Extrém születések: a szájköltő halak erotikája és a vemhes hím csikóhal

A sügerek násza elég erős erotikával fűszerezett, a születésük pedig trükkös. A cápák pedig méhen belül is képesek elpusztítani egymást. Zoológus szakértőnk az állatok születéséről. 1. rész: halak.

Extrém helyekre lehet ám születni az állatok világában. Néhány faj kifejezetten rafináltan vezeti le a világrajövetelt. Az első részben a halak nászát figyeljük meg.

A szájköltő halak erotikája

Türkiz aranysügér
Türkiz aranysügér

Afrika nagy tavaiban a halivadékok némelyike ikrakorában az anyja szájába kerül, igen egyszerű módon, bekapják. Valójában a szájköltő halak közé tartozó afrikai sügerek násza elég erős erotikával fűszerezett, a nőstény és párja a megfelelő kötelező köröket lefutva szemérmesen félrevonul, majd a hím „átveri” az asszonyt és a farkánál lévő ikrákat imitáló foltjait kihasználva finoman orális útra tereli szót.

A gondos mama az általa lerakott ikrákat szedegeti az aljzatról, miközben a papa ikrafoltjaira is szemet vet. Ezt kihasználva, rátámad az ura, és a hímivarsejtjeit tartalmazó tejét a mit sem sejtő párja szájához engedi, ily módon biztosítva a megtermékenyítést.

Ikrák az anya szájában

Mivel az ikrák a lehető legbiztonságosabb helyen, az anyjuk szájában fejlődnek, ezért a számuk sem olyan sok, mint a többi, ivadékgondozással nem törődő hal esetében. Az elővigyázatosságból nem táplálkozó szülő (nehogy lenyelje az apróságait) 1-2 hét elteltével a száját kinyitva engedi ki a frissen kialakult kishalakat.

Hozzá hasonló, de némi eltérést mutató módon működnek a bölcsőszájú halak is. Az orális fázist esetükben az utódok védelme adja. A vízinövények levelére, kövekre rakott ikrákat közösen óvják a ragadozóktól, majd a kishalak világrajövetele után, vész esetén a szülők a szájukba kapkodják a kicsinyeiket. Ha tiszta a levegő, a legkevésbé sem jólnevelt módon köpdösik ki az apróságokat.

5 csillagos keltető

A szivárványos ökle
A szivárványos ökle

Egyesek már születésükkor idegen vizeken halásznak. A szivárványos ökle (egy hazai védett halunkról van itt szó) 5 csillagos keltetőt biztosít az ikrái számára, ugyanis a tavi kagyló kopoltyúlemezei közé helyezi őket, hosszú tojócsöve segítségével. Itt a friss, dúsan oxigenizált környezetben csak úgy fejlődik a hamvas halbőr, míg a hidratálás eleve adott.

A tengerben is köpködnek. A kardinális halak szintén szájköltők, de az ivadékaikat nem eresztik csak úgy szélnek, akarom mondani víznek, hanem a biztonságuk érdekében a tengeri sünök tüskéi közé köpdösik őket.

Ugyan melyik ragadozó hal akarná feltűzni magát a több cm hosszú, nagyon hegyes, sokszor mérget is tartalmazó tüskékre, csak hogy épp egy mini kardinálissal lakjon jól.

A csikóhalaknál a hím hozza világra az 50-150 utódot

A nagyhasú csikóhal
A nagyhasú csikóhal

Az extrémség netovábbja, ha a hím szül. Ez egyedülálló az állatvilágban, csak a csikóhalaknál találkozhatunk vele, bár sok-sok nő sóhajt fel irigyen ennek hallatán. A csikóhalak nem rajonganak egymás társaságáért, ezért ritkán találkoznak, akkor viszont bekapják a legyet. Hosszan táncolnak egymással, majd a lassús végkifejlet során a számító nőstény átpréseli a hasán lévő tasakból ikráit a hím tasakjába. Na itt megtermékenyülnek, és fejlődésnek indulnak az utódok.  Apuka a terhesség jeleit mutatja, pocakosodik. Ha az idő elérkezik, nem kell bába, férfiasan, egyedül vajúdik, a felnyíló tasakból némi hasi prés segítségével bújnak elő a kiscsikók, potom 50-150-en.

A cápák méhen belül is fel tudják zabálni egymást

Majd elfelejtettem, a tenger vérengző ragadozóját, a cápát. Pedig náluk sem mindenkinek fenékig tejfel a születés. Egyes fajoknál, mint például a homoki tigriscápánál, az anya hasában, az emberéhez igen hasonló méhben, szinte késsel-villával az uszonyukban várakoznak a kiscápák.

A születés utáni pszichés kezelés melegen ajánlott, mert kinek ne feküdné meg hamvas lelkét, hogy a testvérei kifent, villogó fogakkal, sunyin méregetik őt a legbiztonságosabbnak tartott helyen, a mamája hasában. Ennél a fajnál sosem születik kettőnél több utód, de sokszor előfordul az egykeség is, mivel a kicsik még a méhen belül felzabálják egymást. Ez ám a jótestvéri kannibalizmus.

A folytatásban a hüllőkkel és madarakkal foglalkozunk.

Szerző: Mészáros Judit

Szakmai kérdésekkel kapcsolatban szívesen állok rendelkezésükre a meszarosjudit@gmail.com email címen.

Oszd meg másokkal is!
Mustra