Villámgyors takarítási tippek lustáknak

Nem kell feltétlenül lustának lenni ahhoz, hogy egy dolgozó nőnek ne maradjon ideje „rendesen” kitakarítani. Csakhogy koszban élni senki nem szeret, ha pedig vendégek jönnek, akkor tényleg gáz, ha porcicákat és vízkövet kell kerülgetniük. Összegyűjtöttünk néhány villámgyors megoldást, amivel kipofozhatjuk a lakást. A fürdőszobával és a konyhával kezdünk.

Fürdőszoba

A családtagok sokszor, a vendégek pedig legalább egyszer megfordulnak a fürdőszobában. Könnyen koszolódik, és ráadásul látványosan. Egy Potemkin takarítás azonban pillanatok alatt megvan.

Nélkülözhetetlen hozzá egy nagy tekercs papírtörlő, egy méretes szemeteszsák, némi fertőtlenítőszer és ecet. (Persze ha van otthon külön WC-tisztító, és fürdőkádtisztító akkor azokat is bevethetjük.)

A papírtörülköző a legjobb barátunk
A papírtörülköző a legjobb barátunk

Azzal kezdjük, hogy a zsákot a kilincsre akasztjuk és beleöntjük a fürdőszobai szemetes tartalmát. Ezután fogjuk a fertőtlenítőt, és öntsük a wc-be, a perem alá is. Hagyjuk nyugodtan hatást-kifejteni, ezalatt pedig fogjuk az ecetet és 2/3 ecet egy harmad víz arányban töltsünk meg vele egy spriccelős tetejű üveget. Erre a célra jó egy régi tisztítószeres flakon, vagy virágöntözésre használatos üveg is. Vagy készen vett ecetes tisztítószert is használhatunk, de persze az sokkal drágább, és kevésbé „zöld”.

Evvel a keverékkel fújjunk be minden porcelán és csempefelületet ami szem előtt van, valamint a tükröket, és a mosdópultot. Töröljük át papírtörlővel, a használtakat dobjuk a földre, még szükség lesz rájuk. Ezzel a módszerrel pillanatok alatt eltűntethetőek a szappan, fogkrém és egyéb foltok. Ne feledkezzünk meg a kád pereméről és a WC-ülőkéről sem, és ha nagyon szorgalmasak akarunk lenni, akkor még a zuhanyfülke ajtaja is kaphat egy átdörzsölést.

Néhány egyszerű trükk csodákra képes
Néhány egyszerű trükk csodákra képes

Következő lépésként a WC-kefével még egyszer dörzsöljük szét a fertőtlenítőt, majd öblítsük le. (Csodákat tehet egy új wc-illatosító installálása, de persze az kicsomagolással együtt extra 5 percet jelent.)

Most következhetnek a törülközők. Ha vendégek jönnek, elegendő, ha a használatban lévő fürdőlepedőket szépen megigazgatjuk, és csak a kéztörlőt cseréljük ki az alkalomra. Akinek van textilillatosítója, (amit szerintem sokan megvesznek, és aztán mindig elfelejtik használni, ahogyan én is) az befújhatja vele a törülközőket.

Utolsó lépésként rázzuk ki (természetesen nem a fürdőszobában) a fürdőszobai szőnyegeket, majd pedig fogjuk a földre dobált nedves papírtörlőket és a sarkokból szedjük fel velük a port és a hajszálakat. (Ezek valami miatt nagy előszeretettel gyülekeznek a csempével borított helyiségek sarkaiban, de emiatt aztán viszonylag könnyű is levadászni őket.)

Kész is van. Gyömöszöljük az összes papírtörlőt a szemeteszsákba, és indulhatunk a konyha felé.

Konyha

A konyha csak akkor szép tiszta, ha nem használják, minden egyéb esetben a morzsákkal, foltokkal, ragacsos kitudjamicsodákkal folyó szélmalomharc fő helyszíne. Az alábbi ötlépéses módszer azonban pillanatok alatt csodákra képes.

1 - A konyhapult és az étkezőasztal általában ki sem látszik a limlom alól. Legyen kíméletlen, fogja a szemeteszsákot és minden otthagyott kaját, papírokat, szórólapot, elolvasott újságot és társaikat dobjon ki. (Még jobb, ha szelektíven gyűjti az ilyesmit, de így vagy úgy, a konyhából távozniuk kell.)

Ha vendégek is jönnek, akkor próbáljunk meg minél több alig használt háztartási gépet is eltenni az útból, majd pedig jöhet a szokásos módszer – takarítóspray és papírtörlők. (Valami zsíroldós konyhatisztítószer a legjobb a célra.) Minden felületet fújjunk be, beleértve a kenyérpirítót és a vízforralót is (kívülről természetesen). Dörzsöljük át a törlőkkel, és hagyjuk megszáradni őket.

Ne várjuk meg, amíg az ételek maguktól előmásznak
Ne várjuk meg, amíg az ételek maguktól előmásznak

2 - A hűtőszekrény. Ott figyel a sarokban, néma szemrehányással, amiért utoljára egy éve volt kitakarítva. (Bizony, az új típusú hűtők, amiket már nem kell kiolvasztani, elkényelmesítik az embert.) De itt is van gyors megoldás. Először is fogjuk a szemetest, vigyük oda a hűtő mellé és dobjunk ki mindent, aminek lejárt a szavatossága. Igen, idén is biztosan fogunk majd grillezni, de nem, nem a tavaly óta őrizgetett pácot kenjük majd a csirkeszárnyra – tehát mehet a szemétbe.

Ha villámgyorsak akarunk lenni, akkor nem fog beleférni az üveg és műanyagpolcok kivétele és egyenkénti letakarítása. Viszont ha a fürdőszobában már alkalmazott ecetes keveréket ráfújjuk egy papírtörlőre és végigtöröljük vele a felületeket, akkor is látványos lesz az eredmény. Állítólag a hűtőszekrényszag ellen kiváló módszer, ha egy zacskó szódabikarbónát (a közértben a fűszerek közt kell keresni) egy kis tálban elhelyezünk a hűtőben. Ne felejtsük el a hűtőajtót is áttörölni, különösen a nyitó mellett, ami általában tele van ujjlenyomatokkal.

3 – Látszat-sütőtisztítás. A sütőn belüli zsírt, odaégett ételmaradékokat és a grillrácsot normális esetben úgy lehet a legjobban kitisztítani, ha maximális hőmérsékleten egyszerűen kiégetjük belőle a koszt. Csakhogy erre nincs idő, ha a vendégek néhány óra múlva megérkeznek és addig még egy csirkének is meg kell sülnie. Így hát marad a látszat tisztítás, vagyis azok a helyek, amik szem előtt vannak, a sütőajtó, és a főzőfelület. Egyszerű szódabikarbóna és nedves szivacs a legjobb a célra, sokkal gyorsabban lehet vele dolgozni, mint a habzó konyhai tisztítókkal, - hiába hatásosak, sokkal nehezebb lemosni őket a felületekről.

4 ­– A mosogatótálca. Bár szerettük volna elöblíteni azokat a nagyon koszos edényeket mielőtt a mosogatógépbe kerülnek, erre már nincs idő, menjenek így, legfeljebb nyomjuk rájuk a gép öblítő programját. Akinek nincs mosogatógépe, az legalább rendezze őket ízléses halomba a mosogatóban. Aki pedig azt hiszi, hogy a mosogatógép felesleges luxus, az olvassa el Fűszeres Eszter cikkét a témáról.

5 – Felmosás helyett. Ilyenkor jól jön egy selejtezésre ítélt takarítórongy, vagy akár egy megunt póló. Nedvesítsük be, tegyük fel a seprűre és dörzsöljük vele fel a konyhapadlót, különösen a sarkokban, vagy ahol feltűnő foltok vannak. Így megússzuk a vödör teleengedését és a mop használatát, a rongyot pedig ki lehet dobni a folyamat végén. Van aki a vízforralóból szokott forró vizet locsolni a padlóra, és azt dörzsöli szét, van aki még egy kis tisztítószert is tesz hozzá, mindegy, a lényeg hogy pillanatok alatt megvan a felmosás, és jöhetnek a vendégek.

(A cikk a Good Housekeeping-ben olvasott ötletekből kiindulva készült)

Mikró és kávéfőző

stockfresh 604756 dirty-microwave-oven sizeM

Időnként rájuk is célszerű időt fordítani, pláne ha a mikró belseje már ragad a különböző kifröcsögött ételek maradékától, a kávéfőző pedig annyira vízköves, hogy kétszer annyi ideig tart neki egy kávé elkészítése, mint új korában.

A jó öreg ecetre ismét szükség lesz. Töltsünk fel egy edényt fele ecet-fele vízzel és tegyük be a mikróba. Tekerjük maximum teljesítményen 5 percre. Ezalatt az idő alatt a képződő ecetes gőz feloldja a zsíros koszokat, és a szagok is megszűnnek. Egy hagyományos törlőkendővel egyszerűen végigtöröljük és kész is van.

A kávéfőző, ha kotyogós, akkor ugyanilyen ecetes keverékkel kell megtölteni majd lefőzni, mint egy kávét. Ha eszpresszó gépünk van, akkor kapcsoljuk ki amikor a fél adag víz lejött, majd félóra múlva kapcsoljuk vissza és eresszük le a teljes adag ecetes vizet. Elég utána egy adag tiszta vízzel átöblíteni, akármennyire büdös is az ecet, meglepően hamar el lehet tüntetni a nyomait. Ugyanez az ecetes megoldás jó a vízforralóra is, és egy ecetes ronggyal, vagy papírtörlővel a külső felületeket is pillanatok alatt meg lehet tisztítani.

Oszd meg másokkal is!
Mustra