Mélyen kellene aludnunk ahhoz, hogy ne hülyüljünk el

Ha nem alszunk rendesen azt megszívjuk. Elégséges alvás nélkül ugyanis betegebbek, hisztisebbek és úgy általában rosszabb arcok leszünk, ráadásul  kialvatlanul az utakon is veszélyesebbek vagyunk és a napi rutinunkat sem tudjuk megfelelően elvégezni. Már ez a néhány érv is elég kellene legyen ahhoz, hogy izomból igyekezzünk jól aludni, de ha mégsem, hát itt egy újabb kutatási eredmény: a nem megfelelő alvás memóriaproblémákhoz és öregkori elbutuláshoz vezethet. 

shutterstock 221201011

A Neurology nevű lapban publikált vizsgálatban a kutatók 167 idős férfit követtek nyomon egészen azok haláláig. A kutatásból kiderült, hogy ha az alvásidőben a lassú hullámú, vagyis a mély alvás rövid, akkor kétszer valószínűbben alakul ki demencia, azaz hanyatlás az idős ember gondolkodásában. A lassú hullámú alvás egyébként az alvásidő első időszakában szokott felbukkanni, akkor, amikor az agy az emlékek gondolatok feldolgozásával foglalatoskodik. 

Hogy mi ebből a tanulság? Aludni kell: sokat, mélyen. Na, nem mintha ez nekünk túl jól menne

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek