Miért vigad sírva a magyar és mitől lesz boldog egy nemzet

Zanza!

Nem csupán a GDP nagysága dönti el, hogy mennyire boldogok egy ország lakói. A bruttó hazai termék helyett egyre inkább elterjedt mérőszámmá válik a nemzeti összboldogság index, amit ma már a közgazdászok is használnak.
ipsos
Fotó: ipsos

A témát az teszi aktuálissá, hogy tavaly év végén adták ki az Ipsos rendszeresen végzett boldogságfelmérésének legfrissebb adatait, és kiderült, hogy a kutatásban szereplő 24 ország közül a magyarok a legboldogtalanabbak. Erről akkoriban több fórumon is jelent meg cikk, de aztán hamar elfelejtődött a dolog. Pedig érdekes kérdés, hogy hogy van az, hogy Brazíliában, Indiában, vagy Indonéziában sokkal boldogabbak az emberek, pedig azok tipikusan szegény országok. De Kanada, az Egyesült Államok és Ausztrália is elöl vannak a listán, amik viszont gazdag országok. Úgy tűnik, hogy a boldogság nem a pénzen múlik. (Jó, ezt elméletben mindenki tudja, de kevesen hiszik el.)

Mi vagyunk a legboldogtalanabbak
Mi vagyunk a legboldogtalanabbak

A nemzeti összboldogság index elmélete abból a tényből indul ki, hogy a GDP nem növekedhet örökké. Nem véletlen, hogy a világ gazdaságaiban, még a legfejlettebbekben is ciklikusan ismétlődő válság-növekedés periódusok váltogatják egymást. (Ez a tény éppen a jelenlegi válság során ismét bizonyítást nyert.) Ha viszont így van, akkor nem hibás megközelítés-e a közgazdaságtan részéről ragaszkodni ahhoz, hogy az országok gazdaságát e szerint az egyre kevésbé elérhető mutató szerint értékeljék?

Richard Heinberg csak egyike azoknak a közgazdászoknak, akik úgy gondolják, hogy a GDP nem sokáig maradhat a legfontosabb gazdasági mérőszám. Tavaly megjelent könyvében (A Növekedés Vége, avagy hogyan alkalmazkodjunk az új gazdasági valósághoz) arról ír, hogy melyek azok az új mutatók, amelyeket érdemes lenne figyelembe venni.

  stockfresh 43723 group-of-smiling-older-people-together sizeM
Az emberek életöröme kell, hogy az előtérben álljon

Az új gazdasági valósághoz való alkalmazkodás Heinberg szerint akkor kezdődhetne meg, ha tudomásul vennénk, hogy jelenleg három fontos faktor, tartja csapdában a gazdaságokat, amelyek bármiféle növekedést, és pozitív irányú elmozdulást képesek meggátolni.

Az egyik, hogy a végletekig kihasználjuk és feléljük az erőforrásainkat. A másik, hogy nem vesszük figyelembe a környezeti károkat, amiket okozunk. A harmadik pedig az az elképzelhetetlen adóssághalom, mind nagy mint kis léptékben amibe a világ került.

Ezek a tényezők előbb vagy utóbb arra kényszerítik majd a piacokat, hogy újraértelmezzék a gazdasági elméleteket, sőt a pénz és a kereskedelem fogalmát is.

Az új gazdaságot a döntéshozóknak, a közösségeknek és az egyes embereknek közösen kell létrehozniuk, úgy, hogy harmóniában működjön a föld erőforrásaival, és előterében ne a szerzés és felhalmozás, hanem a társadalmat alkotó emberek életkedve, életöröme álljon.

A nemzeti összboldogság elmélete egyébként meglepő módon egy picike ázsiai országban, Bhutánban született meg. Az 1972-ben, 16 éves korában megkoronázott uralkodó, Jigme Singye Wangchuck használta először a kifejezést, amikor egyik fő céljaként azt jelölte meg, hogy olyan gazdaságot akar teremteni elsősorban buddhista vallású országában, amely az ott élők kulturális és fizikai jóllétét tekinti elsődlegesnek. Nem sokkal ezután ki is dolgoztak egy módszertant a bhutáni emberek boldogságérzetének mérésére. (Erről részletesen a téma honlapján olvashat, akit érdekel.)

Bhután egyébként, bár nincs az Ipsos által mért országok között, boldog országnak mondható. A király nagyon sok olyan intézkedést hozott, amelyek nem kifejezetten gazdasági intézkedések voltak, mégis az emberek jóllétét szolgálták.

Egészen kicsiket, mint például az iskolai meditációk bevezetése, vagy a műanyag szatyrok használatának betiltása és egészen nagyokat is, mint például, hogy feloldotta a televíziózás és az internethasználat tilalmát, és minden végrehajtó hatalmat átadott a minisztertanácsnak, sőt még azt is lehetővé tette a számukra, hogy akár büntetőeljárást is kezdeményezzenek ellene. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindez csak 1998-ra történt meg, lépésről lépésre, de még mindig kevésbé véres módon, mint általában a diktatúra jellegű államformák esetében történni szokott.)

A bhutáni projektet egyébként egy Karma Ura nevű ember vezette, aki a boldogságindex mérésének részletes technikai módszertanát egy kanadai járványkutatóval, Michael Pennockkal közösen dolgozta ki. A módszer természetesen elég összetett, de alapvetően kilenc fő területet vizsgál. Ezek a szabadidő, az életszínvonal, a politikai rendszerrel való elégedettség, a lelki jóllét, a közösségi kultúra színvonala, a kultúra, a közösségek ereje, az egészségügy színvonala, az oktatás színvonala, és az ökológia.

Mindez még nem ad választ a kezdeti kérdésekre, (hogy miért érezzük magunkat mi magyarok annyira boldogtalannak) sőt, ha megnézzük a kutatást kicsit részletesebben további kérdéseket is felvet. Például, hogy hogyan lehet, hogy a Japánok boldogságindexe az atomkatasztrófa ellenére nőtt (2007-hez viszonyítva) csakúgy, mint az egész kutatás összeredménye.

A GDP helyett új mutatók kellenek
A GDP helyett új mutatók kellenek

Az mindenesetre bíztató, hogy egyre több vezető gazdasági hatalom is kezdi elismerni, az új mutatók létjogosultságát, és próbál meg a társadalom bevonásával új szemléletmódot kialakítani.

Blogmustra