Főnökből beosztott, alkalmazottból csapatvezető

Hogyan egyeztethetünk össze különböző munkahelyi szerepköröket?

A élet különböző területein, különböző társaságokban betöltött szerepeink között nem mindig könnyű a váltás. Egy kutatás a munkahelyi szerepek ellentmondásosságát elemezve megmutatja, milyen gyakorlati következményekkel jár mindez.

Minden nap belecsöppenünk, illetve belekényszerülünk jó pár olyan szerepbe, amelyekben személyiségünk más-más oldali nyilvánulnak meg. Zökkenőmentesen változunk barátból alkalmazottá, főnökből szülővé, vagy épp vevőből szomszéddá.  Sok ilyen szerep azt is megváltoztatja, ahogy kommunikálunk, hisz nem beszélhetünk úgy egy újszülötthöz, mint a főnökünkhöz, a helyzet fordítottja pedig könnyen életünk legrövidebb munkanapját eredményezheti. Ezeknek a szerepváltásoknak a mechanizmusát vizsgálja meg a Science of Us cikke

Munkahelyi hullámvasút

A munkahelyünkre is jellemző, hogy gyakran több különböző szereppel való zsonglőrködést tesz szükségessé. Dolgozhatunk együtt egyszerre több csapattal, és az is előfordul, hogy egyszerre kell csinálnunk és tanítanunk valamit, például diákokat betanító orvosként. Persze még egyértelműbb példák is akadnak, sokan dolgoznak egyszerre több helyen, például, hogy finanszírozni tudják frissen indult vállalkozásukat, vagy épp kiélhessék kreatív ambícióikat. Ráadásul egy szerepen belül is megesik, hogy az egyik pillanatban egy vendégnek nyújtjuk át a kávéját, néhány perc múlva pedig a vállalkozásunk jövőjével kapcsolatos döntést kell hoznunk.

shutterstock 556396201

Egy az Academy of Managementben megjelent kutatás szerint ugyanakkor mindez nem feltétlenül kell, hogy rossz hatással legyen ránk. Összességében kétféle módon reagálhatunk ezekre a kihívásokra. Elképzelhető, hogy nehezünkre esik a különböző feladatok közti váltás, ezt nevezhetjük „identitás ütközésnek”; de az is előfordul, hogy a különböző szerepek mintegy kiegészítik egymást, ez az „identitás fokozás”.

Nézőpont kérdése

A Harvard munkatársa, Lakshmi Ramarajan és kutatótársai szerint a szerepváltással kapcsolatos élményeink alapvetően a szemléletmódunktól függenek. Ha úgy ítéljük meg, hogy jó dolog többféle szerepkörben is kipróbálnunk magunkat, produktívabbak és motiváltabbak leszünk, ha azonban úgy látjuk, hogy a különböző szerepek konfliktusba kerülhetnek egymással, az bizony rossz hatással lehet a teljesítményünkre.  

A csapat több, mint 700, több márkát is képviselő telefonos értékesítőt vizsgált. A kutatók olyan értékesítőket választottak ki, akik erősen azonosultak az általuk képviselt márkákkal. Arra kérték őket, beszéljenek a két leggyakrabban eladásra kínált termékükről, és írják le, szerintük milyen mértékben rontotta le, vagy épp segítette egymást a két különböző márka képviselete. A kutatók felmérték az értékesítők motivációit, és négy hónapon át nyomon követték, hogyan teljesítettek. Azok, akik a két különböző feladatot ellentmondásosnak találták, kevésbé voltak motiváltak, és rosszabbul teljesítettek, mint azok a társaik, akik úgy látták, a két feladat jól megfér egymás mellett.

Az empátia hátránya

Az eredmények azt is egyértelművé tették, hogy a szerepeiket könnyen kezelő személyek könnyebben azonosultak mások szempontjaival. Ramarajan szerint azok, akik képesek munka közben saját személyiségük különböző jegyeit hasznosítani, arra is hajlamosabbak, hogy jobban beleéljék magukat mások helyzetébe. Ugyanakkor ez a képesség, bizonyos szempontból hátrányt is jelenthet. Ramarajan magyarázata szerint arról van szó, hogy ha egy ilyen munkakörben dolgozó értékesítő túl könnyen azonosul ügyfeleivel, az azt eredményezheti, hogy elgondolkodik azon, miért is próbál eladni egy terméket olyan embereknek, akiknek nincs is szüksége arra.

shutterstock 368574566

Koncentráljunk a hasonlóságokra

Egy másik kísérlet során arra kértek 1000 értékesítőt, képzeljenek el két márkát, egymással ellentétes, vagy egymást kiegészítő márkákat. A különböző szerepeket nehezen összeegyeztető értékesítők azt mondták, valószínűleg nem próbálnának más termékeket ügyfeleikre tukmálni.

Ramarajan szerint megoldást jelenthet azok számára, akik nehezen képesek két különböző szerepkör összeegyeztetésére, ha megpróbálnak azokra a dolgokra koncentrálni, amik közösek a különböző feladatokban. Ha ez nem sikerül, akkor bizony romlani fog a teljesítményük. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra