Zanza!

ujszulott_2yMegkezdődött a visszaszámlálás. Az Országgyűlés elfogadta a köztársasági elnök által egyszer már „visszadobott” törvénymódosítást, amelyben a gyes a korábbi 3 év helyett 2 évig lesz folyósítható 2010. május 1. napjától.
A legfontosabb változásokat itt olvashatod.


Az elfogadott jogszabály szerint a jelenleg a gyermek hároméves koráig alanyi jogon járó, a nyugdíjminimum összegével azonos (2009-ben 28 500 forint) összegű gyest a jövőben csak a gyermek kétéves koráig folyósítják. A kormány a törvény szövegét gyakorlatilag változatlanul hagyta, de egy paragrafust hozzátettek a jogszabálytervezethez.
A kiegészítés szerint a kormánynak október 15-éig tájékoztatnia kell a parlament illetékes bizottságát a három év alatti gyermekek napközbeni ellátását szolgáló intézmények férőhelyeinek bővítése érdekében tett intézkedéseiről, továbbá be kell nyújtania az Országgyűlésnek a napközbeni ellátást szolgáló intézményrendszer átalakítására vonatkozó intézkedéseket. Ide tartozik többek között a családi gyermekfelügyelet jogintézményének létrehozása.
Szintén a kiegészítésben szerepel, hogy a kormány október 15-éig törvényjavaslatot nyújt be, hogy vezessék be a közszférában a kötelező részmunkaidős foglalkoztatást azoknál a kismamáknál, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele után a korábbi munkahelyükre szeretnének visszatérni gyermekük két- és hároméves kora között.
A kormánynak továbbá október 15-éig felül kell vizsgálnia a Start programot – annak figyelembevételével, hogy terjesszék ki a járulékkedvezmény lehetőségét a gyermekgondozási ellátás igénybevétele után korábbi munkahelyére visszatérő szülő foglalkoztatásánál.

Tgyás és gyed

A terhességi gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj igénybevételéhez a jelenlegi 180 nap helyett 365 nap biztosításban töltött időre lesz szükség. A tgyás a 24 hetes szülési szabadság időtartamára folyósított juttatás, amely – ugyanúgy, mint a gyed – az anya napi jövedelmének 70 százaléka. A gyed adó- és járulékköteles; maximális összege a minimálbér kétszeresének 70 százaléka, 2009-ben 100 100 forint.
A törvénynek ez a része 2010. május 1-jén lép hatályba, tehát a jövő év április 30-áig született gyerekekre a jelenlegi szabályok vonatkoznak.

Családi pótlék

A törvénymódosítás azt is tartalmazza, hogy jövőre nem emelkedik a családi pótlék összege, amely egy egygyermekes család esetén havi 12 200 forint, háromgyermekeseknél gyermekenként 16 ezer forint. A törvény 2010. augusztus 31-étől hatályba lépő rendelkezésével módosul a családi pótlék folyósításának időtartama: a közoktatási intézményben tanuló gyermek után az eddigi 23. életév helyett 20 éves korig, illetve annak a tanévnek a végéig jár a juttatás, amelynek időtartama alatt a 20. életévét betölti.
A családi pótlékra vonatkozó rendelkezések módosítása nyomán lehetőség lesz arra, hogy az összeg ötven százalékát az érintett család természetbeni juttatás formájában kapja meg. Ezt a települési önkormányzat jegyzője rendelheti el. A korlátozás időtartama egy év, és az intézkedés szükségességét legalább félévenként felül kell vizsgálni.
Blogmustra