EGO

Kudarc után arcoskodni kezdenek a férfiak

Edicsek 2015. július 6., hétfő 16:09

Ha eddig nem értette a keménykedő, erőszakosan kompenzáló férfiakat, egy új tanulmánynak kiöszönhetően most megváltozhat a helyzet: a Washingtoni Egyetem kutatói ugyanis legújabb vizsgálatukban arról számolnak be, hogy azok a férfiak, akiket valamilyen kudarc ért és veszélyben érzik a férfias kisugárzásukat, hajlamosak túlkompenzálni és akár megjátszani a macsót. Ezt az összefüggést azért sokan eddig is sejtették, de most a Social Psychology-ban egy egész tanulmánnyal bizonyították.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem a stressztől, hanem a rá adott reakcióktól lesz beteg

etelka 2015. július 5., vasárnap 17:51

Nem az a lényeg, mennyi a stressz, inkább az, hogy hogyan reagálunk rá. Egy új tanulmány szerint legalábbis azok, akik nyugodtan reagálnak a nehézségekre, kisebb eséllyel lesznek betegek, pontosabban kisebb eséllyel alakul ki krónikus gyulladás a szervezetükben, mely okozhat elhízást, rákot és szívproblémákat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jó a gyerek memóriája? Vigyázzon vele!

Divany.hu 2015. július 5., vasárnap 16:02

Azok a gyerekek, akiknek jó a memóriája, könnyebben hazudnak, mint kevésbé jó képességű társaik – mondja egy új gyermekpszichológiai tanulmány. A szakemberek hat-hétéves gyerekeknek adták meg a lehetőséget, hogy csaljanak egy egyszerű játékban, aztán pedig hagyták, hogy nyugodtan hazudjanak a tettükről, írja a BBC. Meglepő módon kiderült, hogy a jól hazudó gyereknek jobb a verbális emlékezete, azaz sokkal több szót képesek felidézni, mint nemhazudó társaik. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Hát azt, hogy akkor is könnyebben zsonglőrködnek a szavakkal, ha hazudnak – tehát nehezebben kavarodnak bele a sztorijukba.

shutterstock 109976480
Távolról sincs vége, olvasson még »

Megcsalt a feleségem, belebetegszem, tönkremegyek

Kuna Gábor 2015. július 4., szombat 15:20

Levélírónknak azzal kellett szembesülnie, hogy megcsalta a felesége. Nagyon megviseli a dolog, lefogyott, rászokott a dohányzásra, belebetegszik ebbe az egészbe. Szeretné megmenteni a házasságukat, de úgy érzi, nem bírja ki ezt az helyzetet. Mit lehet ilyenkor tenni? Ki kell bírni az elviselhetetlen szenvedést? De meddig? Vagy van valami gyors módszer a felejtésre és a megoldásra? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ő ugyanaz az ember, mint coming out előtt

Sákovics Diana 2015. július 3., péntek 17:39

Születésünkkor meghatározzák a nemünk, szüleink, a környezetünk, a társadalom ezt a nemet igyekszik erősíteni bennünk: belénk égnek azok  a szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint. Eközben, pontosabban ez alapján mi kisgyerekkorunk során kialakítjuk és megszilárdítjuk nemi identitásunkat. Amikor kamaszodni kezdünk, elkezdünk érdeklődni az ellenkező nem iránt, vágyni kezdünk az ellenkező neműekre, később szexuális életet élünk velük. De nincs ez mindenkinél így. 

Vannak emberek, akik úgy érzik, a születéskor meghatározott nemük valójában nem a sajátjuk. Vannak emberek, akik ugyan a születésükkor meghatározott nemük szerinti identitással élnek, de kiderül, hogy a külső testi jegyeik, a genetikai vagy a hormonális hátterük nem egyezik. Vannak olyanok is, ráadásul sokan, akiknek a születéskor meghatározott neme és nemi identitása egyezik, de romantikus vágya, szexuális vonzalma nem az ellenkező, hanem a saját vagy mindkét nem felé húzza. Ők az LMBTQI emberek. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tanácsok, hogy mit mondjuk és mit ne egy daganatos betegnek

Révész Renáta Liliána 2015. július 1., szerda 19:56

Amikor egy ismerősünkről, szerettünkről, esetleg családtagunkról kiderül, hogy daganatos betegsége van, akkor az első reakciónk a sokk, a félelem, a féltés. Az ijedtség érthető is, hiszen a daganatos betegségeket komolyan kell venni, mert akár halálos kimenetelűek is lehetnek. Ha azon aggódik, hogy máris rosszul reagált, akkor ne tegye: valószínűleg hasonlóan fogadta a beteg is, amikor közölték vele a diagnózis – így tehát, ha mi is így érzünk, máris empatikusan reagáltunk. Igenám, de hiába hasonlóak az érzéseink, a helyzetünk nem ugyanaz – és éppen ez az, ami nehezíti az együttérzés helyes kifejezését. A lényeg, hogy az együttérzés segítő és ne bántó, fájdalmas vagy dühítő legyen. De hogyan érjük ezt el? Mit szabad és mit nem szabad mondani egy daganatos betegnek?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Engedje el magát, ha kreatív akar lenni

Sákovics Diana 2015. július 1., szerda 18:48

Tudjuk, hogy rendetlenségben könnyebb kreatívnak lenni, hogy a nosztalgia pörgeti a fantáziánkat, és tudjuk azt is, hogy a feszített koncentráció megöli azt. De mi ebből a tanulság? Hát éppen az, amire dr. Manish Saggar agykutató professzor és csapata is rájött. Vagyis:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Öt ok, amiért az okos ember nem fogyókúrázik

Sákovics Diana 2015. június 30., kedd 11:33

Ha 7 óránál kevesebbet alszunk, másnap többet eszünk. Ha nem eszünk elég zsírt, szenvedünk. Ha nem tervezünk előre, valószínűbben tolunk egészségtelen kosztot. Dr. Charlotte Markey egészségpszichológus professzor szerint ezeket a dolgokat egy okos ember nem teszi. Sőt, egy okos ember egyáltalán nem is fogyókúrázik.

Markey, a Smart People Don’t Diet: How the Latest Science Can Help You Lose Weight Permanently (kb. Az okosok nem diétáznak: így segít a tudomány a a tartós fogyásban) című könyv szerzője rendszeresen hangoztatja, hogy fogyókúrázni mekkora badarság, és most a Psychology Today oldalán azt is összeszedte, hogy miért.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Törtető típus? A Mardekárban lenne a helye!

mzd 2015. június 28., vasárnap 14:19

Ha eddig hiányérzete volt, hogy pont a hétrészes Harry Potterből nem készült kutatás, akkor van egy jó hírünk: egy friss vizsgálat szerint az, hogy valaki a Roxfort melyik házába sorolná be magát, sokat elárul az illető személyiségéről is. A griffendélesek például sokkal inkább extrovertáltak, a hugrabugosok pedig kellemes társaságnak ígérkeznek – tudtuk meg a PsyBlogtól.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pénisztörés és más érdekességek a hűtlenségről

Sákovics Diana 2015. június 28., vasárnap 09:06

Rengeteg pszichológiai, kulturális és gazdasági tényező befolyásolja a hűtlenség megjelenését és gyakoriságát egy ember életében, de egy biztos: a hűtlenség jellemző emberi tulajdonság, ami a legtöbb kultúrában megjelenik valamilyen formában. A miértre számos elmélet született, és kutatások tucatja foglalkozik a jelenség hátterének és következményeinek felderítésével. Ezekből válogattunk. 

shutterstock 3535093
Távolról sincs vége, olvasson még »

Az Agymanók cuki és közben még az elme működésére is tanít

Sákovics Diana 2015. június 26., péntek 10:44

Derű, Bánat, Undor, Majré és Harag. Öt alapérzelem, öt fura manó, akik a 11 éves Riley fejéből irányítják a lány döntéseit, viselkedését, formálják emlékeit, személyiségét – mindezt a Pixar új animációs filmjében, az Agymanókban. Valahogy így, nézze csak: 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Más ember akar lenni? Bármikor belevághat.

Sákovics Diana 2015. június 25., csütörtök 16:43

Idővel változik a személyiségünk. A tapasztalatainkkal, az éréssel, az értékek átszerveződésével az egész lényünk alakul, formálódik. De vajon akarhatjuk ezt szándékosan? Akarhatunk-e tudatosan más emberek lenni? És képesek is vagyunk rá? A kutatások szerint igen. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Évtizedekig szerettem egy narcisztikus férfit, hiába

Kuna Gábor 2015. június 24., szerda 20:42

Az empátia és a bűntudat hiánya, az irigység, az arroganicia – csak néhány dolog, ami együtt jár a narcisztikus lelki beállítódással, nem csoda hát, hogy igazán fárasztó és károsító párkapcsolatot fenntartani egy ilyen személlyel. Levélírónk hosszú ideig élt szenvedésekkel teli kapcsolatban egy önző, csak magára figyelő, önbizalmát leromboló férfival. De miért? Egy ilyen embert is lehet szeretni? És miért volt ilyen nehéz a kilépés ebből a kapcsolatból? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Biztos jó ötlet a macska gyerek mellé?

mzd 2015. június 21., vasárnap 09:55

Bár tavaly nyáron azt írtuk, a gyereknek jót tesznek a kisállatok, ezt egy friss kutatás most cáfolni látszik. E szerint ugyanis később nagyobb valószínűséggel alakulnak ki súlyos mentális betegségek azoknál, akik macskák mellett nőttek fel – olvasható a PsyBlogon. Mindezért pedig a várandósság alatt kiemelten ellenőrzött Toxoplasma gondii parazitát teszik felelőssé.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ő szabad akar lenni, én boldog. Elengedném, de nem enged.

Steiner Kristóf 2015. június 20., szombat 17:56

„Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkretesz” – tanította Buddha, és ez mind szép és jó, csak hát a mindennapok során nehéz zennek maradni, ha kiderül, hogy akibe szerelmesek vagyunk, mással kamatyol pár országhatárral odébb.

Olvasónk szenved – mert szerelmes, és mert a szerelme egyszerűen alkalmatlan a klasszikus kapcsolatformára. És bár mindketten mást várnak a kapcsolattól, mint amit kapnak, mély szeretettel és vonzalommal ragaszkodnak egymáshoz. A levelét szerzőnknek, Steiner Kristófnak címezte. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Felejtse el az altatókat, a terápia hatékonyabb

Divany.hu 2015. június 20., szombat 13:12

Dr. Jason Ellis, az angliai Northumbria Egyetem pszichológia tanszékének alvástudományi professzora szerint csupán hatvan percre van szüksége és kognitív viselkedésterápiájukkal máris hatékonyan segít az álmatlanságban szenvedők 73 százalékán, adta hírül a spring.org.uk.

„A tanulmány bizonyítja, hogy a betegek háromnegyede meggyógyult a kognitív viselkedésterápiás kezelésen" – mondta. „Kutatásunk eredménye tisztán mutatja, hogy már egyelten kezelés is eredményt hozott, hiszen hatvan százalékkal jobban tudtak aludni az álmatlansággal küzdők. Fontos hozzátenni azonban, hogy ez elsősorban az akut álmatlanságban szenvedőkre vonatkozik. A hosszútávú előnyök még kecsegtetőbbek, mivel a kutatásában résztvevők majd háromnegyedénél később sem alakult ki a krónikus álmatlanság, ami az akutnak egy jóval súlyosabb fajtája."

Távolról sincs vége, olvasson még »

Engedje el a kontrollt, higgye el, jó lesz

Sákovics Diana 2015. június 19., péntek 18:29

A legtöbben törekszünk arra, hogy kontrollt gyakoroljunk az életünk felett, hogy képesek legyünk irányítani azt. De ez nem mindig jön össze. Van, hogy minden igyekezetünk ellenére kicsúszik a talaj a lábunk alól, hogy olyan dolgok történnek, amiket képtelenek vagyunk befolyásolni. Ez az érzés pedig kemény. Nemcsak azért, mert hirtelen rádöbbenünk az esendőségünkre, mert nyomaszt minket a bizonytalanság, de azért is, mert ezekkel a helyzetekkel is kezdenünk kell valamit, meg kell velük küzdenünk. Azok, akik képesek elfogadni a kontrollálhatatlan eseményeket, akik képesek rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez, kevésbé élik meg nyomasztónak ezt, kevésbé szenvednek az élet meglepő fordulataitól. Legalábbis ez derül ki a Social Psychological and Personality Science nevű lapban nemrég publikált kutatásból. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Lenyűgözően logikus a kisgyerekek agya

Sákovics Diana 2015. június 18., csütörtök 20:41

A tudományos kutatások során a kutatók kis mintából következtetnek a populáció egészére, vagyis az emberek egy kisebb csoportja alapján vonnak le általános érvényű következtetéseket. Így tippeljük meg a választási győzelmeket, így kerülnek ki tesztelés után az új gyógyszerek, és így jelenthetjük ki azt is, hogy cinikusnak lenni szívás. De mikor működik ez az általánosítás? Kizárólag akkor, ha a vizsgált emberek csoportja jól tükrözi a populáció egészét. Tehát az, hogy egy jelenségből milyen következtetéseket vonhatunk le, a megfigyelt minta jellemzőitől függ. Ahhoz, hogy gondolkodásunkban ezt az elvet kövessük, kell az a sok évnyi tanulás, a fejlett, logikus gondolkodás, a tudományos szemlélet. Igaz? Nem igaz. Ugyanis egy 15 hónapos gyerek is képes rá. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Igazságot a macskás videóknak!

Sákovics Diana 2015. június 18., csütörtök 15:54

Macskás videókat nézni jó. Nem, nem felesleges időeltöltés, nem halogatás, nem munkaellenes béna alibi, hanem olyan elfoglaltság, ami kell a pszichénknek, csakúgy, mint a munkaidőbe iktatott alvás. Legalábbis ezt mondja róla a tudomány. 

tumblr noirkmfFts1t95h1uo1 400.gif
Távolról sincs vége, olvasson még »

Csak a magány, az maradt a bántalmazó kapcsolat után

Kuna Gábor 2015. június 17., szerda 21:54

A családon belüli, párkapcsolati erőszakról több alkalommal írtunk már. Korábban abban igyekeztünk segíteni, meddig érdemes kibírni egy ilyen kapcsolatot (semeddig), vagy hogy mi történik a szakítás időszakában. Egy levélírónk most megtette a legnehezebb lépést: véget vetett a bántalmazásnak. Ám mégsem boldog, az átélt traumák hatásaitól szenved. Hogyan lehet folytatni az életet egy ilyen kapcsolat után? Milyen lelki utóhatásokkal kell megküzdeni? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megvan, mit csinál az agya, ha épp semmit nem csinál

Sákovics Diana 2015. június 16., kedd 20:36

Mark Gungor amerikai showman, házasság specialista szerint a férfiak agyában létezik egy semmi doboz, azaz – a nőkkel ellentétben – ők képesek úgy létezni, hogy közben nem gondolnak semmire. De vajon tényleg képes erre az ember? Mit csinál az agy, amikor látszólag semmit sem csinál? Kaliforniai agykutatók most megtalálták a választ – ami egyébként nemtől független.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A súlyosan depressziósra nem hatnak az érzelmes szavak

Edicsek 2015. június 15., hétfő 10:35

Aki depressziós, az igazából csak szomorú, és elég lenne összeszedni magát, mert ez nem egy betegség, igaz? Hát, nem igaz. És ahogy az most egy kutatásból kiderült, hiába a negatív attitűd, a súlyosan depressziósok nem érzik ki jobban egy beszélgetésből a negatív érzelmi mondanivalót, mint kevésbé depressziós társaik. Meg úgy általában is kevésbé tudnak kinyerni egy beszédből bármiféle érzelmi mondanivalót, írja a PsyBlog

Távolról sincs vége, olvasson még »

Csak alszik egyet, és lecsökken önben a rasszizmus

Divany.hu 2015. június 14., vasárnap 21:30

Milyen egyszerű is lenne az élet, ha simán ledobálhatnánk magunkról a gyűlöleteinket és az előítéletet, ugye? Nos, nem biztos, hogy mindez lehetetlen lesz a jövőben, a chicagói Northwestern Egyetemen kutatók egy csoportja ugyanis úgy manipulálta az agy alvás alatti tanulási folyamatát, hogy ezzel a rasszizmus és a szexizmus tudattalan szintjeit lecsökkentették, írja a BBC. A kutatócsapat általános meglátása pedig az, hogy a szexuális és rasszista jellegű előítéletek gyakoriak ugyan, de gyakran egyáltalán nem szándékosak. 

stockfresh 1211514 relaxed-man-at-home sizeM

A kísérletet negyven emberen végezték el, a végeredményt pedig a Science című lapban publikálták azzal a biztató konklúzióval, hogy az előidézett pozitív változások legalább egy hétig tartottak a tesztalanyoknál. És hogy hogyan érték el a változást? Úgy, hogy a kutatók az alvó résztvevőknek olyan hangokat játszottak le, amik elősegítették és megerősítették az aznap elvégzett gyakorlataikra történő visszaemlékezést. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szakmát váltanék, de 40 leszek, nem kellek sehova

Révész Renáta Liliána 2015. június 14., vasárnap 13:23

Az életközépi válság a 30-as, 40-es éveink természetes krízise, melynek hátterében a valódi énünk kiteljesítésének vágya, önmagunk mélyebb megismerése áll. A harmincas éveink általában az életünk újraértékeléséről szól, negyvenen túl pedig hajlamosak vagyunk megkérdőjelezni addigi életünket, és komoly érzelmei viharok közepette erős keresésbe fogunk: kutatjuk, mi is kell nekünk valójában. A kutatás számos területet érinthet a párkapcsolattól kezdve, a munkán, az identitáson, a spirituális, vallási kérdéseken át az ideológiai kérdésekig. Ez a kutatás különösen intenzív és nehéz például azoknál, akik életük korábbi szakaszaiban nem valósíthatták meg vágyaikat, álmaikat.

Ebben a cipőben jár olvasónk is, az épp életközépi szakaszban lévő két gyerekes családanya, akinek küzdelme középpontjában a munkahelyváltás, a megfelelő szakma keresése, megtalálása áll. Sikerülhet-e 40 évesen megvalósítani, amit mindig is szeretett volna?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Magas EQ-val egészségesebb, viszont rosszfej lesz

mzd 2015. június 14., vasárnap 12:48

A készségeink rendkívül fontosak: elég csak megnézni az álláshirdetéseket és láthatjuk, hogy a legtöbb helyen méretes listába gyűjtik, mivel kell rendelkeznie az optimális jelöltnek. Most már nem elég, ha precízek vagyunk, tudunk csapatban dolgozni, de azért önállóan is megálljuk a helyünket – legalább ennyire számít az érzelmi intelligenciánk is. Hiszen akiknek magasabb az EQ-ja, azok jobban dolgoznak, kevesebb egészségügyi problémájuk van és általában véve elégedettebbek az élettel is. Azonban mint mindennek, ennek is van árnyoldala, tudtuk meg a The Atlantic-tól. És hogy mégis mi? Hát, a kutatók szerint van összefüggés aközött, hogy megértjük és aközött, hogy kihasználjuk az embereket

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43

Blogok, amiket olvasunk

HATÁRÁTKELŐ A finn csoda testközelből is csoda?

Tényleg a finn a legjobb iskolarendszer? Mesés ott anyának lenni? Mindenki jól él? Tapasztalatok első kézből, hat év után.

TÉKOZLÓ HOMÁR Tényleg bármit kicserélhetünk 3 napon belül?

Három munkanapon belül visszavihetjük a terméket a kereskedőhöz, aki köteles azt kicserélni vagy visszafizetni az árát? Van ilyesmi, de jó tudni, mikor élhetünk a lehetőséggel!

KISZÁMOLÓ Mennyire koszos a pénz?

Nem biztos, hogy megnyugtató ötlet azt vizsgálgatni, mi minden van a bankjegyeken. De azért megvizsgálták.
Ajánlok blogbejegyzést

OnGo beszámolók

Hirdetés