EGO

5 dolog, amiért érdemes 30 után szülni

Szalay Ágnes 2017. március 22., szerda 17:48

Meddig halogatjátok még? Jaj, lányom, te sem leszel fiatalabb! Ketyeg a biológiai óra, mikor szánod rá végre magad? Nem fogod bírni az éjszakázást! Nem elég megszülni azt a gyereket, fel is kell nevelni! Mindig az a karrier, mit akarsz azzal? Aztán majd ott állsz vénségedre egyedül! Nagyon aggódom értetek, ebben a korban már nem lesz egészséges a baba!

Nem sorolom tovább. Szerintem minden nő csípőből hozzá tud tenni kettőt-hármat saját gyűjtésből. Legalábbis azok, akik elmúltak harminc évesek, és még nem totyog a lábuk körül néhány, de minimum egy gyerek. És ezek még csak az anyukák, nagynénik, szomszédok, pénztáros nénik, idősebb kollégák, körzeti orvosok és barátnők aggodalmai. A politikusokat és énekeseket meg sem említeném. Pedig nem akkora katasztrófa idősebb korban szülni! Sőt!

shutterstock 367136939
Távolról sincs vége, olvasson még »

Gyakrabban válnak el, akik jól néznek ki

Aladár 2017. március 22., szerda 07:26

Új kutatások egész sora szól amellett, hogy a szépség bizony rizikófaktor, ha párkapcsolatokról van szó.

A külsőjüket tekintve vonzóbb emberek könnyebben találnak partnert, ugyanakkor a kapcsolataik is gyakrabban mennek gajra. Mindez azért van, mert hajlamosabbak alternatív partnerek után nézni, különösen, ha elégedetlenek aktuális kapcsolatukkal.

A kutatási erdemények érthetőbbé teszik a szépek és jóképűek kálváriáját. Régebbi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy jobban keresnek, bárhova mennek is, intelligensnek és barátságosnak gondolják őket, és ezenkívül olyan jelentéktelen dolgokra is jobbak az esélyeik, mint a boldogság. De most lehull a lepel, itt a sötét oldal! A féltékenység mellett most már instabil párkapcsolatokkal is számolniuk kell. 

shutterstock 355674770
Távolról sincs vége, olvasson még »

A fogyókúra kevés: a fogyáshoz tudatosság kell

Sákovics Diana 2017. március 21., kedd 18:03

Az elmúlt száz évben egyre kövérebbek vagyunk, és hiába fogyókúrázunk megállás nélkül, nem segít. Sőt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a sikeres fogyókúrákat követő időszakban az emberek többsége visszaszedi, amit leadott. De vajon miért? Mi történt az elmúlt száz évben? És mit tehetünk, hogy megállítsuk a tömeges elhízást? 

Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ dr. Forgács Attila gasztropszichológustól, aki március 10-én, pszichológiai rendezvénysorozatunkon beszélt az elhízás lélektanáról. Az előadó, aki az ELTE Pszichológia Kar tanára, valamint a Corvinus Egyetem Pszichológiai Központ vezetője több évtizede kutatja lelkesen a témát. 

"Senki sem ébredt még arra, hogy kövér, pedig soványan feküdt le!" - állítja a gasztropszichológus, és nyilván igaza van. Az elhízás általában lassan, fokozatosan, szinte észrevétlenül történik. Elég, ha naponta csak egy marék mogyoróval, egy banánnal vagy egy kis darab csokival eszünk többet a szükségesnél: napi plusz 100 kcal egy év alatt 6 kiló súlytöbbletet jelent.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért éri meg pszichológushoz fordulni?

S-W. Zsó 2017. március 20., hétfő 19:23

Sokszor a szőnyeg alá söprés technikája tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, amikor életvezetési problémákkal küzdünk, szorongunk, kiégünk vagy párkapcsolati gondjaink adódnak. Egy darabig talán működik is a “majd én megoldom” mantrázása - amivel sokszor sajnos csak áltatjuk magunkat -, ám minél tovább halogatjuk a rendrakást, annál inkább mélyül a probléma, így annál kisebb lesz az esélye, hogy tényleg a helyükre kerülnek a dolgok.

A legtöbben félünk a változástól, és jól tudjuk, mennyire nem egyszerű szembenézni önmagunkkal - főleg akkor, amikor úgy érezzük, egyedül maradtunk a bennünk uralkodó káosszal. Éppen ezért érdemes szakemberhez fordulni, aki segít minket abban, hogy megértsük a fennálló tünetek hátterét és a problémák feldolgozásával (de legalábbis megdolgozásával) visszaálljon mindennapjainkba az egyensúly. Ehhez azonban nekünk is keményen kell dolgoznunk.

Arról, hogy mikor és miért érdemes pszichológushoz fordulnunk, ismert szakembereket kérdeztünk.

shutterstock 164383718
Távolról sincs vége, olvasson még »

Én nélkül nem létezik mi: a szerelemfüggőség pszichológiája

Marjai Kamilla 2017. március 18., szombat 18:08

Nincs semmi a világon, ami olyan ellentmondásos jellemzőkkel írható le, mint maga a szerelem. Tudjuk róla, hogy „sötét verem”, meg azt, hogy „átkozott gyötrelem”, de máskor maga az újjászületés, az ősrobbanás vagy éppen a megnyugvás, a megérkezés. Megfejteni ezúttal sem fogjuk a szerelem szövevényes kódrendszerét. Ugyanakkor ha valami egyszerre képes ennyire euforizálni, máskor pedig megsemmisítően nyomorba dönteni, arról feltételezhetjük, hogy függőség kialakítására képes.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Te szeretnéd tudni, mit hoz számodra a jövő?

Brownie 2017. március 18., szombat 14:07

A filmsorozatok követői általában tűkön ülve várják a soron következő epizódokat, a megszállott nézők pedig legszívesebben már a sztori elején kiderítenék, melyik szereplővel mi minden fog még történni. Ha viszont a saját életünkről van szó, nem szeretjük a spoilereket, nem akarjuk tudni, mi lesz velünk jövő héten vagy tíz év múlva - derül ki egy a Psychological Review című szaklapban megjelent új tanulmányból.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az egymás iránti bizalom az út egy jobb világba

Szalay Ágnes 2017. március 17., péntek 07:24

Gondoljon egy olyan emberre a környezetéből, aki jó! Aki hisz az emberek jóságában, aki mindig segít, ha baj van, akinek befogad árva állatokat, akihez ön is bizalommal fordulna, ha segítségre lenne szüksége. Megvan? Akkor most gondoljon egy gazemberre! Olyanra, aki csak a saját érdekeit követi, átgázol másokon, nem mutat részvétet, és igazából csak a saját jól-létével törődik. Ilyet is talált? Hát igen, általában jószívűség, erkölcsösség, megbízhatóság alapon tudunk különbséget tenni az emberek között. Nem mindenki iránt érzünk bizalmat, és nem mindenki képes megbízni másokban. Pedig a bizalom elengedhetetlen ahhoz, hogy családok, szervezetek, társadalmak egyben maradjanak, a gazdaságban és politikában is kulcsszerepet játszik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

6 tipp, hogy odafigyeljenek a mondandódra

Szalay Ágnes 2017. március 16., csütörtök 19:18

Történetek, sztorik, mesék és tanmesék. Nemrég írtam arról, hogy mennyire segíti a kommunikációnkat, ha az üzenetünket történetbe ágyazzuk. Ahelyett, hogy számokat, tényeket, vagy szabályokat sorolnánk, sokkal előbb célba érünk, ha egy izgalmas, együttérzést kiváltó, jó példát bemutató történetet mesélünk el. Az emberek várják is a történeteket, mert úgy alakult ki az agyunk, hogy jobban tudunk figyelni rájuk. A tripadvisoron például a tordai sóbánya működtetői szemére hányja valaki, hogy szép és izgalmas ugyan a látvány, de mennyivel jobb lenne, ha a bánya történetéből megindító sztorikat is megosztanának a turistákkal – sokat adna az élményhez. Elképzelhető, hogy igaza van.

Persze vannak jó és rossz történetek, nem mindegyik hat ránk ugyanúgy – ezt tanítják a storytelling trénerek. Például Jonah Sachs, aki azzal kezdi, hogy nem kell kétségbeesni, mindenki tud jó történeteket mesélni, az ember evolúciósan úgy van huzalozva, hogy sztorik befogadója és előadója legyen. Azért van pár szempont , amit érdemes szem előtt tartani:

shutterstock 274705757
Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért kapott virágot nőnapkor?

Csonka Balázs 2017. március 15., szerda 11:15

Névnapja mindenkinek van, nemnapja viszont csak a nőknek. A nőnapi virág sokak számára a testet öltött jóindulatú szexizmus, sokan azonban nagy örömmel fogadják. A rendszerszintű elnyomás logikája éppen az, hogy jutalmazással is megerősítse a társadalmi erőviszonyokat: kedvesség, figyelem jár annak, aki készséggel elfogadja az egyébként hátrányos helyzetét. Hogy erről szól-e a nőnapi virág, hogy lehet-e kedves és figyelmes valaki anélkül, hogy segítse mindezt, azon múlik, mit jelent számára virágot adni, hogy mit ünnepel március nyolcadikán. Ez pedig az ünnep egyéni, személyes szintje. Nőnapi cikkeinkben a nők társadalmi helyzetével foglalkoztunk, az ünnep társadalmi szintjét mutattuk meg. A társadalmi tudatosság pedig az egyéni felelősségvállalásból fejlődhet ki.

shutterstock 105005924
Távolról sincs vége, olvasson még »

A legcsodásabb dolgok mindig másokkal történnek

Csonka Balázs 2017. március 14., kedd 18:56

Különleges ételek, egzotikus tájak, tengerparti szelfik, nevetős csoportképek a Facebook nyitólapján, egy sötét januári délután. Egyre több szorongással követjük ismerőseink kalandjait a közösségi médiumokon, miközben mindenki más valami szuper dolgot csinál. Az, hogy kimaradunk valamiből, olyannyira elterjedt félelem napjainkban, hogy az angolban már kialakult betűszava is van, ez pedig a FoMO (Fear of Missing Out). A félelem arra vonatkozik, hogy az életünkből kimarad valami fontos történés, nagyszerű élmény, vagy soha vissza nem térő lehetőség. A szorongás pedig, amit tapasztalunk, végső soron a társas kirekesztettség, a teljes elszigetelődés és magány archaikus félelméből ered.

shutterstock 260752652
Távolról sincs vége, olvasson még »

7 érdekes tény az álmokról

Brownie 2017. március 14., kedd 09:46

Álmodni szinte mindenki szokott, ám az embereknek mintegy hatvan százaléka nem emlékszik az alvás során “átélt” élményekre. De mégis min múlik, hogy egyesek fel tudják idézni az álmaikat, míg mások egyáltalán nem emlékeznek azokra? És mi az álmok célja? Tényleg van jelentésük, valamilyen üzenetük számunkra? Mindig is népszerű témának bizonyult ez a titokzatos jelenség, igazán nagy lendületet azonban csak az elmúlt évtizedekben kapott az alvás- és álomkutatás. Összegyűjtöttünk néhány izgalmas vizsgálati eredményt. Íme: 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha ma drogoznék, már nem lennék életben

Sákovics Diana 2017. március 13., hétfő 19:23

Vajon mennyiben más ma drogozni, mint tíz éve? Mi jellemezte a régi és mi a dizájnerdrogokat?  És vajon melyikkel volt veszélyesebb az élet? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.

Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Tapasztalatairól, valamint az állam és drogozás viszonyáról a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvbenírt bővebben. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.

shutterstock 542466223
Távolról sincs vége, olvasson még »

Minél többet anyázunk, annál bunkóbbak vagyunk? Francokat!

Brownie 2017. március 12., vasárnap 16:32

Döbbenetes, hogy a mai fiatalok milyen csúnyán beszélnek! Bazdmegelnek, anyáznak, geciznek és sértő beceneveket adnak egymásnak. Mégis mire jó ez? - fakadt ki a minap egy buszmegállóban ácsorgó középkorú nő barátnőjének, miután elvonult mellettük egy hangoskodó gyerekbanda. A trágár kifejezések használatát bizonyos körökben egyszerűen jó poénnak tartják, ezen kívül azonban nem sok értelmük és funkciójuk van. Más az, amikor azért káromkodunk, hogy érzelmi egyensúlyban tartsuk magunkat. A szitkozódás ugyanis indulatból fakadó verbális kifejezése többek között a bennünk rejlő dühnek, fájdalomnak, csalódottságnak, iszonyatnak vagy irigységnek, azaz célja - többek között - a feszültség oldása. De mi másra jó még egy kiadós káromkodás? Egyáltalán mióta csináljuk? És hogyan választjuk ki a helyzethez „illő” szitokszavakat? Ha kíváncsi a válaszokra, görgessen tovább!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Te hiszel a homeopátiának?

Szalay Ágnes 2017. március 11., szombat 15:47

A tudományos kutatás drága dolog. Maga a kutatás is rengeteg pénzt emészt fel, azután fenn kell tartani intézményeket, és még az is pénzbe kerül, hogy az általában okosnak tartható kutatók erre fordítsák az energiájukat, és ne valami világosabban kimutathatóan anyagi hasznot hozó szakmában dolgozzanak. És mit tapasztal az átlagember a kutatások eredményeiből? Hát nem sokat. Vagy ha igen, akkor is jó sok évvel késleltetve. Egyetlen lehetősége van a kutatóintézetek világától távol élő közvéleménynek fogalmat alkotni arról, hogy mit csinálnak a tudósok: ez pedig az eredményeiket bemutató cikkek olvasása, tévéműsorok nézése.

Csakhogy az a helyzet, hogy a publikált eredményeket sem mindig hisszük el. Illetve nagyon megválogatjuk, hogy mit hiszünk el, és mit nem. Így történhet meg az, hogy rengetegen „tudományos alapon” hisznek olyan dolgokban, melyekről a tudósok körében egyáltalán nincs konszenzus. Néha az adott szakterület legokosabbjai egyetértenek abban, hogy a dolog marhaság, de minimum nem bizonyított. Ide tartozik az, hogy a homeopátiás szerek hatalmas forgalmat élveznek, miközben nem igazolt a hatásosságuk, vagy hogy sokan megtagadják az oltás beadását gyereküknek, mondván, hogy például autizmust okozhat, holott erre semmilyen tény nem mutat. Vagy hogy még mindig sokan vitatják a globális felmelegedés tényét .

shutterstock 311395118
Távolról sincs vége, olvasson még »

Hogyan legyen jobb a párkapcsolatom?

Kurán Zsuzsa 2017. március 10., péntek 19:02

Sokan hiszik, hogy párterápiába csak akkor mennek az emberek, ha vészhelyzet van, ha már nagyon nagy a gond, ha már nincs más megoldás. Természetesen amikor egy pár kifogyott az eszközökből, és fogytán az erejük, hogy megmentsék a kapcsolatukat, érdemes felkeresni egy szakembert. Párterápiában azonban nemcsak utolsó lehetőségként lehet gondolkodni.

Egy ilyen konzultáció jó alkalom lehet arra, hogy megelőzzük a későbbi komoly konfliktusaikat, hiszen a párkapcsolat minőségén is lehet dolgozni, nem csak a válást vagy szakítást megelőzni. A párterápiás konzultációkon a felek rálátást kapnak a saját és párjuk viselkedésére, és arra is, mi okozhatja, ha valamiben elakadtak. Többször tapasztalom, hogy az emberek a megerősítés miatt jönnek pszichológushoz, a saját igazukat szeretnénk hallani és szomorúan veszik tudomásul, hogy egy párterápiás helyzetben nem szolgáltatunk igazságot, hiszen nem is erről szól a konzultáció.

shutterstock 226520932
Távolról sincs vége, olvasson még »

Hazugságban él, aki folyton a negatív érzései elől menekül

Brownie 2017. március 10., péntek 17:25

Hála az önsegítő piac virágzásának, újabb és újabb kiadványok születnek arról, hogy hogyan iktassuk ki a negatív gondolatokat a mindennapjainkból, de tréningek százain is részt vehetünk, hogy megtanuljuk jól érezni magunkat a bőrünkben. Ráadásul a főnökünk is állandóan mosolygó, proaktív és lelkes munkaerőt látna bennünk. Mintha mindenki azt akarná, hogy mindig mindennel elégedettek legyünk. Nem csoda, hogy már szinte divat lett görcsösen hajkurászni a boldogságot, miközben a legtöbben egy Hogy vagy? kérdésre sem tudunk őszintén válaszolni; függetlenül valódi lelkiállapotunktól rendszerint csak rávágjuk: köszi, nagyszerűen/minden oké velem/megvagyok

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 jó módszer, melyekkel kiállhatsz magadért

Szalay Ágnes 2017. március 9., csütörtök 19:17

Megvan az a vicc, amiben a medve halállistát készít? Az erdőben minden állat rajta van, legtöbben kétségbeesve csak annyit kérnek a medvétől, hogy hadd búcsúzhassanak el a családjuktól, mielőtt megöli őket. Egyedül nyuszika kérdezi meg, hogy te, medve, nem lehetne, hogy engem kihúzol a listáról? De – válaszol a medve, és kihúzza nyuszikát.

A világon mindenhol, még Amerikában is problémát jelent az emberek jó részének, hogy felszólaljon a saját érdekében. Nálunk azt hiszem, ez fokozottan igaz. Csomószor gondoljuk azt, hogy a főnöknek a teljesítményünket figyelembe kellene vennie , a fiatal utasnak észre kéne vennie a kismamát, a kollégának tudnia kéne , hogy tavaly sem mi mehettünk karácsonykor szabira, és nyilvánvaló , hogy amint lehet itthagyjuk ezt a rohadt munkahelyet, hiszen a konkurenciánál többet fizetnek. Ezekben a helyzetekben legtöbbször némák maradunk, vagy dühösen odavetünk valamit, amivel nem érünk el eredményt. Utólag pedig őszintén dühöngünk a minket ért igazságtalanságon. Pedig lehetne az, hogy emlékeztetjük a főnököt az eredményeinkre, szólunk a srácnak, hogy bocs, fáradt vagyok, légyszi, add át a helyed, és neadjisten fizetésemelést is kérhetnénk. Sokszor mégsem tesszük. És nem azért, mert hülyék és élhetetlenek vagyunk. Hanem mert nem tudjuk, hogy hogyan csináljuk, hogy el is érjük a célunkat, és ne gondoljanak közben erőszakos törtetőnek.

shutterstock 556396201
Távolról sincs vége, olvasson még »

Mi kell a kolléganőnek?

Csonka Balázs 2017. március 8., szerda 06:49

Férfiként a legjobb dolgozni. Főleg, ha fiatal az ember. A nők sem sokkal elégedetlenebbek, több viszont a nehézség a munkán kívül. Múlt heti kérdőívünkben munkahelyükről kérdeztük önöket, most kiderül, mi számít igazán a női munkavállalóknak.

Száz női kitöltőnkből négy dolgozik felsővezetőként, 17% vezetőként, a válaszadók kétharmada beosztottként, 12% vállalkozóként. Kitöltőink több, mint háromnegyede dolgozik teljes állásban, ebből 40% rugalmas munkaidőben, részmunkaidőben és egyéni munkarendben további 10-10%. A nők fele a verseny-, harmada a közszférában vállal munkát, és átlagosan valamivel kevésbé elégedettek munkahelyükkel, mint a férfiak.

shutterstock 552089986
Távolról sincs vége, olvasson még »

Köszönöm, idén nem kérek virágot!

Sákovics Diana 2017. március 8., szerda 06:49

Tudom, hogy kedvességből adod. Mert azt tanultad, tisztelni kell a nőt. Ha pedig tiszteled, virágot adsz nőnapon. Virágot a virágnak. Gondoskodást a gyámoltalannak. Figyelmet a gyengébb nemnek. 

Persze anno az egész nem innen indult, a nőnap eredetileg a női egyenjogúságért folyó harcról szólt.  Az óvodai mondókák és az elmúlt évszázadban felhalmozott nőnapi verskészlet alapján azonban ma nem ezért jár virág. Nyilván nem. Ha még mindig erről szólna az ünnep, akkor virág helyett azonos munkáért azonos bér járna. És nem csak nőnapon. A köszöntőkből úgy tűnik, ma a virágot azért kapjuk, mert szépek vagyunk, törékenyek, mert szültünk, gályázunk a családért, mert dolgozunk, és közben végezzük a házimunkát.

A virág tehát elismerés azért, mert tesszük, ami a nő dolga.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A házimunka nem kasztrálja a férfit

Csonka Balázs 2017. március 8., szerda 06:45

Kevesebb a szex, ha a férfi házimunkát végez. Legalábbis, ha főz, mos, vasal, takarít, mosogat, vagy bevásárol. Egy nagyszabású amerikai kutatás eredményei szerint ezek ugyanis azok a feladatok, melyek csökkentik a szexuális együttlétek számát, de a szexuális elégedettséget is. Szerelni persze szabad. Sőt, kimondottan érdemes, hiszen a ház körüli munkák, az autószerelés, de még a csekkek befizetése is olyan feladatok, melyek a több szex felé hatnak. Ha tehát kielégítő szexuális életet akar az ember, felejtse el az egyenlősdit - mondják a számok, de a kutatók, sőt egyes terapeuták is a hagyományos nemi szerepek fontosságára mutatnak rá. Minél jobban megélik tehát a felek a klasszikus értelemben vett férfiasságot/nőiességet egy kapcsolatban, minél polarizáltabb ilyen szempontból a viszony, annál intenzívebb a szexuális feszültség is közöttük. Nem mindegy azonban, hogyan és miben élik ezt meg.

shutterstock 246874894
Távolról sincs vége, olvasson még »

4 tipp arra, hogyan élesztheti fel magában a szerelmet

Szalay Ágnes 2017. március 7., kedd 18:25

A Jóbarátok egyik részében Joey fel van háborodva, mert kiderül, hogy apjának szeretője van. Chandlernek kesereg arról, hogy bár ő maga is több nővel jár egyszerre, de ha megtalálja majd az Igazit, akkor ez változni fog, monogám lesz majd. Chandler biztatja: „…És én szeretnék abban a hitben élni, hogy amikor rátalálsz arra az igazi nőre, ki tudod mondani, hogy: köszi nem, már nős vagyok.”

Kétféleképp tud a szerelem extra kínokat és kellemetlenségeket okozni: ha az iránt érezzük, aki iránt nem kéne, illetve ha az iránt nem érezzük, aki iránt kéne. Ha pedig a két eset egyszerre áll fenn, az az igazi szívás. Nagyjából az ókor óta vannak bizonyítékaink arról, hogy az emberek azt gondolják, hogy a szerelmet csak úgy dobja a gép, vagy nyilazza Ámor, és semmi esélyünk nincs változtatni azon, hogy kibe és mennyire vagyunk szerelmesek. Még a pszichológusok sem nagyon vizsgálgatták ezt a kérdést, a szerelem érzésével kapcsolatban alig-alig találni kutatásokat.

shutterstock 524234038
Távolról sincs vége, olvasson még »

Így árulkodik a szemünk arról, mit érzünk

Brownie 2017. március 7., kedd 07:33

Nem mai bölcsesség, ám most már tudományos alapja is van annak a megállapításnak, hogy a szem a lélek tükre Egy, a Psychological Science című szaklapban megjelent tanulmányban azt fejtegetik a kutatók, hogy hogyan olvassuk mások érzelmeit pusztán a tekintetükből. Nap mint nap és tudatosan csináljuk, ám a vizsgálat szerint sokkal mélyebben gyökerezik és sokrétűbb is ez a képességünk, mint gondolnánk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A kutyák tudják, ki a rossz arc

Szalay Ágnes 2017. március 6., hétfő 07:41

Hány kutyagazdától hallottam már, hogy a kutyák megismerik a jó embereket! Hogy a kutya szimatában meg lehet bízni! És az is tény, hogy rengeteg kutya védte már meg a gazdáját, ha azt éppen valaki bántani akarta.

Azért erkölcsileg tévedhetetlennek, vagy valami etikai hatodik érzékkel megáldott lényeknek nem gondolnám a kutyákat. Az én hős kutyám például nagyjából egyszer dühödött fel valakin, az pedig egy szerencsétlen kismama volt. Utólag kikövetkeztettük, hogy az lehetett a probléma, hogy a kisgyerek az anyuka nyakában ült, és ez kutyaperspektívából úgy nézett ki, mintha a mama kétfejű lenne – ami azért kétségtelenül egy megugatásra érdemes jelenség, már-már földönkívüli dolog. Viszont nem gondolnám, hogy szegény kismama bármi rosszat tett volna. Meg aztán ott vannak a postások és újságkihordók. Lehetetlen, hogy minden postás rossz ember legyen.

shutterstock 570700765
Távolról sincs vége, olvasson még »

Költözzön be egy rehabra két órára!

Marjai Kamilla 2017. március 5., vasárnap 17:35

Igen, jó helyen jár. Habár éppen egy színikritika első sorait olvassa, továbbra is azon az oldalon van, ahol pszichológiai témákról, többek közt függőségekről olvashat. Hogy kapcsolódik össze a színház és a tudomány? Többek között úgy, hogy létezik egy darab, ami segíthet megérteni valamit a függőség természetéből, miközben közelebb engedi a nézőt egy szenvedélybeteg távolinak hitt világához. Így pedig kiderül az is, nem olyan távoli az a világ. 

A Pécsi Nemzeti Színház 2016 október 8-án tartotta az Addikt című darab ősbemutatóját Anger Zsolt rendezésével, aminek alapjául Szűcs Zoltán Addictus című színdarabja szolgált. Az előadás a 2016-os Made in Pécs Díj „Az év művészeti eseménye” kategóriájának győztese. A pécsi közönség mellett már a pesti Nemzeti Színház látogatói is részesei lehettek az élménynek. Annak az élménynek, ami egy rehab falain belül érhet bennünket. Ennek kapcsán nem elég arról beszélni, hogy milyen az előadás, talán ennél is fontosabb, hogy mi közünk van nekünk mindehhez.

7959d693a5b3a246e3a0d442b2a58a5e
Fotó: Mihály László / Pécsi Nemzeti Színház
Távolról sincs vége, olvasson még »

Trump kézfogása szinte überelhetetlen. De mit üzennek a gesztusai?

Brownie 2017. március 4., szombat 17:26

Nem lehet nem észrevenni azt a jellegzetesen visszataszító kézszorítást, amivel Donald Trump a nagy nyilvánosság előtt üdvözli a világ politikai vezetőit - fittyet hányva az etikus és tökéletes kézfogás elveire. Az amerikai elnök köszönési módja annyira agresszív, hogy az egyik harcművészeti iskola még egy oktatóvideót is készített arról, hogyan védhetjük ki hatékonyan ezt a "támadást".

De a poén- és mémgyártók mellett a kommunikációs szakértők is rengeteget foglalkoznak a hírességek testbeszédének elemzésével. Nézzük, mit tudnak Trump kézfogásairól.  

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43

Blogok, amiket olvasunk

HATÁRÁTKELŐ A finn csoda testközelből is csoda?

Tényleg a finn a legjobb iskolarendszer? Mesés ott anyának lenni? Mindenki jól él? Tapasztalatok első kézből, hat év után.

TÉKOZLÓ HOMÁR Tényleg bármit kicserélhetünk 3 napon belül?

Három munkanapon belül visszavihetjük a terméket a kereskedőhöz, aki köteles azt kicserélni vagy visszafizetni az árát? Van ilyesmi, de jó tudni, mikor élhetünk a lehetőséggel!

KISZÁMOLÓ Mennyire koszos a pénz?

Nem biztos, hogy megnyugtató ötlet azt vizsgálgatni, mi minden van a bankjegyeken. De azért megvizsgálták.
Ajánlok blogbejegyzést

OnGo beszámolók

Hirdetés