Öt finomság a szíve kedvéért

„Csökkenti a szív és érrendszeri betegségek kockázatát” – számtalan vitamint, ásványi anyagot, étrend-kiegészítőt és élelmiszert szoktak jellemezni ezzel a mondattal. Van köztük néhány olyan, amelyekre az állítás szinte biztos, hogy igaz.

Abban nagyjából biztosak lehetünk, hogy a magas koleszterinszint nem jó, és akik nem tesznek ellene, azoknál valóban nagyobb lesz a kockázata a szívproblémák kialakulásának.

De honnan tudjuk, hogy magas-e a koleszterinszintünk? Korábban ezt a mérést a rutin vérvételek alkalmával tudták csak elvégezni, de ma már egyszerűen, egy tesztcsík segítségével is megoldható a dolog. Éppen ezért számos gyógyszertárban van lehetőség a teszt elvégzésére. Aki bizonytalankodik, az előzetesen töltse ki a Hazipatika.com rizikókalkulátorát.

Egyébként ugyanezen az oldalon be lehet jelentkezni egy interaktív, online koleszterinszint-csökkentő programra is, ahol egyéni koleszterinszint napló, receptek és jótanácsok állnak azok rendelkezésére, akik szeretnének tenni az egészségükért. A program nem fut állandóan, be kell jelentkezni, és értesítést küldenek, mikor indul a következő. Ez azért lényeges, mert a programban szereplő koleszterincsökkentő étrendeket ilyenkor meg is lehet rendelni. (A recepteket azért akkor is lehet nézegetni, amikor a program éppen nem fut.)

Most pedig lássuk a finomságokat, amelyekkel állítólag jót tehetünk a szívünknek.

1 - A spenót

Van, aki szerint a spenót nem finom? Biztosan azért, mert a rántástól úszó, fehér göböcskékkel teli menzás kaja lebeg a szemük előtt. De a kevés olivaolajon, egyben megpárolt zsenge levelek fokhagymával, esetleg valamilyen maggal tényleg nagyon finomak. Meg persze a hagyományos sűrű főzelék is, ha nem úszik a rántásban, és sötétzöld. Aki még mindig idegenkedne a spenóttól, az nézze meg az alábbi kisfilmet. Ha a spenótot nem is fogja tőle megszeretni, de legalább szórakozik egy jót.

A spenót egyébként magas folsav-, lutein-, kálium- és rosttartalma miatt jó a szívnek. De ha sok zöldséget és gyümölcsöt eszik az ember, akkor biztosan jót tesz magával, akár a szívével, akár más módon.

2 - A lazac

A lazac azért jó a szívnek, mert tele van omega 3 zsírsavakkal, csökkenti a magas vérnyomást és gátolja a vérrögök képződését. Ez egyébként egy csomó másik tengeri halról is elmondható (pl. makréla, tonhal, hering, szardínia). Halat enni legalább heti két alkalommal javasolt. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a lazac esetében ne tenyésztett, hanem vadlazacot vásároljunk, mivel annak szervezetében kevesebb a lerakódott mesterséges anyagok mennyisége.

Egyébként valahol olvastam, hogy a szardínia azért is különösen egészséges, mert nem foglalkoznak a tenyésztésével, ezért aztán a konzervdobozban kizárólag „vad” szardínia található. És ha már itt tartunk, állítólag olyan, hogy szardínia nincs is. (Bár tartozik hozzá egy latin név, a Sardina pilchardus.) A szardíniáskonzervekben található állatok 21 különböző fajt képviselhetnek, de mindannyian a heringek alfajai, akikben az a közös, hogy kisebbek 25 centinél. Aki ennél nagyobbra nő, abból már hering lesz.

A szardínia az, ami a konzervben lakik. De legalább vad.
A szardínia az, ami a konzervben lakik. De legalább vad.

3 - A zabpehely

A zabpehely azért nagy barátja a szívnek, mert tele van omega 3 zsírsavakkal, folsavval és káliummal, ráadásul rosttartalma is igen nagy. Gyorsan felsorolom a többi egészségügyi előnyét is.

393px-Quaker Oats advertisement 1905

A zabpehely az emésztés során sok vizet szív magába, ami miatt lelassítja az emésztési folyamatokat, és hosszú időre teltségérzetet okoz. Így aztán fogyókúrázók számára is ideális. Egyes kutatások szerint a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát is csökkentheti, sőt, az Amerikai Cukorbetegek Szövetsége a már cukorbetegeknek is ajánlja a zabpehely fogyasztását, mivel az segít szinten tartani a vércukorszintet. Az interneten annyi mindent írnak össze-vissza, hogy ennek utána is néztem, és tényleg igaz. Ez, és még egy csomó hasznos tanács olvasható a fent linkelt honlapon. Kíváncsi voltam, van-e hasonló magyar honlap a cukorbetegeknek. Megnéztem, van. Nem rossz honlap (bár az élelmiszeres rész hiányzik belőle), de süt róla, hogy te, kedves érdeklődő BETEG vagy, ez a honlap pedig kezelésről, orvosokról, gyógyszerekről, hozzád hasonló betegekről szól. Ha én cukorbeteg lennék, ez biztosan zavarna egy kicsit, főleg, hogy az amerikai meg olyan, mintha csak egy életmódmagazint olvasgatna ez ember. Öröm belenézni, az ember nem betegnek érzi magát, hanem olyasvalakinek, aki éppen tesz az egészségéért.

Zabpelyhet egyes országokban már a MCDonaldsban is lehet kapni. A képen nagyon jól néz ki, szerintem finom is. Biztosan ciki ilyet mondani, és szét fognak tépni érte a véresszájúak, de néha szeretek a mekiben reggelizni: olcsó, és néhány éve már a kávéjuk is finom.

Szeretem olvasgatni a nagy múltú, régi cégek történeteit. Ilyen az amerikai Quaker Oats is, az egyik legnagyobb reggelizőpehely gyártó cég. (Ez a reggelizőpehely elég hülye kifejezés, de ezt az élelmiszerkategóriát így hívják.) Szóval ez egy 130 éves cég, és elsők voltak, akik márkanevet adtak a különböző gabonapelyheknek. Reklámtörténetileg azért jelentősek, mert ők készítették az első nemzetközi hirdetési kampányt a zabpehelynek. Azóta is az egyik legnagyobbak a pehelygyártásban. A honlapjukon kismillió egészségügyi tanácsot és szakcikket lehet olvasni, de a legjobb része persze nem ez, hanem a receptes oldal, amit szerintem a zabpelyhet nem szerető emberek is nyálcsorgatva tudnak csak végignézni.

4 - Az avokádó

Guacamole - olyan, mint a pörkölt, vagy a körözött
Guacamole - olyan, mint a pörkölt, vagy a körözött

Az avokádóban az a legjobb, hogy nagyon finom. Ki lehet keverni joghurttal, tejföllel, vagy egyszerűen fokhagymával és egy kis citromlével. Pirítóskenyérre kell kenni, mennyei. Az igazi avokádókrém, a guacamole egy mexikói eredetű, de egész dél és közép-Amerikában előszeretettel fogyasztott étel. Abban hasonlít a pörköltre, vagy a körözöttre, hogy ez is egy olyan fogás, ami egyszerűnek tűnik ugyan, de mégis mindenkinek megvan hozzá a maga egyedi, saját receptje, amin képes akár halálosan összeveszni azokkal, akik máshogyan szokták készíteni. És nem, amúgy semmi másban nem hasonlít rá.

Amikor a közértben avokádót választunk, akkor a puha, sötétlila pettyes példányokat keressük. A csinosabb, feszes héjú, sötétzöldek ugyanis éretlenek, igaz, ha hűtőszekrénybe tesszük őket, akkor egy-két nap alatt ők is beérnek. A kinézetével kapcsolatban még annyit, hogy az inkák állítólag az "ahuacacuahat", azaz herefa nevet adták neki – nem csak a külseje miatt, hanem mert afrodiziákumként is jól ismert.

De ne felejtsük el, hogy szívbarát ételekre vadászunk, és az avokádó ilyen. Gazdag telítetlen zsírsavakban, kalciumot, káliumot, foszfort, vasat, és magnéziumot tartalmaz, valamint B, C, A, és E vitaminokat. Magas olajtartalma miatt kiváló bőrápolószer is. A kalóriatartalma elég magas az átlagos zöldségekhez képest, de ezt felülírja a többi jó hatása.

5 - Az olívaolaj

Az olívaolaj gazdag egyszeresen telítetlen zsírsavakban, ezek pedig ellenségei az úgynevezett rossz koleszterinnek. Ezért aztán, aki barátja akar lenni a szívének, az cserélje le a disznózsírt vagy napraforgóolajat az egészséges és finom olívaolajra. Persze azért jóból is megárt a sok. Tudják mivel ne kísérletezzenek otthon? Ne próbáljanak olívaolajon palacsintát sütni, mert nagyon rossz lesz.

Palacsintát ne süssön olivaolajon, mert nem finom
Palacsintát ne süssön olivaolajon, mert nem finom

Az olívaolajról azt érdemes tudni, hogy a szüret novemberben van. Az olasz olajtermesztők úgy viszonyulnak a saját olajukhoz, mint az itthoni borászok a saját borukhoz. Amikor megvan az első préselés, akkor kanalakkal a kezükben kóstolgatják egymás olaját és büszkén mutogatják sajátjukat a többieknek. Nekem sokáig elég bizarr dolognak tűnt önmagában olajat kanalazni, de friss kenyeret beletunkolva, egy kis sóval fantasztikusan finom. Ráadásul még a szakavatatlan laikus is képes megérezni a különbséget az egyes olajok közt. Most decemberben a Culinaris boltban lehetőség nyílt néhány szűretlen, friss szüretelésű olajat megkóstolni, és persze meg is vásárolni. Volt közte egészen lágy, finom ízű, és kesernyésebb, karcosabb is. A lényeg, hogy aki nem literszámra használ olajat, annak érdemes jó minőségűt vásárolnia, mert állítólag, ahogyan azt a napokban olvastam Fűszeres Eszter blogján, már az olívaolajat is hamisítják.

Az olajfa sok egyéb haszna mellett csodaszép is
Az olajfa sok egyéb haszna mellett csodaszép is
Oszd meg másokkal is!
Mustra