"A lányok kerülnek, a fiúkkal nem jövök ki. Magányos vagyok. Mit tegyek?"

Olvasónk - nevezzük Áronnak - magányos, barátokra és párkapcsolatra vágyik, azonban ismerkedései kudarcba fulladnak. Üresnek érzi életét, egyedüli örömforrása, amikor megérkezik fizetése, azonban ezt ő is érzi, hogy nem elég a boldog élethez. Miközben az idő múlik, és Áron szorongása egyre nő. De vajon mit lehet tenni ebben a helyzetben? Áron mesél, a pszichológus válaszol.

 

“Ahogy telnek az évek, egyre nehezebb lesz ez az egész”

30 éves vagyok. Az érettségi, majd egy félbehagyott egyetem után eltelt néhány haszontalanul töltött év is, mire végül elkezdtem egy másik egyetemet, amit már be is fejeztem. Mérnöki diplomával most a magyarországi átlagfizetés felett keresek, mégsem vagyok boldog. A munkámat nem szeretem, csak elvégzem, a munkanapok egyformák, és az egyetlen jó dolog a számlámra érkező fizetés. A legrosszabb az életemben az, hogy nincsenek barátaim, boldogtalan és magányos vagyok.

Középiskolában vagy egyetemen is legfeljebb csak néhány haverom volt, de most már ennyi sincs. Míg mások azért várják az estét vagy a hétvégét, hogy a szabadidejüket kellemesen töltsék a barátaikkal, párjukkal, gyerekeikkel, addig az én szabadidőm csak a magánnyal, szomorkodással, unatkozással telik. Irigykedve nézem a boldog embereket az utcán, villamoson, metrón; a párokat, akik kézenfogva sétálnak vagy csókolóznak, vagy a csinos lányokat, akik mosolyogva nyomkodják a telefonjukat, mert éppen a barátjukkal chatelnek.

Szeretnék én is barátokat. De a fiúkkal valahogy soha nem voltak közös témáim - én nem szoktam eljárni bulizni, kocsmázni, nem vagyok oda az alkoholért, nem szeretem a focit... Túlságosan visszahúzódó és zárkózott is vagyok. Ebben biztos egy kicsit közrejátszik az is, hogy nem teljesen jó a hallásom sem, és nagyobb társaságban gyakran előfordul, hogy lemaradok, hogy épp miről is szól most a beszélgetés.  

Sokkal szívesebben barátkoznék lányokkal, és persze szeretnék egy barátnőt is. De a lányok pedig énvelem nem szeretnének ismerkedni. Az interneten történő ismerkedésnél soha nem találtam néhány hétnél tovább tartó ismeretségeket, élőben pedig nekem még nehezebben megy ez az egész, főleg úgy, hogy egyetlen lány sem viszonozza az érdeklődésem. Rendes párkapcsolatom sem volt még, néhány interneten megismert lánnyal találkoztam 1-2 alkalommal, és ez minden.

És ahogy telnek az évek, egyre nehezebb lesz ez az egész. Nagyon sok embernek már nagyon sok ismerőse van, így soha nem leszek senki számára sem olyan fontos, mint amennyire ő lenne nekem. Barátnő témában pedig, a korban hozzám illő lányok már komolyabb kapcsolatot, eljegyzést, gyerekeket várnának, míg a 20-as éveik elején lévő lányok már a korkülönbség miatt sem foglalkoznának velem.

Sok volt osztálytársam, vagy egyetemi csoporttársam, akik ráadásul fiatalabbak voltak nálam, nagyon sikeresek lettek. Néhányan külföldön vannak, néhánynak már boldog családja van, és valahogy a korosztályomhoz képest is nagyon rosszul mennek a dolgok nálam, mert nem sok minden történt velem a 30 év alatt, amire büszke lehetnék.

shutterstock 316306595

Kedves Áron!

Jó olvasni, mennyire összeszedetten és kívülről képes rálátni életére. Pontosan megfogalmazza nehézségeit, tisztában van azzal, mik a céljai. Először is szeretném kiemelni bátorságát, hogy írt nekünk. Ez erőt jelez, hogy képes és mer is segítséget kérni, felvállalja problémáit, ezek miatt igenis legyen büszke magára! Fordítva kezdem válaszom, a levele végével:

“Sok volt osztálytársam, vagy egyetemi csoporttársam, akik ráadásul fiatalabbak voltak nálam, nagyon sikeresek lettek. Néhányan külföldön vannak, néhánynak már boldog családja van, és valahogy a korosztályomhoz képest is nagyon rosszul mennek a dolgok nálam, mert nem sok minden történt velem a 30 év alatt, amire büszke lehetnék.”

Egyrészt azt gondolom érdemes végiggondolni, hogy az életünk nem verseny: nem kap érmet, akinek legelőször lesz barátnője aztán felesége és nem ér be hamarabb a célba az sem, aki legkorábban családot alapít. Mindannyiunknak más a múltja, a saját története, a családja, amiben nevelkedett. Pont ezért érthető, hogy ahány ember, annyi különböző életút. Van, akinek hamar jön az életében a család, akad, aki később találja meg azt, akivel biztonságban családot alapít, míg más nem is vágyik családra. Minden útnak megvannak az előnyei és hátrányai is. A fontos az, hogy mi hogyan éljük meg ezeket a helyzeteket.

Közhelynek tűnik, mégis is így van: nagyon meghatározó a család, amiben nevelkedünk. Ön a családjáról nem írt, mégis úgy érzem segíthet, ha végiggondolja, mit hoz saját családjából, milyen a szülői mintája? Az, amit gyerekkorunkban, a szüleinktől kapunk meghatározza azt is, hogy érezzük magunkat felnőttként az életben. Ha szerettek, elfogadtak, akkor én is azt érzem, hogy tudok, képes vagyok kezdeményezni, érhetek el sikereket, ha nem igazán volt fontos a jelenlétem a családban, nem éreztem, hogy támogattak, feltételekhez volt kötve a szeretet ( “ legyél kitünő és akkor…” ), akkor felnőttként sem érzem magam jól a bőrömben, félek kezdeményezni, nincs önbizalmam. Természetesen ez nem ennyire fekete- fehér, létezik sok sok árnyalat a két pólus között.  

“ Az érettségi, majd egy félbehagyott egyetem után eltelt néhány haszontalanul töltött év is, mire végül elkezdtem egy másik egyetemet, amit már be is fejeztem. Mérnöki diplomával most a magyarországi átlagfizetés felett keresek, mégsem vagyok boldog. A munkámat nem szeretem, csak elvégzem, a munkanapok egyformák, és az egyetlen jó dolog a számlámra érkező fizetés.”

Sokan élik meg hasonlóan, amit ír. Bontsuk részekre. Van-e a munkájának olyan szelete, amit élvez, ami a pénzen kívül jó érzést okoz önnek? Amikor elkezdte az egyetemet, aminek végén mérnöki diplomát szerzett, mi motiválta? Miért hagyta abba az előző képzést? Azon is érdemes gondolkodnia, ha ezt a munkát annyira nem élvezi, mi lenne az amivel szívesen foglalkozna. Ha ez megvan, lehet esetleg ebben az irányban nyitni. Fiatal még, lehet és érdemes is megtalálni azt, amiben örömünket leljük, hiszen életünk nagy részét a munkákkal töltjük. Önkéntes munkákat is kipróbálhat, ahol egyben társaságot is megismer és egy csapathoz tartozhat.

Teljesen érthető, hogy szeretne barátokat és barátnőt is, az már önmagában szuper, hogy az igénye megvan rá és halad a saját útján efelé. Gyakori, hogy az ismerkedésnél, aki szorong, stresszel nehezen engedi el magát, és ahogy írta is, hamar vége szakad a kezdődő ismeretségnek. Amikor ismerkedünk óhatatlanul szembekerülünk azzal is, mi mit gondolunk magunkról, mennyire szeretjük magunkat. Ha ott tartok, hogy dühös vagyok magamra, amiatt, hogy “na ez a lány is kidobott” és még jól szapulom is magam emiatt, az sajnos nem valami konstruktív a jövőmre nézve. Első lépésként fontos lenne megfogalmazni, megfigyelni miket érez a randi helyzetekben, mire gondol. Ha azt gondolom magamról már az elején, hogy “tuti ki fog dobni”, az negatív visszacsatolás magamnak, és nem az önbizalmam erősíti, hogy igenis képes vagyok erre és arra. Nézzen rá magára ebben a helyzetben is kívülről, ahogy Holt Költők Társasága című filmben, amikor felállnak a székre és egy másik perspektívából figyelik ugyanazt a szituációt. Érdemes azt is végiggondolni, tényleg csak negatív és ennyire sötét tapasztalatok voltak a randikon? Vagy volt azért olyan, ahol mondjuk a csetelés jól sikerült, vagy érezte akár egy pillanatra élőben is a szimpátiát.

“És ahogy telnek az évek, egyre nehezebb lesz ez az egész. Nagyon sok embernek már nagyon sok ismerőse van, így soha nem leszek senki számára sem olyan fontos, mint amennyire ő lenne nekem. Barátnő témában pedig, a korban hozzám illő lányok már komolyabb kapcsolatot, eljegyzést, gyerekeket várnának, míg a 20-as éveik elején lévő lányok már a korkülönbség miatt sem foglalkoznának velem.”

Érthető, hogy elkeseredett, a sok csalódás és kudarc után, azonban a valóság nem ennyire szomorú. Nagyon leértékeli magát és soraiból az érződik, hogy úgy gondol saját magára, mint akinek egyáltalán nincsenek értékei. Biztos így lenne? Azt gondolom ez a negatív gondolkodás saját magáról mélyből gyökerezik. Alapvető hozzállásunk saját magunkhoz szüleinkből táplálkozik, hiszen ők azok, akikkel először kapcsolatot alakítunk ki életünk során. Ezért is nagyon fontos milyen ez a kapcsolat. Figyelje saját gondolatait azokban a helyzetekben, ahol erős negatív érzelmi hullámot él át, ennek az írásnak a segítségével. 

shutterstock 74610745

Első lépésként fontos lenne megengedni saját magának a negatív érzéseit, azt, hogy most így érzi magát, hogy most nehéznek éli meg a saját helyzetét. Élje meg, hiszen ebből lehet fejlődni, ha lenyomjuk, szidjuk saját magunkat az nem visz a fejlődés felé. Érdemes esetleg olyan társaságokat keresni, ahol nem feltétlenül és direkt az ismerkedés a cél. Erre tökéletes az önkéntes munka, ami eleve egy pozitív tevékenység és megerősítés saját magunk felé, hiszen segítünk. Emellett ezekben a helyzetekben óhatatlanul is “kell” kommunikálnia emberekkel, tehát olyan helyzetekbe kerül, ahol gyakorolhatja azt, amivel kapcsolatban nehézségeket él meg.

Több helyen a városban léteznek társasjáték klubok felnőtteknek, ahol számtalan társasjátékot ki lehet próbálni. Itt sem az ismerkedés az elsődleges cél, mégis evidens hozadéka a helyzetnek, amellett rengeteg pozitív élménnyel gazdagodhat. Ide nem ciki egyedül menni, mert sokan járnak egyedül és nagyon befogadó, vidám és segítőkész közeg.

Mindenképpen javaslom, ha nyitott erre, hogy keressen fel egy ön által hitelesnek tartott pszichológust vagy egy önismereti csoportot, ahol egy biztonságos, elfogadó közegben fejlesztheti magát, mondhatja el félelmeit, és nem utolsó sorban számtalan visszajelzést is kap. Nem utolsó sorban pedig tudnia kell: nincs egyedül a problémájával. 

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Családi, házassági és nevelési problémákkal, bántalmazással és életvezetési gondokkal rovatunkban Sári- Kurán Zsuzsa pszichológus, családterápiás tanácsadó és Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus, az emPatika munkatársai foglalkoznak. Sákovics Diana pszichológus, a Dívány Ego rovatának szakmai vezetője pedig szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek