Természetgyógyászat és orvostudomány: lehetnének barátok is

Miközben egyre többen érdeklődnek a természetes gyógymódok iránt, még mindig nagy a bizalmatlanság az olyan az egészségügyi szakemberekkel szemben, akik nem az orvosi egyetemen végezték tanulmányaikat. A kételyek sokszor jogosak, hiszen mindenkiben él még Gyurcsok József képe, de a pályán nem csak gyorstalpalón vagy távoktatással végzett kuruzslókat találunk.

A telefonos távgyógyítók és az online jóslás napjaiban nem csoda, ha sokszor már a természetgyógyászat szó hallatán is a csalásra asszociálunk. A következőkben megnézzük, mennyire jogosak a természetes gyógymódok mellett és ellen szóló érvek.

Napjainkban Magyarországon a legtöbben két ellentétes tábornak tekintik a hagyományos orvoslás és az alternatív gyógymódok képviselőit. Összehasonlítgatják őket, az eredmény pedig legtöbbször az, hogy az egyik a fekete, a másik a fehér. Igaz, a természetgyógyászat fogalmának klasszikus meghatározása is a hagyományos orvoslással való összehasonlításon alapszik. Szakszerű kifejezéssel élve ugyanis alternatív medicináról, komplementer orvoslásról beszélünk.

Az alternatív medicina a hagyományos orvoslást kiegészítő vagy helyettesítő tevékenység, amelynek módszerei a konvencionális gyógyító módszerektől eltérőek. A területek kirajzolásához szükséges az összevetés. Ugyanakkor nem szerencsés, ha ez versenyeztetésbe torkollik. Azokban az országokban, ahol a természetgyógyászat erejét a köztudat már nem kérdőjelezi meg, a hagyományos orvoslással való párhuzamba állítás kevésbé gyakori. Az emberek el tudnak tekinteni attól, hogy ellenségekként lássák a két terület képviselőit. Mindez annak köszönhető, hogy rendkívüli gyógyulások és nagyszerű szakemberek bizonyították a természetes gyógymódok hatékonyságát, alkalmazásuk szükségességét.

Dr. Béres Katalin „Mi is az a természetgyógyászat?” című cikkéből kiderül, milyen hazánkban elfogadott ágazatai vannak a természetgyógyászatnak.

Természetgyógyász képzés itthon és Angliában

Császár Zsófia angol egyetemen tanul természetgyógyászatot, ez sajnos itthon még nem lehetséges
Császár Zsófia angol egyetemen tanul természetgyógyászatot, ez sajnos itthon még nem lehetséges

Magyarországon sokaknak nehezére esik megbízni egy természetgyógyászban, ami részben a hazai képzés hiányosságainak is felróható. Hogy ez mennyiben különbözik például az anglial gyakorlattól, arról Császár Zsófiát kérdeztük, aki jelenleg az angliai College of Naturopathic Medicine nevű egyetemen tanul. Azért ott, mert 2007-ben, amikor tanulmányait készült megkezdeni, nem talált hazánkban olyan egyetemi képzést, ahol kifejezetten természetgyógyászatot tanítottak volna. Angliában ezzel szemben a természetgyógyászati, a táplálkozástudományi és az akupunktúrát oktató képzések magas szinten elfogadottak és akkreditáltak. Több brit egyetemen van 3-5 éves természetgyógyászati oktatás, BSC, MSC és PHD fokozatokig. Az egyetemet végzett szakemberek nem csak magánklinikákon, hanem állami kórházakban is el tudnak helyezkedni. A főbb magán-egészségbiztosítási pénztárak még a kezelés árát is visszafizetik a betegeknek. Császár Zsófia úgy tapasztalja, Angliában az emberek bizalommal fordulnak a magasan képzett és tapasztalt természetgyógyászokhoz.

A College of Naturopathic Medicine természetgyógyász képzésének utolsó éve az úgynevezett klinikai év. Itt több száz órányi gyakorlatot kell elvégeznie a hallgatóknak, az egyetem gyakorló klinikáján. Mindez igencsak hasonlít az itthoni orvostudományi egyetemek hatodik évéhez, azzal a különbséggel, hogy hazánkban jelenleg természetgyógyászatra nem szakosodhatnak a hallgatók.

A hazai szakemberképzés sajnos híján van az angliai College of Naturopathic Medicine-hez hasonló intézményeknek. A leggyakoribbak az egy éves OKJ-s képzések. Aki itthon szeretné kitanulni a szakmát, annak több, egymásra épülő képzést kell elvégeznie. Ha jól választ az iskolák közül, úgy talán megvan az esélye arra, hogy olyan alapos tudáshoz jusson, mint amit egy természetgyógyászati egyetem 5-8 éves képzése nyújt. Nyilván ez függ az illető tehetségétől, elhivatottságától, az elvégzett képzések számától, a teljesítés minőségétől.

Voltak és vannak is kiváló magyar természetgyógyászok. Az orvostudományi egyetemek többsége sem kerüli ki az alternatív gyógymódok témáját, sőt, szerencsére egyre több ilyen kurzust lehet választani. A Semmelweis Egyetem orvostanhallgatóinak szabadon választható kurzusai között szerepelnek olyanok is, mint például A klasszikus homeopátia alapjaiA kínai hagyományos orvoslás alapjai, vagy éppen A jóga funkcionális és morfológiai alapjai.

Az íriszdiagnosztika magyar felfedezés

Magyarországon igen nagy múltja van az alternatív gyógyászatnak. Számos magyar kutató járult hozzá ahhoz, hogy a természetgyógyászat ma ott tart, ahol. Azt például én sem tudtam mielőtt Császár Zsófia elmondta volna –, hogy az íriszdiagnosztika magyar találmány.

stockfresh 671340 technology-eye-scan-radar sizeM

Az íriszdiagnosztika feltalálója ugyanis Péczely Ignác (1826-1911) orvosdoktor. A „csodadoktornak” nevezett gyógyítóhoz állítólag Madách Imre is bizalommal fordult. Az íriszdiagnosztikával  kapcsolatos felfedezése az anekdota szerint egy bagollyal való incidenséhez köthető. A vadászata során áltata megsebesített állat vadul kapaszkodott elejtőjébe, aki végül a dulakodás közben véletlenül eltörte a bagoly lábát. Ekkor vette észre Péczely, hogy a szárnyas törött lábával azonos oldali szemén különös bevérzés képződött. Az állatot hazavitte és meggyógyította, de nem tűnt el a folt. Később betegeinél tapasztalta, hogy a szem szivárványhártyájának és  az ínhártyának a felületén látható színek, minták és a szem egyéb jellegzetességei megmutathatják a páciens múltbéli betegségeit, és a lehetséges jövőbeli betegségekre is figyelmeztetnek.

Akik Magyarországon hivatásszerűen szeretnének természetgyógyászattal foglalkozni, az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) vizsgáján bizonyíthatnak. Viszonylag sok képzési központ biztosít tanfolyamokat, melyek erre a vizsgára készítenek fel. Az ilyen tanfolyamokon általában először életmód-táborban kell részt venni. Ezt követi az egészségügyi és természetgyógyászati modul. A sikeresen vizsgázók ezután választhatnak szakirányt (pl.: Reflexológia, Alternatív mozgás és masszázsterápia, Akupresszúra, Életmódtanácsadó és terapeuta, Kineziológia). Következő táblázatunkban a képzés részeit ábrázoljuk 4 különböző iskola esetében.

 SR Kontroll   Medveszőlő   MediCenter   Nemzetközi 
 Természetgyógyászati   Természetgyógyászati   Egészség   Masszázs 
 Módszertani   Képző és   Centrum   Akadémia 
 Központ   Gyógyászati Kft.     
 Mit, mennyiért?
       
 Egészségügyi alapmodul:  Életmód-tábor: Életmód-tábor:  Életmód-tábor:
100 óra 5 nap 5 nap 5 nap
64.000Ft + vizsgadíj 40 000 Ft + áfa 63 000 Ft 57 000-62 000 Ft
  (Budpesten) (Szigetszentmártonon, a St. Márton Szállodában  )  
  Természetgyógyászati alapmodul:  Egészségügyi alapmodul:  Egészségügyi modul:  Egészségügyi modul:
100 óra + 40 óra életmódtábor 7-10 nap 9 nap  
64.000Ft + vizsgadíj 59.000Ft + áfa 63.000 Ft 57 000-62 000 Ft
   Természetgyógyászati alapmodul:  Természetgyógyász modul:   Természetgyógyász alapképzés:
  7-10 nap 9 nap 57 000-62 000 Ft
  59.000Ft + áfa 65 000Ft  
 További tanfolyamok:
 
 
 
 
Alternatív mozgás- és masszázsterápia távoktatás Reiki Ryoho tanfolyam/ Tanári szint Akupresszúra Reflexológia:
100 óra 2 nap 12 nap  
88000Ft + vizsgadíj 80 000 Ft + áfa 108 000 Ft 740 000-82 000 Ft
 Hol?
       
Távoktatásos Távoktatásos Bejárós Bejárós
Bejárós Bejárós (Budapest) (Budapest
(Miskolc) (Budapest,   az iskola
  Balatonberény,    ingyenes  
  Pécs)    szálláslehetőséget 
      ajánl)

A megelőzés fontossága

A természetgyógyászat egyik legnagyobb erénye, hogy tüneti kezelés helyett a probléma okának megszűntetését illetve megelőzését célozza. Ugyanakkor ez nem kizárólag a természetes gyógymódok sajátja. Habár a „hétköznapi orvoslásról” inkább a diagnosztika és a terápia jut eszünkbe, a háziorvosunk javaslatainak jó része a megelőzést szolgálja. Létezik Megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosképzés is.

A megelőző orvostan fontossága és szerepe még nem annyira közismert. Hogy a terület mit foglal magában, ahhoz előbb nem árt tisztázni, mit is hívunk megelőzésnek.

A egelőzésnek (prevenciónak) 3 formája ismert:

1. primer prevenció: a betegséget kezdete előtt kivédő, egészséget megtartó tevékenységek (pl. védőoltások, rendszeres testmozgás, egészséges ételek stb.)

2. szekunder prevenció: feladata a betegségek legkorábbi felismerése (pl. szűrővizsgálatok: tüdőszűrés, méhnyakrák szűrése, emlőrák szűrése)

3. tercier prevenció: az elszenvedett betegségből fennmaradó funkcióvesztés megállítását, további szövődmények megelőzését jelenti.

(forrás: Maródi László szerk.: Gyermekgyógyászat, Medicina Könyvkiadó)

A természetgyógyászatnak elengedhetetlen szerep jut a megelőzésben. Napjainkban ettől nem is tekinthetünk el, hiszen a civilizált nyugati társadalmakban a legtöbb megbetegedést valószínűleg éppen a mesterséges anyagok halmozása okozza. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy nemet mondjunk a gyógyászatnak egy olyan területére, amely bizonyítottan hatékony, ugyanakkor nem mesterséges anyagokkal éri el hatását. Ezen felül a természetgyógyászat nem csupán a megelőzésre ad alternatívákat, terápiás és alternatív diagnosztikai módszereket is felmutat (pl. akupunktúra, íriszdiagnosztika).

Akupunktúra gyengébb idegzetűeknek
Akupunktúra gyengébb idegzetűeknek

Amit laikusként is megtehetünk

Ha egészségünk megőrzése a tét, érdemes több terület szakértőitől is tanácsot kérni. Nem kell választanunk az állami kórházak és az alternatív megoldásokat kínáló magánklinikák felkeresése között, a kettő nem zárja ki egymást. Sok egészségközpontban már Magyarországon is megfér egymás mellett a hagyományos és az alternatív gyógyászat.

Mindegyik területen bőségesen akadnak drága magánintézmények és csodaszerek. Egy idő után az ember könnyen abba a csapdába eshet, hogy luxusként tekint egészsége megőrzésére és legyint, hogy ő ezt úgysem engedheti meg magának. Ilyenkor felejtünk el utánanézni annak, mi az, amit ingyen, vagy legalábbis kevés pénzért is megtehetünk.

A legkézenfekvőbb megoldásnak étkezésünk szabályozása tűnik, ugyanakkor kétségkívül ez a legnehezebb is. Az egészséges életmóddal szembeni érveink leggyakrabban az idő és a pénzhiány. Rohanás közben sajtburgert eszünk, mialatt azzal mentegetőzünk, hogy a bio élelmiszerek drágák, a főzeléket pedig nem lehet menet közben megenni.

Jól látják: zabpehely

Császár Zsófia nincs egyedül azzal a véleményével, hogy az egészséges étkezésbe fektetett pénz duplán térül meg. A sok munka és tanulás mellett neki sincs sok ideje, ám ez nála nem lehet kifogás. Igazi angolos receptet ajánl nekünk, ami amellett, hogy egészséges, gyorsan elkészíthető és finom:  

Porridge

Igen, jól látják, ez zabkása, vagy más néven zabpehely. Mielőtt azt gondolnák, hogy ez valami vicc, elárulhatom, hogy az igazi, tökéletes zabpehely elkészítésének titkáról Nagy Britannia szigetén komoly, vérre menő viták folynak, valahogy úgy, mint itthon a tökéletes tükörtojásról. A hagyományos skót elkészítési módszer szerint például csak az óramutató járásával megegyező irányban szabad kevergetni, míg a Guardian egész hasábon át értekezik az olyan – nüansznak tűnő – részletekről, hogy mi az ideális pehelyméret. Aki még ezek után is bizonytalankodik azzal kapcsolatban, vajon lehetséges-e egyáltalán zabpelyhet készíteni, az csak azután olvassa el az alábbi receptet, hogy megnézte ezt az oktatófilmet. Sajnos a filmecske angol nyelvű, de a képek alapján is elsajátítható a zabpehely készítésének összetett tudománya.

Hozzávalók:

50 zabpehely,

350ml víz/ mandulatej/ rizstej vagy ezek keveréke,

1teáskanál fahéj,

2-3 szem mandula,

2-3szem dió,

1kiskanal őrölt lenmag,

1evokanal napraforgómag,

1 evőkanál tökmag,

1 reszelt alma vagy egy maréknyi áfonya/feketeszeder,

ízlés szerint méz/ juharszirup.

A zabpelyhet a vízzel, vagy mandulatejjel felfőzzük.  Megszórjuk a fahéjjal, reszelt almával és magvakkal. Juharsziruppal, vagy mézzel ízesítjük. Elkészítési idő: 5 perc

Oszd meg másokkal is!
Mustra