#ÉLETEM

Ezt a hőséget már a kutyák sem bírják

2012. július 2., hétfő 11:02

A héten folytatódik a kánikula, és hiába van tele a Facebook azzal, hogy (ilyenkor főleg) ne hagyjuk a kutyát, macskát, gyereket az autóban, vagy más kicsi és lezárt helyen, évről évre történnek tragédiák.

D  FO20111227008
Fotó: Földi Imre / MTI

A hogyan lehet elkerülni kérdésre az a válasz, hogy nem hagyjuk kedvencünket a bezárt autóban, amíg beugrunk nagybevásárolni, illetve ki sem kötjük a bolt elé, kivéve ha árnyékos helyen van, és hagytunk mellette vizet.

Kertben élő kutyánknak akár egy medencét is kitehetünk, amelybe néha belemehet lehűteni magát, ha pedig lakásban él, akkor a padlólappal ellátott területekre is hagyjunk neki szabad bejárást, mert az mindig hűvösebb mint a melegburkolat. A vizét cseréljük rendszeresen, naponta akár többször is, és tartsuk árnyékos helyen.

Amennyiben tömzsi orrú kutyával rendelkezünk ( bizonyos fajta bulldogok,mopsz, pekingi palotakutya, japán chin) fokozottan figyeljünk rájuk, ők egyébként is hajlamosabbak a légzőszervi megbetegedésekre), és a hőséget is rosszul viselik, hiába rövidszőrűek.

Egy napon álló, sötét színű autó, akár 60-70 fokra is felmelegedhet, az emlősök nagy része pedig csak a nyelvén keresztül tud hőt leadni, azaz szervezetét hűteni. Egy ilyen térben az állat hamar rosszul lesz, ennek pedig súlyos, olykor halálos következményei is lehetnek. Hőguta nem csak zárt térben alakulhat ki, a forróságban dolgozó kutya (vadászat, verseny) sincs biztonságban, főleg ha nem jut vízhez.

A hosszú szőrű kutyák nyáron nagyobb veszélyben vannak mint rövidszőrű társaik, hacsak nem indul versenyen az eb, érdemes trimmelni vagy lenyírni a szőrét. A tappancsoknál is ajánlott kinyírni a szőrt, így a toklász is kevésbé tud belemenni a lábujjak közé, vagy legalább hamarabb észrevesszük.

A hőguta tünetei többfélék lehetnek, a szapora légzés, levertség, elesettség, sokk, görcsök és kóma követhetik egymást.

Amennyiben a fenti tüneteket észleljük, az állatot azonnal rakjuk hűvös helyre, és kezdjük el hűteni a testét. Ez lehet akár a kerti slaggal való locsolás is, de a fürdőkád is jó megoldás lehet. Ha kicsit lehűlt az állat, próbáljunk meg minél előbb eljutni vele az állatorvoshoz, aki a sokkos állapot megszüntetésére fog törekedni, és infúziót fog adni az állatnak.

Amennyiben kóbor kutyát látunk, és megoldható, adjunk neki is inni – ha már többet nem tehetünk érte –, mert ebben a melegben nehéz vizet találniuk a városban.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta