anti Cellulite 200 ml, 10-12.000 Ft

Az ígéret szerint „már négy hét alatt látható hatást lehet vele elérni, és jelentősen javul a narancsbőr”, a nők azonban nem ezt tapasztalták. A hatásosságra mindössze 1,8 pontot adtak, a felkenés utáni érzésre pedig 1,7-et.

Loreal Paris Perfect Slim Pro narancsbőr ellen 150ml, 5830 Ft

A német piacon 15 euróért kapható termék itthon nem olcsó, sőt a felső-közép kategóriába került. A 14 nap alatt csodás változásokkal kecsegtető golyós masszírozóval ellátott termék azonban ennek ellenére sem tudta beváltani, amit ígért, mindannyiunk legnagyobb sajnálatára. A nők nagy része a masszírozófejre panaszkodott a legtöbbet, ezzel 1,9/1,9 pontot kapott.

Tavaly debütált a Nivea csodaszere, a Nivea – Good bye cellulite 200ml, 2850 Ft

Az L-carnitinnel megspékelt termék nagyon jó marketingeseket használ: „Bizonyított eredmény: 2 hét után a bőr felszíne láthatóan tónusosabb és simább lesz. 4 hét után a mélyebb cellulit jelei is láthatóan csökkennek”. Ha ez nem lenne elég, azt is ígérik, hogy masszírozni sem kell magunkat a látható hatáshoz, így is működik a termék. Ez már maga a mennyország, gondolnánk, ha a tesztelők szerint hatásos lenne a termék, ám mindössze 1,7 pontot kapott. Sokak szerint ráadásul büdös, mások arra panaszkodtak, hogy nehezen szívódik fel.

DM – Balea Cellulit gél-krém 200 ml, 999 Ft

"Látható változás, már egy hónap után jelentősen javul a bőr állapota" – ígéri a felirat. Az in vitro tesztek biztos beváltak, a nők viszont 1,6/1,9 pontot adtak a krémzselének.

Frei Cellulite masszázsolaj 100 ml, 3000 Ft

"Láthatóan feszesebb bőr és kötőszövet, már rövid idő alatt is" – ígérték a használónak, ám a tesztelők nem voltak sokkal elégedettebbek mint a többi termékkel. Azt többen hangsúlyozták, hogy ezt legalább könnyen lehetett felkenni, és gyorsan felszívódott, ezért 2,4/1,9 pontra értékelték a krémet.

Florena Cellulitisz krémgél 200 ml, 2000 Ft körül

"A narancsbőr látható tünetei négy hét alatt csökkennek" – mondja a termék gyártója, a nők azonban nem így látták. 1,7/1,8 pontjával pontosan ugyanott van, mint a Dior kence. Legalább azzal vigasztalhatja magát a vásárló, hogy ez jóval olcsóbb volt.

Garnier golyós masszírozó kezelés problémás területekre 125 ml, 1820 Ft

A Garnier nem kispályázik, már 8 nap alatt látható változást ígér. A boldog tesztelők sajna nem így látták. A golyós adagolóból a termék egy része ráadásul kifolyt, ettől egy csomó anyag pocsékba ment. A nyaralás előtt használandó krém ráadásul ragadt is, így mindössze 1,8 pontot kapott mind a hatásosságra, mind a használatra.

Ha mindenképp tenni akar valamit a tornán kívül, akkor kávézaccot keverjen el olivaolajjal, és azzal masszírozza át a testét. Ez is lesz legalább olyan hatékony, mint a többi krém, és tuti olcsóbb.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta