Csöndben kutyát kukázni tilos!

2010-ben rengeteg új rendelet került elfogadásra, így nem volt egyszerű dolgunk, hogy összegyűjtsük a legfelháborítóbbakat. Csak az lebegett a szemünk előtt, mely rendeletek gyakorolhatnak hatást a mindennapjainkra. Keressük a legek legjét, amely a legtöbb embert bosszantja. Szavazzatok: a legmagasabb pontszám a legborzasztóbb.

Csitt!

Erzsébetvárosra nyáron sújtott le a csendrendelet, amely decemberre addig fajult, hogy az is felmerült, hatályon kívül helyezik. Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere bevallotta, az erről szóló határozatot egyelőre nem látta, de teljesen új szabályozást szeretne elfogadni jövő tavasszal, amit széles körű egyeztetés előz meg majd. Az kiderült, hogy Vattamány olvasta az Élő Erzsébetvárosért Egyesület (AZÉRT) közleményét, hiszen majdnem szó szerint ugyanazt állítja, mint amit az egyesület korábban közzétett. „A rendelet alkotmányellenes és törvénysértő, illetve nem oldja meg a kerületi lakosok és a szórakozóhelyek között fennálló érdekellentétet, hanem elmélyíti azt” – áll az AZÉRT közleményében. Vattamány pedig így reagált: a nyáron elfogadott csendrendelet nem oldotta meg sem a lakók, sem a vendéglátósok problémáját, inkább csak PR-értéke volt. Ha szerinted a csendrendelet a világ legnagyobb vicce, mindenképp maximális ponttal jutalmazd!

Koldulni tilos!

Pécs Európa Kulturális Fővárosa volt 2010-ben. A csodás utcaképért cserébe az önkormányzat úgy döntött, márciusban megtiltja a koldulást a városban. Bár a néma koldulást a törvény engedi, Pécs a turistákra való tekintettel ebben sem volt kegyes a kéregetőkhöz. Pintér Sándor folyamatos hatósági jelenléttel biztosította, hogy belváros koldusmentes övezet legyen, így a koldusok a kertvárosi részekre települtek át. Természetesen a tettenérést pénzbírsággal büntették, de állítólag behajtani senkin nem tudták. Ha szerinted ez volt az év legnagyobb mellélövése, jó magas pontszámmal adományozd ezt a rendeletet!

Kukázni tilos!

Joggal pályázhat talán az első helyre az a józsefvárosi rendelet, amely 2011. január 1-től hatályos. A városrész képviselőtestülete arról döntött, hogy a fent említett időponttól a VIII. kerületben tilos kukázni. Kocsis Máté polgármester előterjesztése szerint a szeméttárolók tartalmának kiszórása köztisztasági és közegészségügyi szempontból is kifogásolható, ezért döntöttek a tilalom bevezetése mellett. Aki megszegi a rendeletet, 50 ezer forint pénzbírságra számíthat – adta hírül novemberben a Független Hírügynökség. A rendeletet azért fogadta el a képviselőtestület, mert a lakók részéről állítólag rengeteg panasz érkezett arra, hogy ismeretlenek kiborítják a kukákat. A kérdés csupán az, hogy a vélt elkövetőnek, szociális és lakhatási helyzetére való tekintettel, hova fogja kiküldeni a csekket, és tényleg visszatartó erejű lesz-e egy ekkora összegű büntetés azok számára, akik a szemétből próbálnak hasznosítható dolgokra szert tenni.

Kutyákat csak szájkosárral, pórázon

Készült egy lista a XII. kerületben arról, hogy mely kutyatípusokat lehet csak szájkosárral, pórázon sétáltatni. „A belga juhászkutyák közül a malinois és a lakenois, akita inu, amerikai bulldog, amerikai staffordshire terrier, angol bullterrier, angol mastiff, argentin dog, berger de beauce (boszeron), bordeaux-i dog, cane corso, dobermann, fila brasileiro, flandriai bouvierre, kanári-szigeteki mastiff, kaukázusi juhászkutya, komondor, közép-ázsiai juhászkutya, kuvasz, leonbergi, mastino napoletano, moszkvai őrkutya, német boxer, német dog, német juhászkutya, óriás schnauzer, orosz fekete terrier, pireneusi hegyi kutya, pitbull terrier, rottweiler, sarplaninac és a felsorolt fajták keverékei.” A lista összeállításánál állítólag azt vették figyelembe, mely fajták mérete ijesztheti meg a gyerekeket. Szeptember óta nem hallani a már hatályba lépett szabályról, nem tudni, betartják-e, vagy egyáltalán büntetik-e azt, aki megszegi. Mivel póráz nélkül már egyáltalán nem lehet a Hegyvidéken jószágot sétáltatni, és még társasházi kertben sem lehet elengedni, a kutyaparadicsom címet biztosan nem a kerület nyeri el. Ha szerinted ez a szabály a tavalyi év egyetlen jó döntése volt, figyelj arra, hogy alacsony ponttal jutalmazd a kitalálóit!

Navracsis Lehetőleg Tibor

Meghozta a börtönök túlzsúfoltságát szépítő rendeletét Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. A miniszter az eredeti, 1996-os rendeletet írta, fogalmazta át egy picikét. Az európai normákhoz igazodva, egy magyar zárkában elhelyezhető rablétszámot úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre legalább hat köbméter légtér, férfi elítéltek esetén három négyzetméter, fiatalkorú és női elítéltek esetén pedig három és fél négyzetméter mozgástér jusson. Navracsics ebbe a paragrafusba nyomta bele a “lehetőleg” és a “lehetőség szerint” kifejezéseket. Bár az eredeti rendelet már fiatalkorú lett, még sosem sikerült betartani, mert idén például 130-134 százalékos volt a hazai büntetés-végrehajtási intézmények telítettsége. Ha úgy látod, ennél a rendeletmódosításnál nincs szebb a földkerekségen, jutalmazd tíz ponttal!

Érdekességek