KEDVENCEK

Soron a babaprojekt - harmincon túl

2010. január 7., csütörtök 05:03

babaprojektElőbb az egzisztencia, aztán a baba – a szakmai sikerek magukban is fogamzásgátlók, ám a biológiai óra ketyeg, sőt le is ketyeghet, mire kellene már az a gyerek: a harmadik x fölött a teherbeesés valószínűsége csökken.

cikk-tipus-jegyzet

Régi igazság, hogy két dolog van, amiért egy nő mindenre képes: az egyik, hogy ne legyen, a másik, hogy legyen gyereke.

Manapság – s ezt az elmúlt húsz év demográfiai adatai is igazolják – a nők többsége harminc éves koráig azért tesz meg mindent, hogy egzisztenciális, szakmai elképzeléseit ne kelljen feláldoznia az anyaság oltárán, míg a harmadik x betöltése után az addig önmegvalósításra „berendezkedettek” többsége is elkezd vágyakozni egy gyerek után.

Mostanság elfogadott menetrendnek számít, hogy a nők többsége először felsőfokú képesítést szerez, hogy megfelelő munkával, hivatali előmenetellel anyagilag is független legyen/lehessen. A szakmai sikerek maguk is fogamzásgátló módszerként működnek, ezért a gyermekvállalás is jelentősen kitolódik arra az időszakra, amikorra az egzisztencia már stabillá válik, miközben sürget az idő, mert a biológiai óra megállíthatatlanul ketyeg.

Minél későbbre toljuk azonban a családtervezést, annál nagyobb tempóban kell versenyt futnunk az idővel… Bár a legtöbb harmincöt évesnél idősebb nő testileg egészséges, és fittnek is érzi magát, a természetes termékenység a harmincadik életév felett már folyamatosan csökkenhet.

A szülés szempontjából ideális életkorban lévő, húszas éveik közepén, végén járó nők esélye a teherbeesésre egy menstruációs ciklus alatt 30 százalék. Az ehhez a korcsoporthoz tartozó nők mintegy nyolcvan százaléka egy éven belül, amennyiben nem védekezik, teherbe is esik. Erre a harmincöt éven felülieknek már jóval kisebb esélyük van, míg a rendszeres nemi életet élő, negyvenen túli nőknek csak tíz százaléka lesz váradós egy éven belül. Az évek előrehaladtával ugyanis a petesejtek száma radikálisan csökken. (A lányok mintegy egymillió petesejttel jönnek világra, ami a serdülőkorra 300 ezerre „fogyatkozik”.)

Sokaknál harminc és negyven éves kor körül jelentkeznek a hajszolt, stresszes életmódból adódó krónikus betegségek (pl. cukorbaj, magas vérnyomás,  stb), amelyek a megszülető baba és a mama egészségét egyaránt veszélyeztethetik. Jóllehet a nőgyógyászok azt tapasztalják, hogy a harminc feletti várandósok általában nagyon tudatosan készülnek fel a terhességre (lemondanak a dohányzásról, az alkoholfogyasztásról, egészségesen táplálkoznak, élnek), mégis azt javasolják: aki gyerekre vágyik, ne halogassa túl sokáig a gyerekvállalást.

Amikor megkérdeztem a harminchárom éves munkatársamat, akar-e gyereket, azt felelte: még nem tervezem ugyan a gyerekszülést, ám nem is teszek semmit az ellen, hogy ha jönni akar, jöhessen... Ám azt látom a baráti körömben, hogy sokan addig húzzák, halasztják a döntést, míg rá nem döbbennek: erről a projektről bizony – vagy tárgyi akadályok (például a párkapcsolat hiánya, a karriertervezés) okán, vagy egészségügyi okokból – lemaradtak...

 

cikk-tipus-linkek

• Érdemes-e gyereket vállalni (Kettős látás)
• Abortusz - szabadság kontra élet (Kettős látás)

Újabb cikkünk ebben a témában:

Tervezd meg a babádat! – Családtervezés listával - 2010.09.26.
Mit tennél meg a gyerekedért? Letennéd a cigit? Leszoknál a kávéról? Több zöldséget ennél?

KOMMENTEK

  • 2010.01.08 16:28:04khaty21

    A mai világ elferdült értékrendet állított fel.Már ez abban is megmutatkozik, hogy valóban , ha nincs felsőfokú végzettséged, /s ha van, akkor se tuti/esélyed sincs munkát találni.Aztán , a rohanó mindennapokban találj ,még egy potenciális apát is a gyerekedhez, hát ehhez valóban sok idő kell.
    Aztán jobbik esetben 30évesen megszülöd az első gyermekedet, ha nem jön közbe semmi, mert ugye a testünk nem könyv szerint működik.
    Aztán maradj vele otthon , és már nincs is állásod.Aztán elkezdődik a szörnyű körforgás, hogy nincs elegendő pénz az eltartására, valahol munkát kell szerezni, tönkremegy a párkapcsolat elhagy a férjed.
    Talán azoknak van igazuk , akik azt mondják , nem való ma már erre a világra gyereket szülni!!!!

  • 2010.01.09 14:56:50alasehir

    Kedves khaty!
    Mekkora szamárság mindez, tele a gagyi közhelyekkel. Bár nem tökéletes az sem, de a _jellemzőnek_ a következőnek kellene lennie:
    Egy lány elvégzi a középiskolát. Majd elmegy dolgozni, a munkahelyén megismerkedik a nagy Ő-vel, hozzámegy, huszonévesen megszül egy pár gyereket. Felsőbb iskolát még a gyes alatt is végezhet és előbbre léphet.
    Csak mindehhez nem a mai szemlélet kellene. Hanem pl. az, hogy egy férfi az egész családjáról gondoskodik. (Én a magam példáján tudom, hiszen anyámnak soha nem volt állása.)
    Ismétlem, ez csak a tipikus eset. Minden korban voltak, akik "pártában maradtak" (a népviseletben a párta lányságot, a fejkendő az asszony mivoltot jelezte), és voltak meddő asszonyok. A legtragikusabb mindig az volt, hogy az asszony nem volt meddő, hanem a férjétől nem lehetett gyereke.

  • 2010.01.10 05:40:01zizz

    Sziasztok. Az én esetem egyedi, hiszen 20 évesen szültem az elsőt, ma már 3 van. Főállaásban dolgozom, nincs főiskolai végzettségem, mégis jó munkahelyen, jó beosztásban dolgozom. 34 éves vagyok, s azt látom valóban kitolódott a szülési időszak, de nem azért mert ilyen szar a világ, hanem azért mert a nők többsége túl öntudtatos és túl önző. A legtöbb esetben ha megromlik egy kapcsolat nem azon fáradoznak, hogy esetleg megoldják párjukkal együtt a problémákat, megbeszélve helyrehozva, hanem inkább elválnak, kilépnek. A következő kapcsolatban, pedig újra előkerülnek ugyanazok a problémák, s mivel nem tanulta meg kezelni, és nem is akarja, megint lelép. Nem lehet úgy gyereket vállalni, hogy még ezt megszerzem, meg azt megszerzem, most még ezt akarom csinálni, meg még azt, mert odajut az ember lánya, hogy 3x és késő. Egy gyerek sok lemondás, egy párkapcsolat sok tolerancia. Viszont ha az ember megtanulja kezelni rengeteg örömet tud adni. El kellene gondolkozni a legtöbb nőnek azon, hogy karrier vagy gyerek, de hiszem hogy mind a kettő működik. Egyetértek alasehirrel abban, hogy a 20as éveket nem biztos, hogy a felhőtlen mulatozásnak kell áldozni, hisz 30 felett talán sokkal jobban tudja értékelni is az ember, ha egy kicsit kirepül a mókuskerékből. Amit még látok, 30 felett inkább 35 felett már nem úgy veszik a nők a gyerek project által felállított akadályokat mint mondjuk 26 évesen. Sokkal idegesebbek, sokkal aggódóbbak, ami a gyereknek sem tesz jót. Nagyon nehéz egy tinédzser gyerekkel. Ha 35 évesen szül az ember 49 lesz mire elérkezik a gyerek abba a korba amit nem könnyű kezelni. Mennyire tud rugalmas lenni? Sokszor 34 évesen kiakadok a 14 éves tinimen és nem tudom, hogy képes lennék e nagymamakorban egy tinivel aki a gyerekem megfelelően bánni. Bár tisztában vagyok azzal is, hogy ez személyiségfüggő, de valljuk be azt ritka a fiatalos, lendületes 50es, aki képes beleélni magát egy tini viharos lelkivilágába.
    Egy szó mint száz, a legjobb kor a szülésre, 23-27 év között, akkor még karriert is építhetsz, s a GYES alatt még több diplomát is szerezhetsz. Mennyivel könnyebb ha úgy mész állásinterjúra, hogy már van gyereked és tuti nem mész el szülni az elkövetkzendő x évben. Akár ez is lehet előny. Sok helyen beválik. Egy 30 felettitől mindig megkérdezik, hogy vajon mikor akar gyereket, ha még nincs? Persze hátrány lehet az is ha pici gyerek van, de ezt az időszakot kell áthidalni, hisz a gyerek nem lesz örökké pici, aki sokat betegeskedik.
    Kicsit hosszú lettem, bocsi.

  • 2010.01.12 12:54:13szalma

    Zizz!

    Teljesen egyetértek azzal, amit írtál. Én is fiatalon, 19 évesen szültem a lányomat, ma már 20 éves. A fiam kicsit váratott magára, így a két gyerek között 7 év a különbség. Párommal 23 éve, ebből 20 éve házasságban élünk együtt. Sajnos én is azt látom, hogy a baromi nagy önmegvalósítások idejében élve elfelejtjük azt, hogy illenék alkalmazkodni a másikhoz. Nem a válás kéne, hogy megoldás legyen, majd lépünk tovább, kihűlt a szerelem, mondják sokan.

    Azóta diplomásként okítok és köszönöm jól vagyok! A lányom, mintha a barátnőm lenne, a fiam kamaszkori dilijeit is könnyen veszem és úgy érzem, maradt még időnk arra, hogy együtt is legyünk a férjemmel.

  • 2010.01.19 12:12:04zsangela

    Sziasztok!


    Tervezni viszont lehetne, ha hagynák:
    http://divany.hu/Eletmod/csaladtervezes-petesejt-fagyasztssal-lehet-halasztani

    Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy Mo.-on nem lehet a fagyasztást igénybevenni...

  • 2010.02.17 06:40:35véve

    Sziasztok!

    Minden hozzászólással egyet tudok érteni, de......
    Én is 30 vagyok és nekem/páromnak megvannak a fontossági sorrendek az életben. Most nem a munkára és karrierre gondolok.
    Mi az anyagiak megteremtését tartjuk a legfontosabbnak. Míg ez nincs meg, addig gyerek se lesz. Holott már mindketten szeretnénk, de azt sem szeretném, hogy a szüleink "tartsanak" el majd bennünket, mert ez csak a mi kettőnk felelőssége lenne!! Mert azért valljuk be, ki mer gyereket vállalni, ha nincs egy kevés, saját agyagi fedezet mögötte!? Én nem!! Most lehet azt mondani, hogy ha így folytatjuk kicsúszunk az időből, de lehet azt is nézni, hogy mi van ha a baba mellett nem tudjuk a lakástörlesztést fizetni és a többi költségeket! Mert ugye 1 ember keresete kiesik ilyenkor....
    Egy kicsit a tanuláshoz is mondanék 1-2 gondolatot. Gyerek ill. gyes mellett nem tudom elképzelni, hogy ki tud félretenni egy kevés összeget, hogy az fedezze az iskolát, mert ma már 2 szakma után minden költségtérítéses. Félévente akár 500eft is lehet a tandíj! :( Sajnos tudom, mivel én is tanulok, de a párom tandíjára már nem tudunk félretenni, így Ő nem tud tanulni.
    Szóval nagyon nehéz a mai fiatalok sorsa! Higgyétek el nem szabad a ami fiatalokat összehasonlítani az idősebb generációval.
    Mi pedig nem szeretnénk felelőtlen döntéseket hozni, bármennyire is szeretnénk egy csöppséget.....

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés

Hirdetés