KEDVENCEK

Anya vagyok, és mégsem boldog

2010. június 23., szerda 12:27

joanya_main "Arra kéne készülni, hogy miként lehet boldog házasságban élni és hogyan lehet két kisgyerek mellett is normális szexuális életet fenntartani, és odafigyelni a másikra, hogy a mi életünk ne válással végződjön." A 32 éves Z. Kassay minden hidat felégetett maga mögött, amikor belevágott a gyerekvállalásba.

Az anyaság felforgatta az életét, és emiatt jó néhány félelemével szembesült. A szerző a Terézanyuságom története pályázatra írta meg saját élményeit.

Terézanyuságom története
Tavasszal az Állítsátok meg Terézanyut! és a Nesze Neked Terézanyu! szerzője, Rácz Zsuzsa az Ulpius-házzal közösen pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a nők az életükről, az őket foglalkoztató kérdésekről, döntéseikről és dilemmáikról végre beszélni merjenek. A Terézanyuságom története pályázatban június elején eredményt hirdettek, a nyertesei közt találunk a munkába visszatérni vágyó háromgyerekes anyát, a férje daganatos betegségével küzdő feleséget, és társfüggő nőt is. Ezeket a Terézanyu.hu oldalon is publikálták. A díjat nem nyert pályázatok közül kiválasztottuk a Dívány szerkesztőségének a kedvenceit, ezeket nálunk lehet elolvasni.

Elég fiatalon megtaláltam az igazit. 17 éves koromban. Igen hullámzó és vad érzelmekkel teli kapcsolat vezetett a házasságig. Aztán valahogy kezdett világossá válni számomra, hogy ez nem azaz élet, amire vágyom. Házasságunk után egy pici belvárosi lakásban laktunk, aztán teljesülhetett a vágyam, kertes házba költöztünk. Lett két kutyánk és autónk is. 22 éves koromban „minden" álmom valóra vált. Mégis, akárhogy próbáltam, nem tudtam boldog lenni. Nehéz döntést hoztam, 24 évesen mindent felrúgtam egy kisbőrönddel és a két kutyával beköltöztem Anyám mellé a panelba. Olyan boldogan, mint még soha.

Aztán jött a keserű felismerés, hogy nem minden férfi azt teszi, amit mond, vagy ígér. A volt férjemmel való kapcsolatban ilyet nem ismertem, el voltam kényeztetve.

Jött sok zűrös kapcsolat....

Volt viszonyom, ami csak a szexről szólt. Volt az internetes szerelem, ami megbízható, de unalmas férfit hozott. Volt a mindent elsöprő szerelem, de itt sajnos csak a szerető szerepe maradt nekem. Volt kapcsolatom fiatalabb fiúval, de ő ugyan abban a cipőben járt, mint én, velem akarta feledtetni szerelmi csapódásait, és volt a Presser számból ismert próbálkozás „ A csúnya fiúnak is van szíve". De ez a fajta megalkuvás nem az én kenyerem. És volt mélypont, amiből azt hittem nincs kiút. Amikor se munkád, se pasid, se pénzed és még az egészséged is megroppan. Sokan átéljük ezt, ilyenkor mindenkit vígasztal valami. Engem ekkor az „Állítsátok meg Terézanyut " című könyv és a „Szex és New York" című sorozat éltetett. Hogy igen, másokkal is megtörténik és túlélhető.

Mindig irigyeltem ezekben a történetekben a barátságot, hogy ezeknek a lányoknak ott vannak a barátnőik, akikre számíthatnak, akiket felhívhatnak. Nekem nem voltak ilyen barátnőim. Leginkább magam próbáltam túllendülni a mélypontokon, több-kevesebb sikerrel. Rengeteg hónapot töltöttem azzal, hogy megpróbáltam kitalálni mit rontottam el. Hol lehetett volna jó irányba terelni a rossz kapcsolatokat. Miként lehetett volna megtartani a nagynak hitt szerelmeket. Sokszor elképzeltem, hogy megtörténik a csoda és találkozom az igazival. Ahogy a romantikus filmekben lenni szokott és visszanézve jót nevetek az összes nehézségen, amin átmentem.

Mi lesz majd, ha megszületik a gyerek?

Aztán így is lett! Megtaláltam az Igazit, azt az egyet, akit sokan egész életükön át keresnek. Ismét házépítés, autó, esküvő és kutyák helyett, most gyerekek. A filmek azonban itt nem folytatódnak tovább, mindig véget ért a történet. Hogy mi van utána és mi vár ránk, ha megtaláltuk az igazit, és miként kell vele boldogan élni, ez már engem sem foglalkoztatott. Gondoltam, hogy az majd egyszerű lesz és az lesz a kisebb feladat.

Azt tapasztalom, hogy sokszor elkövetjük ezt a hibát. Mint a terhesség alatt. Csak arra figyelünk, hogy hogyan növekszik a pocakunk, mit eszünk, mennyit hízunk, miként szeretnénk szülni. De arra már nem gondolunk, hogy mi lesz, ha a kezünkben tartjuk a gyermekünket. Mi a fenét kezdünk akkor majd vele. Azt reméljük, hogy az majd működik magától, hiszen mindenkinek megy. És valóban a gyerekek felnőnek akár jól csináljuk, akár nem.

Nem a lényegre fókuszálunk. Arra kéne készülni, hogy miként lehet boldog házasságban élni és hogyan lehet két kisgyerek mellett is normális szexuális életet fenntartani, és odafigyelni a másikra, hogy a mi életünk ne válással végződjön. Persze sokan mondhatják, de hát erre nem lehet felkészülni. El kell ismernem igazuk van, nem is sejthetjük milyen nehéz kisgyermekekkel boldog kiegyensúlyozott párkapcsolatot fenntartani, úgy hogy még magunkra sincs időnk.

Nem lehet felkészülni, hogy milyen mikor megszületik a kisbabánk, s nem alszunk, és nem tudjuk szoptatni és olyan a hasfalunk, mint egy leeresztett vizes tömlő. Ezeket nem lehet elmondani vagy megúszni, ezeket át kell élni, és ezt mindenki másként éli meg. Mint az anyaságot is.

apaanya_belso

Ha nem vagyunk boldogok, ki a felelős?

Talán abban lehet segíteni, hogy beszélünk róla és nem csak azt hajtogatjuk, hogy ha már megtaláltad az igazit és családod lesz, akkor leszel igazán boldog. Mert majd amikor megtaláljuk az igazit és születik két gyönyörű egészséges gyermekünk és mégsem vagyunk maradéktalanul boldogok, akkor ki a felelős?! Hova lehet menni panaszkodni, hogy nekem sikerült, de mégis sokszor a padlón vagyok és szeretnék ismét szingli lenni a zűrős pasi ügyekkel. Mert az legalább rólam szólt és nem állandóan másról.

Áldozatot kell hozni a családért, persze, de mekkorát, fel kell számolni magamat és a személyiségemet? Mostanában több olyan filmet is láttam, ami az anyaság nehézségeiről szólt, persze mind happyenddel végződött. Mégis megtalálta a helyét az életben, sok pénzt keresett, híres lett, de mi van, ha nem, és mi van azokkal, akiknek ez nem sikerül?! Hogyan lehet a sikert garantálni? Rengeteg kérdés és én nagyon nehezen találom rá a válaszokat.

Ma már sok barátnőm van. A játszótér közösségéből sok anyukával megtaláltuk a közös hangot. Ez egy zárt, de biztonságos világ. Ott az ember mer beszélni a nehézségekről és fél szavakból is megértjük egymást. Persze itt is vannak emberi csalódások, összeveszések, konfliktusok. A gyermeknevelés kényes téma, nem mindenki tűr ellentmondást a saját nézeteivel szemben. De alapvetően, mint a férfi-nő viszonyokban, itt is vannak hasonszőrűek, akik bátran beszélnek a problémáikról és örülnek, ha tanácsot kapnak vagy adhatnak.

Minden hidat felégettem magam mögött

A legtöbb barátnőm pedagógus. Úgy tűnik, ők okosak voltak és egy családbarát hivatást választottak. Nekem nem volt ilyen szerencsém, én úgy ugrottam bele a gyerekvállalásba, hogy minden hidat felégettem magam mögött. A sportot abba hagytam, és a szakmám is valahogy felszámolódott. Akkor úgy gondoltam ennél jobb nincs is, hiszen semmit nem kell feladnom a család alapításért. Új, tiszta lappal indulhatok. Csak később jöttem rá, hogy ez így sokkal nehezebb.

Hiszen nincsenek kapaszkodók, nincs egy biztos pont a „régi" életemből, ami segít a nehéz időszakokban. Ahová tartozhatok, és mint egy bástya áll és bizonyítja, hogy a gyermekek előtti időszakban elértem valamit és ezt tovább építhetem, ha ovisok, iskolások lesznek. Nekem a gyermekeim mellett kellene megtalálni önmagamat, amikor fikarcnyi időm sincs rá.

Csak a 32 év súlya nyomja a vállamat, hogy még mindig nincs semmi kapaszkodóm a családomon kívül. Pedig mások büszkén vállalják és mutatják a példát. Tessék családom és karrierem is van egyszerre, meg lehet csinálni, ott a bizonyíték. De akkor nekem miért nem megy? Miért nem vagyok képes bölcsödébe adni a kicsit, hiszen a nagy mindjárt ovis? Mi is jártunk bölcsödébe és tessék egészséges felnőttek lettünk. De mi van, ha én jobbat akarok a gyermekeimnek, mint amit belőlem kihoztak a szüleim? Ha azt akarom, hogy ők több önbizalommal és helyesebb önképpel induljanak el az életbe. Miként tudom én nekik ezt garantálni, miként tudom én most eldönteni, hogy melyik út a helyes a megfelelő cél eléréséhez?

Persze, hogy nem tudom, honnan is tudnám?! Próbálkozom, próbálok a szívemre hallgatni és elsősorban a saját elvárásaimnak megfelelni. Nem szeretem, amikor csúnyán néznek rám, mert beismerem, hogy nem vagyok azaz ideális anya típus. Rengeteg félelmem és kudarcom van, mint szülő, pedig még kicsik a gyerekeim.

Aki harcol, belebukik

Tiszta szívből irigylem azokat, akik képesek önfeláldozóan 3,4,5 gyereket szülni és ezt, picit sem érzik nehéznek. Mert tudom, hogy vannak ilyen anyák. De az a tény, hogy vannak ilyen anyák, tovább nehezíti a hozzám hasonló mamák anyaságának megélését, hiszen én is többször próbáltam ilyen lenni, de mindig belebuktam. Ez alatt a pár év alatt, mióta a gyermekeimet nevelem, ráébredtem, hogy én soha nem leszek ilyen anya, és ezt a tényt szintén pár év lesz feldogozni is, de már úton vagyok.

Ma már tudom, hogy ha az ember gyermeket vállal, óriási áldozatot hoz, rengeteg dologról lemond, hogy családot alapítson. De ettől még nem veszti el önmagát, csak egy más periódusba kerül az élete. Aki harcol ez ellen, az belebukik. Néha én is úgy érzem, hogy kudarcot vallok, és nem leszek képes anyaként helyt állni. Azt gondolom, lemaradok valamiről ezalatt a pár év alatt míg otthon vagyok a gyermekekkel, addig szertefoszlik az életem. De hiszem, hogy ez csak az én félelmem, amit a 21. század ültet belém, nem szabad ennek bedőlni, élvezni kell a pillanatot bármilyen nehéz is felülemelkedni a mindennapos nehézségeken.

Mert lássuk be, vannak nehézségek. Miként lehet tisztán látni ebben a káoszban, amit az a szó, hogy gyermeknevelés takar. Hiszen kellenek a szabályok és a rendszerek a gyermekek életébe, hogy meglegyen az egészséges biztonságérzetük. Ugyanakkor óriási rugalmasságot is követel, mert ha nem hajlasz, velük könyörtelenül kettétörnek. Ki tud ebben eligazodni, hol van az a hajszálvékony mezsgye, amin lépdelnünk kellene?!

Azt hiszem, ez bennünk van, fel kell kutatni, a szívünkre kell hallgatni és be kell magunknak vallani, ha nehezen megy, és elfáradunk. Nem szabad magunkra haragudni, mert valamit aznap elszúrtuk és nem voltunk még csak „elég jó anyák" sem. Nem szabad bedőlni a reklámoknak és kergetni egy olyan álomvilágot, amit sosem érünk el.

Fel kell magunkban ismerni, hogy mi milyen anya szerepet tudunk felvállalni és abban kell megtalálni a boldogságunkat. Nincs egy örök érvényű igazság ebben kérdésben sem. A gyermekeink nem egy szakkönyvek által hibátlanul megkreált anyára vágynak, hanem ránk, úgy ahogy vagyunk, és azt szeretnék, ha szeretnénk őket, úgy ahogy vannak. Az meg, hogy az élet folyamatos próbatételek elé állít, és mindig van mivel megbirkózni, el kell fogadni. Sokkal kevesebb lennék, ha ezen a buktatókkal teli úton nem indultam volna el.

Én most lettem igazán Terézanyu, mert nekem az anyaság jelenti ezt.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.06.24 08:42:28lyesmith

    Mi is a szakmád/végzettséged?

  • 2010.06.24 09:43:33Rekas

    Igen, ez a kérdés valóban felmerül, hogy mi a szakmája? Hogyhogy nem sikerült egy biztos úton elindulni a szakmai életben, ez azért, nöként is, ha az ember tanul, kicsit odafigyel, minden megeröltetés nélkül sikerül. Ebböl a történetböl egy elég nemszimpatikus nö képe jön elö. Valahonnan máshonnan, másoktól várja a "boldogságot", ö viszont nem sokat tesz érte. A szorgalom és a szeretet is hiányzik belöle. Ez egyébként elég tipikus kép sajnos Magyarországon. Na mindegy, végülis ha az anyaságban megtalálja az örömöt, akkor nincs nagy vész, foglalkozzon azzal, legyen jó anya. Én ha férfi lennék, nem szeretnék ilyen feleséget, társat magamnak. Az említett pedagógus barátnök, erös anyák, valóban okosabbak, de föleg szorgalmasabbak, szeretettel viszonyulnak másokhoz, a talpukon állnak, nem sajnáltatják magukat. Kicsit ebbe az irányba kéne kormányoznia az életét, és nem lesz semmi gond.

  • 2010.06.24 10:00:19libanoni cédrus

    Szerintem teljesen rendben van ez a hölgy. Ami a legfontosabb: az őszinteség és az önismeret megvan benne. Igen, az élet olyan, hogy mindennek két oldala van. Az a kis adminisztrárorlány, aki a cikkét este 9kor, a túlórája vége felé olvassa, mivel a hülye főnöke "fontos ügyféllel tárgyal", és ragaszkodik hozzá, hogy üljön ott valaki, akinek csetteinthet, hogy hozza be a kávét, pld. biztosan nagyon irigyli őt.
    Szerintem a posztíró semmiről sem maradt le, és semmit nem csinált rosszul: kissé zűrös fiatalság után rájött, hogy mi az igazán fontos (családi boldogság, odafigyelés a gyerekekre), és ezt jól csinálja. Igen, pokoli nehéz. De majd csak ovisok / sulisok lesznek a ygerekek, akkor fog még eleget dolgozni / tanulhat új szakmát. Amit szerintem nagyon jól lát: az az, hogy a boldogság nem egyenlő azzal, amit várunk tőle. Néha boldogan is boldogtalanok 6 elégedetlenek vagyunk. Ami Magyarországon aggasztó: mennyire leírják az emberek magukat egy bizonyos kor után. Azt hiszik, már csak vegetálhatnak, mint egy növény. 32 évesen még bőven lehet úőjba / msába vágni. És még valami: nem lehet mindenki főnök, elnök-vezérigazgató, sikeres gasztoblogger. A boldogság nem a szakmai siker függvénye. Üzletemberek, sikerese emberek között mozgok: a legtöbbjük haláslosan boldogtalan. Sokan betegek: szívbetegségek / neurózisok. A menő kollégáim nagy része szorong, nem képes élvezni az életet, egy nyugodt délután erejéig kikapcsolni. A mobil mindíg szól, mindig online vannak. Lehet, hogy a posztíró egy kispolgári élettel, ha soha nem csinál semmilyen karriert boldogabb lesz, mint a nagyon gazdag emberek, akik azért hajtanak, hogy eljussanak a céges / állami temetésig.

  • 2010.06.24 10:50:42dzs

    Bocsánat, ha őszinte véleményem kicsit kemény lesz, nem akarok a kelleténél jobban a posztoló lelkébe gyalogolni.
    Az élet nem hollywoodi film és nem lányregény.
    Az álmok, ha egyszer elértül őket, sokszor kiderülnek, hogy nem is olyan fontosak, mint gondoltuk.

    Az álmokat pedig jobb nem hagyni összemosódni a személyiséggel. Inkább az álmokat érdemes beáldozni, mint a személyiségünket...
    A siker pedig nem garantált. Meg kell küzdeni érte, még a kétségekkel is.
    Klasszikust idézve:
    "Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
    Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
    Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
    Ki életszomját el nem égeté,
    Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
    Földön honát csak olyan lelheté."

    Szerintem még nem késő egy nagyot fordítani a kormányrúdon...

  • 2010.06.24 11:15:03lokkoLori

    brutális hogy egyesek mekkora bonyodalmat csinálnak az életünkből, csak hogy szenvedhessenek ...

  • 2010.06.24 11:37:56washing

    nos, lehet kemény lesz: ez nekem rinyálás, semmi több. van két gyereke és? és nincs ideje magára, nincs ideje megtalálni magát, ez az élet nem róla (bocs RÓLA) szól... micsoda egy picsa lehetsz, már ne is haragudj.
    mások három műszakban dolgoznak, egyedül nevelnek gyereket, esetleg betegek, vagy beteg a gyerekük. talán szét kéne nézni a nyavajgás helyett, és örülni, hogy egyáltalán adatott két gyerek, adatott szerelem, férj, kitartó társ, étel, ital, lakás...
    talán tenni is kéne.

  • 2010.06.24 11:41:02pillangó

    Neki egy olyan változhatatlan személyre van szüksége, akiben mindig bízhat, ski sohasem hagyja el, aki sohasem változik meg, akire mindig számíthat, és aki BE TUDJA TÖLTENI azt az űrt, ami benne van minden emberben. És ez a személy nem más, mint Jézus Krisztus:)

  • 2010.06.24 12:02:03Alex Malex

    Én mint férfi hozzászólok.

    Bennem tiszteletet ébreszt az az őszinteség, amivel Z bevallja, hogy nem boldog.
    Én nagyon örülnék, ha így beszélnének velem.
    Sajnos az én életemben csak az fordul elő, hogy azt közlik velem, hogy nekem kell tennem valamit, hogy más boldog legyen, vagy mondjam meg neki, hogy mit csináljon.

    Néhány momentumot kiemelnék:
    Az én boldogságomért én felelek. Ha már más a felelős az én boldogságomért, akkor függőségben vagyok. Jó esetben az ő boldogságát építem, rossz esetben mindketten boldogtalanok vagyunk, és a másiktól várunk választ.

    Sajnos a zemberek hajlamosak megmondani a másik embernek, hogy mi a boldogság. Még arra is képesek, hogy olyat hirdessenek, ami náluk egyáltalán nem vált be. Más ember nem tudja megmondani nekem, hogy mitől leszek boldog. Kipróbálhatom, amit ajánlanak, de nem ők felelnek érte, ha nem sikerül.

    Szerintem a gyerekekkel nem lehet jobbat tenni, mint azt, hogy látják, hogy boldog vagy, és ők részesei annak, ami neked boldogságot okoz. Csak azt tudom megtanítani egy gyereknek, amit én tudok.

    Az élet nem annyira sivár, hogy csak a munka-család- társasági élet választást kínálja. Persze aki ebből kilép, az számítson rá, hogy kiközösítik vagy rejtőzködnie-hazudnia kell. A családnak ehhez kéne hátteret adni, és nem a beolvadáshoz.

    32 év alatt eljutni oda, hogy a hagyományos válaszok az életre sematikusak, gyakran helytelenek és a választ nekem kell megtalálnom nem másnak. Nos, ez kifejezetten korai. Legalábbis az általam ismert emberek nagy része vagy el se jutott ide, vagy mindenki más felelős azért, mert ő a boldogtalanságot választotta.

    Én soha nem éltem meg azt a magányosságot, ami a cikkben leíratott. Mindig is úgy gondoltam, hogy a társ arra kell, hogy többet könnyebben elérjek, és én is ezt tudjam adni neki. Társ nélkül nehezebb, de még mindig jobb, mint a zsákutca.
    Mindezek miatt a magányossághoz hozzászólni nem tudok. De valahogy azt sejtem, hogy pótcselekvés.

  • 2010.06.24 12:20:15pillangó

    Washing: Ez nem rinyálás...MInden emberben ott van egy kitöltetlen űr. Benned is. Vagy bevallod magadnak, vagy nem. Bennem is ott volt, és mindig kitűztem magam elé bizonyos dolgokat, és úgy gondoltam, hogy ha azt elérem, majd boldog leszek. De miután megvolt, nem változott semmi. És még mindig volt egy részem, ami üres maradt, még a legeslegjobb pillanataimban is. ÉS valójában meg sem tudtam fogalmazni mi bajom van...De megismertem az Urat, és Ő betöltötte az Űrt...És már nem kellenek a pótszerek, mert meg van a Lényeg, és BOLDOG vagyok. Neki is erre van szüksége!!!!

  • 2010.06.24 12:24:57zsp

    Miért van olyan érzésem, hogy aki szerint ez "rinyálás", annak nincs gyereke? És fogalma sincs, hogy miről írt Z?

  • 2010.06.24 13:07:11Martian

    Lk 14.26 Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom.

  • 2010.06.24 13:29:56KarKa

    zsp: szerintem nincs gyereke annak, aki "rinyálás"-nak nevezte a cikk íróját. én ishasonló élményeken estem túl, nem hiszem, hogy teljesen elmúltak a rossz érzéseim, ráadásul hormonális okokból kifolyólag sűrű hangulatváltozásaim is voltak. egy nőnél ezis közrejátszik ezen érzések kialakulásában.

  • 2010.06.24 15:26:37Killa

    Nincs még gyermekem, mégis maximálisan értem, amiről Z. ír, és tisztelem azért, hogy őszintén felvállalja az érzéseit! Azokat az érzéseket, amikről sokak szerint nem illik beszélni. AZokat az érzéseket, amikről nem beszél anya a lányának, senki nem készíti fel a fiatal feleséget, leendő anyát arra, hogy a családalapítás nem sétagalopp, gyermeket nevelni, közben nőnek maradni, anyaként, feleségként, adott esetben munkavállalóként is úgy megfelelni mint annak előtte, nem egyszerű. Mintahogy arról sem beszélnek, hogy igenis egyfajta 'önfeláldozást' jelent az, hogy emiatt szakítjuk meg vagy toljuk későbbre saját pályánk elkezdését.

    Dehát ezek 'bűnös' gondolatok - persze hogy a nők többsége saját maga sem mer szembenézni hasonló érzéseivel, nemhogy őszintén kimondja azokat.

    Igen, sok nő végig csinálta zokszó nélkül, anyáink is végigmentek ezen az úton. De az hogy nem beszéltek az út buktatóiról, a nagy kérdőjelekről, a mélypontokról, azokról az önmarcangoló gondolatokról, amelyekről Z. őszintén írt, az nem azt jelenti, hogy ők nem élték át ezeket!! És hiszem, hogy ha 10 harmincas éveiben járó, már szült, vagy éppen babavállaláson gondolkodó nőt megkérdeznének a fentiekről, olyan nőket, akik Z-hez hasonlóan mernek szembenézni önmagukkal és félelmeikkel, akkor 10-ből legalább kilencen hasonló félelmekről és vívódásokról számolnának be! És hiszem azt is, hogy minél többben merjük majd felvállalni hasonló gondolatainkat, annál egyszerűbb lesz, mert tudni fogjuk, hogy nem vagyunk egyedül!

    És még egy gondolat: Alex Malex! Köszönöm, hogy férfiként is tudod reálisan látni a helyzetet ésmegérted Z. vívódásait!

  • 2010.06.24 16:13:05daya

    Én inkább úgy fogalmaznék, hogy találtál egy általánosan elfogadott pótszert.

  • 2010.06.24 18:14:2655555

    Veled egyetértek, a cikkíróval együttérzek. Épp harmincas vagyok, lassan illene családot alapítanom, és Z. éppen a gyerekvállalással kapcsolatos szorongásaimat fogalmazta meg. A gyerekvállalás, családalapítás témája manapság szerintem gyakran rózsaszín cukormázba van forgatva: el kell hinnünk, hogy ez és csak ez hozza meg az áhított boldogságot. Az édes babákat, az idillikus családi képet illik csak ennek kapcsán szóba hozni, a szülés utáni depresszióról meg a gyermekvállalás nehézségeiről meg nem illik beszélni, mert ugyan milyen anya az olyan, aki ezeket nem tudja kezelni?! Pedig nagyon is kéne ezekről is beszélni, fel kéne a lyányokat az ilyesmire is készíteni.

  • 2010.06.24 18:39:12Leona

    CSatlakozom 55555-höz. 38 éves vagyok. Azt hiszem már nagyon aktuális "lenne" a gyerekvállalás, ha nem lennének azok a fenntartásaim, amik aztán a posztolónál sajnos realizálódtak is.
    Azt hiszem, hogy a tartós lelki békém egy másik élettel lesz és nem a gyerekvállalással.
    Milyen szörnyű lenne, ha utána jönnének ezek a kétségek.
    Ezért sajnálom őt.
    Köszi, hogy megosztottad.

  • 2010.06.24 20:58:40Zita

    Engem is meglepett a cikkem címe! Ezt nem én adtam neki, ez az itteni szerkesztők fejéből pattant ki, hát így nem kezdődik valami jól :-) Köszönöm mindenkinek a hozzászólását, nem is gondoltam, hogy ilyen nagy port és érzelmeket kavar az írásom. Örülök neki, hogy így lett. A bántó írások sem leptek meg, de azért jól nem estek az tény. Az ezekből a sorokból sajnos nem derül k,i hogy ők hány évesek, milyen életszakaszban vannak éppen. De valahogy azt gondolom nem hasonszőrűek. Mert ha azok volnának, akkor még ha nem is értenének egyet ,mindenképpen megértőbbek lennének. Vagy ha mégis szintén két pici gyermeket nevelnek és ennyire lesúlytó a véleményük rólam akkor minden elismerésem az övék, mert akkor ők biztos jobban csinálják. Mint ahogy írtam a soraimban is, tudom, hogy vannak sokkal jobb anyák, de én csak az én anyaságomról tudok írni. Ők írják, meg hogy nekik milyen jól megy ,én meg majd irígykedve fogom olvasni. De amennyiben ez nincs így, és fogalmuk sincs milyen ez, akkor kérem ne ítélkezenek fölöttem. Nyilván azt gondolják-e pár sor olvasása után, hogy ismerenk. De biztosíthatom őket, hogy semmit nem tudnak róla. Csupán olvastak egy nagyon őszint levelet amikor valaki a legmélyebb érzéseiről és félelmeiről ír. Attól még ez ez ember nem csak ebből áll! A pozitív visszajelzéseket is köszönöm, örülök ha elgondolkodtat és akár meg is döbbent másokat az írásom, mert az érzelmeket csal elő az emberekből még ha elég szélsőségeseket is. Kérdésre válaszolva fényképész a szakmám, és igazából saját döntésem volt, hogy felégetem ezt a hidat magam mögött. Hogy miért? Azt megtartom magamnak :-) Kívánok mindenkinek minden jót és kérlek nem dühöngjetek az írásomon ha bosszant inkább ne is olvassátok végig, mert akkor biztosan nem nektek szól. Köszönöm!

  • 2010.06.25 08:07:47Betteli

    2 gyerekem van (már 5 és 8 évesek) és szerintem is rinyálás.

    Nagyon jól emlékszem a nehézségekre (főleg amikor 1 és 4 évesek voltak), de valahogy nem az hiányzott, hogy pasizzak és minden rólam szóljon.

    Én azokat tisztelem, akik úgy érzik, hogy az ő életük gyerek nélkül teljes, és meghozzák a döntést, hogy akkor nem vállalnak.

    Mert ha már vállalták, akkor nyafogás helyett megoldásokat kellene keresni és megpróbálni mindenből a legjobbat kihozni.

    A teljes írást tekintve az az érzésem támadt, hogy bármilyen élethelyezetben lenne a szerző, valamiért nyafogna. Vagyis először saját magában kellene teljesen rendet rakni...

  • 2010.06.25 12:28:23h.sz

    Maximálisan együtt érzek a cikk írójával és Veled is 55555.
    Nekem már van egy gyermekem. És én is úgy képzeltem el, hogy minden happy, boldogság, rózsaszín máz.....
    Lassan be kellett látni, hogy ez nem így van. És a legnagyobb probléma, hogy erről mindenki mélyen hallgat, mintha nem is létezne.
    Nagyon szép a gyereknevelés, de ezzel együtt nagyon-nagyon nehéz megtalálni a helyes utat, az egyensúlyt. Ha egyedül nem megy, igen is kell segítséget kérni ahhoz, hogy ez sikerüljön.

  • 2010.06.26 16:12:46Nellas

    Tudod, nincs olyan gyerek a földön, aki csak azért megette volna a spenótot, mert megpróbáltak ráhatni, hogy az etióp gyerekek bezzeg éheznek, és mennyire örülnének a spenótnak.

  • 2010.06.26 16:13:44Nellas

    Egyetértek.

  • 2010.06.26 16:21:38Nellas

    Kedves Zita! Mindig vannak olyanok, akik imádnak belerúgni a gyengeségeinkbe. Csak azt tudom tanácsolni, hogy ne törődj az okoskodókkal. Tudom, nem egyszerű, de meg kell próbálni túllépni rajtuk. A társadalom nagyobb részében sajnos még mindig él az a felfogás, hogy ha egy nőnek gyereke születik, onnantól kezdve kötelezően minden átmegy szirupos cukorvilágba, és az asszonykának ennek megfelelően kötelező viselkednie. Nekem sokkal szimpatikusabb a te őszinte hozzáállásod, mint az itt felszólalt bezzeganyuká(k)é, és őszintén kívánom, hogy nyugodj meg, és találd meg a helyed.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta