Ezért néz ki furán a fotókon

Bár már magától a szelfi szótól rosszul vagyunk, most egy ezzel kapcsolatos érdekes kutatásba futottunk bele. E szerint ha elégedetlenek vagyunk a rólunk készült fotókkal (mert éppen furának nézünk ki rajta), annak bizony pszichológiai okai vannak. Ráadásul az elkészült tanulmány szerint – részben emiatt – idegenek sokkal jobban ki tudják választani azokat a fotókat, amiken úgy nézünk ki, mint a valóságban – olvasható a PSYBlog oldalán.

A vizsgálat során arra voltak kíváncsiak, mennyire ismerjük fel az embereket a személyiben látható képük alapján. Ehhez megkérték a résztvevőket, hogy válogassanak a facebookos képeik közül, majd rangsorolják őket aszerint, hogy mennyire hasonlítanak saját magukra az adott képen. Ezután idegenek egy rövid webkamerás videót néztek meg az alanyokról, majd ők is kiválasztották az illetőre szerintük leginkább hasonlító fotókat. Az utóbbi válogatás egyébként hitelesebbnek bizonyult: 7 százalékkal pontosabb azonosításhoz vezetett. Kiderült, azért, mert a memóriánkban rólunk élő kép bezavarja azt a képességünket, hogy a jelenlegi külsőnket leginkább hű módon bemutató képet válasszuk ki.

Europress / Getty

„Az ismeretlen emberekkel történő személyes találkozásoknál gyakran igazolnunk kell, hogy valóban azok vagyunk, akinek beállítjuk magunkat. Ilyen például egy határátlépés vagy akár egy pénzügyi tranzakció a bankunknál. Ilyenkor legtöbbször a személyi igazolványunk fotóját használjuk és bár nemhiába van szükség erre a lépésre, egy korábbi kutatás azt mutatta, hogy elég gyengén teljesítünk a fotók idegen arcokhoz történő rendelésében" – mondta dr. David White a kutatás vezetője, aki arra jutott, hogy sokkal jobb eredmények születnek akkor, ha egy percnél kevesebb ideig nézzük a másik arcát. Vizsgálatok szerint az egyeztetés során általában 30 százalékos hibaaránnyal dolgozunk – és a határőrök, illetve a rendőrök sem produkálnak ennél alacsonyabbat.

A szakemberek kipróbálták azt is, vajon milyen eredmény születik, ha az emberek mosolyognak a fotókon. „Érdekes, hogy ilyenkor sokkal jobb eredmények születtek. Sajnos a jelenlegi szabályozások tiltják az útlevélfotón történő mosolygást, mondván torzítják az arcvonásokat" – mondta dr. White. Lehet, hogy a jövőben változtatnak ezen a szabályon?

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek