A pasik mindig lemondják a második randit. Mi a baj velem?

Egy kedves olvasónk, Andrea osztotta meg velünk nehézségeit. Fizikai betegséggel küzd, mégis hihetetlen eredményeket tesz le az asztalra nap, mint nap. Meghiúsult esküvője óta azonban a férfiakkal nem találja a hangot. Története tanulságos: megjelenik benne a mai világ teljesítmény orientáltsága, a pályakezdők nehézségei, valamint a párválasztás nehézsége.

26 éves nő vagyok, jelenleg egyedülálló. Tavaly tavasszal az esküvő szervezés közepén közölte az ex-párom, hogy ő inkább mégsem szeretne házasodni, de éljünk együtt továbbra is, ahogy eddig. Én ezt nem bírtam, hazaköltöztem és kiléptem a kapcsolatból. 

Gyógyíthatatlan emésztőrendszeri betegséggel küzdök, így a folyamatos gyógyszerezés és diéta mellett ajánlott a stressz kerülése is. A szakítás után a betegségem fellángolt, és borzalmas testi állapotban kerültem haza a szüleimhez. Itt pár hónap alatt rendbe jöttem, ekkor kezdődött a munkakeresés időszaka. Pályázat, interjúk, elutasítások, a válaszlevelek hiánya, a folyamatos várakozás elég idegtépő volt számomra. Munka nélkül teljesen haszontalannak, léhűtőnek éreztem magam.

shutterstock 213421267

Végül találtam egy megfelelő munkát, amit imádok, az életemnek ez a része megoldódott. Sőt, belekezdtem egy saját vállalkozásba is. Mindez azzal jár, hogy szabadidőm alig van, ha az egyik helyen lejárt a munkaidőm, kezdek dolgozni a másik helyre, és a hétvégéim is nagyrészt munkával telnek. Néha úgy érzem, hogy szétrobban az agyam, mert nem tudok kikapcsolni. Borzasztóan nehezen alszom és csak nagyon ritkán érzem úgy, hogy valóban kipihent lennék. Tudom, hogy ez hosszútávon nem fenntartható, de úgy érzem, mivel nincs más az életemben, itt kell minél többet, minél jobban teljesítenem.

Nem jövök ki a férfiakkal. A korombeliek olyanok, mintha valami nagyra nőtt, céltalan, lusta, gyerekek lennének. A mostani tendencia, amibe sokszor belefutok, hogy megismerkedünk, órákig jól elvagyunk, elköszönünk, utána ír. Pár nap múlva előhozza a második randit lehetőségét, megbeszéljük, majd valami kamu okkal lemondja, és látom, hogy a haverjaival megy sörözni.

Először legyintettem, hogy áh, biztosan hülyékkel futok össze, de most már kezd aggasztani a dolog. Lehet, hogy bennem van a hiba? Az tény, hogy elég férfias neveltetést kaptam itthon, és most is a vízvezeték és kerítésjavításban, a fúrás-faragásban és az autószerelésben való segédkezés szinte elvárt. Tudom, hogy ez meglátszik a viselkedésemen is. Sőt, az is előfordult már, hogy a randin meg kellett jegyeznem a fiúnak, hogy szerintem ezt meg azt az alkatrész sürgősen ki kellene cseréltetni a kocsin, mert itt bajok lesznek. Nem is értem, hogy nem tűnt fel neki, hogy az autó csörög-zörög és ez nem normális.

shutterstock 39449050

Ezen tudom, változtatni kéne, mert így nagyon gyorsan le tudom törni a férfiak szarvát. De egyszerűen legtöbbször valahol legbelül úgy érzem, hogy nem tudok rájuk férfiként tekinteni. Ami furcsa, hogy a randit lemondják ugyan, de ugyanúgy írogatnak a közösségi portálon. Megosztják velem, hogy mi történt velük, kikérik a véleményemet vagy csak egyszerűen beszélgetni akarnak. Miért? Ez mire jó, ha élőben meg nem akarnak látni?  Próbáltam az idősebb korosztályt (35-40) is, de ott meg annyi lelki beteg, komplexusos férfivel találkoztam, hogy szinte menekültem előlük.

A pszichológus válaszol: teljesítményorientáltság és ambivalencia 

Kedves Andrea!

Őszinte, feltárulkozó levelét köszönjük, nagy bátorságra vall, hogy problémáját megosztotta velünk. Válaszomat két részre bontanám, elsőként a hétköznapjaira, munkához való hozzáállására reagálnék, ezután térnék ki, a párkapcsolati kérdéseire.

Kívülről nézve élete egy kicsit túlhajszoltnak tűnik. Az emberek többségének gondot okoz, hogy az iskolarendszerből kilépve a munkán kívül is megtalálja boldogságát. Hat éves korunktól huszonéves korunkig gyakorlatilag minden percünk be van osztva. Egész éveket kapunk meg készen: „ez a dolgom, ezt kell csinálnom”. Sok fiatal felnőtt esik kétségbe, mikor az iskolát elhagyva nem talál rögtön munkát magának, a hirtelen felszabaduló szabadidejükkel pedig nem tudnak mit kezdeni. Mert, ahogy ön is mondja: „Munka nélkül teljesen haszontalannak, léhűtőnek éreztem magam.”

Nagyon károsnak, és hosszútávon egészségtelenek gondolom ezt a mai teljesítményorientáltságot. Gyakran évtizedek telnek el úgy, hogy nem tesszük fel magunknak a kérdést: Azon túl, hogy mi a munkám, ki vagyok én? Mi értelme, értéke lehet az életnek azon túl, hogy hatalmas teljesítményt tegyek le az asztalra? Ha a munkám vagyok én, ha a teljesítményem vagyok én, könnyen kiéghet az ember.

Én ezt valamiféle hasznosság mániaként szoktam megfogalmazni, de vajon miért nem hasznos a pihenés? Miért nem hasznos a saját jól-létünk? Főleg az ön esetében, mikor kiemelten oda kellene figyelnie testi-lelki egyensúlyára. Nem tudom régebben milyen tempót diktált életében, könnyen lehet, hogy ez a szakítás óta jellemző ennyire önre. Jót tud tenni a munkaterápia, de ha hosszútávon szigorúak vagyunk magunkhoz, elveszik az élet show-ja. Lazítson kicsit, keressen valamilyen élvezetes kikapcsolódást, menjen el egy masszázsra.

shutterstock 98105513

„mivel nincs más az életemben, itt kell minél többet, minél jobban teljesítenem”

Hozzon be új dolgokat az életébe. Megtanulhatna valamilyen relaxációs technikát, esetleg elővehetne ez rég elfeledett hobbit. Azért is lenne jó, ha kicsit hagyna magának üres járatokat, mert könnyen lehet, hogy egy sor fel nem dolgozott fájdalom, egy új csalódástól való félelem akadályozza az ismerkedésben. Hagyjon időt magának, mikor találkozhat belső élményvilágával, érzéseivel. Tanuljon meg jól egyedül lenni! Abba az életritmusba melyet leírt hová férne be egy párkapcsolat?

„Először legyintettem, hogy áh, biztosan hülyékkel futok össze, de most már kezd aggasztani a dolog. Lehet, hogy bennem van a hiba?”

Párkapcsolati nehézségeivel kapcsolatban sok kérdés merült fel bennem, amik nélkül csak korlátozottan tudok reagálni, de a fenti mondata ad pár támpontot arra vonatkozóan, hogy miken is gondolkozhatna. Öntudatlan mintáink okán gyakran ismételjük saját magunkat. Vajon elsőre miért olyan vonzóak a később linknek látott férfiak? Érdemes lenne önismeretbe vinni, kicsit tisztázni mit is vár el a férfiaktól? Önnek milyen tulajdonságok azok, amik mellett biztonságban érezné magát? Ha valaki néha elmegy a haverokkal lazítani, ahhoz ön milyen belső tulajdonságokat társít?

„Az tény, hogy elég férfias neveltetést kaptam itthon, és most is a vízvezeték és kerítésjavításban, a fúrás-faragásban és az autószerelésben való segédkezés szinte elvárt. Tudom, hogy ez meglátszik a viselkedésemen is. Ezen tudom, változtatni kéne, mert így nagyon gyorsan le tudom törni a férfiak szarvát. De egyszerűen legtöbbször valahol legbelül úgy érzem, hogy nem tudok rájuk férfiként tekinteni.”

Itt is csak találgatni tudok, de egy erős, karakán apát érzek a háttérben, aki ért a dolgokhoz, felelősségteljesen viselkedik, és még el is vár dolgokat. Lehet, hogy nem fog hasonlót találni! Sajnos, vagy nem sajnos, a mai kor férfija nem mindig egy szaki, aki meghallja, ha az autóban valami furcsán szól. Viselkedésével könnyen lehet, hogy elveszi az érdeklődő férfiaktól az összes eszközüket, mellyel megélhetnék férfi mivoltukat, mellyel udvarolni tudnának önnek. Gondolkozhatna saját nőiességén, ön mitől érzi magát nőnek. Mitől nő a nő? Megengedi-e például, hogy néha segítsenek önnek? Jó lenne, ha beszélgetne férfiakkal, akár barátokkal, akik tudnának önnek visszajelzést adni arra vonatkozóan, hogy a chates beszélgetéseknek, vajon miért az a vége, hogy lemondják a randit.

Adjon még időt magának! Leveléből azt érzem, akar is meg nem is párkapcsolatot. Egy eljegyzés felbontása, egy jövőkép elvesztése óriási fájdalommal jár. Lehetséges, hogy nem csak a férfiak hibája, hogy nem tud rájuk felnézni. Készen áll rá, hogy bárkire is felnézzen? Az ideális társ nem terem minden bokorban. Rossz tapasztalatai is segíthetik abban, hogy egyre pontosabban kirajzolódjon annak a férfinak a képe, aki méltó társa fog tudni lenni élete végéig.

       

Oszd meg másokkal is!
Mustra