Zanza!

barlangfurdo-fokuszAz a fajta, legátlagabb strandoló, illetve fürdőző vagyok, aki azt sem tudja, mi a különbség a strand és a fürdő között – mi több, azok közé tartozom, akik nem járnak strandra, hanem belebotlanak.

Ez persze nem nehéz, mert Magyarországon az egy főre jutó termálfürdők száma legalább kettő, s szinte minden görbe fánál vagy nagyobb bokor mögött ott figyel valami dagonyázó (értsd: gyógyvizes ülőmedence). Ennek ellenére hosszú évek teltek el úgy, hogy a közelébe se mentem strandmedencének. Mert amikor az ember még csak kisgyerek, akkor nem bírja lubickolás nélkül. Utána viszont kiválóan megvan nélküle, legfeljebb uszodába megy, ha pedig dögmeleg van, megteszi a legközelebbi tópart vagy simán valami zuhanyozó. Ám ez a tendencia pár éve megváltozott, s az utóbbi időben – ha esetlegesen is, de – volt szerencsém számos vizes helyet felkeresni. A strandkritika ilyen bevezető után természetesen nem lehet szakszerű, sőt csak és kifejezetten szubjektív, melyben speciális szempontok vezérelnek: az egyik kilencéves, a másik májusban múlt öt.

barlangfurdo-kupola

 

Kismalac polcot

Magam sem tudom, hogy emlékszem-e rá, vagy csak sokat mesélték a szüleim, de azért dereng valami, hogy alig négyévesen már jártam a barlangfürdőben. Azóta csak annyi közöm volt hozzá, hogy egyszer anagrammát játszottunk magyar településnevekkel, és Miskolctapolcára elég vicces megoldás született: „Kismalac polcot”. A minap viszont – kielégítendő a speciális szempontok igényeit – célba vettük a strandot. Szerencsére még időben kaptunk hasznos információt, hogy ha barlangban akarunk fürdeni, ne a strandot keressük, mert az egy másik intézmény Miskolctapolcán. A jó tanácsot megfogadtuk, így aztán elsőre rátaláltunk Európa egyetlen barlangfürdőjére, amely pedig kívülről tisztára egy strand mégis. Harsogó zöld pázsit karéjozta vízi játszótérrel, a Tavifürdő felújított évszázados fatornyával és meleg vizes pezsgőfürdőjével, a Kagyló medence jelképpé vált nyitott félkupolájával. Az alig huszonkét fokos levegő azonban egyértelművé tette, ezeket az ínyencségeket ezúttal kihagyjuk – irány a barlang!

barlangfurdo-csarnok

 

Behatolás I.

Némi feladatot azért még le kellett küzdeni a lubickolásig. A jegyáras táblánál már ismerős a helyzet – a fürdők igyekeznek testreszabni a díjakat, így aztán egy kis bogarászást igényel, mire az ember összeállítja a menüből, mi passzol az igényekhez. Van egész napos, háromórás, felnőtt, gyerek, kedvezményes, családi és így tovább. Érdemes rászánni az időt, mert komoly ezerforintokról lehet szó – lásd a cikk végén. Aztán ha megvan a döntés, az ember kap egy műanyag karórának tűnő valamit, amely nélkül ki nem jöhet, hacsak nem fizet ötezer forint pótdíjat, és amely természetesen a legszorosabb állásban is vígan lötyög egy ötéves lurkó csuklóján, aki persze alig-alig képes elképzelni az élete hátralévő részét ama fűzöld csuklóviselet nélkül.

 

Labirintus I.

barlangfurdo-barlangA következő szülői erőpróba az öltözői zsiliprendszer, melynek egyik oldalán tanácstalanul toporog a családfő, miközben a másik oldaláról kemény elektromágnesként vált ki rezonanciát a barlangi medence. Már gondoltam rá, hogy a hasonló helyzetekre rendszeresítek magamnál egy végtelenített szalagot a „Várj, nem arra, még nem tudom merre, de erre gyere, ne szaladj el!” szöveggel. Mert a rendszerbe éppúgy sikerült beakadni elsőre, akárcsak a Gyulai Várfürdőben, akár a Kehidathermálban. Ebből két dologra lehet következtetni: országos jelenség a logikátlanság, vagy egyszerűen én nem vagyok rendszerkompatibilis. A lényeg, hogy helyi ismerettel rendelkező idegenvezető nélkül rá nem bírok jönni, melyik ajtó merre nyílik, hol van a hányas számú szekrény, ami után merre van a hova menjünk. Szerencsére időben érkezik a segítség, így lassanként túljutunk az öltözőszekrények titokzatos birodalmán. (Zárójelben hozzáteszem, nem mintha sok értelme volna igénybe venni az „értékmegőrző trezort”, a gyerekek miatt annyi holmit cipelünk magunkkal a medencéhez is, hogy számunkra tkp. tök felesleges.)

 

Behatolás II.

Kis didergés következik, míg átslattyogunk a fogadóépület nyitott üvegkupolája alatt a fürdőcsarnokba, ahol pedig illendő volna elkábulni a látványtól – a sziklafalhoz épített csarnok varázslatos: a magasból  vízesések zúdulnak alá, a sziklákon cseppkőréteg fénylik, a medence pedig két barlangnyílásban folytatódik – na de nincs nekünk erre esélyünk. A türelmetlenség újfent elhatalmasodik az ifjabb generáción: azonnal a vízbe! Jó-jó, de azért keressünk valami helyet, ahol lepakolhatunk! De nem kell keresni, mert máris orrunk előtt az üres nyugágy, nem is egy. Cucc lerak, karúszó felfúj, anya marad a holmival, apa megy a vízbe a kölkökkel.

 

Labirintus II.

Nyakamban a két gyerekkel épp a vadvízi program közepébe csöppenünk, amely szerencsére jóval szolidabb, mint a neve, de máris sodor minket a föld gyomrába. Az izgalommal vegyes öröm pedig leírhatatlan: kuncogás, sikongatás, kacagás és ilyenek. A fejünk felett rideg szikla, magas kürtőkkel, a víz alatt lámpák, és a sodró vizes körfolyosóból belül további járatok nyílnak. Két kanyar után el is indulunk felfedezni. Dögönyöző csobogók és újabb medencék, vízi folyosó, amely felett híd vezet át, s végül a Csillagterem rejtelmes sötét kupolája, mint valami föld alatti – és persze vízzel töltött – planetárium. Az akusztikája sem utolsó, amit persze minden valamirevaló fürdővendég ki is használ, és földöntúli hörgésekkel, visongásokkal tölti meg a termet, amely derengő és folyton változó fényeivel elsőre azt eredményezi, hogy: jajj, menjünk innen! De aztán elég egy kis közös mókázás, és hamar a kedvencünk lesz a hely. Olyannyira, hogy mire elszabadulunk tőle, és visszatérünk egy kis élménybeszámolóra anyához, legalább egy óra eltelik. Aztán egy perc se, és már indul is az újabb kör, vissza föld alá.

 

Summa summarum

Speciális szempontjainknak köszönhetően a fentiekhez nem nagyon van hozzátenni való, ennél többet nem láttunk, nem tapasztaltunk. A barlangi élmény olyannyira lenyűgöző volt, hogy egyszerűen nem fért bele más a háromórás jegyünkbe. Meglehet, hogy egy hatórással sem jártunk volna másképp. Az azonban hozzátartozik, hogy ezért az egyedülálló élményért – négyfős család lévén – fejenként 1800 forintot fizettünk három órára. Amúgy egy felnőttnek 2400, egy gyereknek 1600 a háromórás beugró. Egy mozijegy árához mérve smafu.

 

A szerző eddig megjelent és előkészület alatt lévő könyvei:

Zsubatta! – (beszédfejlesztő) mondókás-verses könyv [2005; 2006]
Móra; Budapest

Miazami – kitalálós versikék [2007, 2008, 2009]
Móra; Budapest; (Szép könyv 2007-oklevél; Miazami tévéfilm: ROPROD; 2009, r.: Gárdos Péter)

Gyere velünk Budapestre! [2008]
Colorplus; Budapest

Miazmég – kitalálós versikék [2009. október végén várható]
Móra; Budapest

 

Ha ez a cikk bejött, nézd meg a következőket:

Amikor először bedobják a gyereket a vízbe, az embernek megáll a szíve.  | Gyerek a víz alatt!

Nem sokon múlik, hogy most nem tragédiáról írok. Cikk a szülői felelőtlenségről… | Belefullad, ha nem nyújtom a kezem

Miért kell elveszítenünk egy 9 éves kisfiút, pláne ilyen tragikus körülmének közt?! – egy gondolatébresztő írás mindannyiunk felelősségéről. | Az Aquaworld-tragédia margójára

 

Blogmustra