Tényleg sokkal többet beszélnek a nők, mint a pasik?

Olvasási idő kb. 2 perc

Francokat, a beszéd mennyisége ugyanis sokkal inkább a helyzetektől függ. Szóval ez csak egy újabb példa a csúsztatós sztereotípiákra.

A nők sokkal többet beszélnek a pasiknál. Ez van. Mindenki tudja. A nő beszél az érzéseiről a vágyairól, a terveiről, a gondjairól, a napi történésekről, beszél filmnézés közben, az autóban, de még a meccs alatt is. A férfi pedig ezalatt a semmi-szobájában ül, ott, ahová nem hallatszik be a külvilág zaja, amikor pedig agyal valamin, azt magában teszi, csöndben. Azért néha, ha muszáj, megszólal, de sohasem fecseg.  Igaz? 

Dehogy! Az egész egy nagy sztereotíp gyagyaság. 

A férfiak vagy a nők beszélnek többet kérdésben ugyanis nehéz igazságot tenni, főleg, hogy a tudományos vizsgálatok ellentétes eredményekre jutottak az ügyben. Volt, ahol a nők, volt, ahol a férfiak kerültek ki győztesen a versenyből, más kutatások nem találtak közöttük statisztikailag értékelhető eltéréseket. Egy friss vizsgálat szerint ennek az lehet az oka, hogy abszolút helyzetfüggő, kinek, mikor ered meg igazán a nyelve. 

A Northeastern Egyetem kutatói két különböző helyzetben egy ügyes kis eszköz segítségével mérték, hogy ki, hányszor szólal meg és milyen hosszan beszél. Az egyik szituációban egyetemisták dolgoztak együtt csoportban, és az interakcióikat egy fél napig rögzítették. A másik helyzetben egy bank call centerének dolgozóit monitorozták a kutatók 12 nap 12 óráján át. 

A kütyük mérési eredményeit kielemezve arra jutottak, hogy az együttműködési helyzetben, amikor kis csoportban dolgoztak a diákok, valóban a nők beszéltek többet. Ha azonban a csoport hat főre vagy még nagyobbra duzzadt, a férfiak átvették a stafétabotot. Mindeközben a call centerben nem volt nagy különbség a két nem dumamennyisége között, a nők egy hajszálnyival beszéltek csak többet a férfiaknál. 

Ez a vizsgálat persze nem mondja ki a végső igazságot a ki-mennyit beszél kérdésben, de az tisztán látszik belőle, hogy a válasz igencsak helyzetfüggő. Persze, ezt már abból is sejthetjük, ha megfigyeljük, mennyit és hogyan beszél a partnerünk otthon és mennyit társaságban. Nem mindegy. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.