Bikicsunáj vs. menő dj – így válassz esküvői zenét!

Sokan hezitálnak a zenekar és a dj között. Ági és Péter a dj felé hajlott, de féltek, hogy hiányozni fog az élőzene, viszont szerették volna a költségeket kordában tartani. Azt javasoltuk nekik, hogy legyen ez is, az is. A dj 80 ezerért jött el, a zenészek pedig 50 ezret kértek. Tippjeinkkel abban segítünk, hogy dönteni tudj, zenekart, vagy dj-t szeretnél-e, és mennyibe kerül a zene. Esküvői SOS, 4. rész

1. rész: Trükkök a helyszínen

2. rész: Megaláztak a kölcsönzőben

3. rész: Fátyolban a romkocsma pultjánál: a fotós kiválasztása

Anyagilag jelentős eltérés lehet egy zenekar és egy dj fellépési díja között, de természetesen sok árnyalat van az esküvői zenei palettán.

700 000 forint, ami kijön 100-ból is

Kriszta és Gábor mindenképp élőzenét akart, és legalább hat fős zenekart, sőt pontosan tudták, kiket, így egyszerű volt a dolguk, mert már sok buliban találkoztak velük. Széles zenei paletta, igényes hangzás, megnyerő külsejű zenészek, és kiváló angolság: mindez 700 000 forintért.

Rita és Attila kedvenc dj-jéhez ragaszkodott, hangtechnikával megúszták 100 000 forintból. De mi a helyzet azokkal, akik nem engedhetnek meg maguknak tetemes összeget, mégis szeretnének élőzenét, esetleg hezitálnak zenekar és dj között, és nem tudják kit érdemes felkérni?

Tény, hogy a jó zene a kulcs egy emlékezetes lagzihoz, mert ha finomakat az ételek, van ital bőven, és még a tánc is beindul, az már fél siker (a másik feléről a későbbiekben).

3-5 fős csapatnál nincs szükség több zenészre

Aki csak zenekarban hajlandó gondolkodni, a saját ízléséből induljon ki. Ha ki nem állhatod a mulatóst, ezt érdemes már érdeklődéskor tisztázni a bandával. De ne feledkezzünk meg a saját és a család, illetve a baráti kör kedvenc előadóiról, számairól sem. Az anyagiak tekintetében elmondható, hogy minél többtagú a zenekar, annál drágább a gázsi, kivéve a sztár zenészek esetében, ott elég nagy a szórás.

Általánosságban 3-5 fős csapatnál nincs szükség nagyobbra, ez már elegendő hangszert és legalább egy jó énekest jelent. A helyigényükre mindig ügyelni kell, erősítők, zenészek, kábelek, erre mindig kérdezzetek rá és a helyszínnel is egyeztessetek!

Nikiék helyszínén nem volt kellő mennyiségű áram az erősítőkhöz, de szerencsére az ELMŰ még szombaton is be tudott kötni plusz ampert.

Találkozz a zenekarvezetővel, ne csak az ügynökével!

Ha az ismeretségi körből senki sem tud ajánlani, marad a netes böngészés, vagy ha van esküvőszerveződ, ő is biztos tud ajánlani. Bárhogy is legyen, egy a lényeg: élőben muszáj meghallgatni, megnézni őket, a netes demo nem elég. Mindig találkozzatok a zenekarvezetővel is, ne csak az ügynökükkel!

A legtöbb banda fellép valahol, ha máshol nem is, egy céges rendezvényen, akár esküvőn megleshetitek őket, beszéljétek meg velük a lehetőségeket. Amennyiben tetszik a látvány, a többi már gyerekjáték, egy kis egyezkedés, útiköltség, pihenőidő tisztázása, időpontfoglalás és kész.

Lehúzás: ha kell ráadás

Szerződni érdemes, ebben nem csak a gázsit, hanem a rendelkezésre állási időt (Timi és Laci esküvőjén a buli tetőfokán, éjféltájban közölte a banda, hogy eddig maradnak a megállapodás szerinti összegért, ha „ráadás” kell, óránként 45 ezerért hajlandóak tovább játszani), és a zenekar saját fogyasztását is rögzíteni lehet. Akinek belefér a büdzsébe, felajánlhatja, hogy megvendégeli a zenészeket is, általában nagyon hálásak érte. Csak úgy menjünk zenekarnézőbe, hogy rákérdezünk, szabadok-e a kérdéses időpontban.

Ne félj előre fizetni!

Bár sokan rettegnek az előre fizetéstől, aki biztos a dolgában, és fix időpontja van az anyakönyvvezetőnél, papnál, az bátran fizessen foglalót, mert a népszerű esküvői szolgáltatókat többnyire már az év elején elkapkodják. Paráztatásról szó sincs, inkább gondos előkészítésnek neveznénk, mert könnyen előfordulhat, hogy egy júliusi esküvőre márciusban keresgélve túl sok kompromisszumra kényszerülhettek. Persze van aki last-minute is képes szervezni, de a tapasztalat azt mutatja, a legtöbb párnál nem ez a cél. Ha egy esküvőn valamilyen probléma adódik, legtöbbször az előkészítés hiányossága okozza. Persze mindenre képtelenség felkészülni, de rengeteget számít a gondosság, ha tetszik, ha nem, az esküvőszervezés ilyen műfaj.

Dj-t választani szintén nem könnyű feladat, de ha határozott elképzelésetek van a zenei stílusokról, amit elfogadhatónak tartotok egy lakodalomban, már szűkülhet a kör. Csakúgy, mint bármelyik más szolgáltatónál, itt is azt javasoljuk, hogy szűkítsétek a kört két-három szimpatikus szakemberre.

Mobil mikrofonhoz ragaszkodjatok! Kellő italozás után biztos vannak a társaságban, akik szívesen magukhoz ragadják a mikrofont egy-két szám erejéig. Meg aztán a beszédeknél, tósztoknál is jól jön, ha nem kell kiabálni.

A dj olcsóbb és a kedvencedet eredetiben adja

Sokan hezitálnak a zenekar és a dj között, és nehezen döntenek, melyik legyen a befutó. Több szempontból is átgondolhatjuk a választást. Alapesetben a dj olcsóbb választás, mint a zenekar (kivéve az egy személyes szintis előadókat), és előnye, hogy a kedvenceket eredetiben hallhatjátok (pl. Michael Jacksont kevesen tudják hitelesen előadni), egy felkészült dj sokkal szélesebb repertoárban játszik, és könnyebben teljesít spontán kéréseket. Az élőzene varázsa viszont pótolhatatlan sokak számára, és nem tudnak elképzelni egy esküvőt nélküle.

Ági és Péter a dj felé hajlott, de féltek, hogy hiányozni fog az élőzene, viszont szerették volna a költségeket kordában tartani. Azt javasoltuk nekik, hogy legyen ez is, az is. Először megijedtek, hogy az egekbe szöknek a költségek, de sikerült találnunk egy számukra optimális megoldást.

A vacsora alatt jött egy háromfős szalonzenekar kb. két óra időtartamra, vacsora után pedig a dj indította a táncot, a pár közös dalával (egy Frank Sinatra dal volt). A dj 80 ezerért jött el, a zenészek pedig 50 ezret kértek. Vacsora alatt lehet kérni bárzongoristát, hárfást, tangóharmonikást. Két órát kb. 40-60 ezerért vállalnak.

Egy igényes zenekar százötvenezernél kezdődik

Nagy döntés lehet, hogy kit válasszunk, de mindenképp csak olyat, akit már hallottunk valahol, és nem az esküvő napján kell bizonyítaniuk.

Ha sikerült kiválasztani a zenészt, megvolt a találkozó, és megegyeztetek, akár mailben is küldhettek zenei listát azoktól, akiket hallani szeretnétek a  nagy napon, de ne feledkezzetek meg a nem bulizenékről sem: a szertartás sokkal romantikusabb, ha alatta zene szól.

Egy szép szám a menyasszony bevonulójához, a gyűrűhúzáshoz, csókhoz, és szülőköszöntéshez mind a ti választásotok lehet, egy ütős kivonuló zene a szertartás végén, pedig biztos felejthetetlenné teszi az esküvőt. Ja, és, ha lesz betanult táncotok, annak a zenéjét se felejtsétek otthon.

Ha valakit nagyon szerettek az épp aktuális zenei tehetségkutatóból, megkérhetitek, énekeljen nektek pár számot az esküvőtökön. Ha még tovább tud menni haknizni szombaton, talán megfizethető áron eljön hozzátok.

Jövő héten az esküvők másik lényeges eleméről: a dekorációról írunk.

Révész Anna és Seybold Anett esküvőszervezők

www.allyouneed.hu

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek