Bréking! A munkahelyünkön jó lenni!

Minél magasabb beosztásban dolgozik valaki, annál kellemesebbnek találja a légkört a munkahelyén. Legalábbis ez derül ki a Profession.hu álláskereső portál legfrissebb felméréséből, melyben 3310 munkavállalót kérdeztek munkahelyi hangulatról és benti társasági életről. Az eredményekből az látszik, hogy meglepő módon az emberek 76 százaléka kellemesnek tartja a munkahelyi légkört, ami annak fényében, hogy milyen panaszkodós, pesszimista egy nép vagyunk szuper jó arány. Kiderült az is, hogy minél kisebb egy cég, annál kellemesebb ott dolgozni, 30 fő alatti vállalatoknál az emberek 90, míg a 100 fősnél nagyobb cégeknél a dolgozók 84 százaléka érzi jól magát. 

Azt, hogy mennyire vagyunk boldogok a munkahelyünkön rengeteg dolog befolyásolhatja, a munka jellemzőitől kezdve, a lehetséges fejlődési lehetőségeken át, az általános hangulatunkig vagy épp a gyerekeink életkoráig, de ezekből az eredményekből látszik, hogy az sem elhanyagolható, hogy a munkahelyi környezet mennyiben ad lehetőséget arra, hogy barátkozzunk. Mert úgy tűnik, szeretünk a munkahelyünkön barátkozni. 

shutterstock 232326328

Tízből négy dolgozó szerint ugyanis munkatársai teljesen vagy inkább nyitottak a bizalmasabb, magánéleti beszélgetésekre, és mindössze tízből egy ember az, aki inkább egyáltalán nem haverkodik a munkahelyén. A nők és a fiatalok egyébként hajlamosabbak magánéletükről fecsegni kollégáikkal, míg az idősebbek, különösen a férfiak, az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a fizikai munkát végzők kerülik a munkahelyi bizalmaskodást. Érdekes, hogy a bár a kisebb cégeknél jobb a hangulat, az ott dolgozók kevésbé feszegetnek magánéleti témákat. Pedig az, hogy milyen odahaza, kihat a benti hangulatunkra is. 

A felmérésből kiderül, hogy a magánéleti problémáinkat nem tudjuk leplezni munkahelyünkön, viszont a munkatársainkat inkább látjuk frusztráltnak emiatt, mint saját magunkat. A dolgozók 22 százalékára jellemző egyébként, hogy magánéleti problémák miatt gondterhelten megy dolgozni, és ez az arany a fiataloknál, alapfokú végzettségűeknél és az államigazgatásban dolgozóknál magasabb. Úgy tűnik azonban, hogy hiába frusztrált gyakran az emberek közel fele magánéleti gondjai miatt, ez nem befolyásolja sem a munkavégzést, sem a munkahelyi légkör értékelést.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek