Hagyja abba a panaszkodást, meg fogják unni

Épp túl voltam egy elég kemény vizsgaidőszakon, amikor fáradtan, de a csomó új információtól lelkesen magyaráztam a pasimnak, mennyire csodálatos dolog a pszichológia. Hosszasan magyaráztam. Ő ült mellettem, bámulta az utat, némán vezetett. Aztán egyszer csak, a monológom kellős közepén lenyúlt a rádióhoz, és lecsavarta a hangot. Nagyon zavarták az érdektelen zajok. A kínos csak az volt, hogy nem hallgattunk rádiót. 

Ezen a sztorin aztán elég sokat röhögtek a barátaink, és egész természetesen tudtam rajta mosolyogni én is, bár rettenetesen fájt, hogy ennyire untattam. Pocsék érzés unalmasnak lenni. De vajon mivel untatjuk igazán a másikat? Mit nem bírnak az emberek? Mitől válunk érdektelenné? Ezekre a kérdésekre számos pszichológiai kutatás kereste már a választ, és most a Psychology Today egy klassz cikkben össze is foglalta, mire jutottak.

Nyitottság és lelkesedés nélkül nehéz

A legfontosabb talán az, hogy minden lehet unalmas. Untathatja a másikat az, amit mondunk, és az is ahogy mondjuk. A tartalom és a stílus tehát egyaránt számít. A kutatásokból tudjuk azt is, hogy az érdekes emberek több gondolatot, érzést osztanak meg, és több információt is adnak hozzá a beszélgetéshez. Ezzel szemben az unalmasnak tituláltak gyakran használnak üres szavakat, gyakrabban hümmögnek, értenek egyet a másikkal. 

Persze az, hogy kinek mi az unalmas, függ a személyiségtől, az érdeklődési körtől, attól, mennyire nyitott az illető, mennyire érdekli a világ, mennyire képes új információkat befogadni és feldolgozni. Ennek ellenére van jó néhány olyan viselkedésmód, ami a többség számára nehezen elviselhető. Az egyik vizsgálat például több száz emberrel készített interjú alapján kilenc fő unalmassági kategóriát azonosított. 

shutterstock 29938354

Eszerint a leginkább a negatív egocentrizmusnak becézett viselkedés untatja halálra a népet, vagyis a folytonos panaszkodás, a személyes problémák mantrázása, a másik személyével, életével kapcsolatos érdektelenség. A lista következő helyén a banális szövegelés áll, vagyis a közhelyek csattogtatása, a triviális dolgokról való okoskodás, és az ugyanazoknak a sztoriknak és vicceknek az ismételgetése. Aztán jön az érzelemkifejezés hiánya, amilyen például a nulla lelkesedés, a monoton beszéd, a szemkontaktus kerülése. Azt sem bírjuk, amikor valaki unalmasan beszél: lassan, hosszú szüneteket tartva, nem jut el a lényeghez, elnyújtja a társalgást. A lista ötödik helyén a passzivitás végzett, vagyis az,  amikor valaki alig beszél, nem tesz hozzá a társalgáshoz, nem fejti ki a véleményét, amikor túl kiszámíthatóak a reakciói, és folyton egyetért a beszélővel. Unalmas az is, amikor valaki csak magáról beszél, nem bír kérdezni, amikor mindig túlzottan komoly, vagy amikor annyira görcsösen akar jó benyomást kelteni, hogy az egész mondandója kínos vicceskedésbe és álcukiskodásba fordul. Végül, unalmas az is, amikor valaki nem figyel a beszélgetésre vagy nem bírja abbahagyni a dumálást. 

Persze személyenként és hangulatonként is változhat az, hogy ezek közül milyen viselkedéseket élünk meg unalmasnak és miket irritálónak. Jó kedvünkben, amikor éppen ráérünk, lehet, hogy minden kellemetlen érzés nélkül végig tudjuk hallgatni a szomszéd néni sirámait a menyéről, vagy barátnőnk pasijának eszmefuttatását saját zsenialitásáról, máskor pedig már az első mondat után nyüszítve menekülünk a helyzetből. 

Az unalmasság nem jár egyedül

Amikor benyomásokat alakítunk ki a másikról, nem vagyunk valami objektívek. Nem is lehetünk, hiszen általában nem áll rendelkezésünkre elég információ a másikról. Ezért is csatolunk egy-egy nyilvánvaló jellemzőhöz egy rakás másik tulajdonságot attól függetlenül, hogy az megvan-e a másikban vagy sem. Tehát – mintha az unalmasság önmagában nem lenne elég béna – unalmasabb társainkra más rossz tulajdonságokat is szeretünk ráaggatni. Eleve kevésbé kedveljük őket, kevésbé népszerűek, kevésbé hisszük őket barátságosnak, lelkesnek, erősnek, stabilnak. Azt gondoljuk, nehezebb őket jól megismerni, és hogy nem lennének jó vezetők. Az unalmasságnak ebből a szempontból egyetlen előnye mégis van: az unalmasakat okosabbnak hisszük az átlagnál. 

Amikor eszembe jut a rádiós sztori, talán érdemes lenne ezt az utolsó pontot felidézni. Még akkor is, ha tudom, hogy ez totális tévedés. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek