Így választanak maguknak célpontot a betörők: 7 hiba, amit te is elkövethetsz

GettyImages-455446049
Olvasási idő kb. 5 perc

Talán észre sem vesszük, de sokszor mi magunk tesszük könnyen becserkészhető célponttá az otthonunkat a betörők számára. Az illetéktelen látogatók pedig sokszor csak épp arra várnak, hogy alkalmat adjunk nekik a besurranásra.

A hiedelmekkel ellentétben a legtöbb betörés nem éjszaka, hanem napközben történik. Ennek pedig az az oka, hogy a betörők szívesebben végzik a „munkájukat” akkor, amikor senki sincs otthon. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan tényezőt, melyek okot adhatnak arra, hogy betörés áldozatai legyünk.

Túlságosan elrejtett otthonok

A kíváncsiskodó szemek elől védett otthonok szinte biztos, hogy azonnal felkeltik a betörők érdeklődését. Egy betörő csak profitálhat abból, ha minél kevesebbet látnak a ténykedéséből a szomszédok vagy a járókelők az utcán. Éppen ezért a bűnözők kifejezetten vadásznak az olyan otthonokra, amelyek bokrokkal vagy magas kerítéssel vannak körülvéve, ha egy ház magányosan, szomszédok nélkül áll, valamint, ha egy ház az utcáról nehezen látható.

A kíváncsiskodó szemek elől elrejtett otthonok vonzzák a betörőket
A kíváncsiskodó szemek elől elrejtett otthonok vonzzák a betörőketbrazzo / Getty Images Hungary

Nincsenek biztonsági kamerák 

Minél egyszerűbb és kényelmesebb egy otthonba bejutni, annál valószínűbb, hogy ott előbb vagy utóbb bűncselekmény történik majd. Ha ugyanis egy bűnözőnek nem kell amiatt aggódnia, hogy kiderül a kiléte, nagyobb valószínűséggel kísérel meg betörést. 

A kéretlen látogatók megjelenését elkerülhetjük, ha biztonsági kamerákat, videótelefonos kapucsengőt és riasztórendszert telepítünk az otthonunkba.

Nyitva hagyott nyílászárók

A betörők mindig a lehető leggyorsabban szeretnének bejutni, majd pedig kijutni a becserkészett lakásokból. Néha maguk a tulajdonosok könnyítik meg ezt a dolgot azzal, hogy akaratlanul is bejutást biztosítanak nekik azáltal, hogy nyitva hagyják az ajtókat és az ablakokat. 

Gyenge zárak, ajtók és ajtókeretek

Nemcsak a filmekben mutat jól, amikor a betörő az ajtó berúgásával jut be az otthonokba. Egy bebörtönzött betörők körében végzett közvéleménykutatás szerint az elkövetők legtöbbször ezzel a módszerrel veszik birtokba a kiszemelt és kifosztani kívánt lakásokat. 

A gyenge zárral felszerelt ajtón könnyen bejutnak a betörők
A gyenge zárral felszerelt ajtón könnyen bejutnak a betörőkTatiana Stepanishcheva / Getty Images Hungary

A gyenge zárral ellátott, vagy az üreges, vékony fából vagy üvegből készült ajtók egyáltalán nem jelentenek akadályt a behatolóknak.

A szakértők szerint a vastag biztonsági ajtók mellett otthonunk védelme szempontjából kulcsfontosságú szerepe van az ajtókeretnek is, ami szintén nem jó, ha olyan vékony fából készül, ami könnyen enged és széthasad, ha a kellő erővel megnyomják.
Biztonságunk érdekében a legjobb, ha erős reteszzár is van a bejárati ajtón, a fából készült ajtófélfát pedig célszerű lemezzel megerősíteni.

A tartalék kulcs soha ne legyen szem előtt

A kulcsot soha ne rejtsük a lábtörlő alá, a bejárati ajtó közelébe vagy a postaládába. Ehelyett szereltessünk fel digitális kóddal működő elektronikus ajtózárat, így csak azok tudják kinyitni az ajtót, akik ismerik a jelszót. 

A lakáskulcsnak nem a lábtörlő alatt van a legjobb helye
A lakáskulcsnak nem a lábtörlő alatt van a legjobb helyeitsarasak thithuekthak / Getty Images Hungary

Ezek a jelek otthonunkhoz vonzzák a betörőket

Egy magára hagyott otthon vonzó célpont egy betörő számára, különösen akkor, ha egyértelmű jelek árulkodnak arról, hogy órákig vagy akár napokig nem leszünk otthon. Ennek nyoma lehet, ha hosszú időn keresztül semmilyen fény nem világít a lakásban, ha felhalmozódnak a postaládában a levelek, ha napokig az utcán marad a szemetesedény, vagy ha télen nem takarítjuk el a havat a járdáról.

Szem előtt hagyott értékek

Az ablakokon keresztül látható drága tárgyak, például az ablakban hagyott teleszkóp, az íróasztalon lévő laptop vagy okostelefon, egy falon lévő értékes festmény, a hatalmas, üvegből készült erkélyajtón keresztül jól látható drága szobor mind-mind betörőcsalogató. 

A szem előtt hagyott értéktárgyak mágnesként vonzzák a betörőket
A szem előtt hagyott értéktárgyak mágnesként vonzzák a betörőketImage Source / Getty Images Hungary

Otthonunk biztonsága érdekében törekedjünk arra, hogy minél kevésbé lehessen belátni az otthonunkba, és minél kevesebb értéktárgyakat tegyünk közszemlére. Fontos továbbá, hogy minél kevesebb készpénzt tartsuk otthon. Ha erre a célra széfet használunk, ügyeljünk arra, hogy ez rögzítve legyen, ellenkező esetben a betörők egyszerűen elsétálhatnak a biztonságosnak páncélszekrénnyel.

A szociológusok és antropológusok keresik a választ arra, hogy vajon miért nincs függöny az ablakokon – erről is írtunk egy cikket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek