"Az önjelölt vámpírok úgy tekintenek az emberre, mint sötét és világos keverékére" - mondja az idahói egyetem szociológusa, D. J. Williams a Reuternek.
A jó öreg Dark Passenger
"Van egy társadalmilag kívánatos énünk, amit megmutatunk és van egy árnyékosabb is, ami talán nem annyira kedves, nem annyira optimista. Ez minden embernél különbözőképpen jelentkezik, de a vámpírok nem tesznek úgy, mintha nem lenne ilyen bennük. Tudomásul veszik és megpróbálnak együtt élni vele" - véli a szociológus.
A tudós szerint az különbözteti meg az igaziakat a kamu vámpíroktól, hogy az előbbiek belső energiahiányban szenvednek, ezért külső forrásokat kell találniuk. Ez lehet egy erőt sugárzó embertömeg egy rock-koncerten, de akár egy vérét adó donor is. A többiek pedig beérik annyival, hogy kimeszelt arccal, vicces köpenyben koporsókban fekszenek, azt képzelve, hogy denevérré változhatnak. Ezt ők táplálkozásnak hívják - tette hozzá Williams, aki egyébként az FBI munkáját is segíti, ugyanis a rendőrök több olyan ügyben nyomoznak, amikor magukat vámpírnak kiadó erőszakos bűnözők követnek el bűncselekményeket.
A hülyeség terjed
Williamst nemrégiben szakértőként alkalmazták egy tervezett, erről a témáról szóló televíziós dokumentumfilmhez. Ebből kiderül, hogy Lugosi Béla kései követői magukhoz hasonló szándékú vércserés kapcsolatokat keresnek. A vámpírok iránti bűvöletet Bram Stocker 1897-es "Drakula" című írása alapozta meg, de több későbbi könyv is, mint például "A Vámpírkrónika" Annie Rice-tól. Mostanság a legnagyobb hatása Stephenie Meyer bestseller novelláinak volt, az "Alkonyat"-nak, valamint az ebből készült filmsorozatnak Robert Pattinson főszereplésével.
A vámpírkodás ma már nem csak az amerikaiaknál terjedt el, hanem egyfajta nemzetközi szubkultúrává vált. Csábító ereje abban rejlik, hogy az ebben résztvevők nem félnek felfedezni sötétebb énjüket. Azt, amit általában nem tárunk embertársaink elé.
