KEDVENCEK

Amikor kilesnek

2009. augusztus 6., csütörtök 19:42

besurrano1Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy szép napon besurranó tolvaj lép be lányom lakásának ablakán, pedig a nyaralás alatt üresen álló lakás/ház nagy csábítás az illetéktelen behatolóknak – néhány tanács, hogy ne tartozz a károsultak közé.

 

Egy krimi tanulságai

Legrosszabb álmaimban sem gondoltam, hogy egy szép nyári hajnalon egy besurranó tolvaj lép be a lányom földszinti lakásának ablakán, és a mélyen alvó fiatal lány mellől a táskáját (az összes készpénzével, okmányával, slusszkulcsával együtt) és a töltőn lévő mobiltelefonját is elemeli. Utólag – amikor már némileg megnyugodtunk, és nem győztünk hálát adni a sorsnak, hogy 20 éves lányunknak nem esett bántódása – a családi kupaktanács „kielemezte” a  történteket.

besurrano2Kiderült: a lányom azon az éjszakán egy nyaralásból érkezett meg az udvarra nyíló földszinti lakásába, amelyet a besurranó tolvaj már jó ideje szemmel tarthatott. Valószínűleg volt ideje kifigyelni, hogy már legalább másfél hete nincs „mozgás” a lakás körül, hogy az ajtóra felszerelt postaláda ilyen-olyan papírfecnikkel van tele, hogy a lakás előtt álló leander már jó ideje kornyadozik a hőségben, az ablakokon lévő függönyöket nem húzogatja sem napközben, sem este senki. Azt is alkalma volt kitapasztalni, hogy a lakás egyik, udvarra néző ablaka nem jól zár. Ezt nyomta be, amikor elszánta magát az akcióra, és abban a biztos tudatban lépett be az ablakon át a hálószobába, hogy a tulajdonos távollétében kényelmesen összecsomagolhatja a lakásban lévő értékesebb tárgyakat…

Szerencsénkre nem tartozott az erőszakos bűnözők közé, hiszen az alvó fiatal nő láttán is megelégedett az épp kéznél lévő zsákmánnyal…

A folytatás sem nélkülözte az izgalmakat és bonyodalmakat. Mivel a slusszkulcs és a jogosítvány is az elemelt táskában volt, a rendőrök megérkezéséig a lányom barátja egy egész délelőtt ült a Fiat tetején, nehogy azt is meglovasítsa a tolvaj vagy valamely segítőtársa. Aztán megkezdődött a versenyfutás… az idővel. Néhány óra alatt, az ő lakásának, a mi lakásunknak és a kocsijának zárcseréjét is sürgősen le kellett bonyolítani, ami nem kis szervezésbe és nem kevés pénzbe került. S akkor még nem beszéltünk az okmányok újbóli beszerzésének hetekig tartó tortúrájáról meg a táskában lévő pénz eltűnése miatti „átmeneti” anyagi problémákról…

Az esetből okulva a nyaralások, hosszabb távollétek alatt ma már családunk minden tagja betart néhány biztonsági alapszabályt.

Felhívás keringőre

Az üresen hagyott lakás védelme gyakran nem pénzkérdés, tehát sokszor nem csak a drága riasztóberendezések szavatolják vagyontárgyaink biztonságát, hanem némi körültekintéssel, gondossággal is elébe mehetünk annak, hogy károsulttá váljunk.

Egy lakás kifosztása ugyanis igen gyakran a tulajdonos hibájából, gondatlansága miatt következik be… A nyitva hagyott vagy rosszul bezárt ajtó, ablak, a több napon át kiürítetlen postaláda, a heteken át üzenetrögzítőre kapcsolt telefon, esetleg a ház előtt huzamosabb ideig egy helyben parkoló kocsi mind-mind „felhívás keringőre” a zavarosban halászók, a betörők, illetve a gépkocsitolvajok számára.

A védekezés elemi szintje, hogy téli, nyári utazásaink előtt – ha mód van rá – kérjük meg valamelyik barátunkat, itthon maradó családtagunkat, hogy legalább kétnaponta szedje ki a postaládánkból a leveleinket, a felhalmozódott szórócédulákat, a napilapokat.

Ha a kocsinkat itthon hagyjuk, lehetőség szerint barátunk, ismerősünk zárható udvarában parkoljuk le, a telefont ne üzenetrögzítőn hagyjuk, hanem egyszerűen áramtalanítsuk. Ezekkel az apró trükkökkel – legalább az „amatőrök” számára – próbáljuk meg a „jelenlét” látszatát kelteni…

A drága az olcsóbb

A betörésvédelem ugyanis a jól záródó, biztonságos zárakkal ellátott bejárati ajtónál kezdődik. Aki gyakran van távol otthonától (és nem akar kellemetlen meglepésben részesülni hazatérte után), az korszerű hengerzára(ka)t szereltet fel, mert ezek a számtalan kombinációs lehetőség miatt (majdnem) maximálisan megbízhatók.

besurrano3Az otthonuktól gyakran távol lévőknek – vagy a vagyontárgyaikat és önmagukat biztonságban tudni akaróknak – érdemes az egyéni kódkártyával, kizárólag a gyártó márkakereskedésében másoltatható, több csapsorral rendelkező kulcsokkal nyitható ajtózárakat választaniuk.

Az ajtón lévő „kukucskáló” ablakok betörés elleni védelmére két módszer terjedt el. Az egyik a „berácsozás”, a másik az üvegre tapasztott biztonsági fólia, amely az üveg betörésekor összetartja a szilánkokat.

Egyébként – egy hosszabb külföldi tartózkodás előtt – érdemes vagyonbiztosítást kötnünk a lakásunkra. Fontos tudni, hogy a korszerű zárak (illetve a megfelelő számú zár) meglétét a biztosító az ilyen típusú biztosítás megkötésekor megköveteli. (Használatuk hiányát betörés esetén a biztosító szerződésszegésnek minősíti, és nem téríti meg vagyoni kárunkat!)

Magyarországon a leggyakoribb bűncselekmény az ún. vagyon elleni bűncselekmény. Az elektronikus őrizet, a biztonságtechnikai cégek szolgáltatásai – a vagyonvédelem, élő- és elektronikus berendezéseket felhasználó őrzés-védelem, elektronikus betörésjelző, videomegfigyelő berendezések telepítése, 24 órás számítógépes objektumvédelmi és műszaki távfelügyeleti szolgáltatás – meglehetősen költségesek, ezért leginkább a családi házak vagyonvédelménél térülnek meg. A döntésnél, hogy melyikkel éljünk, e vagyonvédelmi és biztonsági rendszerek, szolgáltatások árát kell összevetni megvédendő javaink értékével.

 

Magad is védd!

Nyaraláskor „lazítunk”, sokszor jobban elengedjük magunkat, mint kellene, így előfordulhat, hogy figyelmetlenségünkért, az önfeledt pillanatokért túl nagy árat fizetünk. Az elvesztett vagy a táskánkkal, retikülünkkel „elemelt” okmányok újbóli beszerzése például nemcsak költséges, hanem időigényes „foglalatosság” is, hogy az „áldozattá válás” egyéb anyagi és érzelmi következményeiről ne is beszéljünk…

Külföldi nyaraláskor nem érdemes spórolni az utas- és poggyászbiztosításon!

Ez persze még nem elég ahhoz, hogy tökéletes biztonságban érezhessük magunkat és értékeinket… Utazáskor, városnézéskor nem árt figyelni a csomagjainkra, értékeinkre.

A vízparton ne viseljünk ékszert, ne legyen nálunk a bankkártyánk, az összes készpénzünk, ne hagyjuk szem előtt vagy őrizetlenül drága fényképezőgépünket, video- vagy filmfelvevőnket, laptopunkat, mobilunkat.

A külföldi városok utcáin sétálva ne a vállunkon, inkább a testünkön viseljük a pénzt és az okmányainkat tartalmazó tárcát, tasakot (nyakba akasztható, póló alá rejthető vízhatlan kis „szütyők”, a derékon viselt övtáskák a legbiztonságosabbak).

A szükségesnél több készpénzt ne vigyünk magunkkal a városnézésre, a kirándulásra. A bankkártyát vagy a maradék készpénzünket inkább hagyjuk szállodai szobánkban, a szállodai recepción, vagy béreljünk széfet.

Ha bankkártyával fizetünk – se itthon, se külföldön – ne engedjük azt „elvinni” sem a vendéglőben, sem a kávézóban. Az automatából történő készpénzfelvétel után a bizonylatot mindig vegyük magunkhoz.

A banki átutalásokat, neten történő vásárlásokat ne internetkávézókból intézzük.

Amennyiben nyaralásunk alatt – itthon vagy külföldön – meglopnak, kirabolnak bennünket, haladéktalanul forduljunk a helyi rendőrséghez, és kérjük, hogy jegyzőkönyvben rögzítsék a bűncselekmény tényét, s azt is, hogy milyen értéktárgyainktól „szabadított” meg bennünket a szemfüles tolvaj.

 

Ha ez bejött, ez is érdekelhet:

Itt a nyár, nyaralni indulunk. Jogos a kérdés: milyen megelőző szabályokat kell betartani külföldön, s milyen egyéb oltások kötelezőek Európán kívül? | Oltások, ha külföldre indulsz


Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta