35 év felett inkább kell a kreativitás a szexben

Pár hónappal ezelőtt feltettünk néhány kérdést a Dívány-olvasóknak a párkapcsolatukkal kapcsolatban. Kiderült az, amit régóta sejtettünk: sokkal elégedettebbek a viszonyukkal azok, akik szerelmesek a párjukba és elégedettek a szexuális életükkel. Utóbbi egyébként rendkívül fontos: a kapcsolati válsággal küzdő válaszadók ötödénél intim problémák okozzák konfliktusokat. A napokban egy hasonló témával is foglalkozó sajtóközleményt kaptunk, amelyben a Kutatócentrum 1000 főt kérdezett meg reprezentatív módon online villámkutatás keretében, mi pedig kimazsoláztuk a szexszel kapcsolatos információkat.

Minden tizedik magyar megújítja idén szerelmi életét

A kutatásból kiderült, hogy minden tizedik megkérdezett szeretne pozitív változásokat elérni ezen a téren. A szerelmi megújulásra vágyók között kicsit több a férfi, mint a nő (58-42%), jórészt fiatalok, azaz a 18-35 évesek, és főként a fővárosban élnek, valamint közép- és felsőfokú végzettségűek. Természetesen az is előfordul, hogy valaki több fogadalmat tesz: érdekes, hogy a szerelmi életüket új alapokra helyezők között többen vannak azok, akik a karrierjükre is jobban szeretnének koncentrálni, illetve szeretnék elhagyni valamely káros szokásukat.

138365188
Nbc / Europress / Getty

A csodás szex a megfelelő partnertől függ

A válaszadók kétharmada (65%) szerint a jó szexuális élet a megfelelő partnertől és a társak közötti jó lelki kapcsolattól (55%) függ. A fiatalok egyébként teljesen mást tartanak fontosnak az ágyban, mint az idősebbek, és nincs ez másként a nők-férfiak viszonylatában sem. Például a könnyed, biztonságos fogamzásgátlásra voksolók 40%-a eléggé fiatal, azaz 18-35 év közötti, ezzel szemben a kreativitásra, játékosságra szavazók nagyobb része inkább 35 év feletti (39%).

Az előbbi csoportba tartozó hölgyek öntudatosan gondolkodnak arról, hogy mitől válik szerelmi életük még tökéletesebbé: szerintük a szexuális élet minősége leginkább a megfelelő partner megtalálásától és a vele kialakított lelki kapcsolattól függ, a kreativitásra és a partnerek fizikai állapotára már jóval kevesebben voksoltak közülük. És hogy milyen megállapításra jutottunk mi néhány hónappal ezelőtt? Arra, hogy a nőknél egyébként is minden kapcsolati elemnek egy kicsit nagyobb jelentősége van, és hacsak egy kicsit is, de összességében még így is elégedettebbek a párkapcsolatukkal, mint a férfiak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek