Pesti-e vagy?

Mennyire számít, hogy pestinek, vagy vidékinek születik valaki? És ha budainak? Fővárosunkban tanuló egyetemistákkal végeztünk nem reprezentatív felmérést, hogy kiderítsük, a huszonévesek körében van-e, és ha igen, mennyire komoly szembenállás vidékiek és fővárosiak között.

stockfresh 909536 redhead-enchantress-walking-near-rapeseed-fiel

Állítólag még a Fradi-Újpest gyűlölet is a főváros-vidék szembenálláson alapul. Akár igaz, akár nem, Magyarországon meghatározó, hogy vidékinek vagy pestinek vallja magát az ember (kivételek esetleg a budaiak, akik kikérik maguknak, ha vidékről nézve a pesti kategóriába kerülnek). A sztereotípiák felszámolása mostanság nagy divat, és bizonyos szükséges is. Ám van egy határ, amit átlépve tanácstalanná válik az ember.

Nem reprezentatív felmérésünk eredménye

Ha elfogadjuk, hogy a sztereotípiák (ezekről lásd keretes anyaguknat a cikk végén) hasznosak és veszélyesek egyaránt lehetnek, érdemes megvizsgálnunk a dolgot egy konkrét problémán. Mennyire veszélyes Magyarországon a pesti-vidéki szembenállás? És mennyire hasznos? Ezt próbáltuk felmérni kérdőívünkkel és jó pár beszélgetéssel. Fontos megjegyezni, hogy a kérdőívet nem töltötték ki százak, nem kívánunk reprezentatív felmérés megvalósítóinak színében tetszelegni. Az eredményeket vitaindító céllal közöljük mégis, hogy aztán kommentek formájában az olvasók is hozzáfűzhessék a témához tapasztalataikat. A kérdések lezárása tehát nem cél.

Miről ismerszik fel a vidéki, miről a pesti?

Figyelem! Sztereotípiák következnek! Ne szívjuk mellre őket.

A pestiek nagyképűek, figyelmetlenek, lenézik a vidékieket. A vicc csak az, hogy a megkérdezett pestiek szerint is így van ez, ami valahol elég ellentmondásos, hisz a sztereotípiába nem tartozik bele, hogy a pestiek önmaguk rovására is vidékpártiak volnának. A kérdőívből viszont ez derül ki.

A nyelvhasználat is meghatározó különbség: a pestiek affektálnak, és rendkívül naprakészek szlengügyileg. A vidékiek különböző regionális nyelvváltozatokat, esetleg valamilyen nyelvjárást beszélnek, és archaikus kifejezések, agrártudományi szakszavak ismeretében brillíroznak. (Mert ugye minden vidéki földet művel, a székesfehérvári panellakótól a szegedi rektorig.) A vidékiek farmert és kockás inget hordanak (ami amúgy is elengedhetetlen kelléke a favágásnak) a pestiek meg Tommy Hilfigert. (Mind. A VIII. kerületi garzonlakók és a munkába igyekvő szobafestők is.) A pestiek gyorsabbak, de türelmetlenebbek is. A vidékiek szájában megalszik a házi tej, ellenben MacGyver módjára barkácsolnak meg bármit. A pestiek csak a kütyükhöz értenek, a ház körüli munkákat alkalmazottakkal végeztetik. A fővárosiak biokrumplit esznek, a vidékiek meg a kertjükben termőt. Így csak a vidékiek tudják, hogy a friss burgonyát a föld alatt érdemes keresni.

A vidékiek kockás ingben járnak és mindent meg tudnak bütykölni
A vidékiek kockás ingben járnak és mindent meg tudnak bütykölni

Mi lehet a szembenállás alapja?

A pestiek vidékre vágynak, a vidékiek pestre. Csoda hogy rossz szemmel néznek egymásra? Magyarország erősen centralizált. Ezt is szokás a szembenállás háttereként említeni. Az sem csupán feltételezés, hogy a vidékiek többségének életstílusa kifejezetten eltér a pestiekétől, és fordítva. Márpedig ami különbözik egymástól, az nem ugyanaz (bekezdészáró létbölcselet).

Ez most komoly?

Felvetődik a kérdés, hogy mennyire komoly ez a dolog a fővárosiak és vidékiek között. A kérdőív kitöltőinek többsége szerint ugyan kicsit negatív a szembenállás, de nincs szó igazi megbélyegzésről: hátradőlhetünk, nem kell puskaporra készülnünk. A kitöltők szerint ritka, hogy azért ér valakit hátrányos megkülönböztetés, mert vidéki. Még ritkább, hogy azért pikkeljenek rá, mert pesti. Arra a kérdésünkre, hogy mennyire szeparálódnak el egymástól például az egyetemeken vidékiek és pestiek, szintén bíztató választ kaptunk: állítólag semennyire. A kollégisták külön kis világába persze nehezen nyernek betekintést pestiek, de ez csak azért van, mert hátránnyal indulnak a kollégiumi felvételnél, amikor a szülői háznak az egyetemtől való távolságát kezdik firtatni. Ha viszont egy kolieszbuli erejéig behatol a pesti egyed, senki sem fogja kinézni onnan, csak mert nem vidéki. Az ismerkedést még mindig nem azzal kezdjük, hogy „Pesti-e vagy?”.

Hol jobb az élet?

Egy fővárosinak meg sem kottyan a napi három óra békávézás, de kétségbeesik, ha vidékre utazván egyszerre kell eltöltenie négy órát a vonaton. A vidékiek munkanélküliségre panaszkodnak, a pestiek koszra, túlzott pörgésre (és munkanélküliségre). A pestiek többsége, ha újrakezdhetné, vidéken tenné. A vidékiek többsége bánja, hogy nem költözött a fővárosba, amikor még tehette volna. Vidéken állítólag nincs pezsgő kulturális élet, Pesten nincs idő részt venni benne. A fővárosi tömegben elveszve melegítőben is le lehet menni a közértbe. Vidéken ABC-be járnak az emberek, ahol csupa ismerősbe lehet botlani, és megszólják azt, aki nem öltözött fel rendesen a vásárláshoz. Pesten a tolvajok is könnyedén megbújnak a tömegben, vidéken viszont minden nap ugyanazok az arcok jönnek veled szemben az utcán és ezek az arcok nem felejtenek... Régóta kérdezgetem az embereket: hol jobb? Mivel magam is bizonytalankodom, ez amolyan hobbimmá vált. Néha azt gondolom, mindent megadnék azért, hogy végre egy elégedett választ halljak. Máskor megnyugszom: amíg elégedetlenségbe botlok, legalább biztos lehetek benne, hogy itthon vagyok. Az, hogy a fővárosban vagy vidéken, nem számít: Magyarországon.

A sztereotípiákról általában

A sztereotípiák felállítása, és tapasztalataink ilyen kategorizálása abban segít, hogy - a világtörténelemhez képest - csekély tapasztalataink és korlátolt agyi kapacitásunk ellenére is legyen sejtésünk a dolgok várható működéséről. Egy előítéleteket (ezt most szó szerint értve, tehát: előzetesen meghozott ítéleteket) teljes mértékig nélkülöző világban a cápáról nem lehetne azt állítani, hogy veszélyes. Az a cápa, amelyikről tudjuk, hogy megcsócsált egy szörföst: veszélyes. A többi meg vagy szereti, ha simogatjuk, vagy nem, próbálkozzon, ha van kedve!

A probléma az, ha egyértelmű határvonalakat képzelünk a kategóriákhoz („a fogatlan cápa nem cápa”), a kategóriába sorolt egyedeket pedig általános érvényű jellemzőkkel ruházzuk fel („minden cápa emberhúsra éhezik”). Aki túlságosan hisz a sztereotípiákban, nem tud mit kezdeni a skatulyákba nem férő egyedekkel. Az ilyen ember el fog szalasztani egy csomó lehetőséget, a prototipikustól eltérő példányok megpillantására. Intelligens szőke bombázók, szexi fizikusok, kedves, öreg cápák fognak elballagni mellette, anélkül, hogy megismerkednének vele.

D. L. Hamilton kutatásai eredményeként megállapította, hogy az emberek többsége jobban felfigyel a sztereotípiával egybecsengő jellemzőkre, mint az attól eltérőekre. Ez azt jelenti, hogy ha vidékiként találkozom egy pestivel, előbb veszem észre, hogy nagyképű (ami a pestiek sztereotipikusnak vélt jellemzőinek egyike), mint azt hogy ügyesen barkácsol (ami klasszikus vidéki attribútum). Ehhez vegyük még hozzá a Pygmalion hatást, és feltételezzünk hosszabb távú kapcsolatot a felek között: ha vidékiként úgy bánok a fickóval, ahogy egy nagyképű pestivel bánnék, hamarosan mindenképp nagyképű pestit csinálok belőle, akkor is, ha eddig esetleg nem lett volna az.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek