EGO

Jó életet akar? Cseszheti a pénzét.

Sákovics Diana 2014. június 22., vasárnap 11:26

A pénz nem boldogít, ugye. Tudjuk, hallottuk eleget, mégis sokaknak átkozottul nehéz elfogadni, hogy nem a szétdolgozott évek alatt megduzzadó bankszámla az, amitől idős korunkban végül elégedetten nyújtózunk egy hintaszékben a verandán. (Mondjuk, könnyebb úgy hintaszéket és verandát is szerezni, ha az ember előtte rendesen melózott.) Ezt a tényt már számos korábbi kutatás is bebizonyította, a legütősebb példa mégis az volt, hogy a lottónyertesek a meggazdagodásukat követő harmadik hónapban pont annyira voltak boldogok a bőrükben, mint korábban. 

shutterstock 189666026
Távolról sincs vége, olvasson még »

Folyton elkésik? Legyőzheti.

Sákovics Diana 2014. június 21., szombat 13:02

Késni csúnya dolog. És átkozottul kellemetlen is. Tudom, épp a minap csináltam. Egy barátot várakoztattam meg, aki minden melóját félretéve sietett a találkánkra, puszta jófejségből, csak azért, hogy ne egyedül halljam az orvostól a hírt. Én meg elkéstem. Pocsék érzés volt, attól függetlenül, hogy alig 10 percet csúsztam, őt pedig egyáltalán nem érdekelte, meg különben sem jellemző rám a késés. De mi van azokkal, akikre jellemző, akikről tudjuk, hogy hiába  beszélünk meg valamit, tuti, hogy hosszú perceket, órákat kell még rászámolni? Mi a helyzet azokkal, akik sohasem tudnak időre elkészülni, akikkel mindig történik valami vis major, akiknél soha nem mennek simán a dolgok? A késés pszichológiája következik. Legalábbis az, amennyit tudunk róla. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nézzen dühösen, ha igazán akar valamit

Sákovics Diana 2014. június 20., péntek 18:15

Gondolkozott már azon, vajon mi értelme van az arckifejezéseknek? Oké, persze, tudatjuk a másikkal, hogy mit érzünk, de vajon ennek hatása is van? Nyilván. A mosolygás például bizalmat kelt az emberekben, ha szép lassan terül el az arcon és a szemünk is mosolyog hozzá. De vajon mit vált ki egy dühös arckifejezés? Egy harvardi pszichológus és csapata épp erre kereste a választ

Távolról sincs vége, olvasson még »

Időutazás? Az emlékezete képes rá!

Sákovics Diana 2014. június 19., csütörtök 21:17

Annak, hogy benyomást alkossunk a világról, tanuljunk, gondolkodjunk, képet alakítsunk ki saját magunkról, fontos eleme és háttere az emlékezés. Nem véletlen hát, hogy a memória működése már a kezdetektől izgatja a pszichológusokat. Foglalkoztak is a témával rengetegen, és az elmúlt évszázad kutatásai során lassan kibontakozott annak az összetett és bonyolult rendszernek a működése, ami –ha nem is vagyunk tudatában, de – erősen meghatározza azt, akik vagyunk. Az emlékezet kutatásának legmeghatározóbb felfedezéseit gyűjtöttük össze. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Akkor jó a szex, ha tudatos

Steiner Kristóf 2014. június 18., szerda 21:29

Néhány nappal ezelőtt azt kérte e-mailben egy olvasónk, hogy beszéljünk a szexről – egészen pontosan a spirituális aspektusáról, és arról, hogy miért nem tanácsos (ha nem tanácsos) csak úgy akárkivel ágyba bújni. Rövid válaszomban – a hosszabb ezután következik – megírtam neki egy tanácsot, amit én is nemrég hallottam: „Csak azzal szeretkezz, aki lenni szeretnél.” Azaz ne fecséreljük az értékes szexuális energiáinkat olyanokra, akik nem érdemlik meg vagy akikkel csak azért szűrnénk össze a levet, mert unatkozunk vagy depressziósak vagyunk, esetleg mert épp ledöntöttünk egy Long Island Ice Tea-t. Az én olvasatomban azonban mindez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az ember magára kapja az erényövet, és legözelebb csakis a fehér lovon érkező herceggel szexel, vele is csak esküvő után. Elmondom, miért.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nagy a feneke? Keressen feszült pasit!

Sákovics Diana 2014. június 17., kedd 07:48

„Öt éve dolgoztunk együtt, de soha nem tetszett: se előtte, se utána. Kizárólag azon az egy napon" –vallotta be szemlesütve kollégám, aztán elmesélte: akkor annyira megőrült a csajért, hogy aznap képtelen volt dolgozni, folyamatosan figyelte minden mozdulatát, és a legvadabb fantáziálás közepette követte a konyhába, az udvarra, de még a mosdóig is. Aznap. És aztán soha többet nem érdekelte a nő. Azóta sem érti, mi lehetett az oka, hogy csak akkor és ott bukott rá. Erre a konkrét sztorira nekünk sincsen jó magyarázatunk, az viszont tény, hogy a férfiak nők iránti vonzalmát a legmeglepőbb dolgok képesek befolyásolni. Összeszedtük a legfurábbakat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Többet zabál, aki utál edzeni

Sákovics Diana 2014. június 15., vasárnap 17:25

Az megvan, hogy mennyire más úgy dolgozni menni, ha szereti a munkáját, mintha csak valami szükséges rosszként tekint rá? Hogy mennyire máshogy néz ki egy kétnapos tréning, egy üzleti vacsora, egy konferencia, ha szórakoztatónak, érdekesnek tartja, ha pozitív érzésekkel gondol rá? (Ha esetleg nincs meg, az is elég, ha belegondol, milyen vevőként egy készséges, és milyen egy unott arcú eladóval kommunikálni.) Az, hogy hogyan állunk hozzá, minek tekintjük, hogyan definiáljuk ezeket a dolgokat, nemcsak azt határozza meg, hogyan érezzük magunkat közben vagy mennyire vagyunk motiváltak, de azt is, hogy miként bánunk közben a környezetünkkel, milyen tapasztalatokat tudunk levonni egy-egy történésből. És ez nyilván nemcsak a munkaügyi dolgokkal van így. Hanem mindennel. Többek között az edzéseinkkel is. Egy friss tanulmány szerint ugyanis az a tény, hogy miként címkézünk egy mozgásformát, meghatározza, hogyan érezzük magunkat utána. És azt is, mennyit eszünk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

7 tanács, hogy normálisan öregedhessen meg

Gyulai Bence 2014. június 14., szombat 11:56

Az öregedés a legtöbbünk számára félelmetes dolog, minél közelebb van, annál inkább. Látjuk magunk körül a magányos, csalódott, beteg, esetleg nyomorgó időseket, és saját magunkat ismerjük fel bennük. Természetesen a közelgő halál gondolatával együtt az egész még nyomasztóbb. Közben a reklámok is azt sulykolják, hogy mindenáron küzdeni kell az öregedés ellen, pedig nem az öregedés ellen kell küzdeni, hanem a magány, a csalódás, a betegség, stb. ellen – és ennek a küzdelemnek nem a szemránckrém az első számú eszköze.

Egy olyan témát veszünk most elő a life coach-sorozatban, amiről eddig még nem volt szó: azt, hogy hogyan kell normálisan öregedni és hozzászoktatni magunkat a gondolathoz, hogy egyszer/hamarosan betöltjük a 40-et, 50-et és a többit. Elsősorban két szakértő írására hagyatkoztunk: az egyikük dr. Jeremy Sherman, aki a Psychology Today-en publikál, a másik szakértő pedig Rebecca Perkins, egy hivatásos life coach, aki a Daily Mailnek nyilatkozott a témában. Tanácsaik közül próbáltuk a leghasznosabbnak tűnőket, a leggyakorlatiasabbakat összeszedni és további forrásokból kiegészíteni, nézzük, mi lett a végeredmény!

shutterstock 178001897
Fotó: Shutterstock
Távolról sincs vége, olvasson még »

Vizsga előtt tényleg aludni kell

Sákovics Diana 2014. június 13., péntek 18:20

A vizsga előtti nap már csak ismételni érdemes. Aztán ráaludni. Meg az sem árt, ha az ember a párna alá teszi a könyvét, akkor éjszaka a fejébe száll a tudás, ugye. Rengeteg ilyen, és ehhez hasonló jótanácsot kap az ember vizsgaidőszak alatt, de a lényege mindnek ugyanaz: a tanulás utáni alvás segíti az információk megmaradását. Ha tehát tanulás után alszunk, jobban fogjuk tudni az anyagot. De vajon miért? New York-i kutatók épp erre keresték a választ.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

18 évig hibáztattam magam a narcisztikus férjem miatt

Kuna Gábor 2014. június 12., csütörtök 21:21

Egy narcisztikus, saját maga iránt szélsőségesen érdeklődő személlyel az átlagosnál jóval nehezebb együtt élni – aki ugyanis ilyen lelki beállítódással bír, az képtelen az elfogadásra és a nyitottságra, sőt, gyakran a bűntudatra is, nem úgy az arroganciára vagy az irigységre. Korábbi cikkünkben összefoglaltuk, miről ismerhető fel egy narcisztikus partner és min mehetünk keresztül, ha egy ilyen emberrel élünk kapcsolatban. A Dívány tanácsadó sorozatának e-mail címére most egy olyan olvasónk írt levelet, aki 18 évig élt egy narcisztikus férj mellett. Összefoglalta, mit élt át.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A hőségtől lett ma béna és undok

Sákovics Diana 2014. június 11., szerda 15:29

„Sajnos mostantól őszig vállalhatatlan lesz a megjelenésem” – jegyezte meg elgyötörten, izzadtan a hőség első igazán ütős napján a legnettebb férfi, akit valaha ismertem. Persze, nem a meleget rühelli. A hiúsága, az viseli nehezen a nyarat. De ahhoz, hogy az ember a hőségben kényelmetlenül érezze magát, nem kell sem különlegesen hiúnak, sem ijesztően izzadósnak lennie. Az időjárás ugyanis mindannyiunk hangulatára, viselkedésére hatással van, még akkor is, ha ebből keveset veszünk észre. 

shutterstock 57954124
Távolról sincs vége, olvasson még »

A jövőbeni énje márpedig bánni fog pár dolgot

Sákovics Diana 2014. június 10., kedd 20:50

„Életünk minden szakaszában hozunk olyan döntéseket, amelyek alaposan meghatározzák azoknak az embereknek az életét, akikké válni fogunk, és amikor végül azok az emberek leszünk, nem mindig vagyunk lenyűgözve a saját döntéseinktől” – kezdi legújabb TED-es előadását Dan Gilbert, a Harvard Egyetem pszichológia professzora, majd házasságról, tetkókról és súlyfeleslegről beszél. Na de vajon miért? Miért hozunk olyan döntéseket, amiket a későbbi énünk megbán?  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megmondjuk, hogyan buktasson le egy hazudozót

Sákovics Diana 2014. június 9., hétfő 15:47

Ön hazudott ma már? Nem? Gondoljon csak bele egy kicsit jobban! Említette a mi újság kérdésre, hogy semmi különös? Mondta, hogy remekül van, hogy minden rendben? És a párjának, hogy jól áll a ruha, a gyerekének, hogy ügyes, hogy nincs miért izgulnia? Átlagosan kétszáz apró hazugságot ejtünk ki a szánkon naponta, ráadásul az esetek egy részében fel sem tűnik, hogy kamuzunk. Idegenekkel való beszélgetés közben az emberek több mint fele tíz percenként három valótlan dolgot állít, de nem járnak jobban a szeretteink sem. Sőt, minél közelebb áll hozzánk valaki, annál többször füllentünk neki. De miért? Mi értelme? És lehet ez ellen tenni valamit? Egyáltalán kell? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Azt hitte, van saját véleménye? Tévedett

Sákovics Diana 2014. június 8., vasárnap 17:43

Volt már olyan helyzetben, hogy mindenki az ellenkezőjét bizonygatta annak, amit ön gondolt? És ennek hatására megingott? A szociálpszichológiai kutatások alapján nagy eséllyel igen. Nehezen tudunk ugyanis ellenállni a szociális nyomásnak, vagyis előszeretettel igazodunk viselkedésünkben, vélekedéseinkben a csoporthoz, amihez tartozunk. Ez pedig akkor is igaz, ha egyébként nincs sok közünk ahhoz a bizonyos csoporthoz. Csak mondjuk épp egyidősek vagyunk, egy környéken nőttünk fel vagy éppen random minket dob egymásnak a gép.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Luxus volna szakítani, csak mert boldogtalan vagyok?

Steiner Kristóf 2014. június 7., szombat 19:40

A megromlott házasságokban, kapcsolatokban élőknek rendszerint meggyőződésük, hogy a másik fél a hibás, ám olyan viszonyok is akadnak, ahol az érzelmi kötődés mindkét oldalon egyaránt egyre csak lazul, míg végül teljesen eltűnik. Marad helyette két ember, akiket összeköt a rutin, meg az emlékek, no és a tény, hogy mindketten félnek kilépni a kacsolatból. „Nem akarok azért maradni egy rossz kapcsolatban, mert félek az egyedülléttől. A gyerekekről viszont gondoskodni kell, és azt akarom, hogy a lehető legkevésbé sérüljenek. Gyávaság, vagy gyengeség, de nem merek szakítani” – írja olvasónk a Dívány tanácsadó sorozatának szánt levelében, majd hozzáteszi: talán luxus, hogy a két gyerek mellett mindene megvan, nem verik naponta, a férje nem alkoholista, mégsem elégszik meg azzal, amije van. Vajon mi a rosszabb? Ha a gyerekek úgy nőnek fel, hogy érzik, nincs minden rendben a szülők között, vagy az, ha anyjuk esélyt ad a családtagok egyéni boldogságára, cserébe viszont – ahogy ő fogalmaz – elveszítik a kicsik apjukat?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezt teszi önnel a meditáció

Sákovics Diana 2014. június 6., péntek 19:01

A szegénylegény unottan kavargatta az íztelen kőlevest, miközben anyja szokásos jajveszékelését hallgatta arról, hogy vajh milyen ember lesz belőle, ha nem kattan rá sürgősen a ködmönkészítésre, a kecskegondozásra vagy legalább a kapálásra. De a szegénylegény ennél többet akart az élettől. Valami nemeset, de egyszerűt, olyat, amivel a közjót szolgálhatja, valamit, amivel segít az emberek szenvedésén, egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá teheti őket. Úgyhogy világgá ment, nyilván. És mit gondol, mit kezdett magával? Elment orvosnak? Gyógyszergyári alkalmazottnak? Szektát alapított? Feltalálta a robbanócukorkát? Hát nem. Meditálni kezdett, aztán megtanította rá a népet is. 

Ha a tudományos kutatások eredményeit mesékbe szőnék, a meditációról szóló értekezés valahogy így kezdődne. A meditáció ugyanis elképesztően sokat adhat hozzá az ember életéhez. Megpróbáljuk ezeket mind belesűríteni egyetlen cikkbe. 

shutterstock 70327492
Távolról sincs vége, olvasson még »

A cinikusok könnyebben butulnak

Sákovics Diana 2014. június 4., szerda 16:09

Az erősen cinikus emberek hajlamosabbak a demenciára, vagyis a szellemi leépülésre, derült ki egy, a Neurology című szaklapban nemrég publikált tanulmányból.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A netezés jót tesz a kamasznak

Sákovics Diana 2014. június 3., kedd 17:24

Árt-e az internetezés a gyereknek? Rombolja-e a fejlődésben lévő agyat? Hatással van-e a figyelemzavar kialakulására? A pedagógusok szerint igen. Egy amerikai középiskolai tanárok körében végzett felmérésből kiderül, hogy többségük (87%) szerint az internethasználat terjedése egy, a figyelmét kevésbé fókuszálni képes generációt nevel ki, akiknek felmenőiktől alapvetően eltérő kognitív képességei vannak. Hogy megerősíti-e mindezt a tudomány? Hát, nem. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így maradhat meg a szerelem a házasságban

Sákovics Diana 2014. június 2., hétfő 18:17

Azt már tudjuk, hogy a szerelem mentális káosz, egy őrjöngő hormoncunami, ám a szenvedély, a megőrülés, a másikban való elmerülés vágya nem tart örökké. De ha ez így van, akkor mi a helyzet azokkal a párokkal, akik képesek egy egész életen át boldogan együtt élni? Akik harminc év házasság után is szerelmesek, akik elégedettek a párkapcsolatukkal? Mi az ő titkuk? Egyáltalán léteznek? 

shutterstock 67495198
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha elhiszi, hogy változhat, egészségesebb lesz

Sákovics Diana 2014. június 1., vasárnap 20:11

Fatalista társaiknál jobb az élete azoknak a kamaszoknak, akik hisznek a változás képességében, abban, hogy a személyiség nem állandó, hanem fejlődik, derült ki egy nemrég végzett amerikai vizsgálatból. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Aszexuális vagyok, nem prűd

Steiner Kristóf 2014. május 31., szombat 19:37

Alaposan felborzolta a kedélyeket az a cikkünk, amiben egy olyan olvasónk levelére válaszoltunk, aki már egy éve nem szexelt párjával, a hibát pedig folyamatosan magában kereste. Mivel a levél írója szerette volna rendbe hozni a nemi életét, az aszexualitásról (azaz a nemi érdeklődés teljes hiányáról, a szexualitás elutasításáról) akkor nem írtunk – ez pedig, mint utóbb kiderült, sokakat felbosszantott. Mert – jött a kérdés – hogyan is juthatna valaki arra a következtetésre, hogy ő bizony aszexuális, ha a szexuális magatartást elvárásnak, egyetlen normális opciónak, gyakorlatilag kötelezőnek tekintjük? A Facebookomon is parázs vita alakult ki a témában, én pedig felkerestem az egyik fórumozót, hogy az aszexualitásról beszélgessünk. A 24 éves Flórisról közben kiderült, nemcsak aszexuális, de transznemű férfi is. A Dívány tanácsadó sorozata most rendhagyó módon interjúval jelentkezik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az orgazmus olyan, akár a heroin

Sákovics Diana 2014. május 30., péntek 20:38

Az agyunk elképesztően bonyolult és izgalmas szerkezet, és bár messze nem tudunk mindent a működéséről, azt biztosan, hogy bármi, amit az életben csinálunk, a kontrollálatlan csokizabálástól a focibámulásig, az agyban dől el. Minden viselkedésünk, érzésünk, impulzusunk mögött meghatározott agyi mechanizmusok állnak, speciális idegsejtek milliói aktiválódnak, tüzelnek, melóznak egyszerre. Nincs ez máshogy akkor sem, ha éppen szexelünk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fogja a genetikára a lustaságát!

Sákovics Diana 2014. május 29., csütörtök 16:13

Ismerős az a lazító nyugalom, ami olyankor jön, ha az ember csak döglik a kanapén, sorozatot bámul, olvas vagy egyszerűen nem csinálni semmit? És hogy milyen jólesik néha alibialudni takarítás vagy munka helyett? (Itt jegyezném meg, főnök, hogy én soha nem csinálnék ilyet.) Ezekben a helyzetekben előszeretettel magyarázzuk a lustaságunkat a kimerültségtől a jól megérdemelt pihenésig bármivel – meg különben is, a lustaság félegészség, ugye. És ez így is van jól. Néhanapján. De vajon mi a magyarázata annak, hogy akadnak közöttünk szörnyen lusta emberek? Olyanok, akik bármikor inkább választják a döglést és a semmittevést a pörgés helyett? Meg fog döbbenni: a génjeink miatt lehet. Az AsapScience biológusai megmagyarázták.

Távolról sincs vége, olvasson még »

3 hasznos, de kevéssé ismert technika vizsgázóknak

Gyulai Bence 2014. május 28., szerda 18:57

Nagyban dübörög a vizsgaszezon, de nemcsak a diákokkal fordul elő, hogy nagyon stresszes helyzetben kell teljesíteniük úgy, hogy a tét igen magas. Robert Sanders life coach az alábbi három technikát ajánlja minden vizsgázónak a Life Coach Directoryn – olyan trükkök ezek, amikkel a felkészülést és magát a vizsgázást is hatékonyabbá tudjuk tenni. Nyilván mondani sem kell, de azért a biztonság kedvéért mégiscsak azzal kezdjük, hogy természetesen a lelkiismeretes tanulást semmilyen trükk nem helyettesíti, ezért felelőtlenség bármilyen később trükkre bazírozva elbliccelni a tanulást. Sanders ehelyett azt ajánlja, hogy a vizsgára készüléskor folyamatosan motiváljuk magunkat, azaz tartsuk észben, hogy pontosan mit szeretnénk elérni az adott vizsgával. El kell döntenünk, hogy milyen jövőre vágyunk, és folyamatosan szem előtt kell tartani azt, hogy ez a vizsga a cél elérésének (egyik) eszköze. Erre alapozva segít az alábbi első tipp a felkészüléshez és utána további kettő magához a vizsgához.

1. Zökkenjen bele! – Szóval a tanuláshoz olyan környezetet válasszon, ahol biztos lehet benne, hogy senki és semmi nem zökkenti ki. Akkor tanul a legjobban, ha semmi nem szakítja félbe, ha minél jobban elzárkózik a külvilágtól, kikapcsolja a telefonját, leakad az internetről, csöndet teremt, vagy éppen olyan zenét hallgat, ami segíti a koncentrálásban. Érdemes kezelhető méretű részekre felosztani az adott anyagot, és egyszerre csak egy-egy részletre (tételre, feladatra, témára, anyagrészre) fókuszálni, csapongás nélkül. Az ideális az, ha annyira bele tud merülni a munkába, hogy a külvilágról és az idő múlásáról sem vesz tudomást, hanem teljesen arra koncentrál, amit csinál. Így teljesít a legjobban, és így tud a legtöbb mindent elsajátítani.

shutterstock 160497188

2. Adjon hálát! – Amikor eljön a vizsga időpontja, normális a stressz, sőt, esetleg a pánik közeli állapot is. Mindenki nagyon szokott izgulni, bár a drukk a gyakorlott vizsgázóknál idővel valamennyire mérséklődhet. Mindenesetre ilyen lelkiállapotban nem könnyű jól teljesíteni, ezért érdemes valami olyasmit csinálni, ami megnyugtat minket és az aggodalom helyett segít az előttünk álló feladatra koncentrálni. Vannak, akik például otthonról hozott kabalafigurával próbálják csökkenteni a stresszt, mások dohányoznak és/vagy imádkoznak.

A szakértő azt ajánlja, hogy a vizsgára belépéskor, közvetlenül azelőtt, hogy el kell kezdenünk a kollokviumot, soroljunk fel magunkban három dolgot, amiért hálásak vagyunk. Lehetnek ezek a közelmúltban történt apróságok, mint például egy jól sikerült buli vagy valami jópofaság, amit nemrég vettünk, de akár nagyobb és komolyabb dolgokra is gondolhatunk, mondjuk a családunkra, vagy arra, hogy egészségesek vagyunk. A lényeg az, hogy olyan dolgok legyenek ezek, amikért hálásak vagyunk. Ha fejben összeállítunk egy listát ezekből, akkor az agyunk könnyebben áthangolódhat, és onnantól a stressz és a pánik kevésbé akadályoz minket abban, hogy jó teljesítményt nyújtsunk.

3. Koncentráljon a falra! – A harmadik technika pedig abban segít, hogy jobban emlékezzünk korábban elsajátított ismeretekre. Ha rágörcsöl az ember arra, amit éppen elvárnak tőle, sokkal nehezebben fog menni a dolog – ehelyett hagyni kell, hogy magától felbukkanjon a memóriánkból, amire szükségünk van. Ebben segíthet ez a harmadik gyakorlat. Válasszunk ki egy pontot a falon velünk szemben, valamivel szemmagasság felett. Koncentráljunk először csak erre a pontra, aztán anélkül, hogy levennénk a tekintetünket a kiválasztott pontról, fokozatosan kezdjük engedni, hogy érzékeink egyre több mindenről vegyenek tudomást ezen az egy ponton kívül. Először csak a pont közvetlen környezetét engedjük a tudatunkba, aztán lassanként egyre több mindent a teremből. Továbbra is a pontot nézve kezdjünk figyelni a formákat, színeket, mozdulatokat, embereket. Végül engedjük el magunkat, és lássunk neki a vizsgafeladatnak.

FRISSÍTÉS – egy olvasónk a következő kiegészítést küldte ehhez: „mielőtt elkezdjük a falra történő koncentrációt, olvassuk el a feladatot, mert csak így jöhet elő a „magától felbukkanás a memóriából”! Ezt a technikát tanácsolták nekem is 35 évvel ezelőtti egyetemi felvételimnél és csak megerősíteni tudom, hogy bejön.

shutterstock 144006877
Fotó: Shutterstock

Írjon nekünk!

Ön hogyan készül a vizsgáira? Van valami más trükkje a fentieken kívül, amit be szokott vetni? Esetleg úgy érzi, további tanácsokra lenne szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Partnerünkről simán átragadhat ránk a stressz

Sákovics Diana 2014. május 27., kedd 18:15

Az megvan, amikor egy szerette síkideg, és pillanatok alatt önnek is remegni kezd a gyomra, nyugtalanná és feszültté válik? A hiba nem önben van, sokan csináljuk. Egy új német kutatás szerint legalábbis teljesen normális, hogy a stresszes ember látványa nálunk is beindítja a stresszre adott biológiai választ, azaz elszabadul bennünk a kortizol nevű hormon. Különösen akkor, ha egy hozzánk közel álló ember stresszel.  

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44

Blogok, amiket olvasunk

KETTŐS MÉRCE Percenként keres annyit, mint más havonta

Mészáros Lőrinc tavaly 96 milliárd forinttal gazdagodott. Napi 263 millió, percenként 183 ezer forint gyarapodás. Nem rossz!

KREATÍV PSZICHOLÓGIA Ezek a játszmák teszik tönkre a kapcsolatainkat

A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de embertársainkat is az őrületbe kergethetjük játszi könnyedséggel.

HATÁRÁTKELŐ Hogyan szerezzünk barátokat külföldön?

Négy éve költöztünk Svédországba, nulla kapcsolattal. Innen épült fel a társaságunk. Tippek barátkozáshoz.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés