6 meglepő tény az izzadásról

Kiderült, hogy a nők és a férfiak másképpen izzadnak, és nem is úgy, ahogy gondolod. A Woman’s Day utánajárt témának, és amit találtak, az megváltoztatja a gondolkodásod az izzadásról. Meglepő állítások az izzadásról.

Az edzettség befolyásolja az izzadást

Az izzadás során a verejték elpárolog a bőrről, így hűtve a testet, megelőzve a szervezet túlmelegedését. Az International Hyperhydrosis Society tanulmánya szerint az atléták többet izzadnak, mint az átlagemberek, mert a szervezetük hozzászokott ahhoz, hogy a verejtékezés lehűti a testüket. Ugyanebből a tanulmányból az is kiderült, hogy az edzetlen, keveset izzadó nőknek jóval nagyobb teljesítményt kell nyújtaniuk ahhoz, hogy alaposan leizzadjanak.

A férfiak jobban izzadnak, mint a nők

Dr. David Pariser szerint a férfiak négyszer annyit izzadnak, mint a nők. Bár a verejtékmirigyek száma a két nemnél közel azonos, mivel a férfiak általában erősebb alkatúak, így a bőrük is nagyobb felületen verejtékezik, ráadásul a férfihormonoknak köszönhetően is intenzívebb az izzadás. Jó kondiban lévő férfiak és nők vizsgálata során az is kiderült, hogy egy intenzív edzés alatt a férfiak jobban leizzadnak, mint a nők. Az edzetlen alanyok vizsgálatánál is hasonló eredmények születtek – a nők ebben az esetben is kevesebbet izzadtak férfitársaiknál.

Izzadtság és izzadtság közt is van különbség

Dr. Hratch Karamanoukian szerint alapvetően két fajta izzadtságot különböztetünk meg. Az egész test felületén jelen lévő, de főképp az arcon, a kézen és a lábon koncentrálódó, a test hűtéséért felelős, ún. ekkrin verejtékmirigyek a vizes izzadásért felelősek, ezek működése során főleg víz és só távozik a szervezetből. Más típusú, ún. apokrin verejtékmirigyek találhatóak a szőrtüszők mentén, azaz főleg a nemi szervek és a hónalj környékén, az ezekből származó izzadtság töményebb, szagosabb. A tudósok úgy vélik, ezeknek a verejtékmirigyeknek elsősorban az illatanyag-kibocsájtásban van szerepe.

A stressz okozta izzadásnak üzenete van

A mimika, a testbeszéd, a hanglejtés mellett az izzadás is egy metakommunikációs jelzés. Dr. Pariser szerint stresszes helyzetben mindkét típusú verejtékmirigy működésbe lép, de elsősorban az apokrin mirigyek bocsájtanak ki illatanyagokat, így a környezet számára is azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy az illető stresszel. Egy ejtőernyősöket vizsgáló tanulmány szerint, ha egy másik embert stressz ér a közelünkben, az agyunk azonnal detektálja a jeleket (érezzük a veszély szagát), és figyelmünk fókuszáltabbá válik, és felkészülünk egy esetleges vészhelyzetre.

A fokozott izzadásnak neve is van

Ha úgy érzed, többet izzadsz az átlagnál, könnyen lehet, hogy igazad van. A lakosság mintegy 1-3 százaléka szenved túlzott izzadékonyságban, azaz a verejtékmirigyek túlműködésében. Bár a betegség okai még ismeretlenek, a tünetegyüttes általában kamaszkorban jelentkezik. Az érintettek anélkül izzadnak le, hogy különösebben meleg lenne, vagy stresszhatás érné őket. Leginkább a hónalj, a kezek, az arc, és a lábak vannak fokozott verejtékezésnek kitéve. Az orvosok szerint a túlzott izzadás számos gyógyszerrel kezelhető, például a plasztikai sebészetből ismert botox injekció is képes a hónalj izzadását jelentősen csökkenteni. A gyógyszerek mellett erős izzadásgátló szerekkel, elektromágneses kezeléssel is csökkenthetőek a kellemetlen tünetek.

Használd este az izzadásgátlót

Az alumínium tartalmú izzadásgátlók fizikailag eltömítik a verejtékmirigyeket, megakadályozva ezzel az izzadást. Dr. Pariser szerint az izzadásgátlók akkor a leghatékonyabbak, ha teljesen száraz bőrre használod őket. Ha a bőröd még nedves, akkor az alumínium részecskék a bőr felszínén maradnak, nem tudnak a pórusokba hatolni, így az izzadást sem tudják megakadályozni. Az orvos azt tanácsolja, este kend be a hónaljad a készítménnyel, mert éjjel izzadsz a legkevesebbet, és a reggeli zuhany sem mossa majd ki az aktiválódott részecskéket a hónaljadból, így tartósabban, akár több napig is tarthat a védelem. Bár egyes nézetek szerint az alumínium hozzájárulhat a mellrák vagy az Alzheimer-kór kialakulásához, a kutatók szerint nincs tudományos bizonyíték az összefüggésre.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek