Ha pasizásra hangolt nőt akar, etesse!

Tudjuk, hogy a nők buknak a kihívásokra, a mélyebb hangra és a széles arccsontra, hogy odavannak a világhoz alázatosan álló férfiakért, de eddig még nem volt biztos recept arra, mivel lehet egy nőt igazán fogékonnyá tenni a pasizásra. Most már van. Etetni kell minket. Teli hassal ugyanis úgy tűnik a nők inkább érdeklődnek a párkapcsolatok, a romantika iránt, mint éhesen. Legalábbis amerikai agykutatók friss tanulmányukban erre jutottak.

Az Appetite című szaklapban megjelent vizsgálat ugyan csupán egyfajta előtanulmánynak tekinthető, hiszen csak 20, nagyjából egykorú nő agypásztázása alapján született, de az eredmények mindenképpen izgalmasak. A nők nyolc óra nemevés után érkeztek a laborba, ahol aztán a gonosz kutatók ételfotókat és romantikus képeket mutogattak nekik, miközben funkcionális MRI-vel mérték az agyukban történő változásokat. Aztán megismételték ugyanezt úgy, hogy a nőknek tele volt a hasa. Az eredmények szerint teli hassal a nők sokkal intenzívebben reagálnak a romantikus képekre, mint éhesen.

Ha belegondolunk ez a felfedezés azért nem akkora bréking: az éhség ugyanis olyan biológiai hajtóerő, ami mellett a romantika, mint lehetőség nem sokat számíz. Ha éhesek vagyunk, enni akarunk, nem pasizni. Az azonban izgalmas eredmény, hogy a vizsgálatban résztvevők közül azok reagáltak lelkesebben teli hassal a fotókra, akik életükben többször fogyókúráztak már. Ők úgy tűnik minden jutalomra, mind az ételekre és a romantikára érzékenyebbek voltak. 

Amíg a kutatók kiderítik, hogy tényleg igaz-e, hogy a nő szívéhez is a gyomrán keresztül vezet az út, azért mi is kísérletezhetünk magunkon. Vajon tényleg jobban rá tudunk hangolódni a másikra teli hassal? 

Oszd meg másokkal is!
Mustra