Álmoskönyv kuka - így fejtsd meg az álmaid

Az álmok üzenetei közvetlenül a tudattalan szintről érkeznek, így érdemes arra időt szánni, hogy megértsd és feltérképezd azokat. Az álmoskönyv a múlté: az álmokat nemcsak megérteni, de akár kontrollálni is lehet. A pszichológus elmondja, hogyan csináld.

Nem segít az álmoskönyv
Nem segít az álmoskönyv
Felejtsd el az álmoskönyvet!
Felejtsd el az álmoskönyvet!

Geszvein Erika pszichológus szerint az alvás nem ellentéte az ébrenlétnek, hanem egy fokozata. Az álmaink tudatalattink rejtett kincseit sűrített képek formájában tartalmazzák, melyek lehetnek fájdalmak, kínzó hiányok, traumák, bármilyen olyan érzelem, amellyel nappali éber tudatállapotban képtelenek voltunk szembesülni. „Már az gyógyítóan hat lelkünkre, ha csak leírjuk az álmainkat anélkül, hogy megértenénk a jelentésüket  – magyarázza a szakértő -,  ugyanis ezáltal már többszörösen átdolgozzuk az információit. A lélek arra törekszik, hogy kiszellőztesse magát, például ilyen módon. Ha megértjük az álmok jelentését természetesen még tovább jutunk a konfliktus vagy trauma feldolgozásában.”

Az álommunka az a folyamat, amit a tudatunk végez az éjszaka folyamán. Geszvein Erika azt mondja, az álomnak kétféle tartalmát különböztetjük meg: a manifeszt és a látens álomtartalmat. „A manifeszt álomtartalom az, amire visszaemlékszünk, a tulajdonképpeni álomesemények. A látens álomtartalom hordozza ezen képek mögöttes jelentését, a tudatalatti vágyainkat. Az álommunka feladata, hogy képekbe rejtse az üzeneteket, melyekkel konkrétan és nyilvánvalóan talán még nehéz lenne szembesülnünk, és ettől úgy véd meg tudatunk, hogy kicsit elhomályosítja a valódi jelentést. Például álmunkban nem a párunkat vágjuk kupán, hanem a szomszédunkat. Az így létrejövő álomképek elrejtik az eredeti összefüggéseket” – magyarázza a pszichológus.

Klasszikus álomelméletek

Freud és a pszichoanalízis irányzatának képviselői szerint az álom a tudattalanba vezető király út. Az álmok megmutatják mi van a mélyben, a felszín alatt. Rávilágítanak titkolt, rejtett gondolatainkra, érzéseinkre, félelmeinkre, s nyíltan fejezik ki vágyainkat és céljainkat. Jung szerint ezzel szemben az álom kompenzál, kiegyensúlyoz. Azok a gondolatok, hajlamok, vágyak, amelyek tudatosan, éberen kevésbé tudnak érvényre jutni, (mernek megjelenni) álmainkban testet ölthetnek. Az álom a pillanatnyi helyzetre világít rá, nem egy általános képet ad rólunk, hanem az van benne, ami éppen foglalkoztat minket, amivel éppen gondunk van, vagy amire éppen nagyon vágyunk. A visszatérő álmok hangosan üzennek valamiről éjjel, amit ébren, nappal nem tudunk vagy nem akarunk meghallani.

Felejtsd el az álmoskönyvet

Geszvein Erika szerint a traumák, élethelyzetek megoldására az álmokkal való munka csak egy módszer a sok közül, és önmagában sokszor kevés. Van, aki nehezen emlékszik vissza az álmaira, több idő kell neki, míg fel meri venni a kesztyűt a tudattalannal, van aki bátrabban néz szembe a mélyebb szintjeivel. Önmagában az álmok írásától, megfejtésétől nem oldódnak meg a problémák, de elindíthatnak abban az irányba, hogy mit kell tenni ébren, tudatosan, hogy a helyzetünk megoldódjon.

Az álomképek a tudattalanból jönek
Az álomképek a tudattalanból jönek

Az álmoskönyvet nyugodtan hagyhatod is a polcon, mert mindenkinek saját szimbólumai vannak, a kígyó például teljesen mást jelent egy biológus, egy pap és egy gyógyszerész álmában. Mindenkinek megvan a saját álom szótára, érdemes megtanulni értelmezni, mit is üzen a tudatalattid.

Mit üzennek az álmok?

A pszichológus szerint elsősorban a felébredés előtti és gyakran ismétlődő álmokra kell figyelnünk, mert ezeknek általában nagyobb jelentősége van. Az álmaink nemcsak lelki, hanem testi állapotunkat is tükrözhetik, például egy készülődő betegséget is megálmodhatunk, nem egyfajta jóslásként, hanem a szervezetben készülődő állapotra ráérzésként. Ha erre tudatosak vagyunk, még megelőzhetjük mielőtt testi szinten is megjelenik. Az álmokban a napi események szimbolikus formában megjelenhetnek, hiszen az agyunk éjszaka dolgozza fel az eseményeket. Természetesen a kapcsolataink, aktuális problémáink, félelmeink, vágyaink is részei mindennapi álmainknak.

„Álmainkban nemcsak a saját világunk képződik le, de megjelenhetnek az archaikus, történelem előtti emberi psziché maradványai, és vannak prospektív álmok, amik a jövőre utalnak" – magyarázza Geszvein. "Az álmok jelezhetnek fontos változást, jelentős életeseményt, de nem biztos, hogy úgy fog történni, ahogy álmodtuk, mert az álmok legtöbbször a formálódó döntésünket jelzik.”

Ezért olyan szürreálisak az álmaid

Az álomnak megvannak a maga sajátosságai, torzításai, ezért is olyan szürreális. Ilyen jelenség  például a sűrítés, az érzelmek átvitele, a szimbolikus képszerűség, az ismétlés, vagy éppen a helyettesítés. A másodlagos megmunkálás érdekes jelenség, és az okozza, hogy az agyunk cenzúrája sosem kapcsol ki teljesen, így az álmunkba mindig beépítünk bizonyos, az éber gondolkodásra jellemző gondolati elemeket, amelyek kitöltik az álom hézagait, értelmet adva ezzel az álomnak.

Ha rend van a fejedben, rend lesz az álmaidban is

A pszichológus szerint a gondolatok nappali, éber tudatállapotú rendszerezése a kusza áloméletet is rendezi. Minden este szánj rá néhány percet, és fordított sorrendben a lefekvéstől indulva egészen a reggeli felkelésig vedd végig a napodat – ezzel segítesz az agyadnak feldolgozni a napi eseményeket, és az álmaid rendszerezettebbé, tisztábbá válnak.

A rendszeresen vezetett álomnapló óriási segítséget nyújt, ha szeretnéd tudatosabban megismerni az álmaidat és azok jelentését, és dekódolni a tudattalanból érkező üzeneteket. Készíts egy füzetet közvetlenül az ágyad mellé, és felkelés után azonnal írj le mindent, amire emlékszel. Ne halogasd, mert később elfelejted, vagy észrevétlenül manipulálod az eseményeket, vagy elsikkadhatnak nagyon fontos, az egész álom jelentését meghatározó részletek is. Ha időnként visszaolvasod a naplót, akkor megfigyelheted a visszatérő motívumokat, és ha elég kitartó vagy, lassan komplett térképed lesz a saját tudattalan szintedhez. Azért is érdemes álmaidat írni és megfigyelni, mert azokban a helyzetekben, mikor úgy érzed, már magad sem tudod, mit akarsz, az álmok segíthetnek.

Álmaimban megjelent a nehéz születésem

Brigi így mesél arról, hogyan küzdött meg az álmai segítségével egy nagy traumával. “Évek óta visszatérő álmom volt, hogy zuhanok. Borzasztó érzés volt csurom vizesen hányingerrel küszködve pánikszerűen ébredni az éjszaka közepén és nagy nehezen felismerni, hogy a stabil ágyamban alszom a szobámban biztonságban. Úgy éreztem, ideje szembe néznem a félelmemmel, én aki rosszul vagyok még a körhintán is, nemhogy hullámvasúton vagy vízi csúszdán, úgy döntöttem, elmegyek vitorlázó repülni. Ugyancsak foszlányok maradtak meg a határaimat próbálgató emlékből (a repülőnk Parapower feliratú ülésének látványa, a kezembe nyomott hányós zacskó fülsértő csörgése, olyan izmaim érzékelése, melyeknek létezéséről korábban nem is tudtam, és a testemet feszítő feszültség, miközben állítólag a repülés szabadságát kellett volna éreznem) valami mégis történt, mert a zuhanásos álmaim megszűntek. Egy utolsó álmom volt még: egy szűk, hosszan tekergő, nedves, kényelmetlen, pirosas csőben zuhantam lefelé, nem volt levegőm és fájt mindenem, de egyszer csak megérkeztem a Clark Ádám tér 0-s kilométerkövéhez és megkönnyebbülten mélyet szippantottam a friss levegőből.

Édesanyámat megkérdeztem a születésemről, és kiderült, hogy egyáltalán nem volt könnyű megszületnem. Huszonéves koromra sikerült eljutnom oda, hogy feldolgoztam a nehéz születésem, és bár azóta sem tolakodom a Vidámparkban az óriáskeréknél, de büszke vagyok magamra, hogy szembenéztem a félelmeimmel és megszűntek a zuhanásos álmaim. “

A tudatos álom lehetséges

Álmainkban sok mindent megtudhatunk önmagunkról, közelebb kerülhetünk olyan információkhoz, amelyekhez nappali, éber tudatállapotunkban nem. Bármilyen hihetetlen is, az álmokat valamilyen szinten meg lehet tanulni irányítani, létezik ugyanis a tudatos álom technikája. A lényeg az, hogy megtanuljuk felismerni, mikor álmodunk. Ha ébrenlétben gyakran tudatosítod magadban, hogy most ébren vagy, álmodban egyre könnyebben fel fogod ismerni, hogy alszol, és ha felismerted, akkor befolyásolni is tudod az álmaidat. Ha tudatosan álmodsz, és közben be is tudsz avatkozni az eseményekbe valamilyen szinten, akkor átélheted a kontroll, az egyenirányítottság érzését.

Geszvein Erika szerint a tudatos álom-technika mindenki számára elsajátítható. „Tudatos álmodás közben tudjuk, hogy álmodunk, azt teszünk, amit akarunk, semmi sem zavaros vagy homályos, minden érzékszervünk működik. Pontosan tudjuk, kik vagyunk és mit csináltunk előző nap, és akár az eddigi tudatos álmainkra is emlékezhetünk. Ha be tudunk lépni az álomvilágunkba tudatunkkal, feltehetünk olyan kérdéseket, melyek közelebb visznek bennünket álmaink megértéséhez és önmagunk megismeréséhez.

Ha például tudatos álmunkban találkozunk egy barátságos alakkal, megkérdezhetjük, ki ő, mit akar, tudna-e segíteni, és megkérdezhetjük magunktól is, ki vagyok, és mit akarunk. Ha ellenséges alakkal találkozunk egy rémálomban, vele is megpróbálhatunk barátságosan beszélgetni, megkérdezni, ki ő, mit akar, és hogy meg tudnánk-e egyezni.”

Így tanuld meg az álomkontrollt

Naponta 5-10-szer tedd fel magadnak a kérdést, hogy most vajon ébren vagy-e!

Eközben próbáld elképzelni intenzíven, hogy most éppen álmodsz!

Idézd fel a közelebbi és távolabbi múltat, pl. nézd vissza a napodat!

Váratlan, extrém érzelmi helyzetekben kérdezd meg magadtól, hogy álmodsz-e vagy ébren vagy!

Visszatérő álmok esetén, ha nappal hasonló szituációt élsz meg, tedd fel a kérdést, álmodsz-e most vagy ébren vagy! Például ha gyakran álmodsz kutyákkal, ahányszor meglátsz egy kutyát, kérdezd meg magad!

Ha olyan dolgot álmodsz visszatérően, ami éber tudatállapotban ritkán történik meg veled, pl. zuhanás, repülés, képzeld el időnként, és gondolj arra, hogy most álmodsz!

Azzal a gondolattal aludj el, hogy ma tudatosan fogsz álmodni!

Vezess rendszeresen álomnaplót!

Találj ki egy cselekvést, amit megvalósítasz majd álmodban, pl. hogy átmész a falon, fél kézzel felemelsz egy elefántot!

Gyakorolj rendszeresen, de ne görcsösen!

Oszd meg másokkal is!
Mustra