Tartós körömlakkok tesztje: tíz szín, hét nap, három lépés távolság

Hogy mi számít tartósnak, az meglehetősen relatív, főleg ha a gyártó nem tünteti fel, hogy hány napig is kellene bírnia a lakkjának. Mi tíz terméknek adtunk egy hetet a bizonyításra, az eredmény: hét nap után már csak bizonyos lakkoknál érdemes három lépésnél közelebb menni az emberekhez.

Miután - nem túl nagy sikerrel – kipróbáltuk a gyorsan száradó körömlakkokat, úgy döntöttünk, hogy a magukat tartósként hirdető termékeknek is indítunk egy versenyt. Igaz, kicsit merész vállalkozás egy hétig úgy rohangálni, hogy az ember tíz körmén más-más színű lakk van. Akárcsak az előző tesztnél, most is több árkategóriából szereztük be a körömlakkokat. Nagyjából minden gyártónak van tartós terméke is, de van, aki csupán ennyit ír rá, és csak kevesen merik bevállalni, hogy azt is feltüntetik, hány napig is kellene kibírnia a lakknak. Ami az ígéreteket illeti, 10 napnál többet senki nem mert mondani, az egy hét pedig a minimum, így a mi küzdelmünk is egy hétig tartott. Nyilvánvalóan a módszer nem tökéletes, hiszen az igénybevétel sem a kezek, és főleg nem az ujjak szempontjából nem egyenletes.

A versenyzők dolgát nem könnyítettük meg, egyik sem kapott fedőlakkot, viszont az első réteg felkenése után kiderült, hogy több lakk (a thai, a NYC és a Miss Sporty) esetében szükség lesz még egy rétegre. Nyilván nem számítottunk arra, hogy gyorsan száradnak majd (igaz, az IsaDora terméke a tartósság mellett még ezt is hirdeti magáról), de teljesen tűrhető 10-15 perc alatt normalizálódott a helyzet.  Ha az ember körömlakktesztet végez, akkor óhatatlanul is jobban ügyel a kezeire, de egyébként sem volt tervbe véve krumplifelszedés a fagyos tajgán. Nagyobb mosogatásra is csak az utolsó napon került sor, akkor is csak szigorúan kesztyűben, a napi hörcsögalom- és macskatál tisztítást viszont enélkül kellett kibírniuk. A legnagyobb veszélyt így a cipzár, a táskában való turkálás és munka közbeni nassolás jelentette, jó, kétszer ki kellett bírniuk azt is, hogy ki kellett nyitnunk egy dobozos üdítőt.

Sajnos már az első napon megtörtént a baj, a Rimmel lakkjából egy aprócska darab lepattogzott. A kezdeti malőr ellenére azonban nagyon jól bírta a versenyt, a hiány nem pattogzott tovább, ez mindenképpen dicséretes. A második napon a Manhattan terméke is kezdte feladni a harcot, de kiderült, hogy ez csak pillanatnyi megingás volt, csak a hatodik napon romlott tovább a helyzet – igaz, ekkor már a többiek sem voltak a helyzet magaslatán. A harmadik napon a körmök peremén az összes lakk elkezdett kopni kisebb-nagyobb mértékben, és a helyzet természetesen napról napra rosszabb lett. De ezt tényleg csak az vehette észre, aki közvetlen közelről nézte meg az eredményt, és valljuk be, ez annyira nem életszerű, ha nem egy tesztről van szó. A hatodik napon a Manhattan és az ígéretek szerint hét napig tartó L'Oreal és Bourjois a lepattogzásnak egy komoly szintjére jutott, és az utóbbi kettőnél a gumikesztyűs mosogatás meg is adta a kegyelemdöfést.

Gyorsan meg is kérdeztük, hogy ugyan hány lépésről lehet észrevenni, hogy egyes versenyzők feladták a harcot: a matematikai pontosságú mérések alapján elmondható, a durván lepattogzott részek már három lépésről is látszottak, viszont a többi lakknál csak egy lépés után tűnt fel, hogy gond van. Mielőtt elővettük volna a körömlakklemosót, a hetedik napon elvégeztünk egy utolsó tesztet: egy fehér lapot kellett végigkarmolniuk a tesztelőknek, ugyanis tapasztalatból tudjuk, hogy a színes körömlakkok hevesebb érintkezéskor ugyanúgy otthagyják a nyomukat, mint karambolnál az autók. Nos, egyedül a Miss Sporty, a Manhattan és a L'Oreal csíkja látszott meg a lapon. A lakkokat egyébként viszonylag könnyű volt eltávolítani. A verseny győztesének az Astor termékét kiáltanánk ki, igaz, az általuk ígért tizedik napot nem vártuk meg, ennyire elszántak azért mi sem voltunk. Meg kell hagyni viszont, hogy a 350 forintos thai versenyző is nagyon jól teljesített, és nem, inkább nem szeretnénk tudni, hogy mi lehet benne.

Árak és ígéretek

Bal kéz:

Kisujj – Bourjois Anti-Choc No-Chips – 1650 Ft (Douglas) - 10 nap

Gyűrűsujj – thai versenyző – kb. 350 Ft

Középső ujj – IsaDora Wonder Nail – 2290 Ft (Douglas) - nagyon tartós

Mutatóujj – L'Oreal Resist & Shine Titanium – 2499 Ft (DM) - 7 nap

Hüvelykujj – Astor Lacque DeLuxe – 1399 Ft (DM) - 10 nap

Jobb kéz:

Kisujj – Miss Sporty – 599 Ft (DM) - 7 nap

Gyűrűsujj – Rimmel Lycra Pro - 1199 Ft (Rossmann) - 10 nap

Középső ujj – NYC Expert Last – 599 Ft (Rossmann) - 7 nap

Mutatóujj – Bourjois So Laque! Ultra – 1650 Ft (Douglas) - 7 nap

Hüvelykujj – Manhattan Lotus Effect – 999 Ft (DM) - tartós


Oszd meg másokkal is!
Mustra