#ÉLETEM

7 ok, amiért utálják az autósok a bicikliseket

2011. április 26., kedd 08:59 |

Már minden biciklissel előfordult, hogy egy autós rádudált vagy az édesanyjáról szóban emlékezett meg. Mi sem vagyunk ez alól kivételek, ezért megkértük a Totalcart, szedjék össze, mik azok, amik miatt jogosan savazhatnak minket, bicikliseket. A közlekedésben résztvevők számára elengedhetetlen, hogy ismerjék, mivel bosszantják fel egymást. Az első részben az autósok osztják az észt, aztán jöhetnek a biciklisek.

Egy biciklis ne viselkedjen úgy, mint egy gyalogos

A biciklis nem gyalogos. Egy gyalogos gyorsan meg tud állni, és még talán észlelhető is. A biciklis nem. Ötször gyorsabb, mint az, aki sétál, ezért lényegesen hosszabb idő alatt képes csak megállni. Irányt sem tud úgy váltani, hiszen a biciklinek van egy adott íve, amin még el lehet fordulni, de utána bukta. Ezért ne viselkedjen úgy, mint egy gyalogos, és bár csábító, ne nevezze ki hirtelen magát gyalogosnak, amikor éppen nekik zöld a lámpa.

A biciklisek világítsák ki magukat

Ha drágán veszel, akkor is háromezer forintból fel lehet lámpázni egy biciklit. Az a baj, hogy a bringások alapvetően azt hiszik, mivel városban vannak, van közvilágítás, ergo: látszanak. A város azonban foltos. Vannak sötét és vannak világos foltok benne. Ha biciklin ülsz, és te vagy a sötét folt, az nem túl jó stratégia.

A biciklisek közt csomóan vezetnek autót is, és autósként tapasztalják, mennyire láthatatlanok a biciklisek. Legalább ők világítsák ki magukat. Szerencsére kezd divatba jönni a rápattintós fényvisszaverő. Nem vagyunk hívei a láthatósági mellénynek, de hasznos. Ennek köszönhetően vettünk már észre biciklist, akit különben eltapostunk volna, ha nincs rajta. A bringásoknak úgy kell világítaniuk, mint az állat.

Használják a kerékpárutat

Tudjuk, hogy a gyors tekerés egy szenvedély, és csomó lassú biciklis van a bicikliúton, de a szűk utakon tényleg nehéz elmenni egy biciklis mellett autóval. Mi bárki mellett elmegyünk 10 centire, és azt is tudjuk: már megszokták. A nem rutinos vezetők viszont megijednek tőlük. Nem érdemes az autók közt menni puszta szenvedélyből. Olyankor mindenki anyázik. Tudjuk, hogy csomó helyen rossz a bicikliút. Ha nagyon gáz, akkor is inkább járdán menjenek, és csak a legvégső esetben a forgalmas főúton.

Ne tekerjenek a buszsávban

A buszsávban tekerni nem jó ötlet (bár a KRESZ már megengedi, de olyankor ezt külön jelzik. Amúgy tilos is.), mert a busz nem tud kielőzni, hiszen a biciklis megy 20-30 km/h-val (ha nagyon megy, akkor 40-nel), míg a buszsávon kívül 70km/h-val mennek az autók. Legálisan. Nem fér el mellettük a busz, nem tud sávot se váltani, mert 30-40-nel többel mennek mellette az autók. Csendben jegyezzük meg: a bicikliutakon is van sebességkorlátozás. 30 km/h a megengedett sebesség. Ha ugyanez gyalog-kerékpárút, akkor csak húsz - nem mintha traffipaxoznának az ilyen helyeken, de a gyalogos átkozottul veszélyes, kábé úgy viselkedik, mint egy birka.

Egyirányú utcában ne tekerjenek a forgalommal szemben

Elterjedt, hogy lehet a forgalommal szemben menni. Ez nem igaz, csak akkor szabad,amikor ki van téve a tábla. És hogy miért ne tegye meg senki? Mert amikor kanyarodik az autós, általában az utca közepén egyszer csak ott van egy biciklis, amit nem lehetett látni, vagyis akkor szembesülünk vele, amikor már befordulunk az utcába. Az a legdurvább biciklis, aki a gyerekét is viszi magával a forgalommal szemben.

Ne menjenek át a piroson

Egy keskeny úton mindenki kikerüli a bringást, aztán mindenki megáll a pirosnál. Biciklis átmegy a piroson, mintha az fakultatív lenne, és kezdődik a kerülgetés elölről. Az normális, hogy előremegy a lámpánál, mert át kell jutnia neki is, hiszen van olyan kereszteződés, ahol túl rövid ideig tart a zöld, másképp át sem érne. Az előremenést különben is megszokták már az autósok a motorosoktól, azért nem morog egy sofőr se, de a piroson ne menjen át!

MP3 lejátszót ne használjanak bringázás közben

A biciklis eleve láthatatlan, de ha hallani sem hall semmit, az nem túl nagy garancia arra, hogy élve száll le a bicikliről. Saját érdekében ne dugja be a fülét, mert ez egyszerűen ostobaság.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.04.26 15:45:14Tower13

    Vezetek is, bringázok is, és jé, gyalog is járok. Gyalog nem megyek bicaj úton. De biciklivel sem megyek járdán, mert közelít az ön és mások meggyilkolására tett kísérlettel. A canga gyorsabb mint a gyalog. Ergo a bámészkodva eszetlenül tántorgó gyalogosok között nem lehet közlekedni.
    Ha 40-el teker az alak, akkor a max 50-nel közlekedő busz kibírja, pláne, mert a busz meg is áll a megállókban. (bár a cangás nyugodtan lehúzódhat amennyire csak lehet...)
    30km/h a sebességhatár a bringa úton.. Hát csak ha folyamatosan tekerek rendesen, már akkor 32-36 km/h között közlekedem, pedig montim van, nem versenydrótszamaram.
    Aki kerékpárra ült az kerékpározzon, ne váltogassam hogy most gurul, vagy gyalogol. Nem gyalogos. Aki nem világítja ki magát.. nos az hülye és viszonylag gyorsan hullik. pl 25 km/h között lámpa nélkül megtalálni egy rendes kátyút...
    Átmegy a piroson? tilos neki. Ahogy az autónak és a gyalogosnak is.
    Ne hajtson be szembeforgalomba? Hát nem kéne az már szentigaz.

  • 2011.04.26 15:59:47Cpt. Flint

    @KBubu: "Ezt a "zebrán a bringás nem tekerhet, ha teker, nincs elsőbsége" baromságról mikor kattannak már le az ótósok?"
    Ezt nem az "ótósok" találták ki, b@szki! Ez van a KRESZ-ben! (Persze ez a "nincs elsőbsége" baromság csak részedről hangzott el, ez tényleg hülyeség lenne.)
    Nekem mint GYALOGOSNAK visszataszító és félelmetes a zebrán az átkelő gyalogosok között cikázó biciklis. Emellett szokott lenni ugye a gyalogosoknak ÉS egyes kanyarodó járműveknek (többnyire jobbra kisív) EGYSZERRE zöld. ha én úgy fordulok be a zebrára, hogy ott még az egyik pillanatban nincs senki, 1,5 másodperc múlva (ugye 20 km/h=5,5 m/s) meg előttem a keresztben tekerő bringás, akkor... hogy is állok meg?
    pontosan az ilyen felsőbbrendű észosztó bringások gerjesztik az általánosítást és a dühöt.

  • 2011.04.26 16:12:47Laciii

    @Cpt. Flint
    Nem bicajozok járdán, csak annyit kérnék, ha egy gyerek szalad át 20kmh-val a zebrán, hogy elérje a buszt légy-szíves ne üsd el.

  • 2011.04.26 16:13:27Cpt. Flint

    @scheerti: "Nem kényelmetlen, hanem balesetveszélyes. Durván."
    a közlekedés eleve balesetveszélyes. az egy autós téveszme, hogy plusz veszélyforrás (és ezért kényelmetlen, óh!) a biciklisek léte. a kerékpár engedélyezett közlekedési eszköz. ahol szabályosan használható, ott számítani KELL rá. az autós szempontjából semmivel nem másabb veszélyforrás, mint a lassú jármű, a gyalogos, vagy akár minden egyes, személyautók "ellen elkövetett" előzés. ugyanúgy tudomásul kell venni, tudni kell jól, biztonságosan, nyugodtan, természetesen kezelni.
    ja, hogy a kerékpárosnak balesetveszélyes? nem, ha az autósok fentiek szerint viselkednének, akkor a (szabályokat egyébként betartó) bicikliseknek sem lenne életveszély a forgalomban közlekedni.
    de ha már a keskeny utakra és azok veszélyességére panaszkodsz: nehogy aztán valakinek eszébe jusson a 6 m-nél kisebb koronaszélességű utakon 50-60-as korlátozást bevezetni, mert "balesetveszélyes".

  • 2011.04.26 16:20:33Cpt. Flint

    @Laciii:
    1. Ez a praxisomban ritkább eset, mint az áttekerő biciklis.
    2. A zebrán igazából futni is tilos, én nem is szoktam.
    3. Nyilván egyiket sem áll szándékomban elütni... ha lehetséges. De ezek azért mindketten tesznek érte, hogy lehetőleg elüssem őket.
    4. A példát amúgy arra hoztam fel, hogy akinek válaszoltam, olyasmit írt: "[kocsiban] ülve igazán kibírod, hogy mindenki átérjen". De akit nem látsz, mikor elindulsz, azt ugye nem is várhatod meg.

  • 2011.04.26 16:28:23oszkar00

    @kyro:
    Szerinted én azért megyek előre, hogy feltartsam az autóst? De légyszi azt vedd már észre, hogy ugyanazt írtam, mint te, csak felcseréltem a szerepeket.

  • 2011.04.26 16:52:24Laciii

    @Cpt. Flint
    Senki nem kényszerít, hogy csukott szemmel és padlógázzal kanyarodj.

  • 2011.04.26 17:00:08dreistein

    Kb. 10-15 évig bringáztam nagyvárosi környezetben ezelőtt 20 évvel. Akkoriban nem volt ekkora forgalom, de megtanultuk tisztelni az erősebbet, és ahol csak lehetett járdán mentünk, ahol nem lehetett, ott pedig lehúzódtunk egészen az út szélére.
    Ezek a mai nyikhaj pöcsök meg azt hiszik, hogy ők is autóval vannak, mennek a belső sávban 10-zel, és amikor elmegyek mellettük 10cm-rel mintegy célzásként, hogy életveszélyes amit csinálnak, még ők vannak felháborodva. Az állam meg komoly milliárdokat költ kerékpárutakra, de ezek leszarják magasról.
    Hát megérdemlik, hogy felforduljanak!

  • 2011.04.26 17:05:03Laciii

    @dreistein
    Hajrá, legyél te a nagyobb k*cs*g.

  • 2011.04.26 17:24:08al kotmány aláiro álamfö

    @scheerti:

    "Csak abba nem gondol bele az idióta, hogy a satufék azért van, mert ő képtelen megérteni a jobbra tartás fogalmát, és nem lehet sávon belül kikerülni."

    Drágaságom! Egyrészt a legutóbbi KRESZ módosítással kikerült a szorosan jobbra tartás kötelezettsége, ha jól tudom. Másrészt a satufék két okból jöhet szóba:
    - figyelmetlen faszként közelíted meg a bicikliseket
    - szándékosan ijesztgeted őket, ergo bunkó vagy.

  • 2011.04.26 18:50:36Alf

    Szerintem meg csak egy kis türelem kellene, engem autósként jobban idegesítenek az autósok, bicajosként senki sem szólt még be, csak gyalogosok.

    Az emberek autóban nagyon türelmetlenné válnak, én is.

  • 2011.04.26 18:52:11Alf

    Érdekes amúg, hogy a cikk azt tanácsolja, a bicajosok menjenek inkább a járdán, holott ezért büntet a rendőr...

  • 2011.04.26 18:54:48postakocsi

    Autósok! Index B+! Index!
    Bringások! Lámpa B+! Lámpa!

    És igen, itt a jó idő! Elő lehetne már venni a jó kis motoros rendőröket, hogy ne csak prezentálásra használják őket, hanem legyen valami értelme a létüknek...:)Büntetni járműtől függetlenül!

  • 2011.04.26 18:58:07Alf

    Az utak nem autósoknak épültek, főleg nem a városban, még nem is voltak autók, amikor budapest utcái már rég csatornarendszerrel együtt lekövezve álltak.

    A kresz, rendszám, ilyesmi azért kellett, mert az autók nagyon gyorsak és veszélyesek. Nem a megkarcolás miatt, nekem karcolták össze az autómat (gyalogosok) A rendszám az ellen nem véd...

    Az, hogy a belvárosban, ahol anno 2 szekér, meg 2 sor gyalogos elfért, ma nem lehet eltolni egy babakocsit a parkoló autóktól, az nem állapot.

    Az, hogy nem lehet egy deci friss levegőt szívni a városban, hogy nem lehet nyugodtan sétálni a házak között, az nem állaport.

    A személyautók behajtását minden eszközzel korlátozni, a kerékpárok - gazdaságos, bizonságos, környezetbarát, olcsó, egészséges közlekedési eszközök használatát pedig segíteni és szorgalmazni!

    Üdvözlettel,

    Alf, egy veteránautó tulajdonos, egyébként autóbuzi, aki megállt egy pillanatra gondolkodni.

  • 2011.04.26 19:12:15limbekcs

    a fele nettó fasság.

    és léccilécci ne előzz 10 centire, akkor se ha 30 évem volt hozzászokni. kár lenne azért a szép tükörért.

  • 2011.04.26 19:18:40Martian

    "Az állam meg komoly milliárdokat költ kerékpárutakra"

    Sok EU-s pénz van erre... és élég baj az, hogy ilyen kerékpárutakra... járdát akarnak a faluban: - nincs rá pénz! - De kerékpárútra ad az EU...
    - Akkor nevezzük ki kerékpárútnak ezt a járdát.

    Az ilyen bringautak jórészt az erre vonatkozó szabványnak sem felelnek meg... de hát ki nem szarja le a bringásokat.

  • 2011.04.26 21:51:13Nancsi

    Na, a sezlonyon rekord számú hsz született, grat. De hogy on is legyek: tökmind1 mivel közlekedik az ember, pár dolgot észben kellene tartani:
    - Ne zavarjunk másokat. Pl nincs arra mentség, ha a kerekesmajom a sáv közepén, vagy a bringaúttal párhuzamos járdán teker. Miatta a mögötte felgyűlt autók 1-2-vel alacsonyabb sebességi fokozatban kénytelenek csorogni, így az ilyen kerekesmajom brutális környezetszennyezést generál.
    - Ha sokáig akarunk élni akkor ne alapozzunk az elsőbbségünkre. Az az elsőbbség amit megadtak. Ahhoz hogy megadják észre kell hogy vegyenek. Nekem időnként a 4.5 méteres autómat se veszik észre, ne csodálkozzunk ha benézik a bringást is.
    - Bár a közlekedés nem verseny, de megvannak a szabályai. A szabály nem fakultatív, hanem kötelező dolog. Aki szabálytalanul szerez előnyt (pl áthajt a piroson), az ugyanolyan f.szp.raszt bringán, mint 7-es bömösben, vagy streetracer suzukiban.

    Szóval alapvetően nem jármű kérdése a dolog, hanem tajparasztságé. És tény, hogy a bringások legalább a fele paraszt. Lehet hogy tudatlanságból, de akkor is paraszt.

  • 2011.04.26 22:07:06CsImi

    Próba.

  • 2011.04.26 22:09:48CsImi

    Noh, itt a hét pont lefordítva a szemforgató világnyelvről.

    1. Bár nyilván csábító, de ne viselkedjen úgy, mint egy gyalogos, mert azzal minket, autósokat kellemetlen helyzetbe hoz.

    2. A biciklisek világítsanak, mint az állat, tegyenek magukra mellényt, mert különben mi, autósok kitapossuk őket.

    3. Ha van bicikliút, menjenek azon, mert mi, autósok csak életveszélyesen, lecentizve tudjuk őket mindenáron leelőzni az úttesten. Ezt tettük, mielőtt kerékpárút épült volna, akkor is. Ha nagyon szar a bicikliút, akkor viselkedjenek úgy, mint a gyalogosok, valamint ld. 1. pont.

  • 2011.04.26 22:10:23CsImi

    4. A biciklisek ne tekerjenek a buszsávban, de a mi sávunkban sem, mert bár csak 2x olyan gyorsak vagyunk, mint ők, és látjuk is őket, de az irányonként két sáv sem elég nekünk, hogy megelőzzük őket. Így lásd 3. pont vége, ill. 1. pont.

    5. Az olyan utcában, amit a sok parkoló autóstársunk miatt egyirányúvá tettek, ne merjenek szembetekerni az emberi erővel közlekedő biciklisek. Kerüljenek több száz métert, ahogy mi is, különben kilapítjuk őket, mert nyilván az út közepén jönnek velünk szemben.

    6. A biciklis ne menjen át a piroson, na nem azért, mert más járműnek ütközhet. Hanem azért, mert akkor nekünk újra meg kell előzni. Igaz, ha előrecsorog, ami teljesen elfogadható, akkor is újra meg kell előzni, de sebaj, utáljuk a bicikliseket a pirosozásért, ez a lényeg.

  • 2011.04.26 22:11:05CsImi

    7. Mi, aki hangszigetelt autókban csücsülünk, (cserébe agyonzajosítjuk a várost) ahol a rádiónkon hallgathatjuk a dugójelentést, és karosszéria vesz körül, ami miatt a világ egy része nem is létezik számunkra, nem vesszük észre a biciklist. Szóval ők ne merészeljenek a fülükbe rakni semmit, mert úgy az autósok által elvadított és elzajosított városban tuti nem élnek túl, és ezért utáljuk őket.

    Összefoglalva: a biciklist csak arra teremtette a sátán, hogy minket, autósokat bosszantson, és a lelkiismeretünket marcangolja. Összességében akkor nem utálnák őket, ha megszűnnének létezni, de azt kivilágítva tennék.

    CSI

  • 2011.04.26 22:23:35AlphaBlack

    Annyit mondok gyerekek, hogy én kerékpárosként tudom milyen autót vezetni és abban utazni, azzal kerülgetni a bringásokat, mivel vidékre azzal megyek. Az autósok legnagyobb részének meg fingja sincs, hogy milyen miattuk állandó életveszélyben, koszban bűzben tekerni. Úgyhogy akinek fogalma sincsen, hogy a másik félnek milyen, az fogja be a pofáját és legyen nagyon figyelmes és előzékeny. Ja! És az út nem az autósoknak van, hanem az összes közlekedő járműnek! Úgyhogy az út nem a tiéd, autós barom!
    És mégvalami. Ha autóval a városban esetleg összekoccansz egy másik autóval, akkor lesz egy kis anyagi kár, aminek a nagy részét meg is téríti a biztosító. Ám ha elkaszálsz egy bringást, akkor gyilkos vagy! Akár a Te hibádból, akár máséból. És hidd el, ha gyerekeiddel a kocsidban ülve elgázolsz egy bringást, és a kiloccsanó agyveleje beteríti a szélvédőt, akkor az neked és szeretett családodnak fog egy életre lelki sérülést okozni. Gondold végig, hogy megéri-e! Közlekedj ember módjára!

  • 2011.04.26 23:16:25Perillustris

    "Egy biciklis ne viselkedjen úgy, mint egy gyalogos"

    VS

    "Ha nagyon gáz, akkor is inkább járdán menjenek"

    LOL. Ez a "cikk" is csak kommentmágnesnek íródott.

  • 2011.04.26 23:23:55Perillustris

    Ja, most már értem a monogrammot: "HV". Így oké, tisztelem az őszinteséget. :P

  • 2011.04.27 07:00:50kabelbarat

    Egy kerékpáros ne viselkedjen úgy mint egy gyalogos, de ha tehet menjen a járdán az út helyett. Csak gratulálni tudok.
    A magyar kerékpárutak gyakorlatilag alkalmatlanok arra hogy 20-nál többel menjen rajta az ember, ráadául 200 méterenként meg kell állnia egy padka, kereszteződés, gyalogos miatt. Városban, nap közben egyáltálán nem gyorsabb az autó, csak van aki megelőzi a kerékpárost arra a 40 méterre, amíg el nem éri a sor végét.

  • 2011.04.27 07:04:44Arthur Dent

    Szar cikk, látszik az, hogy egy biciklizés szempontjából élhetetlen városban lakunk.

    Nyugaton pont ilyen csürhe a biciklis mint itt, azzal a különbséggel, hogy ott igyekeznek kényelmessé tenni az életét:

    Az egyirányú utakat engedélyezik a bicikliseknek.

    Itthon meg? Már 3 éve írtam az önkormányzatnak, hogy Csepelen egy városnyi embert zártak el egyirányba az értelmes kijutástól (1 km kerülő forgalomban) azzal, hogy egyirányúsítottak egy addig kétirányú utcát, de nem történik semmi.

    A közlekedési lámpák a kereszteződésekben a bicikliseket elöbb engedik el. A biciklis nyilván azért megy át a piroson mert az a kevésbé veszélyes a számára. Nem kell egyszerre indulni az első sorbol gyorsulási versenyt játszó parasztokkal.

    A biciklis nem viselkedik gyalogosként. Ezzel szemben inkább azt tapasztalom, hogy autós nem tudja felmérni a biciklis sebességét. Azt meg nem tanulta meg, hogy kicsit lassít és a biciklis mögött ér a kereszteződéshez és nem megy át a biciklisen, nem szorítja le. Ez sajnos kultura kérdése.

    A láthatóság jogos, ezt minden biciklit komlyan gondoló 110-es IQ feletti ember tudja. Alatta valóban nem, de ez csak azt jelenti, hogy a természetes szelekció még működik.

    A cikk nagyrésze kb arról szól, hogy az autos utálja a biciklist mert zavarja, Nincs bringaut (vagy ha van használhatatlan), de ne használj busz sávot, egyirányú utat, járdát. Szóval ne biciklizz.

    Ami jogos: A KRESZ-t be kell tartani. Ami a biciklis részéről jogos, hogy legyenek meg a feltételek. Amíg nincs addig marad az utálat.

  • 2011.04.27 08:43:48ergbertegon

    Jókat írtok itt.
    De van egy két problémám.
    Az jogos, hogy általánosít a cikk. Én mint autós-bringás mondom. És kikérem magamnak egy-két részét.
    Pl. a bekanyarodás egy irányú utcába. A büdös életben nem mentem be biztonsággal ilyen utcába. 20 év alatt találkoztam már 8-10 méterre a kereszteződéstől babakocsival, nagymamával felemelt bottal 0,1 km/h ás sebességgel haladva, labda után guruló! gyerekkel, stb. A 90 es években én is mentem egy irányúban visszafelé bringával. Aki azt mondja sosem az hazudik.
    Amikor szűkös volt lehúzódtam megálltam!! Lábam a szigeten, majd autó biztonsággal elment-indulás. Valahogy ezt nem látom manapság. Én úgy érzem - és kövezzetek meg nyugodtan - ma a 'legtöbb' bringás úgy érzi, hogy neki természetesen jár, hogy gyorsabban kerüljön át egy útszakaszon mondjuk. Nem is próbálkozik a legkisebb mértékben sem felvenni a forgalom ritmusát.
    Artur Dent: a piroson áthaladóknál nem azokról van ám szó akik kilőnek a zöld előtt kicsivel. Hanem azokról, akik rágurulva a kereszteződésre magasról lesz@rják mikor lett vörös a lámpa. Egyszerűen átvágtatnak a kereszteződésen. És sajnos nagyságrendekkel többen vannak ők...

  • 2011.04.27 09:28:13Perillustris

    "Egyszerűen átvágtatnak a kereszteződésen."

    Annyira nem egyszerűen. Alig néhány százalék lehet, aki "csukott szemmel" megy át. A többiek nagyon is figyelnek. Nem is jellemző gázolás emiatt, s nem csak a gépjárművezetők kegye miatt.

    GYK: természetesen ettől még szabálytalan.

  • 2011.04.27 09:48:11narancsvér

    7 ok, amiért *valójában* utálják az autósok a bicikliseket:
    1. megvettem 12 millióért a csodajárgányt, és ez a hülyegyerek mégis gyorsabban halad a 12 ezres rozsdás tragacsán, mint én
    2. mit vigyorog ez itt, miközben én állok a dugóban és szétbasz az ideg?
    3. PnD
    4. minek vesz fel rövidnadrágot? kisebbségi komplexusom van, amikor nálam sportosabb testalkatú embereket látok
    5. megint itt kolbászol előttem ez a hülyegyerek, most előzhetem meg negyedszerre is. Takarodjon már az útról, amit az én adómból építettek, a bicigliútra, amit szintén *nekik* építettek az *én* adómból
    6. nem tudok parkolni. Bringatároló van, pedig tavaly még fel tudtam ide állni a járdára
    7. drága a benzin, ráadásul két hete nem akar velem szexelni az asszony

  • 2011.04.27 12:57:27Xerome

    kéne egy nick:
    Nyugodtan beszélhetünk kultúráról azok esetében akik belátják, hogy nagyvárosban egyedűl ücsörögni a kocsiban, napi 20-30 km miatt, ön és közveszélyes. És itt nem az áruszállítókra, több gyerekes anyákra, stb... gondolok.
    Abban igazad van, hogy divat lett biciklizni, de hájas kerekezőt ritkán látni, ha mégis akkor annak két oka is lehet: 1. most kezdett el tekerni 2. a kerékpározás a felső testet nem igazán mozgatja meg, kivéve az alsó hátizmokat.
    Impotencia: lehet kapni kifejezetten férfiaknak való nyerget, ami nem nyomja a prosztatát és egyéb lágy részeket, így nem rontja vér keringését.

  • 2011.04.27 13:09:25CavanyuSukor

    Hétvégi országos összesítő
    2011.04.26. kedd 07:45

    Az elmúlt hétvégén (péntektől hétfőig) a Rendőrség összesen 180 közúti közlekedési baleset során intézkedett. 5 balesetben 5 személy vesztette életét, 52 súlyos, 123 könnyű sérüléssel végződött. Ezeken felül 306 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt...A közúti ellenőrzések során 462 esetben színeződött el a szonda.

    Innen:[link]

    3 nap alatt 5 halott, 52 súlyos, 123 könnyű sérülés, 462 ittas vezető, jogsival, rendszámmal.
    Vajon az autósok mikor kezdik el utálni egymást?

  • 2011.04.27 13:25:21Pannon Puma

    jó lenne egy nagy adag tolerancia.

    ja a német autós tud araszolni, várva az alkalomra, a magyar miért nem? a Balatonnál miért csak a német áll meg a zebránál, magyar miért csak elvétve? ezen kellene törpölni egy kicsit, mielőtt kiutálunk valakit az útról...

  • 2011.04.27 14:43:19Perillustris

    "Bicikliseknél a szonda 100-ból 100-nál színeződne el."

    ROTFL

  • 2011.04.27 16:07:09CavanyuSukor

    kéne egy nick: Bicikliseknél a szonda 100-ból 100-nál színeződne el.
    Akkor miről is beszélsz?

    Van erre valami adatod is, vagy csak a hasadra ütöttél és mondtál egy számot?:D

    Egyébként a bringás nem akadályozza a forgalmat, hisz ő maga (is) a forgalom! Ennyi erővel engem is akadályoznak az autók, mert nem tudok haladni tőlük, amikor állnak a dugóban! Húzzanak az autók a járdára, ha nem tudnak rendesen haladni!:P

  • 2011.04.27 21:30:18Perillustris

    Nem nyert, de sebaj. Abszolút nem tartozol azok közé, akiket bármilyen célból meg akarok győzni bármiről.

  • 2011.04.27 21:33:37Perillustris

    "mindenki sörrel-borral a kezében biciklizik"

    Bedrogozva. Mind. LOL

  • 2011.04.28 17:31:05CavanyuSukor

    kéne egy nick:"Bicikliseknél a szonda 100-ból 100-nál színeződne el."

    Figyeldoda, ma jött ki:
    [link]

    "Három hét alatt 63 ittas kerékpározóval találkoztak a főkapitányság munkatársai. (1549 ellenőrzésből!)

    Az elrendelt fokozott ellenőrzés időtartama alatt Pest megyében csupán 4 balesetnek volt okozója kerékpáros"

    Ez három HÉT alatt! Ezzel szemben az autóval közlekedők 3 napja ahogy már fentebb is említettem: "..Rendőrség összesen 180 közúti közlekedési baleset során intézkedett. 5 balesetben 5 személy vesztette életét, 52 súlyos, 123 könnyű sérüléssel végződött. Ezeken felül 306 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt...A közúti ellenőrzések során 462 esetben színeződött el a szonda."

    Szóval hol van az a 100-ból 100 ittas kerékpáros, hogy a baleseteket már ne is említsem..?

  • 2011.04.29 10:46:44pociang

    Nem tudtam végigböngészni az eddigieket, szóval lehet hogy ismétlésbe bocsátkozom. Én biciklis vagyok, és persze gyalogos. Nehezemre esik megértenem azokat a biciklis társaimat, akik képtelenek megállni a zebránál, a gyalogosok között törnek át a pirosban. Érdekelne, hogy ilyenkor a közlekedés milyen résztvevőjének tekintik magukat? Merőlegesen haladó gyalogosnak? Amíg ilyen allűrökkel él a biciklisek egy része nem kell csodálkozni a beszólásokon...

  • 2011.04.29 16:45:08Tomasz_a_gozmozdony

    En meg azt utalom az autosokban, hogy csak a kamionnak meg a vonatnak adnak elsobbseget. Nem normalis hogy minden behajtonal satuznom kell, mert basznak megallni / elemfordulnak. Az, hogy lampa nelkul nem lehet eszrevenni a biciklist az meg netto baromsag. Talan figyelni kene, nem telefonalni, zabalni, orrot fujni, stb.

  • 2011.04.29 23:03:30CavanyuSukor

    kéne egy nick:
    Az "1549 ellenőrzésből 63 ittas kerékpározóval találkoztak a főkapitányság munkatársai"-ból melyik részt nem érted? A te álláspontod szerint (100-ból 100 ittas bringás) az 1549 ellenőrzésből 1549 ittas kerékpárosnak kéne lennie! Matek nem nagyon megy, mi? Várj, segítek: 100-ból 4, azaz NÉGY kerékpáros volt ittas!
    De rájöttem, hogy kár beléd a szó, neked mindegy kit utálsz, csak utálhass valakit! Ha nem a bringást utálod épp, akkor a rendőrt, hogy miért nem basztatja a bringást!
    Gratulálok!:D

  • 2013.05.30 22:29:53Ferenc Csontos

    Sok éve futárkodom a belvárosban az autosok se az indexet se a tükröt nem ismerik tisztelet a kivételnek amiből kurva kevés van,a kerékpározok meg azt hiszik hallhatatlanok s ha egyszer megtud előzni mert 8 km sor van akkor úgy nézz rám mintha nem tom ki lenne az a gond hogy mindig a másikra van mutogatva pedig mindenkinek saját magába kéne tekintenie s már sokkal jobb lenne

1 | 2 | 3 | 4 | 5

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta