Így árulkodik a szemünk arról, mit érzünk

Nem mai bölcsesség, ám most már tudományos alapja is van annak a megállapításnak, hogy a szem a lélek tükre Egy, a Psychological Science című szaklapban megjelent tanulmányban azt fejtegetik a kutatók, hogy hogyan olvassuk mások érzelmeit pusztán a tekintetükből. Nap mint nap és tudatosan csináljuk, ám a vizsgálat szerint sokkal mélyebben gyökerezik és sokrétűbb is ez a képességünk, mint gondolnánk.

„Amikor hunyorgunk, mert szeretnénk valamit jobban szemügyre venni, azzal valóban egyfajta ellenőrző attitűdöt kommunikáunk a külvilág felé, de a gyanú jele is lehet az összeszűkült szem” - véli Daniel H. Lee, a Colorado Boulder Egyetem idegtudósa. Bár a mimika nagyon fontos a valós érzelmek kifejezésének felismerésénél, Lee és munkatársai bebizonyították, hogy a szem önmagában is alkalmas az érzelmek közvetítésére.

shutterstock 520982902

A kutatásban 28 felnőttnek mutattak fel mintegy 600, emberi szemet ábrázoló fotórészletet, amelyeken a szemek tulajdonosai olyan érzelmeket igyekeztek kifejezni, mint a szomorúság, az undor, a harag, az öröm, a félelem vagy a meglepettség. Az alanyoknak pedig az volt a feladatuk, hogy kiválasszák a megfelelő jelzőt, ami szerintük tökéletesen leírja az adott szempárhoz tartozó személy mentális állapotát.

Érzékenység vs. diszkrimináció

Ezután a kutatók elemezték, hogy az alanyok percepciói hogyan köthetők össze olyan specifikus szemmozgásokkal, mint a szemek nyitottsága, a szemöldökök íve, formája és távolsága a szemektől, de az orr és a halánték körüli, valamint a szemek alatti ráncokat is figyelembe vették.

Az eredmények szerint az alanyok a legtöbb esetben eltalálták, hogy az arckifejezés, pontosabban a szemek környéke milyen érzelmekről árulkodik. A szűk szemeket olyan társas diszkriminációhoz köthető mentális állapotokkal hozták összefüggésbe, mint a gyűlölet, a gyanú vagy az agresszió, míg a tágra nyílt szemekről érzékenységre, anticipációra, gyávaságra és érdeklődésre asszociáltak. Helyesen. Ezek a szemmozgások meglepően finomak, ami talán megmagyarázza, hogy az emberek sokszor miért nem néznek egymás szemébe.

„Az emberi arc kifejezőereje rendkívül összetett és bizony, nagy bajban lennénk, ha fel kellene sorolnunk az összes arcizmunkat: kiszámoltuk, hogy legalább 3,7 x 1016 különböző érzelemkifejező kombináció létezik csak az arcunkon, ami nagyjából megegyezik két Powerball lottó Jackpot valószínűségi mezőjével. Ennek a mezőnek egy részét – a szemeket és azok környékét – vizsgálva azt találtuk, hogy egy egyszerű fizikai dimenzió (a szemek tágulása és szűkülése) elegendő ahhoz, hogy leírjuk a társas kommunikáció bonyolult terének nagy részét” - magyarázza Lee. Gondoljon csak bele: amikor valaki izgalomba jön, pupillája a normális nagyság négyszeresére tágulhat, a dühös, elutasító ember pupillája viszont összeszűkül. Ezek a legelemibb jelzései a szemnek.

"Az, hogy az emberek hogyan olvasnak komplex mentális állapotokat, abból az alapvető optikai elvből származik, hogy hogyan látunk. A látás mechanizmusának folyamatában pedig nagy szerepe van a retinát érő fénynek. Azt találtuk, hogy a szem tágulása növeli az érzékenységet, miközben több fényt gyűjt az éberség fenntartása érdekében (pl. félelem esetében), míg annak szűkülése fokozza a látásélességet a diszkrimináció (pl. undor) kifejezéséhez szükséges fényinformációkhoz alkalmazkodva" - írják a tanulmány szerzői.

shutterstock 216284701

Ezt is az evolúciónak köszönhetjük 

A kutatók feltevése az volt, hogy ugyan ezeknek az arckifejezéseknek valószínűleg praktikus okai vannak, lehetséges, hogy szociális célokra is felhasználhatók. A hunyorítás vagy a szem szűkítése például eredetileg a látás élességét hivatott javítani - valószínűleg olyan erős koncentrációt igénylő helyzetekben, mint a vadászat vagy a fizikai konfrontáció. Ennek köszönhető, hogy a haraghoz és az agresszióhoz társítják.

„Munkánk során abba a darwini elméletbe kapaszkodtunk, ami arról szól, hogy az arckifejezés az evolúció során miként alakult át úgy, hogy szenzoros funkciója legyen az üzenetküldő részéről. Ez a teória ugyanis azt is mutatja, hogy a befogadó számára is van kommunikációs funkciója az arckifejezésnek, és ebből kiindulva magának a tekintetnek is. Vizsgálatunkat azért is alapvető érzelmi megnyilvánulásokra alapoztuk, mert az ilyen arcvonásokból kimutatták már, hogy nemcsak egyszerű érzelmeket, hanem igen összetett társas információkat, például személyiségjegyeket is közvetítenek. Eredményeink azt sugallják, hogy még akkor is, amikor az egész arc látható, a szemeknek és a szemkörnyék területének van a legnagyobb szerepe az érzelmek közvetítésében. Ez a szervező elv pedig alapjául szolgál azon képességünknek, hogy összetett lelkiállapotokat olvassunk ki mások tekintetéből" - tette hozzá a szakember.

A szemekben bízhatunk

A tekintet a nem verbális kommunikáció, a testbeszéd egyik legfontosabb eszköze, amellyel - a verbális kommunikáció mellett - a legérthetőbb módon és akaratlanul is őszintén képesek vagyunk kifejezni érzelmeinket vagy pillanatnyi állapotunkat. Evolúciós kutatások szerint a másik ember tekintetében való olvasás a túlélést szolgálta, hiszen szavak nélkül is lehetett érzékelni (és gyorsan reagálni) a másik szemének üzenetére: ha az indulatot, agressziót vagy haragot tükrözött, az fenyegetést jelentett és még időben menekülőre lehetett fogni a dolgot. Vagy felkészülni a támadásra.

Oszd meg másokkal is!
Mustra