Az 5 legkritikusabb testrész - így rejtik el az öregedést

Lehet, hogy Madonnának még most is jó a teste, de a kezén nagyon látszik az idő múlása- mondja egy szépészeti klinika munkatársa. Ez az egyik olyan területe a testnek, amit érzékenyen érint az idősödés. A pulykanyak, a száraz kézfej, a fáradt szem mind olyan problémák voltak, amelyekkel a plasztikai sebészek sokáig nem tudtak mit kezdeni. Már remekül korrigálhatók.

Nem elérhetetlen, hogy valakinek olyan külseje legyen, mint az immár 66 éves Helen Mirrennek, akit először idén májusban a legszexibb nagymama korú sztárnak választottak.

Fotó: Brenna/Jason Fraser
Fotó: Brenna/Jason Fraser

Meglepő viszont, hogy a színésznő nemrég "Az év teste" című díjat kapta olyan ismert és nála jóval fiatalabb celeb-pályatárs előtt, mint az egykori modell Elle Macpherson, az énekesnő Jennifer Lopez és Pippa Middleton. Helen Mirren, Madonna példája azt mutatja szerencsére, hogy negyven fölött is lehet vonzónak lenni. Nyilván azért ez nem magától megy.

Azért mert valaki idősebb, még nézhet ki jól

Egy angol, szépészeti beavatkozásokkal foglalkozó cég kimutatása szerint a negyvenes és az ötvenes nő körében 17 százalékkal emelkedett az esztétikai beavatkozások és kezelések iránti kereslet - írja a Female First. A Harley Medical Group egyik munkatársa, Lisa Littlehales szerint ma már nemcsak a botoxos arcfeltöltésekben merülnek ki az igények.

"Egyre több nő szeretne korrekciót olyan területeken, amelyek tényleg elhasználódnak a kor előrehaladtával. Ilyenek a nyak, a kéz és a mell. Ez az, ami a legnagyobb hírességeken is észrevehető, mint például Madonnán, akinek igazán remek teste van, de a kezén ott láthatók az öregedés árulkodó nyomai" - magyarázta.

A kritikus jelek már jól korrigálhatók

A Harvey Medical Group egyik sebésze szerint a kollagén-veszteség okozza a bőr megereszkedését, ami nyilvánvalóan az életkor következménye. A cég szakemberei öt testterültet jelöltek meg, amiket leginkább érint az öregedés. Azt is hozzátették, hogyan kell a kedvezőtlen folyamatokat lassítani, illetve visszafordítani - nyilván szem előtt tartva saját üzletmenetük kedvező alakulását. Íme:

1. Pulykanyak

A nyak korrekciójára találták ki például a Obagi Blue Peel-t, ami eltávolítja az elöregedett és sérült bőr felületi rétegeit. Az elhalt sejtek helyébe egészségesebbeket helyez, így a bőr magától válik ismét feszesebbé és tisztává.

2. Roncsolt alsó, inas bőrréteg (dermis) és megereszkedett arc

Az Agera Skin Peels és a bőrcsiszolás csökkenti a pattanásos hegek és a hiperpigmentált, sötétebb foltok számát. Ez szintén az elhalt hámsejtek eltávolításával történik. Helyükre világos és egészséges sejtek kerülnek.

Mikrodermabrázió

A  bőrhibák eltüntetésére szolgáló peeling mellett a bőrfiatalítás egyik leghatékonyabb módja hazánkban is gyakran alkalmazott mikrodermabrázió (érthetőbben  mélyhámlasztás: bőrcsiszolási eljárás, manuális hámlasztás steril koridon kristályokkal). A bőrben a legfelső hámréteg a környezetnek és a mechanikai behatásoknak van kitéve, ezek miatt károsodhat. A mélyhámlasztás az elhalt hámréteget távolítja el. A bőr lecsiszolása után bőraktív hatóanyagok kerülnek a bőrre, ami átjárhatóbbá vált. A bőr mélyebb rétegét tápláló hatóanyagok így jobban hasznosulnak.

A mikrodermabrázió a bőrt arra készteti, hogy a lelassult sejtképző folyamata visszaálljon eredeti tempójába, így a képződött szövetek fiatalabbak, egészségesebbek lesznek. Az eljárást pigmenthibák, öregségi foltok, sebhelyek, himlőből visszamaradt bőrhibák és mélyedések, műtéti hegek, dohányzás okozta bőrszínváltozás, fény okozta károsodások, cellulit kezelés esetén használják.  

3. Fáradt szemek

A felső és az alsó szemhéjakon elvégzett műtét eltávolítja a laza bőrt, a felesleges zsírszövetet és a petyhüdt izmot, hogy a bőr feszesebb legyen. A beavatozás következtében - legalábbis azt ígérik - a szem megfiatalodik, a szemhéj simább és feszesebb lesz, nem fog a bőr a szempillákra ereszkedni, és a szem alatti táskáktól is megszabadulunk.

Arcfiatalítás itthon

Közhely, hogy harminc fölött mindenki felelős azért, milyen állapotban van az arca. Amikor valaki plasztikai sebészhez fordul arcfiatalító beavatkozás miatt, az orvosok rendre elmondják, az öregedést megállítani nem lehet, de az eljárásokkal  elérhető egy fiatalosabb, frissebb külső. Az itthon elérhető arcplasztikai (facelift) eljárások a következők: homlok, szemöldök, halánték, alsó-felső szemhéj, illetve az arc alsó vagy középső (endoskópos) plasztikája.

Különféle arcimplantátumok behelyezésével akár az arc formája, karaktere is változtatható.

A lézeres bőrfiatalító eljárással a ráncokat szokás kezelni. Ebbe a körbe tartozik a mimikai izmok működését időlegesen kikapcsoló botox kezelés, illetve a különböző ráncfeltöltő anyagok használata. Ezek a kezelések a leggyorsabbak, a regenerálódási idő a legrövidebb.

4. Kiszáradt kéz

Az Aesthera PPx nevű fényterápia úgy regenerálja a bőrt, hogy megsemmisíti a nem kívánt vörös vagy barna apró pigmenthibákat és a csúnya ereket. A kezelés során melanin (sötétbarna színanyag) bomlik le, amit a bőr a természetes módján felszív, ezáltal rövid idő alatt sokkal fiatalosabb és egészségesebb lesz. Mezoterápia segítségével optimizálható a bőr víztartalma, ami után ajánlott egy ránctalanítás is. Ekkor feltöltik a bőr okozta ráncokat és hasadékokat.

Mezoterápia

A Magyarországon is elérhető mezoterápia alatt a bőr alatti mélyebb rétegekbe szúrt (subcutan) injekciós eljárást értjük, amelynek során néhány mm hosszú tűvel különféle hatóanyagokat, esetleg gyógyszereket jutattnak be mélyen a bőrbe. A technika nem új, csaknem 50 éve ismert, egy francia orvos fedezte fel, aki a kimerült izom és izületi fájdalmak kezelésére kezdte el használni.

A szépészeti célú alkalmazása egy brazil orvosnőhöz köthető, aki kb húsz éve rájött, hogy a zsírszövetekbe bejuttatott foszfatidilkolin hatására a kezelt szövet zsugorodik, így a szépségszakmában nagyon jól használható ez a módszer.

A mezoterápia során beadható anyagok száma egyre nő. Olyan, műtét nélküli korrekciók lehetségesek ezzel az eljárással, mint a zsíreltávolítás, a hyaluronsavas kötőszöveti regeneráció, a narancsbőr végleges eltávolítása, vagy a hajhullás kezelése.

5. Lógó mellek

A végén pedig említsük meg, hogy a sebészileg megemelt mellek micsoda illúziót tudnak kelteni egy negyven, ötven vagy hatvan feletti nőben, illetve a velük élő férfiban. Ezek az eljárások egyre bővülnek.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek