Állati ajándék

Ha sikerült megúszni az értelmetlen húsvéti nyuszivásárlást, akkor érdemes ezentúl is csínján bánni az élő meglepetésekkel!

orokbeEgy születésnap, egy évforduló, vagy csupán a természetszeretet kapcsán irány a Fővárosi Állat- és Növénykert, az örökbefogadásra várakozó babirusszák, prérikutyák, füles medúzák, és az összes kis (vagy nagy) lakó.

Az Alapítvány a Budapesti Állatkertért 1992 óta teszi lehetővé a publikum számára, hogy egy-egy állatot vagy akár egy egész családot örökbe fogadhasson. Akkor még évente alig száz nevelőszülőt számoltak, mára viszont ez a szám már bőven meghaladja a háromezret is. Az örökbefogadás egyszerű folyamat, egy oklevél kiállításából illetve egy meghívó átnyújtásából áll, aminek értelmében a nevelőszülők egy évben egyszer „szülői értekezleten" vehetnek részt és elbeszélgethetnek kedvencük gondozójával, illetve friss információt is kapnak. A tiszteletbeli szülői státusz egy évig tart, és meghosszabbítható, így a befolyó adományokból az állatok takarmányozása, gyógyítása és élőhelyeinek korszerűsítése hosszú távon is támogatható. Az állatok igen szolidárisak egymással, ezért az Alapítványhoz beérkező összegeket nemcsak a legnépszerűbb fajtákra fordítják, hanem bedobják a közösbe, így igazságosan jut belőle mindenkinek.

Eredeti ötletek és természetvédelem

Mindez persze nem csupán arról szól, hogy anyagi támogatást nyújtsunk. Sebestyén Zsolt, az Alapítvány titkára egy beszélgetés keretében elmesélte, hogy az utóbbi években olyan trend alakult ki, miszerint családok egyre gyakrabban választják az örökbefogadást mint korszerű ajándékozási formát. Például tudós baglyot ballagásra, vagy gólyát esküvőre az ifjú pár részére. Az is megesett már, hogy a fiatal vőlegény két tevével kedveskedett leendő apósának a menyasszonyért cserébe. Arról nem is beszélve, hogy a gyakran átgondolatlan és felesleges ajándékok, mint egy újabb, formatervezett gyertyatartó, íly módon környezetkímélően kiválthatók. Ezt igazolja az a tény, hogy a karácsonyi szezon a legerősebb, hiszen az éves örökbefogadások 25%-t teszi ki.

szende


Az eredeti és gyakran humoros kezdeményezések mellett a hangsúly a természetvédelmi szemléletformáláson van, hiszen a gyerekek esetében lényeges szempont a környezetvédelemre és a felelős állattartásra való nevelés. Nem minden családban van lehetőség az otthoni állattartásra, így az örökbefogadás remek módja tudatosítani a fiatalok számára a természet- illetve állatvédelem fontosságát. A kezdeményezés az ismeretterjesztést is szolgálja, hiszen ezáltal sok olyan fajjal kerülhetünk közelebbi kapcsolatba, amelyekről egyébként nem tudnánk sokat. Internetes keresés nélkül vajon hányan tudják felidézni azt, hogy hogyan néz ki és hol él egy aguti, egy axolotl vagy esetleg egy vöröshomlokú jasszána?

Listavezetők, és akik lemaradtak...

S mely állatok vezetik vajon az örökbefogadási toplistát? A kedvencek között szerepel például az elefánt, az orrszarvú, az oroszlán, a tigris, a vörös panda, a jegesmedve és a zsiráf. A középmezőnyben találjuk a tapírt, a tevét, vagy olyan nagyobb csapatban élő egyedeket, mint a mókusmajmok vagy a pingvinek. A ritkábban választottak a kétéltűek, a hüllők és a madarak. Persze vannak kirívó esetek, van aki kifejezetten olyan fajt keres, amely nem örvend nagy népszerűségnek, mint a denevérek, vagy a skorpiók. A héten például egy madárpók is nevelőszülőre lelt. Van aki nem faj szerint választ, hanem az állatok neve szerint, így lehet valakinek Misi nevű mókusa vagy Mofli nevű szurikátája. Érdekesség, hogy az állatokon kívül növények is választhatók, mint a gingko biloba, más néven páfrányfenyő.

cezi

Mire megy a zsebpénz?

A leendő nevelőszülők 7-800 állatfaj és ezenbelül 6000 egyed közül válogathatnak, akár saját maguknak, akár mások részére. A kezdeményezésben nemcsak magánemberek vesznek részt, cégek körében is egyre jobban elterjedt az állati ajándékozási forma.
A beérkező adományokat jobb minőségű takarmányra, egészségügyi ellátásra, gyógyászati eszközökre, illetve az állatok környezetének felújítására használja fel az Alapítvány. Konkrét számok tekintetében gondoljunk csak arra, hogy az összes állat takarmányozása egy napra 400.000 forintos költséget jelent, amihez bárki hozzájárulhat akár a minimális örökbefogadási összeggel, azaz 5.000 forinttal. A jelenlegi adatok szerint az éves adományozás akár 40 millió forintos összeget is kitesz.

Részletes információ: Állatkeri Alapítvány

Oszd meg másokkal is!
Mustra