Ennyi alvással harcolhat a depresszió ellen

A depresszió az egyik leggyakoribb mentális zavar, ami ráadásul nemcsak a lelki működésünket, de az egész szervezetet érintiTudjuk, hogy a depresszió együtt jár különböző testi betegségek magasabb kockázatával, például, a rákkal és a kardiovaszkuláris problémákkal, ráadásul a depresszióban szenvedők gyakran rövidebb ideig is élnek. Nem véletlen, hogy rengeteg kutató keresi a gyógyírt a depresszióra, és úgy tűnik, hogy az antidepresszánsok szedése mellett számos életmódbeli tényező is segíthet a betegeken. Tudjuk például, hogy a tudatos jelenlét gyakorlása és a futás is hatékony depresszióűző, ahogy az egészséges étkezés is csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát. Most egy friss kutatásból kiderült, hogy létezik még egy olyan alapvető szokásunk, ami segíthet kordában tartani a mentális zavart. 

A The Journal of Clinical Psychiatry című lapban megjelent vizsgálatból kiderült, hogy napi nyolc óra rendszeres alvás mellett hatékonyabban működnek az antidepresszánsok. A kutatásban résztvevő 68 fiatal felnőttet nyolc héten át vizsgálták a kutatók egy egészségügyi központban. A résztvevők közül volt, aki 8, és akad aki 6 órát aludhatott éjszakánként. Az utóbbi csoport egy része két órával később kelt a többieknél, míg másokat két órával korábban ébresztettek.

shutterstock 363950459

Azok, akik nyolc órát töltöttek alvással 63 százalékban számoltak be tüneteik enyhüléséről, míg azoknak, akik hat órát aludtak naponta csupán 33 százalékban voltak ilyen pozitív tapasztalataik. A hosszabb alvásidő esetén ráadásul nemcsak jobban, de gyorsabban is hatottak a gyógyszerek. A kutatásból kiderült az is, hogy a különböző kísérleti helyzetek közül a résztvevők számára a korai kelés volt a legmegterhelőbb. 

Ezek a kutatási eredmények tehát megerősítik, hogy nem vagyunk teljesen tehetetlenek a depresszióval szemben: az, hogy milyen életmódot élünk befolyásolja a gyógyulási esélyeinket. Ahogy a boldogságunkat is befolyásolja az, hogyan élünk. Ha érdekli, mit tehet meg egy jobb és teljesebb életért, jöjjön el szeptember 20-án előadássorozatunk első alkalmára, és hallgassa meg, mit mond a boldogságról dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus. Már csak néhány hely maradt, szóval ne törje sokáig a fejét: itt regisztrálhat

hogyan legyünk boldogabbak 640x360
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek