A lovak tudják hogy érezzük magunkat

Akinek volt valaha személyes kapcsolata lóval, az tudja, milyen érzékenyen reagálnak ránk, hogy milyen készségesen működnek együtt, és milyen tiszta és pontos visszajelzést adnak a viselkedésünkről. Persze menkülőállatként a lovaknak a túlélés érdekében nyilván minden érzékükkel monitorozniuk kell a környezetüket, ráadásul közösségi állatok, így egymásra is nagyon figyelnek, de vajon hogy az ördögbe ismernek minket ilyen jól? Többek között úgy, hogy olvassák az arckifejezéseinket. 

Pszichológusok először bizonyították, hogy a lovak képesek különbséget tenni a mérges és a boldog emberi arcok között – olvasható az (e) Science Newsban. Az eredetileg a Biology Lettersben publikált tanulmányban a kutatók 28 ló reakcióját rögzítették, miközben emberi arckifejezésekről készült fotókat mutogattak nekik. Az eredmények szerint a lovak a dühös ember fényképét tovább nézték bal szemmel (amit tipikusan negatív inger megfigyelése közben tesznek), miközben a szívük felgyorsult, és a stressz jeleit mutatták. Ez pedig azt jelenti, hogy a lovak pontosan értik, mit jelent egy dühös arckifejezés. 

shutterstock 140935249

“A legizgalmasabb ebben a vizsgálatban, hogy kiderült: a lovak képesek az érzelmek megértésére a faji korlátokon túl is. Régóta tudjuk, hogy a ló szociálisan szofisztikát faj, de ez az első alkalom, amikor azt láttuk, hogy képesek különbséget tenni pozitív és negatív emberi arckifejezések között” – mondta Amy Smith kutató. Smith szerint érdekes az is, hogy a lovak sokkal erősebb reakciót mutattak a dühös emberi arcra, mint a vidámra, valószínűleg azért, mert egy dühös ember potenciális fenyegetést jelent számukra. 

Karen McComb professzor, a kutatás vezetője az eredmények magyarázatára több lehetőséget is felvázolt. Elképzelhető, hogy a ló és az ember közös evolúciója során alakult ki a lovaknak az a képessége, hogy olvassák az arckifejezéseinket, de az is lehet, hogy a lovak egyéni élettörténetük során, az emberrel közös munkában fejlesztik ki ezt a képességüket. Bárhogy is van, ez azért elég menő. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek