#ÉLETEM

108 ok, ami miatt nehéz fogyni

2012. június 26., kedd 17:48

Minden eddigi fogyókúrás kísérlete kudarcba fulladt? Nos, a szakemberek szerint legalább 108 befolyásoló tényezője van a fogyásnak. Elsőként ugye ott vannak az örökletes tényezők, ezeken elvileg nem tudunk változtatni, de azért egy kis mozgásteret így is adnak, így nem foghatunk mindig mindent a génekre – írja a Daily Mail. A British Nutrition Foundation a kormányzat számára készített beszámolójában hét csoportba osztotta a meghatározó okokat, vannak társadalmi, pszichológiai, fiziológiai, környezeti, az ivással és az evéssel, a mozgással, valamint a tévével, magazinokkal és az internettel kapcsolatos faktorok.

Az első kategóriába tartoznak például azok a barátok, akik nincsenek túl jó hatással ránk, mert cikiznek, ha bejelentjük, hogy edzeni járunk, és olyan ételeket tukmálnak ránk, amelyeket nem lenne szabad ennünk. Persze nem csak a haverok, a munkatársak és a családtagok is könnyen szabotálhatják a fogyókúrát. A második csoporthoz tartozik az, ha unalmunkban eszünk, vagy ha az ételre jutalomként tekintünk, és így tovább, és így tovább. A szakemberek szerint a távirányítótól kezdve az ülőmunkán és a túl drága edzőtermi bérletig minden ellenünk dolgozik. Tegyük hozzá, az egyszerű lustaságra nincs mentség, a legtöbb tényezőt azért ki lehet küszöbölni és vannak egyszerű módszerek, amelyek segítségével be tudjuk tartani a fogadalmainkat.

stockfresh 1414709 woman-exercising-at-home sizeM

Például, ha nem tudunk teljesen elszakadni a tévétől, akkor legalább a reklámok alatt álljunk fel és végezzünk egy kis házimunkát, sőt, egy még jobb ötlet: lessünk el pár fogást edzés közben vagy valamilyen fitnesz DVD-ről, így televíziózás közben is el tudunk végezni néhány gyakorlatot. Ennél banálisabb megoldásra vágyik? A szakemberek szerint első lépésnek az is megteszi, ha eltüntetjük a távirányítót és tévékészülékhez fáradva váltogatjuk a csatornákat: ezzel óránként állítólag 15 kalóriát égetünk el. Szeret nassolni filmnézés közben? Ahelyett, hogy megenne egy egész zacskóval, tegyen ki egy kisebb adagot egy tálkába.

Ahogy azt már korábbi cikkünkben is írtuk, a munkahelyen sem muszáj mindent e-mailben megbeszélni, hanem akár oda is lehet menni a kollégákhoz megtárgyalni a dolgokat. Ha lehet, akkor óránként egyszer mindenképpen álljunk fel az asztal mellől, ez naponta legalább 120 kalóriát jelent. Ne szégyelljük magunkat akkor sem, ha lábunkkal folyamatosan dobolunk, ezzel ugyanis 350 kalóriával többet égetünk el naponta, mint az, aki nyugodtan ül a helyén.

Bridget Benelam táplálkozástudományi szakember szerint érdemes minden csoportból legalább egy tényező ellen felvenni a harcot, hiszen sok kicsi sokra megy. „Sok embernél segíthet, ha megtanul főzni, ha naplót vezet az étkezési szokásairól, hogy mennyit mozog, ha több időt tölt a négy falon kívül, vagy ha online intézi a bevásárlást meghatározott lista alapján” – tette hozzá (Itt megtalálja az eredeti táblázatot arról, hogy mit szabad és mi tilos!)

20 tényező a 108-ból

Társadalmi: a barátok, illetve munkatársak, az elszigeteltség, túlóra

Pszichológiai: stressz és alacsony önbizalom, unaloműzés étellel, jutalmazás étellel

Evéssel, ivással kapcsolatos: nagy adag, gyors evés, impulzív vásárlás az élelmiszerüzletekben

Mozgással kapcsolatos: ha a rövid távokat is autóval tesszük meg, távirányító használata, ha a szabad levegő helyett a négy fal között tevékenykedünk

Környezeti: ülőmunka, drága edzőtermi bérlet, minden olyan eszköz, amivel energiát spórolunk

Fizikai: kevés alvás és az örökletes tényezők

Tévé, internet és magazinok: a túl sovány példaképek, túl sok idő a monitor, illetve a képernyő előtt, az egészségtelen italok és ételek reklámjai


Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2012.06.26 18:29:24hermetikus

    A felsorolt okok messze nem a legfontosabbak. Az elhízás legfontosabb oka az általános egészséggel függ össze, amennyiben alig van olyan ember, aki ne rendelkezne, többnyire dohányzás következtében létrejött krónikus, gócos, gyulladásos típusú betegséggel, melyről vagy nem tud vagy nem hajlandó tudomást venni.

    A következmények széles spektrumúak. Ezerféle anyagcsere-probléma, belső elválasztású mirigyek problémái, epigenetikai elváltozások, folyamatos hurutos fertőzések, lehetetlenül meggyengült immunrendszer stb. által súlyosan károsított, roncsolt idegrendszer, amivel fiziológiai képtelenség az egészséges étkezés és életvitel fenntartása.

    Hangsúlyozom még egyszer: aki ilyenek miatt hízik el, ahogy az elhízottak túlnyomó többségél ez a helyzet, az sosem fog tudni lefogyni, amíg krónikus nyavalyáitól meg nem szabadul, és ez még csak a kezdet!

    Az írás tehát súlyosan megtévesztő, igazából népbutítás, néphülyítés magas fokon.

  • 2012.06.26 19:17:34pause

    sztem 2 ok van:egezsegugyi,a masik,de legnagyobb az a lustasag...

  • 2012.06.26 19:18:40Decca

    Mi ez az áltudományos duma, hermetikus? Mi van a kövér gyerekekkel? A nem dohányzó kövérekkel? Nem lehetne, hogy gondolkodsz mielőtt írsz? Te is csak egy másik áltudományos maszlagot szoptál be.

  • 2012.06.26 19:55:50hermetikus

    Mielőtt mocskolódni tetszik kedves idióta, talán a szöveget, ha lehetne... Oda van írva: nem mindenkiről, csak az elhízottak többségéről volt szó. A maradék még sokszor tízmillió fő....

  • 2012.06.26 20:02:45efi

    Decca
    "Mi van a kövér gyerekekkel? A nem dohányzó kövérekkel? "
    Az van, hogy sokat zabálnak.
    Háborúból még sem kövér gyerek, sem nem dohányzó kövér nem jött vissza.

  • 2012.06.26 20:12:07Rosie McGann

    hermetikus

    Alátámasztás, statisztikai adatok? Részemről alig ismerek dohányzó kövért, elég hihetetlennek tűnik az állításod.

  • 2012.06.26 20:27:03franc0

    Rosie McGann

    Tessék, itt vagyok.
    Cigizni még cigizek, de már lefogytam.

  • 2012.06.26 20:32:39tejcsokoládé

    hermetikus: "Hangsúlyozom még egyszer: aki ilyenek miatt hízik el, ahogy az elhízottak túlnyomó többségél ez a helyzet, az sosem fog tudni lefogyni, amíg krónikus nyavalyáitól meg nem szabadul, és ez még csak a kezdet!" gyerekkorom óta hormonális problémám van,amivel együtt is 173 centihez 58 kiló vagyok. nem mondom hogy könnyű, de ez van. szóval nem kéne dobálózni a 'sosem fog tudni lefogyni' dolgokkal. aki sosem tud lefogyni, az vagy lusta, vagy nem elég elszánt.
    a te dumád semmivel sem tudományosabb, mint maga a cikk, ami egyébként úgy vacak, ahogy van.

  • 2012.06.26 20:34:36lilly.alien

    Ha valaki le akar fogyni, az le is fog. Nincs olyan, hogy "sose". Persze mindenki azonnali eredményeket akar, és rájönnek, hogy ez nekik mennyi idejükbe fog kerülni, így fel sem állnak a bőrfotelből. Nincs olyan, hogy gének, nincs olyan, hogy erős csontozat, nincs olyan, hogy nem telik rá, pedig tegnap vettem [tetszőleges termék]. Csak a kifogás van és a lustaság.

  • 2012.06.26 20:58:53Бабаяга

    akaraterő, önfegyelem. Mindkettő hiányzik azoknál, akik nem "tudnak" lefogyni. E kettő tulajdonság nélkül nem lehet senki sikeres.

  • 2012.06.26 21:29:37soproni1

    A sovány ember sem feltétlenül egészséges. Van, aki a testben lévő mérgeket a zsírszövetekben tárolja, van, akinek a bélfalain rakódik le ( sovány). A fogak, haj, szemek állapota sokkal inkább árulkodó az ember egészségi állapotáról. Igaz, azokra nem lehet gyógyszert felirni. Általános igazság, hogy a szervezet próbálja fenntartani az életet, a mérgezésre, savasodásra más válaszokat ad. A szálkás izmos, de szemüveges vagy kopaszodó ember semmivel sem egészségesebb, mint egy átlagos kinézetű ember, csak megfelel a trendeknek.

  • 2012.06.26 21:40:38oliva

    Háááát... én nagyon sokat ugrálok napközben, nem nassolok, mindenre vigyázok, de amíg nem kezdtem el intenzíven, hetente 3x sportolni, ja és persze egy kiadós vitaminkúrát adni a testemnek, addig nem tudtam lefogyni... úgy kell edzeni, hogy megizzadjunk, az a jó, és talán nem én vagyok az egyetlen, akinek ehhez bizony edzőterem kell, mert anélkül úgysem csinálom... persze drága, de annyi hülyeségre költünk... ennek legalább van értelem. Mindenkit arra buzdítok, hogy keressen valami jó kis sportot. Zumba, curves, aerobik, uszoda, ping-pong, tenisz, stb. Ja, és a lélekre is nagyon jó hatással van!

  • 2012.06.26 22:35:14rockseiaXLL

    Mennyi zseni van itt bazmeg.
    Pl. epe diszkinézis. Kurva sok embernek van ilyen, csak nem tud róla. Esetleg néha puffad, de arra meg azt mondják, hogy gyorsan eszik. Közben meg nem bontja le rendesen a zsírt, így lesz belőle inkább koleszterin, meg megy a zsírraktárba. Zsírban oldódó vitaminok szintén nem jutnak be ezért, így újabb betegségek, stb. Vagy ott van az inzulinérzékenység csökkenés. Jó a hasnyálmirigy, de hiába ontja az inzulint, a sejtek nem veszik fel a cukrot, így az zsírrá alakul, és megy a raktárba, plusz még kipurcan a hasnyálmirigy is egy idő után. Még egy példa: váltóműszak. A zsírbontást szabályozó enzimek éjjel, alvás közben termelődnek, ha akkor ébren vagy, akkor megszívtad, a zsír megy a raktárba. Pajzsmirigyről is írjak? Soroljam még? Ezek nem áltudományos dolgok, bárhol utána lehet nézni a neten. Persze a norbiápdét az teljesen tudományos dolog, ugye? Az a helyzet, hogy az elhízás hizlal. Ha valaki elkezd hízni, és még idejében nem keresi meg az okát, és nem tesz ellene, akkor egyre nehezebb lesz lefogyni. Persze sokkal könnyebb hülyének nézni valakit, mint esetleg egy kicsit gondolkodni.
    Na még egy példa. Volt egy bizonyos műanyag fajta, ami felhalmozódik a szervezetben, ha érintkezünk vele, és hízást okoz. Elvileg nem készülhet ilyenből evőeszköz, de mikor olvastam róla én azért találtam ilyet. Persze régen cumi is készült belőle...
    Akaraterő, önfegyelem, meg a tetves kurva anyád, az.

  • 2012.06.26 22:52:25lilly.alien

    A klasszikus "essünk egymásnak" helyzet: a bal sarokban a edzettek, sportolók, a jobb sarokban az edzetlenek, átlagosak. Mindenki úgy néz ki, ahogy akar. De pár emberre az önkritika is ráférne.
    rockseiaXLL:
    Miért beszélsz mások nevében? Csak pont a te álláspontodat nem látom... Ha a leírtak téged megnyugtatnak, az a te dolgod. Erre mondják, hogy a "hamis illúziója a biztonságérzetnek".

  • 2012.06.26 23:23:16rockseiaXLL

    he?

  • 2012.06.26 23:43:42Gáborom

    Dehát a díványon még sosem olvastam értelmes cikket.
    Mit kell ezen annyira csodálkozni?
    Ma már mindenki csinálhat "médiját"....
    És mindenki kommentelhet ezerrel.Még én is.
    Veszett a világ.
    Elveszett...

  • 2012.06.27 00:27:47Theodoro

    rockseiaXLL valószínűleg első éves az orvosin, már kiolvasott egy biológia könyvet is, ezért nagyon kemény csávónak/csajnak? hiszi magát

  • 2012.06.27 02:46:39Phátyol Ferenc

    mozogni kell meg kevesebbet enni. ha meg ez nem működik(nem egy hét, hanem fél év alatt), akkor ott bizony valami szervi probléma lehet a háttérben. szóval nem mindig igaz az, h aki kövér az lusta is egyben.

  • 2012.06.27 09:42:01lizocska

    pedig rockseiaXLL nem mond hülyeséget. (és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy elsőéves-e, vagy bioszkönyvből ollózta ki, amit írt).

  • 2012.06.27 10:14:17mahoo

    Elegem van a dohányzók szapulásából. Kapunk elég sz@rt a nyakunkba az élettől, minek még ezt is. Szívem szerint azt csinálnám a nemdohányzókkal, amit ők tesznek velünk átvitt értelemben. Összegyűjteném őket és kizárnám a jólevegőre egy szép országban, mondjuk Bangladesben. Aztán megtiltanám a ki- és bejárást az országba. Elindítanék mindenféle mondvacsinált és áltudományokkal alátámasztott ellenmarketinget, felemelném minden élvezeti cikknek, többek között az alkoholnak és designerdrogoknak az árát 5000 százalékkal. Ezek után levonnám a munkaidejükből a trécseléssel eltöltött időt. Ha mindezzel megvagyok, akkor engedélyezném nekik a fogyokúrát, mondjuk egy jó kis atomháborúval, persze kizárólag bio és egészséges anyagok felhasználásával...
    Emberek, térjünk már észhez. Az életben annyi szép és jó dolog van, miért kell egymást állandóan b@sztatni és miért nem lehet megélni békében egymás mellett. Ha valaki mérgezni akarja magát, tegye, ha nem, ne tegye. Ha valakinek az a jó, hogy eszik, egyen, ha valakinek az a jó, ha gebe, legyen. Ha valaki szeretne változtani, tegye. Csak ne szóljunk már be egymásnak mindenért. Ebben a mai világban már csak pofázunk a szabadságról, de már régen nem birtokoljuk, maximum papíron, vagy ideológiákban.
    Ja, és a F@szbook-ot is megadóztatnám. Na onnan jönne ám a bevétel.

  • 2012.06.27 10:24:29Kytia

    Volt egy barátnőm, aki folyton panaszkodott a pasijára, hogy cikizi a súlyával. A kapcsolat előtt nem volt kövér, de alatta az lett, azt mondta, valami pajzsmirigy baja van és vagy attól vagy a gyógyszertől hízott és nem tud mit csinálni, stbstb.
    Aztán szakított a pasival és eldöntötte, hogy mostaztán elég volt és elkezdett edzeni, meg gondolom, diétázni is. A fb-ra lagutóbb kiposztolt képén egy régebbi nadrágjában van, aminek a derekát eltartja magától, hogy látsszon, kb kétszer is belefénre. Érdekes, hogy reagál a pajzsmirigy a szakításra...

  • 2012.06.27 14:04:23efi

    rockseiaXLL
    Neked is szól, háború meg éhínség idején úgy látszik senkinek nincs semmilyen speciális betegsége, ami hízást okoz, csak békeidőben....

  • 2012.06.27 15:35:20tonalcar

    efi: ollálá... :-)

  • 2012.06.27 15:35:59kohabitállak

    efi: ollálá... :-)

  • 2012.06.27 15:37:16Ernoke

    kötelességemnek érzem, h hozzászóljak ehhez a cikkhez. 162 centi és 42 kiló vagyok jelenleg. nem sportolok, minden nap sétálok pár órát, ennyi. semmi hiányom-betegségem nincs, vérszegény sem vagyok, csak a koleszterinem és a vérnyomásom magas kicsit. a mai napi étrendem (általában így néz ki minden nap, az ebéd nyilván változik, van amikor pl. több szénhidrátot és kevesebb húst tartalmaz):

    reggeli: 5-6 db csokis keksz, pár sajtos pogácsa (nem számoltam meg, mert siettem)
    tízórai (másfél órával reggeli után): rántottás szendvics
    ebéd: újházi tyúkhúsleves, brassói, paradicsomsaláta
    uzsonna: most ettem egy algida krémkönnyű tölcséres csokis fagyit, néha csokis müzliszeleteket eszem vagy snickerst
    munka után (3 óra múlva) általában "váltja" egymást az uzsonna és ez, tehát a kettő együtt lesz egy tölcséres fagyi meg 2 müzliszelet v snickers
    vacsorázni (este 10 körül) legszívesebben sajtos kenyeret eszem hagymával, ha jól gondolok vissza, kb. 6 db háromszögsajtot szoktam megenni zöldséggel, 4 szelet kenyérrel.

    aki akar, utánanézhet, h ez így mennyi kalória, nekem nincs hozzá türelmem. mindenesetre ugyanezzel az étrenddel 3 hónap alatt 4 kilót fogytam, valószínűleg mert meleg van, így többet sétálok délutánonként.

    nyilván ha a fogyás csak akarat kérdése, és semmi köze a genetikához, zsíranyagcseréhez, baktériumflórához, akkor a hízás is csak akarat kérdése. kérdezem az okos embereket tehát, h ahhoz, h mondjuk 4 hónap alatt elérjem az 50 kilót (eddig 47 volt a max súlyom), milyen életmódváltás kellene?:D

    @efi rockseiaXLL-nek teljesen igaza van, én vagyok rá a példa. csak velem nem találkozhatnál háborúban, mert szinte azonnal éhen halnék, aki meg hízásra hajlamos, túlélné.

  • 2012.06.27 16:29:30Krumpli

    Szerintem csak 2 oka van annak ha valaki nem fogy le (leszámítva a hormonális problámákat), nincs önuralma, és nem elég kitartó.

  • 2012.06.27 16:41:48nelek

    Ernoke étrendjével 90 helyett én kb. 120 kg lennék.
    Az igaz, hogy ha valaki nem eszik lefogy. Csakhogy minden embernél más és más ez a folyamat. Valakinek semmilyen erőfeszítést nem kell tennie az ideális súlyhoz, valakinek meg folyamatosan koplalnia kell, ez van.

  • 2012.06.27 17:17:49Legelő Őse

    @soproni1 nem tudom hogy ezt a savasodás dolgot hogy értetted? Mert ha a jelenleg hatalmas biznisz savasodás lúgosítás biznisz értelmében, akkor nagyon nem értek veled egyet. ennél nagyobb világrengető badarságot, a föld nem hord a hátán. aki egy kicsit is tájékozott a témában, annak kerek. Persze ügyes a rendszer, mert azokat az élelmiszereket ajánlják, melyekre áttérve a fogyasztó egy új táplálkozási életmódra vált, amelytől fogyni fog. Ezután boldogan kürtöli szét, működik a lúgosító program! Elképesztő! Pedig csak annyit tett, ami már évek óta tennie kellett volna! Odafigyelni az étkezésére, és mozogni.

  • 2012.06.27 21:00:25efi

    Nos, kicsit bővebben.
    Az első probléma, hogy aki sokat eszik, az más mennyiségnél érzi magát jóllakottnak, Magyarán ő azt gondolja, hogy "nem is eszek sokat", pedig de. EZ valóban genetika. A 20 kalóriából én 30-at hasznosítok az nem az, hanem egy karó matekból.
    A másik tipikus probléma, a mindent megeszünk, mert a nagymami azt tanította, hogy a tányéron nem maradhat semmi. Étteremben elénk rakják azt az adagot, ami általában egy 90 kilósnak való (ugye nehogy már éhes maradjon a kedves vendég akkor sem, ha esetleg közelíti a 100-at), aztán az 56 kilós kedves vendég is beburkolja. Üzemi konyhán kiviszi mindenki az egyforma adagot 50 kilóstól a vágósúlyban lévőig és dettó ugyanez.
    Végül a 3. és talán a leglényegesebb, nem azért (nem akkor) eszünk, amikor éhesek vagyunk, hanem amikor üt az óra. Reggel 7-kor, mert fél 8-kor indulni kell, délben a melóhelyen, mert üt a harang. Állítom az emberek 90%-a nem is éhes, amikor kajál, Ilyenkor persze plusz kalóriát vesz fel a legnagyobb lelki nyugalommal és teljes boldog tudatlanságban. De hisz én csak ebédeltem, lementem a többiekkel. Éhes voltál? Hát nem annyira. Mind megetted? Hát, ja , nehogy már ott hagyjam.
    Aztán persze gyártjuk az elméleteket lassú anyagcseréről, genetikáról, meg levegőből termett kalóriákról. Leginkább este a tv előtt tespedve, sörrel a kézben.

  • 2012.06.27 22:10:00baucis

    De jó, egy rakás kifogás a kövér embereknek.

  • 2012.06.27 22:16:22baucis

    mahoo

    Nagyon megértelek, de nincs igazad.
    10 évig dohányoztam, napi két dobozzal. Ma már kurvára nem hiányzik. Jobb az életem nélküle. Amúgy persze, mindenki úgy teszi tönkre magát, ahogy akarja, engem speciel nem zavarnak a dohányosok, de csak mert tudom, mit élnek át.
    A leszokás másik előnye volt, hogy annyira féltem az elhízástól, hogy elkezdtem egészségesen kajálni és reggelente futni.
    A "nincs időm" a kövér, lusta emberek kifogása, én 7 helyett 6kor keltem, elmentem futni, szigetkör után otthon zuhany, majd meló. Fogytam is 5 kilót, nem is jött vissza.

    Kifogás, kifogás, kifogás...... (Jó, a szervi okokat kivéve, de az más téma.)

  • 2012.06.27 22:24:32baucis

    Aki fogyni akar, annak ennie kell (ésszel!) és mozognia. Lehetőleg nem kardio- , hanem aerob jellegű mozgást végezni, heti 4-5 alkalommal, alkalmanként minimum 50 percig.
    Naponta ötször enni, ebből 2,5 gr/ testsúlykg fehérje, 1,5-2 gr/tskg szénhidrát (lassan felszívódó) és kb 10 gr zsír (legjobb a lenmagolaj, de olívaolaj is elmegy).
    Ja, és korlátlan mennyiségű zöldség. Gyümölcs csak nagyon kevés, leginkább semennyi.

    Heti egy kiló fogyás garantált, szép testtónus garantált, cellulitisz eltűnik, ha kitartó az ember, és szintentartja az elért eredményt hasonló étrenddel (néha lehet csalni) és heti 3szor 40 percet mozog, akkor nincs jojóeffektus. That's all.

  • 2012.06.28 09:28:06yoolie

    rockseiaXLL és hermetikus, igazatok van,jó,hogy vannak emberek,akik még tudnak gondolkozni,nem csak szidni a másikat és a lustaságra fogni. Nekem pl.régóta rossz a gyomrom,puffadok stb., de az orvosokat nem igazán érdekli,mi bajom,csak annyit mondanak,hogy idegi alapon van...lehet,de emiatt nagyon meghíztam hasra(illetve gyomorra),pedig én nem ilyen alkat vagyok,régebben csak a fenekemre híztam,de oda sem sokat.Most ott tartok,hogy nem eszek egyáltalán kenyeret vagy cukros dolgokat,de még így is 75 kg vagyok.És nagyon utálom az alakomat,mert a gyomrom állandóan puffadt.Na ennyit a lustaságról,az én esetemben nem erről van szó...viszont sajnos az orvosok sem tudják,hogy miről...

  • 2012.06.28 09:37:56Ernoke

    efi:

    akkor kérlek, mondd el, hogyan kellene élnem ahhoz, h normális testsúlyom legyen. nyilván csak akarnom kell, fegyelmezetten élnem, és jönnek fel szépen a kilók.:D
    (és nyilván nem akkor eszem, mikor éhes vagyok, mert ha akkor ennék, még pár órás szünet sem lenne két étkezés között.)

    yoolie:

    próbáld meg kiiktatni a tejtermékeket az étrendedből, lehet, h laktóz-intoleráns vagy.

  • 2012.06.28 20:13:29tea fan

    efi, lilly.alien

    "Neked is szól, háború meg éhínség idején úgy látszik senkinek nincs semmilyen speciális betegsége, ami hízást okoz, csak békeidőben...."

    Ez nem igaz; csak éppen azok, akiknél a hormonális illetve anyagcserezavar "békeidőben" hízékonyságot okozna, hamarabb feldobják a talpukat, mint a teljesen egészségesek.

    Nyilván nem mindenki beteg, aki azt állítja magáról, de ennyi tájékozottság birtokában nem kellene a hormonális és anyagcsere-betegségekről észt osztani.
    A pajzsmirigy által termelt hormonnak például közvetlen hatása van a zsírbontásra. Továbbá az agyalapi mirigy elváltozása is okozhatja a hormonális működés felborulását, aminek gyakran hízékonyság a következménye.Tessék utánanézni.
    Íme:
    [link]
    [link]

    Egy barátnőmnek hipofízis adenómája volt, néhány hónap alatt hízott húsz kilót, és szőrszálak kezdtek nőni az orrán(!). Szerintetek nyilván csak zabálni kezdett, ugyebár.
    Amikor kezelni kezdték is visszahúzódott a daganat, különösebb erőfeszítés nélkül (értsd: korábbi, normál életmódját folytatva) lefogyott. Milyen érdekes.

    Egyébként nem csak hízékonyságot okozó pajzsmirigy-betegség létezik, a túlműködésesek épp az abnormális mértékű és ütemű fogyással küzdenek.

  • 2012.06.28 20:34:57efi

    tea fan
    1000-ből 1.
    Szerinted hány kövér ember van? 2-ből 1. Legalább. De inkább több.

  • 2012.06.28 22:31:08tea fan

    efi
    Ennél jóval nagyobb az arány, ha az összes olyan hormonális ill. anyagcsere-betegséget vesszük, amely a normálistól eltérő testsúly-gyarapodást vagy -csökkenést okozhat.
    Nem állítottam egy szóval sem, hogy _minden_ túlsúlyos beteg. Többségük nem az.
    Viszont az "olyan nincs, hogy valaki ne tudjon lefogyni" típusú meg érvekre ugrom. Mert van.

  • 2012.06.29 09:06:39Ernoke

    efi:

    továbbra is várom az életmód-tanácsaidat a súlyommal kapcsolatban, hiszen te annyira okos vagy, biztosan csak fegyelem kell, és megoldódik a problémám!:D

  • 2012.06.29 18:00:29efi

    Keveset eszel.

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta