Jó éjt, viszlát, többet légyszi ne gyere! - A legrosszabb vendégek

Zanza!

Van a váratlan vendég, van, akit egészen addig kedveltél, amíg sáros cipőben be nem trappolt, és van, akit soha többé nem akarsz az otthonodban látni. A legszörnyűbb vendégtípusokat gyűjtöttük össze, köztük van a kutatós, a rendrakós és a vécézős is.

Nyilván senki sem várja el vendégeitől, hogy a legszigorúbb etikett szerint viselkedjenek, de a kétméteres hóból a szőnyegre trappoló típus még mindig nem a legrosszabb fajta. Kérdezősködtünk, és kiderült, hogy egészen extrém esetek is vannak. A tolerálhatótól haladunk az elviselhetetlenig.

A kutatós

Meglepően gyakori létforma, ami azért is bosszantó, mert a típus legaljasabb egyedei képesek elkunyizni is a nekik tetsző tárgyakat. A bunkó szülő bunkó gyerekeinél ez akár ismétlődő jelenség is lehet.

"Számomra az egyik fiú unokatestvérem a hibás elem, ha nálam vendégeskedik, minden négyzetméternyi területet bevizsgál. Érdeklődve vizsgálja a fiókok tartalmát, a leveleimet, a jegyzeteimet, de még az ékszeres dobozomban és a laptopomon is kutatgat. A múltkor a banki kivonatot nézte át. Szemmel láthatóan ez a világ legnormálisabb dolga a számára, bár számtalanszor megkértem, hogy ne matasson a cuccaim között, nem bír ülni a fenekén, kényszeres matató. Mondanom sem kell, nem hívom meg túl gyakran" - meséli Judit. De tőle legalább nem kérte el kuzinja a neki tetsző tárgyakat. Inezt is hasonló dolgok irritálják, de szerencsére gondosan tartja magát mizantróp vendégfogadó szokásaihoz: "Nekem most csak a nyitogatós vendég jut eszembe, aki minden szekrénybe meg ajtó mögé benéz. Vagy a másik még a próbálgatós. De szerencsére nem szokott ilyesmi történni, mert nem hívok senkit magamhoz."

Gyöngyi már rosszabbul járt: "A szüleim keresztgyereke és az ikertestvére jöttek át az apjukkal. Még kicsik voltak, elég neveletlenek. Minden játékomat megfogdosták, levették a polcról, de
persze, mert vendégek voltak (bár nálam jóval fiatalabbak), nemigen lehetett rájuk szólni. A Kinder-játékgyűjteményem tetszett ám nekik is. Addig-addig húztak, hogy megbeszéltük, mindenki választhat egyet, de előtte megmutatja nekem. Így is lett. Aztán persze később a
zsebeikből kiesett pár extra darab, ami nem tett jót a lelkemnek. Magamtól tuti nem hívtam volna őket."

A kutatós csoportba soroltunk egy sokkal ritkább, ám annál idegesítőbb egyedet is. Őt Nóra elmondása alapján volt szerencsénk megismerni. "Engem az a fajta vendég idegesít, aki rendet rak nálam. Én kaja után akár egészen estig otthagyom a kupit a konyhában, nincs kedvem a félnapos főzés után visszamenni. Van egy nagyon kedves barátunk, aki viszont rendmániás, és ha meghívjuk őket magunkhoz, még az utolsó falat lenyelése előtt kihúzza a tányért a kezem alól, és már teszi is be a mosogatóba. Mire megisszuk az utolsó korty bort, már kb. törölget is. Ez így talán nem hangzik nagyon idegesítőnek, pedig nagyon az. Eleve utálom, ha az én otthonomban, az én rendszerembe valaki belerondít, de ha mindez a beszélgetés végén vagy a vendégség végén történik, nyilván kevésbé zavarna, de így a vendégség fele a rendrakásról szól."

A panaszkodós

Ismerős, ugye? Van egy barátod, akivel évente csak egyszer találkozol - de ezt is legalább három ilyen-olyan kifogással lemondott alkalom előzi meg. Mert tudod, hogy az egész este arról fog szólni, hogy panaszkodik, és a nyomorult élete minden egyes részletét eléd tárja. Veszélyesebb alfaja a szomszéd, akinek még meghívás sem kell, hiszen ott a csengő.

Anna már gyermekkorában találkozott a jelenséggel: "Nálunk szoros kis közösség volt a panelben, sok kisgyerekes kvázi kommunában, tök jó volt nekünk, a szülőknek meg könnyebb. Az egyik nő viszont, aki gyakran volt szomorú a boldogtalan házassága miatt, ezt az kommunalitást az éjszakákra is kiterjesztette. Évekig rendszeresen csöngetett este tízkor, anyám már hálóingben. Ágyból ki - sosem merte megtenni szegény, hogy nem engedi be, mindig úgy tűnt, hogy valami nagy balhé van -, a szomszéd meg választott magának valami piát, ami épp volt otthon, és hajnalig nyomta a monológot. Egyszer csinálta meg úgy is, hogy már volt nevelőapám, többször nem. Sosem kérdeztem meg, mi történt, de nagyon örültem, hogy vége, nagyon hangosan beszélt."

A potyázó és a kajairigy

Mindkét típusnál kileng az irritációméter, döntsétek el ti, melyik a bosszantóbb! Vagy ha ránk hallgattok, soha többé nem látjátok őket vendégül. Igazán nagy veszélyben azok vannak, akikről köztudott, hogy istenien főznek, ilyen Edina is:

"Egyre több helyen veszik természetesnek, hogy ha megyek, akkor én főzők. Meghívnak vendégségbe, és a nagy nap előtt megkérnek, hogy vásároljak már be egy jó kis indiai, arab, kínai vacsorához, és főzzem is meg. Ettől az agyam eldurran!" Nóráék viszont egy egész családot etettek: "Nálunk az anyukámnak volt egy 'kedvenc' vendége, illetve egy család. Havonta egy-két vasárnap becsöngettek ebédidőben. Még gyerek voltam, de tisztán emlékszem az idegbeteg feszkóra, a szemek villanására, amikor megszólalt a csengő. Apám haverja volt a fickó, lehet, hogy ez is benne volt, de már családos volt, amikor ez elkezdődött. Imádták anyám főztjét, amit nem nehéz szeretni, és így hálálták meg."

Még csodálatosabb személyiségről árulkodik, ha valaki a vendégségbe vitt étel-ital maradékát csomagolja vissza gondosan, és viszi haza. Ildikóék vendégei még pityókásan sem feledkeztek meg a félig megrágott falatok hazacígöléséről, az apja azóta már templomba se jár. Ha belegondolunk, hogy ez egy lelkésznek köszönhető, felmérhetjük a történtek súlyát.

"Olyan négy éve apám sütögetést rendezett otthon, vidéken a kertben, és mivel anyám egyházi suliban tanít, meghívta az új lelkészt és a feleségét is. Ők már elég korán megérkeztek, de ez nem is lett volna baj, ha az asszonyka nem kezd el tanácsokat adni apámnak a főzéshez (ez lett a veszte). Kedves hitvese a jómodor megtestesítőjeként már hatkor pityókás volt (na jó, talajrészeg), és különböző pikáns vicceken röhögcsélt apa hajós kollégáival. Olyan tíz körül vége lett a bulinak, ekkor a tiszteletreméltó pár bepakolta a kosarába a paradicsomot, paprikát, uborkát, kenyeret (!!!), amit hoztak, de nem használtuk fel őket, és azzal a lendülettel haza is vitték. Apám azóta nem jár templomba, mert fél, hogy egy gyenge pillanatában elhozná az ostyát, ami az úrvacsora után megmaradt."

A beköltözős

Nálunk a kidobhatatlan vendég lett a befutó, ha a legrosszabb jelzőt muszáj lenne kiosztanunk, bizonyára ezek az arcok kapnák. A tanulság annyi, hogy akinek volt már ilyen tapasztalata, megtanulja, hogy pofátlanságra csak pofátlanság lehet a válasz, akkor is, ha alapvetően nem szeretünk udvariatlanul beszélni másokkal. Éva gyomra is görcsbe rándul, ha megjelenik az egyik ilyen cimbora.

"Van egy barátunk, aki egyáltalán nem érzi az idő múlását. Hétközben feljön délelőtt
tízkor, és aztán nálunk vacsorázik, megvárja, amíg lefektetjük a gyereket, és este tíz körül megy el bulizni. A férjem közben tüntetőleg dolgozik, neki hátat fordítva, de ez sem érdekli. Ugyanez a srác nyáron eljön hozzánk a bérelt nyaralóba egy estére, mert épp fesztivál van a faluban, majd négy nap után megy csak haza. Különben imádjuk, és évente csak kb. háromszor találkozunk, de jobban szeretünk mi menni hozzá, mert mi mindig tudjuk, mikor kell hazamenni."

Hasonló tapasztalata Edinának is van, bár ő minden bizonnyal sokkal rosszabbul járt: "Aktívan partizós időszakunkban gyakran aludtak nálunk emberek, egészen addig, amíg az egyik konkrétan három napig nem ment el. Nem zavart nagyon a jelenléte, csak az, hogy igazából nem is ismertük. Pár óránként megkérdeztük, mi lesz, mondta, hogy neki jó itt, ő csak itt ücsörögne. Eleinte vicces volt, de tényleg három napig volt itt."

Az extrém vendég - a vécézős, a kertbe hugyozós, és aki könyvtárnak nézi a kéród

Bárcsak mondhatnánk, hogy egyedi esetek következnek, de nem. Az extrémitás inkább a tetteikben nyilvánul meg, nem abban, hogy ritkán tapasztalhatóak. A kakilós vendég például rendszert csinált bizarr viselkedéséből.

"Apámnak volt egy kollégája, aki havonta megjelent nála. Úgy két órát volt a nappaliban, de valójában csak másfelet, mert mindig elvonult kakálni. Nem értettem soha, nem is szerettem, hogy odajár hozzá üríteni. Apám nagyon kegyes volt, csak annyit mondott: az mindig vidám dolog, ha a komák megkönnyebbülnek nálam" - mesélte Léna, akinek ugyan nincs kertje, de nem is tudja, hogy az nem csak sütögetésre és napozásra való - legalábbis néhány kellemetlen férfi vendég szerint, ahogy azt Dia mesélte: "Ó, a kertben hugyozó faszi. Ilyennel többel is találkoztam: ha kiteszi a lábát a városból, rögtön annyira természet fiának érzi magát, hogy a kertben pisil. Ezek legtöbbször a barátnőjüket is meglepik ezzel a remek ötletükkel, és nem értik, miért nem kéne a meggybabért lehugyozni, amikor a kutya is rápisilhet. Általában söröznek, és egy este legalább tízszer vizelik körbe az udvart."

A fentiek fényében már tulajdonképpen bájosan naiv Eszter legkellemetlenebbnek mondott tapasztalata: "Volt egy barátnőm, aki akárhányszor vendégségben volt nálunk, az összes újságot, amit csak talált a lakásban, átlapozta/elolvasta. Közben én ott malmoztam mellette, hogy beszélgetünk-e, vagy akkor mi van. Egy idő után eldugtam a magazinokat, de akkor meg követelte, hogy vegyem elő. Át kellett értékelnem a pozíciómat, valószínűleg szimplán a magazindílerének tekintett."

Blogmustra