Ettől könnyebb hűségesnek maradni

A párok kapcsolatuk során több ezer új emberrel találkoznak, de vajon milyen mögöttes pszichológiai tényezők kellenek ahhoz, hogy elkötelezettek maradjanak a partnereikhez? Min múlik a hűség? Nyilván rengeteg tényezőn, az önértékelésünktől kezdve, az elköteleződéstől való félelmen át, az értékeink stabilitásáig. De persze ezeken túl az sem mindegy, mit látunk meg a világból, hogyan értékeljük az onnan beérkező ingereket. Például más emberek megjelenését. 

A Personality és Social Psychology Bulletinben publikált tanulmányban 250 heteroszexuális embert vizsgáltak a kutatók, és rájöttek: a kapcsolatban élőknek sokkal kevésbé jönnek be a vonzó emberek. De hogyan is zajlott a kutatás? Mutatjuk!

shutterstock 142180807

Az első kísérletben kapcsolatban élő és szingli embereknek mutattak különböző nemű emberek képét, majd értékelniük kellett a látottakat. Azok az emberek, akik kapcsolatban éltek sokkal kevésbé látták vonzónak az embereket, mint a szinglik. De mit is jelent ez pontosan? A tudósok azt mondják, hogy amikor boldogok vagyunk egy kapcsolatban, akkor azt szeretnénk elkerülni a változást, szeretnénk, ha minden éppen ugyanúgy maradna. Ebben azonban veszélyeztet minket egy potenciális partner jelenléte, így - bár nem tudatosan - de visszaminősítjük más emberek kinézetet, pillantásait azért, hogy még csak eszünkbe se jusson elcsábulni.

Ez a jelenség tehát egyfajta valóságtorzítás, méghozzá a saját védelmünk érdekében. Ebben a helyzetben az elfogultság képviselhetné az önuralomnak egy nem éppen öntudatos módszerét, ami hozzájárul ahhoz, hogy kísértéseket győzzünk le, és megkönnyítse a dolgunkat a boldog és hosszú kapcsolatra. Persze ez sem mindig jön be. Sőt. A hűtlenség az emberi párkapcsolatok általános jellemzője, hogy miért,arról itt olvashat

Oszd meg másokkal is!
Mustra