Zanza!

Csipesz_feszt_1

E

z a hétvége a fesztiválról szól. Csak rá kell nézni erre a képre Csipeszről, és rögtön fel lehet fedezni némi hasonlóságot a Zamárdiban támolygó emberek és közötte. Persze ez csak megtévesztés, mert az okos kutyák nem isznak, csak vizet, és nem fesztiváloznak, csak a réten.

 

 

Csipesz is fesztiválozhat egyet

Csipesz is a réten fesztiválozik a hétvégén, mert nem kínzom azzal, hogy több ezer ittas ember között kelljen követnie engem, félek tőle, hogy olyan mély nyomokat hagyna benne, hogy egy életre kiábrándulna belőlünk. Így az utunk ezen a hétvégén az állandó kutyapanzióba vezet: szüleim nyaralójába, ahol nagy örömmel várják. Na nem csak arról van szó, hogy odaviszem és ott hagyom. Na nem! Mielőtt elszakadunk egymástól, még egy kiadós séta a réten kijár. Ő is fesztiválozhat egyet, és én is nyugodt szívvel indulhatok Zamárdiba, hogy egy pár napig „kutyakötelezettségek” nélkül éljem napjaim. Halkan megsúgom, hogy néha nagyon jólesik ám. Olyan érzés lehet, mint amikor a gyerekes szülők egy hétvégére elviszik a gyereket a nagyihoz, és át tudják aludni az éjszakát, meg nem kell reggel korán kelniük. Én is hasonló furcsa érzésekkel szoktam az ilyen napokon ébredni – nincs bennem az a kényszer, hogy fel kell kelni, összeszedni magam, és elindulni sétálni, mert Csipesznek már biztos nagyon kell…

 

Tiszta bogáncs a feje

Sajnos nincs túl szép idő, borús, néha esik, néha nem, viszont sétálni és vadászatot imitálni tökéletes, úgyhogy elindulunk, hogy keressünk egy olyan területet, ahol van magas fű, talán nád és mindenféle izgalmas vadszagok. Közben pedig abban reménykedem, hogy délutánra kisüt a nap, és nem esőkabátban meg gumicsizmában kell élvezni a koncerteket. Nem is kell túl messzire menni, mert itt, a Balaton déli partján a hegyek helyett rétek vannak, úgyhogy egy rövid séta után meg is érkezünk, és kezdődhet a játék. Csipesz nagyon szereti, ha feladatokat kap, régen jártunk vadász-kutyaiskolába, ahol még igazi fácánnal meg kacsával is lehetett „gyakorolni”, de ebbe nem szeretnék belemélyedni, mert a végén még megszólnak az állatévdők. Mindenesetre most nincs nálam más, mint egy teniszlabda, úgyhogy az lesz a „vad”, amit majd meg kell keresni a magas fűben – hasonlóan izgalmas lehet Csipesz számára, mert ugyanolyan lelkesedéssel keresi. Úgy kezdjük, hogy lefektetem a fűbe, lehetőleg egy nagyobb bokor mögött, amelyen majd átdobom a labdát, hogy ne lássa, hova esik, ugyanis annyira eszes ez a kutya, hogy ha látja a dobásomat, akkor akármekkora a fű, ő célegyenesen ahhoz a ponthoz fut, ahova a labda leesik, se messzebb, se közelebb, és abban nincsen semmi móka, azt bárhol tudjuk csinálni. Így viszont, ha nem látja, merre repül a labda, miután eldobtam, ő feszülten várja, hogy utánaküldjem, és amikor elhangzik a varázsszó: „keresd”, akkor kirobban.

 

Csipesz_feszt_2

 

Fut, szalad, jobbra, balra, szisztematikusan, közben jár a farka izgalmában, és annyira beleéli magát a játékba, hogy amikor megérzi a labdát, lelassul, mintha vadat érezne, majd ráront, és büszkén hozza vissza.

Majd megérkezik hozzám, leül velem szemben, felnéz rám. Édes kis pofa. Úgy látom, hogy a fűben összefutott egy-két bogánccsal is, mert a feje tele van velük. Még jó, hogy vizes a szőre, mert így könnyebb lesz kiszedegetni belőle. Ez az egyetlen hátránya a drótszőrűnek, hogy az ő szőrébe könnyebben beletapadnak ezek a dolgok, és kisebb kínszenvedés kiszedegetni belőle.

 

Csipesz_feszt_bogancs

 

Csipeszt egyáltalán nem érdeklik a lovak

Annak ellenére, hogy borús idő van, élvezetes a séta, mert gyönyörűek a színek, és ahogy sétálunk, még egy helyes lócsapattal is találkozunk, akik körbe vannak kerítve, és békésen legelésznek. Csipesz már találkozott lovakkal, és az első ilyen alkalommal nagyon aggódtam, hogy nehogy megugassa őket, meg túl közel menjen hozzájuk, mert ha megijednek, esetleg megrúgják, és annak  nagyon csúnya vége lenne.

 

Csipesz_feszt_lovak

 

De az az igazság, hogy Csipeszt egyáltalán nem érdeklik a lovak. Én odamegyek hozzájuk, csettintek nekik, odajönnek, néznek a gyönyörű szemükkel, simogatom őket, közben néha lepillantanak Csipeszre, aki mintha észre sem venné őket. Ő csak azt figyeli, hogy én mit csinálok, és meddig simogatom még ezeket a nagy dögöket, mert már menne tovább. Oké, indulhatunk, de a lovaknak soha nem tudok ellenállni, olyan finom a szőrük, és annyira kifejező a szemük, hogy el lehet veszni benne.


Csipesznek is érkezik egy tál víz

Körbejártuk ezt a terepet, játszottunk egy nagyot, Csipesz is – úgy látom – elégedett, úgyhogy jöhet az ebéd. Ebben a hűvös időben nagyon jól fog esni egy meleg leves, de olyan helyre megyünk, ahol kint is le tudunk ülni, hogy Csipesz is velünk legyen. Itt van a közelben, Balatonszemesen a Kistücsök vendéglő , ahova néha ellátogatunk, mert fantasztikus a konyhája. Ez az az étterem, amely sok-sok éve megvan, és mindig képes megújulni és lépést tartani a korral, új irányzatokkal, így nem véletlen, hogy ha valaki a déli partra jön, akkor eszébe jut megállni itt valami finomságra. Kíváncsi vagyok, mit szólnak a kutyához, de egy fikarcnyi kételyem sincs afelől, hogy kedves lesz a fogadtatás. Bemegyünk, közben a pincér is megjelenik, és mosolyogva kísér minket a kerti asztalunkhoz. Kérdem, gond-e, ha a kutya velünk tart az edébhez, de természetesen egyáltalán nem zavarja őket, sőt a mi tányérjainkkal Csipesznek is érkezik egy tál víz – azonnal oltja is vele a szomját. Itt az egyik kedvencem a gulyásleves, ebben az esős időben különösen jólesik, utána pedig valami olyat kérek, amiből tudok dobni egy kis ízelítőt Csipesznek, aki megint csak hihetelenül jól viselkedik: lefekszik az asztal alá, és behunyja a szemét – elfáradt.

 

Ebéd után hazamegyünk, összeszedem a dolgaimat, elbúcsúzom Csipesztől – és persze a szüleimtől –, és indulok, hogy egy pár napra elmerüljek a gondtalanságban, és remélem, nem a sárban, hanem majd a ragyogó napsütésben!

 

 

 

program-szervezo-try

Csak ajánlani tudjuk kutyás társainknak:

Kistücsök vendéglő
8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zs. út 25.



Csipesz eddigi kalandjairól itt olvashatsz bővebben:
Csipesz a Szamos Marcipán Szépkilátás Cukrászdában
Csipesz az Avar presszóban
Csipesz a Prága kávézóban
Csipesz a Balatonon
Csipesz kalandjai a reptéren
Csipesz a Majorka kávézóban
Csipesz a Duna-parton
CSipesz kalandjai Zamárdiban


Ha még több kutyákról, kutyatartásról szóló cikkre vagy kíváncsi, a Dívány ajánlata:www.kutya.hu

Blogmustra