EGO

Szakításnál szakítani kell. Nem a Facebookon szaglászni a másik után.

Sákovics Diana 2016. november 2., szerda 19:41

Szakítottunk. Az életünk felborul, a napi rutin megváltozik, testünk, lelkünk szenved, és közben mit csinálunk? A Facebookon lógunk. Meg az Instán. Meg mindenhol, ahol még szembejöhet az exünk. De vajon miért csináljuk ezt? Miért nem tudunk elszakadni a volt partnerünktől? Miért kínozzuk magunkat a fotóival, posztjaival? Hogy lehet a közösségi médiát egészségesen használni szakítás után? Az exek kurkászásáról Tari Annamária pszichoanalitikussal beszélgettem. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A gazdagok tényleg tojnak mindenkire

nemoszi 2016. november 1., kedd 18:03

Azt már egy ideje tudjuk, hogy a gazdagok rosszfejek, merthogy a pénz gyökérré tesz, ezzel a korábbi kutatással pedig abszolút egybevág ennek az újabb kísérletnek az eredménye, melyből kiderül, hogy a gazdag emberek nem néznek annyit más emberekre, mint a kevesebbet keresők.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így turbósíthatja könnyen az agyát!

ST 2016. október 31., hétfő 19:45

Az agy működésének csak igen kis részét értjük. Azzal azonban tisztában vagyunk, hogy a hétköznapi tevékenységek, így a táplálkozás, a mozgás vagy az alvás befolyással vannak az agy teljesítőképességére. Hogy pontosan hogyan? A lifehack.org összeszedte azt a nyolc alapvető életmódbeli jellemzőt, amivel a leginkább turbósíthatja az agyat. Ráadásul így több esélye van elkerülni a demenciát és akár a kínzó fejfájásokat is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ön kibírná egy hónapig alkohol nélkül?

Sákovics Diana 2016. október 30., vasárnap 12:16

Egy hónap alkohol nélkül. Vajon nehéz? Egy függőnek nyilván az, de mi van az alkalmi ivókkal, azokkal, akik a társas helyzetek kedvéért isznak, vagy éppen néha-néha lazulásból? Nekik vajon okozna nehézséget, ha nem ihatnának egy hónapig? A válaszok nyilván függnek a személyiségtől, az alkoholhoz való viszonytól, és az éppen aktuális élethelyzetektől. Az pedig, hogy konkrétan milyen nehézségek merülnek fel egy ilyen kísérlet közben leginkább úgy deríthető ki, ha saját magunkon kísérletezünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért rosszabb a szex, ha sok pornót néz

Csonka Balázs 2016. október 29., szombat 16:21

Pornónézés közben az ember ritkán gondolkozik a párkapcsolatán. A pornó most van, a kapcsolat meg úgy általában. A pornón kívül. Egyébként is, mi köze lenne egy rövid videónak a kapcsolatomhoz. Vagy többnek. Ez két külön dolog. Sajnos úgy tűnik, hogy nem. Az önök válaszaiból is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jobb a memória, ha különböző érzeteket kapcsol össze az agyunk

S-W. Zsó 2016. október 28., péntek 19:57

Tegyük fel, hogy különböző színekben látja a betűket és a számokat - hiába feketén-fehéren sorakoznak fel ön előtt a könyv lapjain. Képzelje el, hogy a zenei hangok mindenféle alakzatokban, táncoló formákként jelennek meg a fejében. Vagy hogy a szavaknak és a neveknek szokatlan íze van, és akárhányszor találkozik a börtön szóval, mindig ugyanazt a szalonna ízt érzi a szájában, az Angéla név hallatán pedig mintha kakaót inna. Ez a szinesztéziás érzékelés, egy olyan neurológiai jelenség, amelyben az egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, vagyis például a hangokat nem csak hallani, de látni, ízlelni, vagy akár tapintani is képesek azok, akiknek megvan ez a képessége.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az előítéletek csökkentéséhez társadalmi változások kellenek

Sákovics Diana 2016. október 28., péntek 11:30

Kikkel vagyunk előítéletesek? Az idegenekkel, nyilván. Azokkal, akiket nem ismerünk, nem értünk, akikkel szemben bizalmatlanok vagyunk. Hogy csökkenthető az előítélet? Személyes találkozással, azzal, ha lehetőségünk van rálátni, hogy a másik önálló személyiséggel, érzésekkel, kompetenciákkal bír, vagyis sokkal összetettebb, bonyolultabb lény, mint ahogy az a fejünkben élő - gyakran hamis - információfoszlányból következne. Az előítélet és a gyűlölködés ellenszere tehát elméletileg a kapcsolat. Logikusnak hangzik. Viszont úgy tűnik, önmagában a kapcsolat kevés lehet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt a határ a szenvedély és a függőség között

Marjai Kamilla 2016. október 26., szerda 21:15

Rengeteg dologról állították már, hogy függőséget okozhat. Ez a lista akkor bővült jelentősen, amikor kezdték felismerni, hogy nem csak kémiai, de viselkedéses függőségek is léteznek. És valóban, elméletileg bármilyen tevékenység mentén kirajzolódhat a függőség, az más kérdés, hogy a gyakorlatban végül miből lesz tényleg az. Ez egyszerre ijesztő és feloldozó: hiszen ha szinte bármi képes függővé tenni, veszélyben vagyok, de ha bármi képes függővé tenni, nem vagyok nagyobb veszélyben a tevékenységeim által, mint bárki más. Mi a helyzet a kémiai szerekkel? Például hol a határ szociális ivás és a függőség féktelensége között? Van-e egyáltalán pontosan meghúzható határ? Tudok-e élvezni egy pohár bort vagy egy kártyapartit anélkül, hogy a függőség veszélyére kelljen gondolnom? Önben is felmerültek már hasonló kérdések? Keressük meg a különbséget szenvedély és szenvedélybetegség között!

shutterstock 474370996
Távolról sincs vége, olvasson még »

A vonzalomban fontosabb a szépség, mint a személyiség

Sákovics Diana 2016. október 25., kedd 14:17

Rapidrandi. Három perc beszélgetés, csengőszó, váltás. Mindez orvosi maszkban. Persze Japánban, hol máshol. Az AJ+ oldalán jött szembe egy riport, amiből kiderült, hogy a maszkos randik az elmúlt években egyre elterjedtebbek Japánban. Hogy mire kell a maszk? A szervezők szerint arra, hogy a résztvevők ne a szépség, hanem a személyiség alapján ítéljék meg egymást. Itt a szerkesztőségben akadtak, akik kételkedtek az elképzelés hatékonyságban, megnéztük hát, mit mond egy ilyen helyzetről a tudomány. A maszkos rapidrandik pszichológiai elemzése következik. 

shutterstock 292045685
Távolról sincs vége, olvasson még »

5 dolog, amit nem tudott a hűtlenségről

Sákovics Diana 2016. október 24., hétfő 19:25

Ki hajlamos félrelépni? Miért? Milyen hatással van a hűtlenség a párkapcsolatunkra? A pszichológusokat régóta izgatják ezek a kérdések, ami persze nem csoda, hiszen a hűtlenség az emberi párkapcsolatok egyik velejárója. A saját felmérésünk alapján legalább minden harmadik ember csalta már meg az életében valamelyik partnerét. Ha tehát minket személyesen nem is érint a hűtlenség kérdése, biztos, hogy akad olyan ember a szűkebb környezetünkben, akinek mélyebb tapasztalata van a témában.

A kutatások során rengeteg izgalmas dolog derült ki a hűtlenségről, például az, hogy a jó kapcsolatokban is megcsaljuk egymást, vagy az, hogy bizonyos munkakörökben az emberek hajlamosabbak félrelépni. Dr. Justin Lehmiller pszichológus blogját böngészve további meglepő kutatási eredményeket is találtam a témában, itt is van az öt legfurább. 

shutterstock 332233235
Távolról sincs vége, olvasson még »

Jobban ízlik az étel, ha magunk főzzük

Sákovics Diana 2016. október 23., vasárnap 15:34

Tudjuk, hogy kövérebbek vagyunk, mint valaha, hogy egyre többen, egyre inkább és egyre fiatalabban hízunk el. Ahogy tudjuk azt is, hogy ezért sokban a környezetünk a felelős. Pontosabban az, hogy az ember története során soha ennyire nem volt könnyen látható, elérhető, megszerezhető a vonzó (zsíros, cukros, tápláló, kalóriadús) táplálék. Meg persze arra sem volt még lehetőségünk eddig soha, hogy megállás nélkül tömjünk magunkba a kaját.  Olyan ez, mintha most érkeztük volna el Misi Mókus örökké termő fájához, de a szigetről már nem lenne visszaút. Persze mindez nem az emberiségre, csupán a nyugati világ lakóinak többségére, így a magyar lakosság nagyobb százalékára igaz. 

A tömeges elhízásnak rengeteg káros egészségügyi következménye van, nem beszélve arról a rombolásról, amit az elhízás az önértékelésünkkel és a párkapcsolatainkkal, a szexuális életünkkel tesz. Nem véletlen, hogy a fogyókúrabiznisz virágzik, az életmódváltás lassan üres közhely, ahogy nem véletlen az sem, hogy számos pszichológiai kutatás foglalkozik a fogyókúra, az elhízás, az egészséges étkezés lelki hátterével. Ezekből tudjuk például, hogy érdemes odafigyelni az ételekkel kapcsolatos érzelmeinkre, arra, hogy mennyire vagyunk leterhelve úgy általában az életben, meg arra is, milyen gasztrokörnyezetben élünk. Ez utóbbi kutatási eredményekhez tesz hozzá most egy friss német vizsgálat, amiből kiderül, hogy sokkal jobban járunk, ha otthon főzünk, mintha készételt veszünk vagy rendelünk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Nekem van elsőként diplomám a családban, mégis hülyének érzem magam."

Sebők Franciska 2016. október 22., szombat 19:28

Az elmúlt hónapok során több sikeres nővel beszéltem, akik emberfeletti módon több diplomát tettek le egyszerre, jó állásuk van, lefutották már a maratont, mégsem elég jók önmaguknak. Úgy érzik, sehová sem tartoznak, az otthoniak árgus szemekkel nézik életútjukat, az új közegben pedig butának gondolják magukat. Milyen nehézségei lehetnek az „első generációs értelmiség létnek”?

Távolról sincs vége, olvasson még »

A jó szexhez legalább három hónapot kell gyakorolni

Sákovics Diana 2016. október 21., péntek 21:51

A fiatal nők közel fele hisz az örök szerelemben, nem hisz viszont az azonnali jó szexben. Többek között ezek derültek ki egy friss felmérésből. A Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés online kérdőívét 6227 fő töltötte ki, 94 százalékban nők, többségük (80%) 18 és 33 év közötti. A kutatás tehát a magyar lakosságra nézve messze nem reprezentatív, de azért így is akad néhány elgondolkodtató eredménye. 

shutterstock 260900648
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezekben a munkakörökben lépnek félre legtöbbet a nők

Sákovics Diana 2016. október 20., csütörtök 19:09

A hűtlenség izgalmas jelenség. Mármint pszichológiai szempontból az. Tudjuk, hogy a hűtlenség jellemző emberi tulajdonság, ami a legtöbb kultúrában megjelenik valamilyen formában, miközben az emberek többsége szemétségnek, morálisan elítélendőnek tartja. Persze nem véletlenül, hiszen a hűtlenség minden érintett fél számára fájdalmas, a kapcsolat szempontjából pedig végzetes lehet. Arról, hogy miért lépünk félre kapcsolatainkból számos elmélet született, és úgy tűnik, hogy ezt a génjeinktől, korai tapasztalatainktól kezdve a személyiségünkig és aktuális érzelmi állapotunkig rengeteg tényező befolyásolhatja.

A hűtlenség tehát nemcsak izgalmas, de bonyolult is, és úgy tűnik, minél többet tudunk a jelenség hátteréről annál inkább az. Most például egy friss kutatási eredmény alapján úgy tűnik, hogy a félrelépések számát egy nagyon kézenfekvő dolog is befolyásolja: a lehetőség. Legalábbis ez tűnik a legmarkánsabb konklúziónak abból a felmérésből, amit az alapvetően félrelépések lebonyolítására szakosodott párkereső, a Victoria Milan készített, és amiből azt is megtudtuk, mely munkakörökben lépnek félre leggyakrabban az emberek. Pontosabban a nők. 

shutterstock 102626747
Távolról sincs vége, olvasson még »

7 mód, ahogy az agya akadályozza a fogyásban

Sákovics Diana 2016. október 19., szerda 18:36

Kövérebbek vagyunk, mint valaha. Annyira, hogy minden harmadik magyar nő, és a férfiak 26 százaléka túlsúlyos, és naponta hét magyar hal meg a túlsúly szövődményeiben. Ez a látványos tömeges elhízás a hatvanas években kezdődött, de a rendszerváltást követően megduplázódott az elhízottak aránya: egyre többen, egyre inkább és egyre fiatalabban híznak el. Hogy miért? 

Részben azért, mert teljesen megváltozott a környezet, amiben élünk, amiben az étellel találkozunk. Brian Wansink, a Cornell Egyetem gasztropszichológusa szerint már rég nem a valódi éhség vezérel minket, sokkal inkább a környezetünk: a család és a barátok, a csomagolás és a tányérok, nevek és számok, címkék és fények, formák és illatok, a figyelemelterelés és a távolság. Az elfogyasztott étel mennyisége és minősége szempontjából az számít tehát, hogy mi látható, elérhető, hogy mekkora a választék, milyen a lelkiállapotunk és kikkel vagyunk éppen együtt. 

shutterstock 416482423

A környezeti változásokon túl azonban az agyunk működése is sok esetben hátráltat minket az egészséges testsúly elérésében és megtartásában. Ezekkel a működési jellegzetességekkel pedig nem árt képben lennünk, nemcsak azért, mert így könnyebb megérteni és átlátni saját működésünket, de azért is, mert ezzel esélyünk van felismerni, ha épp automatikusan cselekednénk, és lehetőségünk van tudatosan máshogy dönteni. Például arról, kell-e nekünk még egy szelet torta, vagy sem. Ezekről az automatikusan működő jellegzetességekről írt nemrég Shahram Heshmat az Illinois Egyetem professzora, függőség és elhízás kutató a Psychology Today oldalán, és ezekből válogattunk most mi is néhányat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gyászunkban az segít, ha szembenézünk a halállal

Sákovics Diana 2016. október 18., kedd 17:53

A gyász az életünk része, megúszhatatlan trauma. Mégis átkozottul nehéz megélni. Nemcsak azért nehéz, mert elveszítünk valakit, akit szerettünk, mert szembe kell néznünk saját halandóságunkkal, de azért is, mert ma a legtöbbünknek fogalma sincs arról, mihez kellene kezdeni a halállal, hogyan kell gyászolni, és hogyan kell ebben másokat támogatni. Nem mintha ma kevesebb lenne bennünk az empátia, mint régen, hanem, mert erre senki sem tanít meg minket, mert nincs a fejünkben egy gyászforgatókönyv, mert nincsenek tanult rítusaink. Valójában tehát azt sem tudjuk, pontosan mire kellene felkészülnünk egy haláleset után. Révész Renáta Liliána pszichológust, gyásztanácsadót kérdeztem arról, mire számítunk legkevésbé gyászunkban.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért irtózik annyira a bohócoktól

Brownie 2016. október 17., hétfő 08:04

Azt, hogy egy ártalmatlan csatornarács látványától még ma is végigfut a hideg a hátamon, Stephen King egyik legemlékezetesebb negatív hősének köszönhetem. Az Az című kultikus regény nem éppen közkedvelt bohóca, Krajcáros gyerekek millióinak okozott álmatlan éjszakákat, ráadásul a kutatók szerint a nagy sikerű minisorozat-adaptációnak egyértelműen köze van ahhoz, hogy a '90-es években annyira megugrott az úgynevezett coulrofóbiában (bohócoktól való irracionális félelem) szenvedők száma. Vannak, akik kedvelik a bohócokat, mások irtóznak tőlük, sokakban pedig inkább ambivalens érzések kavarognak a bohócruhás alakok látványától, ám azt, hogy mi okozza ezt a kettősséget, nem igazán tudják megfogalmazni. Éppen ezért keresi egyre több pszichológus a választ arra, hogy hogyan és miért váltak a szemünkben olyan hátborzongatóvá a korábban gyerekbarát, nevettető figurák. Francis T. McAndrew, a Knox Főiskola professzora a The Conversation oldalon fejtette ki kutatását.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Keveset alszik? Többször bóbiskol el napközben, mint hinné!

Sákovics Diana 2016. október 16., vasárnap 19:23

Míg a legtöbbünk arra panaszkodik, hogy keveset alszik, akadnak emberek, akik lelkesen hangoztatják, hogy ők bizony az átlagnál rövidebb alvásidővel is remekül működnek a mindennapokban. Ez mondjuk elsőre furán hangzik, hiszen a kutatásokból tudjuk, hogy ha rendszeresen keveset alszunk az nyomott hangulathoz, az érzelmi intelligencia csökkenéséhez, hosszabb távon pedig rosszabb egészségi állapothoz, elhízáshoz, memóriaproblémákhoz és (egerek esetében legalábbis) rövidebb élettartamhoz vezet. Persze ezeknek a káros hatásoknak csak egy része érhető tetten azonnal, de az van olyan feltűnő, hogy egyértelműen tudjuk: többet kellene aludnunk. De mi a helyzet azokkal, akik állítják, hogy elvannak kevés alvással? Miben működnek ők máshogy? 

shutterstock 312669791
Távolról sincs vége, olvasson még »

Így ismerheti fel, hogy függ az internettől

Marjai Kamilla 2016. október 15., szombat 16:39

Némi túlzással azt mondhatjuk, ha ön ezt a cikket olvassa, egy függőség rizikójának van kitéve. Igen, jól sejti, hogy az internetfüggőségről lesz szó, és igen, jócskán túlzó az előbbi megállapítás, ugyanakkor talán mégiscsak rávilágít egy fontos dologra. Leginkább arra, hogy legáldásosabb és leggyümölcsözőbb tevékenységeink is pusztító függőségbe torkollhatnak, ha elveszítjük az adott cselekvés képzeletbeli használati útmutatóját. Így történhet meg az, hogy hibás funkciókkal ruházzuk fel ezeket a tevékenységeket, miközben elveszítjük a kontrollt a tevékenység gyakorlásának mennyisége és minősége felett. Ez megtörténhet a sportolás, a munka és egyebek mellett az internethasználat során is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha meghívod egy italra, meg is dughatod

Sákovics Diana 2016. október 14., péntek 18:08

“Ha egy csaj, akit meghívsz egy italra nem rakja szét a lábát, jusson eszedbe a statisztika: a megerőszakolós sztorik 85 százalékát nem jelentik a rendőrségen.”

“A csajok szeretik, ha ki vannak kötve… olyankor legalább lehetőségük van a tehetetlen áldozat szerepét játszani.”

“Ha a csajod erőltetett arcot vág szex közben, akkor éppen eljátssza, hogy élvezi veled a dolgot, de ha úgy néz ki mint akit éppen most rúgtak vesén, akkor tényleg élvezi.”

“A csajok úgy általában rendben vannak. De van közöttük jó pár ribanc… A ribanc pedig olyan fajta … akit keményen és durván meg kell baszni.”

Vajon honnan származnak az idézetek? Melyiket mondta erőszakos nemi közösülésért elítélt bűnelkövető, és melyiket írták férfimagazinok? Az Independent idéz egy nemrég publikált vizsgálatot, amiben ezeket a kérdéseket tették fel amerikai főiskolásnak, és amiből kiderült: a fiataloknak gőzük sincs a helyes válaszról. Önnek van? 

shutterstock 419213311
Távolról sincs vége, olvasson még »

A baj az, hogy nem tanulunk meg jól szexelni

Sákovics Diana 2016. október 14., péntek 18:06

Az emberek többsége élete során szembesül valamilyen szexuális problémával, mindannyiunknak vannak a szexszel kapcsolatban kételyei, elakadásai, szorongásai. Az azonban nem mindegy, hogy mit kezdünk ezekkel. Ha ráerősítünk vagy éppen figyelmen kívül hagyjuk a problémát, akkor súlyosabb gond is lehet belőle, míg ha rögtön orvosoljuk, könnyebben visszatérünk az egészséges működéshez. Ehhez pedig jól jön a külső, szakmai segítség, konkrétan jól jön ilyenkor egy szexuálpszichológus. De vajon mit csinál pontosan egy szexuálpszichológus? Milyen tipikus problémákkal mennek hozzá az emberek? És mit tehetnénk azért, hogy kevesebb bajunk legyen a szexszel? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettem dr. Hevesi Krisztina egészség-, sport- és szexuálpszichológussal. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kezdődik a vita, és jön a szokásos lemez. Újra, meg újra.

Kurán Zsuzsa 2016. október 12., szerda 18:52

Bármin is pattan ki a vita, az első néhány mondat után már mindkét fél felteszi a szokásos lemezt. Ugyanazt ismételgetik, ugyanolyan hévvel újra és újra. Sok párkapcsolatban jellemző, hogy rendszeresen, szinte szóról-szóra ugyanaz a jelenet zajlik le. De vajon miért? Mégis hogy lehet, hogy újra és újra ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat?

shutterstock 439098511
Távolról sincs vége, olvasson még »

Két fontos dolog, ami befolyásolja elégedett-e a munkahelyén

Sákovics Diana 2016. október 11., kedd 13:22

Az, hogy elégedettek vagyunk-e a munkánkkal, hogy jól érezzük-e magunkat a munkahelyünkön rengeteg dologtól függhet. Például attól, hogy azt csináljuk-e, amit szeretnénk, hogy érdekel-e, biztonságot ad-e a munkánk, hogy milyen emberekkel dolgozunk, milyen odabent a kommunikáció, milyen a szervezet felépítése, mennyire keresünk jól, mennyire érezzük hasznosnak a munkánkat. (Mondjuk az utóbbi két feltétel közül érdemesebb inkább az utóbbira ráerősíteni. Boldogabbá az fog minket tenni.) Ezek a körülmények nyilván egyénenként változnak, a kutatási adatokból mégis tudunk néhány olyan tényezőről, ami általánosságban befolyásolja, hogy mennyire vagyunk elégedettek a munkánkkal. Pontosabban két tényezőről tudjuk biztosan. 

shutterstock 166600271
Távolról sincs vége, olvasson még »

Öt érv, hogy az origamizás legyen az új hobbija

Brownie 2016. október 10., hétfő 20:08

A kifestő könyvek vagy a kötés és horgolás mellett az origamizás is egyre népszerűbb azok körében, akik kreatív és megnyugtató tevékenységekkel szeretik elütni a szabadidejüket. Iskolás éveimből egyedül a kishajó és a repülőgép hajtogatásának lépései rémlenek - bár évek óta nem gyakoroltam -, a minap azonban alkalmam volt egy maratoni pillangóhajtogatáson tesztelni, mennyit fejlődhetett a kézügyességem, és megtapasztalhattam azt is, amit gyerekként még fel sem fogtam: ez az ősi japán mesterség teljes mértékben kikapcsol és segít csak a jelenben lenni, éppen ezért kiváló módszer a mindfulness gyakorlására.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ez az első jel, ami azt mutatja, hogy komoly párkapcsolatban él

Böszörményi Edina 2016. október 9., vasárnap 17:47

Elég nyilvánvaló, ha elkezdünk randizni valakivel: közös programokat szervezünk, élményeket szerzünk, sok időt töltünk együtt. Egy idő után viszont önkéntelenül is elkezdünk gondolkozni azon, hogy most csak találkozgatunk az illetővel, vagy esetleg ebből kialakulhat egy komoly kapcsolat is. De mi is az jel, tényező, amikor tényleg úgy gondolhatunk a kapcsolatunkra, hogy ez már igazán komoly? Egy brit párkapcsolati tanácsadó, a Relate.org.uk kutatásában erre kereste a választ. 

shutterstock 375336118
Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés