EGO

Hat dolog, amit soha ne mondjon evészavarral küzdőknek

Sáfár Zsófia 2015. március 12., csütörtök 16:05

Magyarországon ma körülbelül 30-50 ezer ember küzd valamilyen evészavarral és a legtöbben még a közeli hozzátartozók előtt is éveken keresztül titokban tudják tartani problémájukat, így sokszor odáig sem jutnak el, hogy szakemberhez forduljanak segítségért (éppen ezért nincsenek még pontos adatok). Ha azonban egy barátja, családtagja vagy kollégája elég nyitott és bátor ahhoz, hogy beszéljen önnek kóros evési szokásairól, mert megbízik önben, akkor nem árt, ha képes megőrizni ezt a bizalmat azzal, hogy tudja, mit kell neki mondani.

Mivel egy evészavarral küzdő embernél még az egészséges fizikai megjelenés és látszólagos jókedv mögött is állandó lelki harcok zajlanak, ezért – ha ön soha nem tapasztalt hasonló gondokat – érdemes kétszer is meggondolnia, mikor hogyan nyilvánul meg a társaságában. Összeszedtük, mi az a hat dolog, amit jobb, ha soha nem mond evészavarral küzdőknek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Képzeljen magának kollégákat, úgy jár a legjobban

Edicsek 2015. március 12., csütörtök 15:11

Bármennyire is úgy érzi, hogy a kollégái néha az őrületbe kergetik, egy új kutatás eredménye szerint jobban teljesítenek azok, akik csapatban dolgoznak, mint akik egyedül. Akkor is javul a teljesítmény és a motiváltság, ha csak úgy gondolja, hogy vannak munkatársai.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Most már hivatalos: a férfiak a narcisztikusabbak

Edicsek 2015. március 10., kedd 11:44

31 évnyi, 475 ezer fős kutatás eredményéből az derült ki, hogy a férfiak narcisztikusabbak, mint a nők. Legalábbis a Psychological Bulletin friss számában megjelent tanulmányban a férfiak a narcizmus skálákon generációkon keresztül, kortól függetlenül is magasabban pontszámot értek el, mint a nők. Arról már írtunk, hogy pontosan milyen is egy narcisztikus személy, és hogy úgy ismerhető fel a legkönnyebben, ha egyenesen rákérdezünk: narcisztikusnak tartja-e önmagát. Most pedig az is kiderült, hogy erre a kérdésre a férfiak sokkal nagyobb valószínűséggel válaszolnak majd igennel. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megvan, miért szeretik a férfiak a kerek fenekeket

Sáfár Zsófia 2015. március 8., vasárnap 15:19

Amíg a nők hajlamosak túlzásba vinni a testalkatuk miatti aggodalmat, a férfiak nem győzik hangoztatni, hogy őket bizony a formás idomok vonzzák. Lehet, hogy ideje végre hinnünk nekik...

A szétesés ötven árnyalata - elköteleződési válság a párkapcsolatokban

Kuna Gábor 2015. március 7., szombat 19:37

Jó lenne elköteleződni egy párkapcsolatban… Szépen hangzik, tudjuk is, hogy ezt kellene tennünk, de tényleg jó lenne? Ha nézegetjük egy kicsit magát a szót, elkezd vészjóslóan hangzani. Kötél, kötelezettség, kötelező… Mégiscsak van ebben valami ijesztő. Szeretnénk magunkat biztonságban érezni egy jól működő kapcsolatban, de egy ilyen kapcsolat csak akkor maradhat fenn, ha mi magunk is elköteleződünk. Hoznunk kell egy döntést, hogy ezzel a partnerrel képzeljük el a jövőnket, mellette akarjuk folytatni az életünket. Sternberg elmélete szerint egy kapcsolat minőségét három tényező határozza meg: az intimitás, a szenvedély, és az elköteleződés. Ha mindhárom jelen van, az a hosszú távú, biztonságos beteljesedett szerelem. Ha viszont bármelyik ezek közül sérült, vagy hiányos, az alapvetően befolyásolja a kapcsolat formáját, menetét, és a benne megélhető elégedettség mértékét. 

Az agyának is árt az éjszakai evés

mzd 2015. március 6., péntek 18:15

Rutinos diétázók hallhatták már eleget, hogy lefekvés előtt 3 órával nem szabad (nehezet) enni. Egy friss kutatásból most az is kiderült, hogy az éjszakai falatozások nemcsak a plusz kilókra, de az agyunkra is hatással vannak. Tudosók a testünk belső óráját vizsgálva arra jutottak, hogy ha "rossz időben" eszünk (mondjuk akkor, már aludnunk kéne), az megzavarhatja a tanulási és emlékezési képességeinket.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ön hogy érezné magát egy csókolózó leszbikus pár láttán?

Sákovics Diana 2015. március 6., péntek 16:41

Csókolózó pár. Milyennek képzeli őket? Fiatalnak? Öregnek? Kaukázusinak vagy ázsiainak? Heterónak vagy melegnek? És hogy érezné magát, ha kiderülne, hogy egyáltalán nem azok, mint akiknek hitte őket? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért fáj depressziósként jobban az elutasítás

mzd 2015. március 5., csütörtök 16:36

Egy friss kutatás szerint a depressziós emberek az átlagnál tovább szenvednek, ha társaik elutasítják őket – méghozzá azért, mert az ő agyuk a a kirekesztérsre kevesebb természetes fájdalomcsillapító termelésével reagál.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Menjen ön is ingyenes hétvégi agytágításra!

Sákovics Diana 2015. március 5., csütörtök 14:48

Miért nehéz elkezdeni a karrierünket? Hogyan támogatja a világunk az evészavarok kialakulását? Milyen nehézségekkel néz szembe az, aki a válása után újrakezdeni igyekszik? Hogyan elemezhetőek a tüntetések pszichológiai szempontból? Milyen új trükköket vet be a marketing az agyunk manipulálására? 

Többek között ezekre a kérdésekre kap választ az, aki március 6 és 8 között ellátogat a Károli Gáspár Református Egyetem éves pszichológiai rendezvényére, a KAPSZLI-ra (helyszín: 1037. Bp. Bécsi út 324.). A Századnyitási pánik címmel megrendezésre kerülő konferencián három napon át, reggeltől estig követik egymást a programok. A műhelyfoglalkozásokon olyan módszereket lehet kipróbálni, mint a hipnózis, a pszichodráma, a szociodráma, a transztánc, miközben az előadásokon számos neves pszichológus beszél majd saját területéről, így ott lesz majd többek között Almási Kitti, Zacher Gábor, Tari Annamária, Hevesi Kriszta, Hoyer Mária és Túry Ferenc is. Ráadásul az egész ingyen van.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

7 dolog, amit ma megtehet egy jobb párkapcsolatért

Sákovics Diana 2015. március 4., szerda 18:57

Egy párkapcsolat soha sincs kész, soha nem nyeri el végső formáját: az ugyanis nincs neki. Ahogy a párkapcsolat elemei, vagyis mi is folyamatosan változunk, alakulunk, ahogy vannak az életünkben jobb és rosszabb napok, időszakok, úgy hullámzik, formálódik dinamikusan a párkapcsolatunk is. Minden, ami történik velünk, ahogy éppen érezzük magunkat, minden személyes krízisünk, kétségünk tükröződik a párkapcsolatunkban is. Nem véletlen, hogy azok a viszonyok vészelik át könnyebben a kríziseket, melyekben a felek a párkapcsolatukat egy közösen járt útnak, és nem egy már elért célnak tekintik. Az előbbi esetben ugyanis az emberek tudják, hogy a kapcsolatot óvni kell, figyelni rá, hogy mindig van és lesz is vele munka, hogy kell bele az energiánk, hogy nem hagyhatjuk magára. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy oda kell figyelnünk a partnerünkre és önmagunkra is, hogy követnünk kell mind a partnerünkben, mind az önmagunkban zajló változásokat, fel kell ismernünk és reagálnunk kell arra, ami vele és velünk történik. 

Egy párkapcsolat minőségét - vagyis azt, hogy mennyire érezzük magunkat jól benne - meghatározza, hogy mi magunk mit teszünk a kapcsolatunkért, és mit teszünk magunkért. Theresa E. DiDonato szociálpszichológus a Psychology Today-ben most 7 olyan egyszerű, de bizonyítottan hatékony viselkedést szedett össze, amiket érdemes gyakorolnunk akkor, ha egészségesebb és boldogabb párkapcsolatban szeretnénk élni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Inkább a hasznos, mint a jól fizető állásért kaparjon

Sákovics Diana , Kuna Gábor 2015. március 3., kedd 16:23

Vajon mitől függ, hogy szeretjük-e a munkánkat? Mitől leszünk azzal elégedettek? A fizetésünk számít? Vagy a beosztásunk? És mi a helyzet a munkakörnyezetünkkel? És azzal, hogy jó arcok-e a munkatársaink? Legutóbbi kérdőívünkben többek között ezeket a kérdéseket tettük fel, önök meg lelkiismeretesen válaszoltak. Köszönjük, mind a 2683 kérdőív kitöltönknek!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megvan miért segít a közérzetünkön a D-vitamin

Sákovics Diana 2015. március 2., hétfő 18:50

Az elmúlt évtized vitaminkutatásainak sztárja egyértelműen a D-vitamin volt, amelyről kiderült, hogy nemcsak a csontok egészségéhez, a sejt- és az idegrendszer fejlődéshez, és a megfelelő immunműködéshez kell, de hiánya kimutatható a depresszióban, a figyelemhiányos hiperaktivitási  és a bipoláris zavarban szenvedők, az autisták, de még a skizofrének szervezetében is. Arra, hogy mégis hogyan függ össze a D-vitamin a mentális betegségekkel eddig is a vitamin hormontermelésre kifejtett hatásában vadászták a választ a bölcsek, és most egy friss kutatás megerősítette, hogy nem is keresgéltek oylan rossz helyen. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért lesznek évente 45 ezren öngyilkosok

mzd 2015. március 1., vasárnap 13:18

Egy friss kutatás szerint a világon évente elkövetett több mint kétszázezer öngyilkosság ötöde ugyanazon ok miatt történik meg: ez pedig a munkanélküliség. Úgy tűnik, a munkanélküliségnek csak a kevésbé árnyékos oldala az, hogy kellemetlen emberré tesz: évente 45 ezer ember dönt úgy, hogy eldobja magától az életet, mert nem tudja feldolgozni annak következményeit, hogy nem talál állást.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Otthon a világ végén - tippek külföldön élő magyaroknak

Steiner Kristóf 2015. március 1., vasárnap 10:10

Az elmúlt évek során egyre több mailt kapok, amelyekben magyarok kérdeznek tőlem arról, milyen is magyarként külföldön élnem. 2009 óta átlagosan évente kétszer jártam Budapesten, ami vélhetően előrevetíti, hogy én elég jól vagyok itt kint – másként már visszatértem volna, de ilyesmi nincs tervben. Ugyanakkor nem árulok zsákbamacskát: külföldön sincs kolbászból a kerítés (például senki sem érti majd, ha azt mondja: “I don't sell cat in a bag: the fences are not made out of sausages”, mert legfeljebb bolondnak nézik). Gyulai Bence kollégám már írt egy remekbe szabott cikket egy évvel ezelőtt arról, mit érdemes átgondolni külföldre költözés előtt. Egy évvel az írás publikálása után most sorra veszem az érveit, és elmondom az én 7 tippemet arra, hogyan ne változzon rémálommá az eredetileg világmegváltásként induló külföldre költözés.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kukába dobták az önéletrajzát? Ne bánja!

mzd 2015. február 27., péntek 15:44

Azt már tudjuk, hogy nem bízhatunk meg teljesen az első benyomásainkban, de a The British Psychological Society szerint a hr-eseknek még bőven van mit tanulniuk a témában. Szerintük ugyanis az új kollégák kiválasztásával foglalkozó szakemberek nem túl jók abban, hogy egy önéletrajz alapján helyesen ítéljék meg a pályázó személyiségét – igaz, ez nem tartja vissza őket attól, hogy messze menő következtetéseket vonjanak le az önéletrajzokból. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A szexi pasik önzőbbek és tesznek az egyenlőségre

mzd 2015. február 26., csütörtök 20:52

Egy friss kutatás szerint míg a vonzó testtel rendelkező férfiak sokkal önzőbbek és kevésbé támogatják az egyenlőséget, a hasonló tulajdonságokkal rendelkező nők esetében ez a tendencia nem megfigyelhető. Szerencsére azért nem minden szexi pasi rossz arc. "A vonzerő és az egoizmus közötti kapcsolat nem tökéletes, ezért ne lepődjünk meg, ha egy szexi pasi mégis önzetlen és az egyenlőségre is törekszik" – mondta dr. Michael Price, a kutatás vezetője

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az a dolgod, hogy nekem jó legyen - éretlenség a párkapcsolatokban

Kuna Gábor 2015. február 25., szerda 17:22

Gyerekkorunkban egy különleges, függő kapcsolatban vagyunk a szüleinkkel. Tőlük – de leginkább az édesanyánktól – várjuk, hogy kielégítse a fizikai és érzelmi szükségleteinket, biztonságossá tegye nekünk a világot, védjen és vigasztaljon minket. És egyáltalán, szeressen minket csak úgy, akkor is, ha rosszak vagyunk. Gyerekkorban jól van így, ez a természetes. Akkor van igazán baj, ha ezzel a gyermeki érzelmi és kapcsolati mintával vágunk neki a felnőttkori párkapcsolatainknak is. Ebből szinte törvényszerűen sérülés és csalódás lesz.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A boldogság képlete pofátlanul egyszerű

Sákovics Diana 2015. február 24., kedd 14:54

Ön tudja, hogy mitől lenne boldog? Tudja, mi okoz önnek igazán örömöt? Biztos benne? “Vannak elképzeléseink arról, hogy melyek azok a dolgok, amiknek boldoggá kellene tenniük minket, de ha jobban alaposabban megnézzük, gyakran kiderül, hogy ezek a dolgok igazából egyáltalán nem tesznek minket boldoggá.” - állítja Paul Dolan brit közgazdász és boldogságkutató a Fast Company-nak adott interjújában.

Tipikusan ilyen téves elképzelés, amikor például azt hisszük, hogy tárgyak, mondjuk egy új autó, egy ruhadarab, egy ékszer megszerzése az, amitől jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. A pszichológiai kutatások már számtalanszor bebizonyították, hogy a materiális javak megszerzése felett érzett öröm mulandó, ha valamit megkaptunk, akkor annak csak rövid ideig örülünk igazán, hamarosan újra elönt minket a sóvárgás. Hasonló a helyzet akkor is, ha mondjuk hiszünk abban, hogy egy új, az igényeinknek és tudásunknak megfelelő munka hozza majd el a boldogságot. Ha a munkahelyünkön rossz a hangulat, ha nem jövünk ki a munkatársainkkal, ha az ottlétünkben sok a kellemetlen elem, akkor nem fogjuk magunkat boldognak érezni. Ahogy nem érezzük magunkat boldognak akkor sem, ha magányosak vagyunk a párkapcsolatunkban, hiába ülünk álomházunk közepén a világ legcukibb gyerekeivel. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így pörgeti fel szexuális vágyát a tudomány

Sákovics Diana 2015. február 23., hétfő 20:12

A szexuális vágyat hosszú távon megőrizni még egészséges, normál működésben is kemény meló, pláne gond van akkor, amikor a vágy valamilyen testi vagy pszichés ok miatt hiányzik.  Az AsapSCIENCE biológusai egy klassz videóban most arra keresik a választ, hogy vajon tud-e segíteni a tudomány a szexuális vágy visszaszerzésében. A rövid válasz pedig az, hogy igen. A hosszabb meg az, hogy igen, de egyelőre semmit sem ér vele. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A munkanélküliség kellemetlenebb emberré tesz

Edicsek 2015. február 23., hétfő 09:08

Az ember alaptermészetét is megáltoztathatja az, ha munkanélküli lesz; kevésbé lesz nyitott, lelkiismeretes és kevésbé lesz kellemes ember, így még nehezebben talál új munkát. Legalábbis ez derül ki egy friss, a Journal of Applied Psychology nevű szaklapban megjelent kutatásból.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kinek van szüksége pszichológusra?

Sákovics Diana 2015. február 21., szombat 20:46

Mindannyiunk életében adódnak nehéz időszakok. Van, hogy egyszerűen nyomorultul érezzük magunkat a bőrünkben, hogy olyan problémákkal, élethelyzetekkel szembesülünk, amik megterhelőek, amiket fogalmunk sincs, hogyan kellene megoldanunk, amik kicsúsznak az irányításunk alól. Állhat elő ilyen helyzet a párkapcsolatunkban, a családi életünkben, a gyereknevelésben, elakadhatunk a karrierünkkel, a munkánkkal. Van, hogy meg kell birkózunk szeretteink elvesztésével, depresszióval, stresszel, kiégéssel vagy függőségeinkkel. Megesik az is, hogy a gondjaink annyira ránk telepednek, hogy a napi életünk menedzselése is kezelhetetlennek tűnő terhet jelent. 

És akkor megpróbáljuk valahogy megoldani. Jönnek az önsegítő könyvek, jön fórumok bújása, jönnek a beszélgetések a barátokkal, a családdal. Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy egyáltalán van kivel beszélnünk, és érzünk egyáltalán annyi erőt magunkban, hogy megpróbáljuk megoldani a problémánkat. De van, hogy még ez is kevés, hogy hiába próbálkozunk nem jutunk előbbre, valami még mindig nem stimmel. Ilyenkor jön jól a külső segítség, egy erre képzett, megfelelő tudással rendelkező szakember, aki képes minket segíteni abban, hogy megküzdjünk a problémáinkkal. Ilyenkor érdemes pszichológushoz fordulni. 

shutterstock 139973443

Ez így elméletben persze egyszerűen hangzik, a gyakorlati lépésre azonban korántsem egyszerű rászánni magunkat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért olyan rossz arcok a gazdagok

Sákovics Diana 2015. február 20., péntek 16:28

Merthogy a gazdagok rossz arcok. Legalábbis elég rossz arcnak tűnnek, amikor mondjuk közlik, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér, amikor azt posztolják, hogy minden nőnek gyémántot kellene kapnia Valentin-napra, amikor egy luxusterepjáróból kipattanva hasba rúgnak egy zebrán átkelni kívánó asszonyt, amikor vállvonogatva, két nap eltéréssel mást mondanak arról, hogy miből tudtak luxusvillát venni, vagy amikor őrjöngve, nyilvánosan gecizik le egykori pajtásaikat.

De a közéleti példákon túl bőven elég az is, ha végiggondolja, hogy ki parkol folyton tilosban, ki száguldozik vagy kerüli ki simán a kocsisort, hogy aztán bepofátlankodjon az elejére. A gazdagok, nyilván. Vagy mégsem? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fejlesztené a mozgását? Feledkezzen meg magáról!

Sákovics Diana 2015. február 19., csütörtök 19:10

Nekem nagyon tisztán megvan, hogy mennyire béna voltam, amikor a barátaim anno dartsozni tanítottak. Magyarázták, hogy tartsam a kezem, hogy hova figyeljek, mit csinálják. Én meg koncentráltam, de nem a célra, nem a táblára, hanem a kezemre, a dobásra, az ívre, a mozdulatra. Pocsékul csináltam. Most már azt is tudom, hogy miért. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A “ráérünk arra még” szindróma

Steiner Kristóf 2015. február 18., szerda 21:17

A napokban miközben a könyvespolcom előtt álldogállva azon merengtem: “elég mára a feladatokból, inkább lazítok egy kicsit a függőágyban”, a kezembe akadt Yehuda Berg Valódi gazdagság című könyve. Hátradőltem, kényelembe helyeztem magam, ám a semmit tevés csakhamar átcsapott komoly leckébe: “Ha azokra az emberekre gondolsz, akikre leginkább felnézel, vagy akik jobbá tették a világot a ‘már eleget tettem' kifejezés nem is szerepelt a szótárukban.” – állt a könyvben. És bár nyilván nem arról van szó, hogy ne lenne szabad időt áldoznunk a feltöltődésre – hiszen a pihenésre mindenkinek szüksége van, ugyanakkor tény - a komfort érzés pillanatnyilag elégedetté tesz bennünket, ám senkit sem emelt még következő szintre – sem materiális, sem spiritálus értelemben. Mi több, azt is észrevettem, hogy az életem azon időszakait, amelyekben a “ráérünk arra még” afféle mottómmá válik, a túl hosszúra nyúlt lazítást gyakran teljes összeomlás követi, és kezdhetek mindent előröl.

"A lovak abban segítenek, hogy jobb barátságban legyél önmagaddal."

Sákovics Diana 2015. február 17., kedd 16:31

“Egy dologban biztos lehetsz: a lovaktól mindig nagyon pontos, tiszta visszajelzést kapsz a viselkedésedről.” - mondta Suhai Gábor pszichológus, tréner, coach, szervezetfejlesztési tanácsadó, aki az EQ-Skill tulajdonosaként  kollégáival Magyarországon elsőként dolgozta ki a Ló Mediálta Tréningprogramok alapjait még 2005-ben. A pszichológus tehát tíz éve foglalkozik a ló és az ember kapcsolatával, pontosabban azzal, hogyan segíthetnek a lovak a személyiségünk, önismeretünk, készségeink fejlesztésében. Budai irodájában pontosan erről beszélgettünk.  

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44

Blogok, amiket olvasunk

KETTŐS MÉRCE Percenként keres annyit, mint más havonta

Mészáros Lőrinc tavaly 96 milliárd forinttal gazdagodott. Napi 263 millió, percenként 183 ezer forint gyarapodás. Nem rossz!

KREATÍV PSZICHOLÓGIA Ezek a játszmák teszik tönkre a kapcsolatainkat

A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de embertársainkat is az őrületbe kergethetjük játszi könnyedséggel.

HATÁRÁTKELŐ Hogyan szerezzünk barátokat külföldön?

Négy éve költöztünk Svédországba, nulla kapcsolattal. Innen épült fel a társaságunk. Tippek barátkozáshoz.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés